hirdetés

KULT

Klippremier: vidám nyárias dalt hozott ki a Kontraszt

A Csendben vigyáz rám című dal a feltétel nélküli és önzetlen testvéri szeretetről szól.

Link másolása

hirdetés

Új dalt és videoklipet jelentetett meg készülő második nagylemezéről a Kontraszt. A melankolikus dalaikról ismert zenekar ezúttal egy vidám nyárias dalt hozott ki, mely a feltétel nélküli és önzetlen testvéri szeretetről szól. A dalszöveget az énekesnő, Mirtse Kori írta, aki így mesélt a dal mondanivalójáról:

“Pár éve a születésnapomon kaptam egy olyan köszöntést a nővéremtől, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem.

Azt írta le, hogy az idők során szkeptikussá vált azzal kapcsolatban, hogy az ember megtalálhatja-e valaha a másik felét, ha egyáltalán létezik ilyen. Aztán egyszer csak rádöbbent, hogy a születésem óta mindig mellette volt a másik fele, csak a nagy keresgélésben erre sokáig nem jött rá. A Csendben vigyáz rám ebből a gondolatból bontakozott ki: a nővérem mindig is mellettem volt, feltétel nélkül szeretett és fordulhattam hozzá, bármi történt, és tudom, hogy ez örökké így is fog maradni.

És ha valaki igazán szeret, mindezt olyan halkan csinálja, hogy néha észre sem veszed. Szerencsés vagyok, hogy ilyen testvérem van, és szerettem volna másokat is ráébreszteni, hogy ne vegyék természetesnek azokat az áldozatokat, amiket azok hoznak értük, akik feltétel nélkül szeretik őket – legyen az akár a családunk, barátunk, vagy szerelmünk.”

Korábbi ígéretükhöz híven a Kontraszt kibővítette a hangzásvilágát első lemezükhöz képest: a letisztult gitár-ének hangzás legújabb dalukban minimál hangszereléssel egészül ki. A dalban közreműködik szájharmonikán Mirtse Áron, zongorán pedig Balázs Mihály.

“A zenét Kori eredetileg ukulelére írta, ezért tartogatott kihívásokat átírni gitárra a kíséretet. Végül a dal egy részében megtartottuk az ukulelét, de alapvetően megmaradtunk a gitárcentrikus hangzásnál, kiegészülve pár egyéb kísérőhangszerrel. A felvételeket és keverést egyébként ezúttal is Balázs Misinek köszönhetjük, akivel sokat ötleteltünk közösen, hogy hogyan lehetne úgy kibővíteni a hangszerelést, hogy mégis megmaradjunk a Kontrasztra jellemző hangzásnál.” - mesélt a dal felvételeiről a gitáros, Csizmazia Zsolt.

A dalhoz videoklip is készült, amit a Kontraszttól megszokott módon Bikali Sándor operatőrrel vettek fel, a vágást pedig a Mirtse Kori készítette. Újdonság viszont, hogy ezúttal vendégszereplők is szerepelnek a klipben: a testvéri kapcsolatot két kislány, Pető Petra és Pető Bíborka jeleníti meg, valamint az énekesnő nővére, Mirtse Moira is feltűnik a felvételeken.

hirdetés

VIDEÓ: Kontraszt - Csendben vigyáz rám



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Olyan volt a Sztárban sztár leszek szombati adása, mintha Tóth Gabi magánszáma lenne

Pápai Joci ijedten néz, Köllő Babett próbálja hozni az úrinőt, Majka pedig hű az imidzséhez, de mégis, mintha egyedül Tóth Gabi venné komolyan, amit csinál. Kritika.

Link másolása

hirdetés

Bevallom, a Sztárban sztár első néhány évadát követtem, sőt, szerettem. Egyrészt nagyon sok színvonalas és/vagy szórakoztató produkció volt, és sok esetben valóban új oldalukról ismerhettük meg a sztárokat. Például én abban a műsorban jöttem rá, hogy Szandi voltaképp nagyszerű énekesnő, csak (szerintem) rossz dalokat írnak neki.

Aztán valahogy „kikoptam” a tévé elől. A gyerekváltozat és a Sztárban sztár leszek teljesen kimaradt. Eddig.

Szokták mondani, hogy ha valaki nem tudja, hogy az operában végig énekelnek, akkor az első felvonás végére idegösszeomlást kap.

Nekem hasonló élmény volt a szombati adás.

Kicsit mintha Mátyás király az okos lánytól show műsort kért volna. Megasztár legyen meg nem is, Sztárban sztár legyen meg nem is, legyen idegesítő meg nem is (ezt sikerült a legkevésbé megvalósítani).

Nagyon élénken emlékszem a legelső Megasztár szériák egyikéből egy válogatóra. Ebben színpadra lépett egy srác, aki mind külsőre, mind produkcióra tökéletesen hozta Freddie Mercuryt. A We Are the Championst énekelte meglehetősen jól.

hirdetés

Presserék kiszórták, mondva, hogy ők nem hasonmásokat keresnek, hanem egyéniségeket. Beszédes, hogy a hétvégi adások egyik legsikeresebb versenyzője egy Freddie hasonmás volt.

A Sztárban sztár leszek ennek pont az inverze: itt az lenne a cél, hogy valaki minél jobban utánozzon egy énekest. Ez pedig elég skizofrén helyzetet eredményezett.

Azt látni kell, hogy a versenyzők többsége nem Las Vegasba tartó sztár hasonmás, hanem egyszerű énekes vagy színész, aki lehetőséget lát a műsorban a kiugrásra, és ha egyszer az a feladat, akkor megpróbálnak találni valakit, akire jóindulattal, messziről, sötétben, füldugóval hasonlítanak.

Így simán előfordul, hogy valaki tovább jut, ha "csak" korrektül letol egy slágert, de olyan is akad, aki egyáltalán nem tud énekelni, de szórakoztató Thomas Anders show-t nyomott le, így is tovább engedték.

Végül is a Sztárban sztárt is jellemezte ez a kettősség: Tóth Gabi Nem leszek a játékszered-előadása annak idején szenzációs volt, bár Kovács Katit nyomokban sem lehetett felfedezni benne. Feke Pál Adele-ja vagy Puskás Peti Tina Turnerje anno inkább humoros volt, mint énekprodukció. Na és persze aztán voltak olyan átváltozó művészek is, mint Bereczki Zoli, aki minden egyes sztárt, akit kapott, az utolsó rezdülésig és hangig pontosan levett.

Szót kell ejtenem a zsűriről, akiket ezúttal a szerény „mesterek” titulussal illetnek.

A szombati adásnál azt hittem, a Tóth Gabi show-t látom. A zsűri minden egyes értékelését ő kezdte, sokáig azt is hittem, biztos ő a zsűrielnök.

Aztán kiderült, hogy nem, simán csak erőszakos. Hozzá teszem, hogy Tóth Gabi milyen ember, arról fogalmam sincs, hisz nem ismerem. Abból, hogy valaki milyen egy műsorban, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Tehát amit itt írok, kizárólag arról szól, ami a képernyőn átjött Gabi szerepléséből.

Az ilyen showműsorok egyes adásait általában felfűzik egy szálra, akár egy szappanoperát. Ennek az epizódnak a „Tóth Gabi, az akarnok” címet adták a készítők, és lényegében mindent erre fűztek fel.

Végig azt láttuk, hogy Gabi mindenkit akar, soha nem enged, elnyomja a zsűritársakat, és szokásához híven túlteng. Az adás vége felé még egy műbalhét is beszúrtak: Majka Gabi fejére olvasta bűneit, ezen Gabi megsértődött, és így csináltak vagy 10 perc tiszta műsoridőt. Hogy ebből mennyi volt megrendezett, arra nem mernék fogadásokat kötni.

Úgy tűnt, Gabi telhetetlen: minden kimagasló előadót magának akar, mindig talál valami érvet, amiért csak az ő csapatába kerülhetnek. Ez azért is furcsa, mert a szabályok szerint csak három versenyzőt vihet be az élő műsorba, így fölösleges pazarlásnak tűnik olyan nagy csapatot építeni.

Pedig a maga szempontjából Gabi pont úgy viselkedett, ahogy egy olyan mentornak, pardon, mesternek kell, aki meg szeretné nyerni a versenyt.

Minél nagyobb a merítés, annál jobb eséllyel indul csatába. Végső soron úgy tűnik, ő az egyetlen, aki komolyan veszi ezt az egészet.

Az igazat megvallva, a többiek nem is nagyon erőltették meg magukat. Egy olyan helyzetre nem emlékszem az adásból, amikor valaki igazán beleállt volna, hogy megszerezzen magának valakit.

Pápai Joci a műsor nagyrészében olyan ijedt arccal nézett, mintha még mindig a Megasztár vigaszágán várná a közönségszavazást, és ha Tóth Gabi egy kicsit erőteljesebben kiegyenesedik a székében, Joci máris feltartja a kezét.

Köllő Babett próbálja hozni az úrinőt, ami lássuk be, ebben a társaságban azért nem egyszerű, és nem is célravezető. Akinek méltóságon aluli vitába szállni, annak csak a resztli marad.

Majka látszólag hozta a tökös csávó imidzsét, de azért Tóth Gabinak beszólogatni nem akkora hőstett. Viszont harcba ő sem szállt egyetlen versenyzőért sem.

Szóval lehet, hogy Gabi erőszakosnak tűnt, de hát a vajban könnyen jár a kés.

Az adást követő negatív, Gabi-ellenes hangokban nyilván jelentős szerepe volt, hogy amúgy is erősen kapja most az ívet a pápalátogatás kapcsán énekelt dala miatt, a TV2 szerintem jó érzéssel, szándékosan épített erre.

Hogy a szombati Gabi-show mennyire tudatosan tervezett dolog volt, azt jól mutatja, hogy a vasárnapi adás teljesen más képet mutatott. Itt Gabi jóval visszafogottabban viselkedett, és végre a többiek is kaptak versenyzőket.

Míg szombaton egy-két jelentkezőt szórtak csak ki a mesterek, és többnyire azok sem az ultra gáz kategóriát képviselték, vasárnap este a tehetséget önbizalommal helyettesítő bohócoké lett a főszerep.

Ez az az elem, ami a Sztárban sztárból hiányzott. Végre megint lehet önmagukból majmot csináló szerencsétleneken röhögni.

Ami csúnya dolog, de a nézettségnek nagyon jót tesz.

Még valamit muszáj szóvá tennem, még ha magamra is hozom a rajongók és a „mesterek” haragját. Ez pedig a zsűritagok meglehetősen kulturálatlan viselkedése – az egy Köllő Babett kivételével.

Nem emlékszem olyan tehetségkutatóra, ahol ilyen sűrűn szálltak volna a b…megek. Én értem, hogy lazák vagyunk, van, ahol akár helye is lehet a trágárságnak, belefér.

De zsűrinek lenni egy tehetségkutatón, az valaha rangot jelentett. Érzékelem, hogy változik a világ, az a menő, ha a sztár minél ember arcúbb, közvetlen. De egy zsűrinek (szerintem) fontos tartani egy színvonalat, különben minden hitelességét elveszti.

Különösen fontos lenne ez azért, mert azért a mostani zsűrikben már nem Presser Gáborok és Szinetár Miklósok ülnek

Én kifejezetten nagyra tartom azt a sok munkát, amit Majka vagy Tóth Gabi belefeccöl a sztárságába, de közel sem olyan egyértelmű az elfogadottságuk, mint a letűnt korok zsűrijeinek.

Ők lehet, hogy nem érzik, de ha előadóként nem is, zsűriként nekik is bizonyítaniuk kéne. Például azzal, hogy megtisztelik a viselkedésükkel azt a posztot, amit betöltenek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Tóth Gabi is fellépett a Hősök terén Ferenc pápa szentmiséje előtt

Az énekesnő új dalát, Az én szívem című számot énekelte el a gyülekező tömeg előtt.

Link másolása

hirdetés

Ahogy már beszámoltunk róla, Ferenc pápa mutatja be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét vasárnap fél 12-kor Budapesten. A misét kétórás kulturális műsor előzi meg, ennek során

Tóth Gabi is fellépett. A különleges, magyaros motívumokkal díszített ruhában színpadra lépő énekesnő új dalát, Az én szívem című számot énekelte el a gyülekező tömeg előtt.

Fellépését élőben közvetítettük a Szeretlek Magyarország Facebook-oldalán, itt visszanézhető:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Ilyen fontos filmet még nem láttunk 9/11-ről - Mennyit ér egy élet?

Valós eseményeken alapuló dráma egy ügyvédről, aki történelmi változást hozott az áldozatok családjainak hatására.

Link másolása

hirdetés

Időnek kellett eltelnie, hogy az aznapi eseményeken túlmutató, komplex erkölcsi dilemmákat is elmesélő mozi készüljön a szeptember 11-i támadásokról. Láttunk dokumentumfilmeket a leomló tornyokról, Osama Bin Ladenről, az elfogásáról (Zero Dark Thirty), a hősökről, akik mentettek, akik életben maradtak, és akik ott maradtak, a hősökről repülőgépen (United 93) - mindkét említett film egyébként zseniális.

De nem láttunk még filmet Amerika egyik legnagyobb kiábrándulásának, a 9/11-es eseményeknek az áldozatairól úgy, hogy őket nem látjuk. Mégis értük készült ez a film és értük harcol mindenki a történetben. És a hátramaradottakról. A sérült családokról.

A Netflix remek nagyjátékfilmjében az egyik legnagyobb emberi-jogi-morális dilemma kérdése merül fel, mellyel tömegkatasztrófák után egy szakember találkozhat. A cím egyértelműen teszi fel a kérdést: Mennyit ér egy élet? Na, mennyit is?

Ha kártérítési pert indítana a néző egy tömegkatasztrófában odaveszett szerette után, mennyi pénzzel lenne elégedett? Elégedett lenne? Van az a pénz? A halottat úgysem hozza vissza, hangzik el többször is a közhely. Ez az ügy nem is erről szól. Hanem az igazságosságról.

Sokkal inkább arról, mivel volt kénytelen szembenézni Ken Feinberg ügyvéd 2001-től 2003-ig, amikor elvállalta, hogy az államot képviselve kártalanítja a szeptember 11-i támadások áldozatainak hozzátartozóit.

"Kösz, hogy elviszi a balhét" - mondja neki Bush elnök a telefonban, majd köszönés nélkül lerakja. Ő segíteni akar, de hamar rájön, hogy nem mérhető dollárban egy ember élete sem,nem mérhető átalányban, és egyáltalán, nem található ki egy szabályrendszer sem arra, hogy miként kártalanítson szegényebb, gazdagabb családokat.

Hogyan kártalanítsa azokat, akik mögött kőgazdag családok, multimilliomos cégek álltak, csak épp aznap bementek dolgozni az egyik toronyba, vagy azokat, akik bevándorlók, vagy azokat, akik krónikus betegek, vagy egy meleg pár egyik tagját, akinek lakóhelye nem ismeri el törvényes örököseként a párjának. Többet ér az egyik ember, mint a másik? Erkölcsi dilemma erkölcsi dilemma után: a megfelelően megválaszolhatatlan kérdésekkel kénytelen szembenézni az ügyvéd és csapata ügyről ügyre.

hirdetés

Ez a film lehetne egy klasszikus elbeszélő dráma, korrektül komoly pillanatokkal és hollywoodi lezárással. Utóbbit meg is kapjuk, de egyszerűen azért, mert - spoiler nélkül próbálom, de bárki utánanézhet - az élet így akarta, nem a rendező. Viszont nagyon nem tipikus hollywoodi film ez, és ez köszönhető a rendkívül egyedi és esztétizáló operatőri munkának, valamint a visszafogott rendezésnek - és nagyon nem utolsósorban a színészeknek. Az utolsó mellékszereplőig mindenki valóságos, hús-vér emberré válik a szemünk előtt, aki őrületes, számunkra elképzelhetetlen lelki fájdalmakat él át.

Elő nem került holttestek, bent rekedt, hős megmentők, fulladozó telefonhívások rögzítőn megörökítve. Minden hatásvadászat nélkül látjuk mégis mindezt.

És a csúcs: a két főszereplő. A film harmadik "szereplője" az a bizonyos alap, mely a támogatások kérdéses kiítélhető összegét jelenti, Stanley Tucci karakterének köszönhetően változik emberibb irányba, hogy elfogadható, emberséges legyen. Charles Wolf, azaz Tucci karaktere nem kap nagyobb szerepet, keveset látjuk,

Tucci mégis élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja a finoman határozott, célratörő és óriási igazságérzettel bíró, gyászoló férj szerepében. "Azokért harcol, akik a sor végén maradtak, nem azért, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek" - mondja róla a főhős.

Michael Keaton pedig ismét lenyűgöz minket minden pillanatával. Úgy játszik el egy lelki folyamatot, egy személyiségváltást, ahogy csak ő tudja: apró, finom, pontosan eltalált rezdülésekkel. Mert az ügyvéd az elején egy ügyvéd, aki nem kapcsol arcokat az aktákhoz. És most kénytelen lesz, és

egy ponton kénytelen lesz rádöbbenni, hogy - akármennyire szürreálisan hangzik is - kénytelen lesz végighallgatni mind a sok ezer érintett családot, mert mindenkinek más a története, a vesztesége, a szükséglete a tragédia után.

És végigcsinálja, annak ellenére, hogy úgy ismerjük meg a film elején, mint akinek minden porcikája tiltakozik az emberi érzelmekkel való szembesülés ellen - beleértve a sajátját is - és az ellen, hogy kilépjen a komfortzónájából. Kilépett, és érdemes megvárni a film utolsó pillanatait, hogy megtudjuk, azóta milyen ügyek mellé állt. Ez a film is egy ilyen fontos ügy felejthetetlen emlékműve.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Itt az Abel Label negyedik lemeze 4 éven belül, ezúttal a '70-es évek stílusában

A Kiscsillag egykori dobosa minden eddigi szólóalbumát más műfajban készítette, most a progresszív rockhoz nyúlt. Premier!

Link másolása

hirdetés

Mihalik Ábel szólópojektje, az Abel Label három évvel ezelőtti indulása óta minden évben készített egy nagylemezt, amelyeknek rendre a Szeretlek Magyarországon volt a premierjük.

A 2018-as Won't give a funk után a Blues Overthought következett, tavaly jelent meg az elektronikus alapokra épülő Treat, most pedig elkészült a Nothing matters, amelyben ismét egy új műfajt bont ki a dalszerző-frontember, de most először a koncertező zenekarával együtt rögzítve. Innentől átadjuk neki a szót, hogy meséljen a lemez elkészültének körülményeiről, majd pedig a dalokról is egyenként.

"Úgy szerettem volna megcsinálni ezt a lemezt, hogy azok játsszanak rajta, akikkel amúgy is játszunk élőben. Feljátszottam egy demót 9 dalból a megírt részekkel meg afféle kamuszólókkal, aztán elküldtem a többieknek, hogy „ezt kéne feljátszani lemezre”. Nagyon izgultam, hogy fogjuk ezt összepróbálni és megcsinálni, hiszen eddig mindig csak dalonként hívtam vendégeket és körülbelül lehetett tudni, mire számítson az ember.

Ebben az esetben azért nagyobb volt a tét, hiszen zenekarként kellett összepróbálni a dalokat úgy, hogy az volt a koncepció, élőben játsszuk fel az egész lemezt – mindezt metronóm nélkül - az énekeket kivéve. Ez is plusz nehézség volt, hiszen páran az énekekre támaszkodva tudták inkább jól a részeket. A lemez fele instrumentális, a másik fele pedig angolul éneklős.

Az albumon így Galambos Peti, Lee Olivér és jómagam éneklünk, Olivér gitározik végig (sőt, csinált/írt is egy intrót az „All right” c. dal elé „Dawn and everything” címmel), Frimmel Jakab billentyűzik, Paczári Viktor basszusgitározik, én meg dobolok és perkázom. Vastag Gábor is beszállt egy dal végi szólóra az All rightban, amiért nagyon hálás vagyok neki, mert teljessé tette a dalt. Nála vettük fel a lemez oroszlánrészét a régi Sounday stúdióban. Talán mi voltunk benne az utolsó komplett zenekar, mielőtt új helyre költöztek.

Imádtuk amúgy ezt a két napot (főleg az elsőt, mert aznap játszottunk egyben fel a számok alapjait) amellett, hogy azért volt egy elég nagy stressz-faktor abban, vajon sikerül-e másnap befejezni a kívánt extra részeket. Csak két napra béreltük ki a stúdiót. Drága mulatság azért, és nem vetett fel a pénz éppen. Az énekeket nálam vettük aztán fel a szobában (Olival a próbateremben), és azt kell mondjam, nagyon jól sikerültek.

hirdetés
Ez a lemez a 70-es évek progresszív rock stílusában készült/akart készülni, ezért is játszottuk egyben fel, metronóm nélkül. Az első 7 dal abszolút egymásból következő darabok. A dalok összeszövése miatt akár konceptalbum is lehetne, de az utolsó 3 szám viszont teljesen különálló tétel az előző csomagtól.

A „Nothing matters” miatt lejjebb kellett az összes dalt tenni, mert magas volt nekem a saját énektémám. Haha. A többieknek nem volt ez gond. Azt találtuk ki, hogy lejjebb hangoljuk a gitárokat fél hanggal és meg is van oldva a probléma. Jakab szívott csak ezzel, mert mindent meg kellett tanulnia fél hanggal lejjebb.

Ezt a lemezt is Szelényi Pista barátom masterelte, én kevertem, ahogy eddig is volt. A képi design Erdei Sára, egy kiváló szaxofonos lány érdeme, aki pont akkoriban kezdett feltenni ilyesmi montázsokat (mint a single- és lemezborítók) az instagramjára, én meg azonnal rákérdeztem, hogy nincs-e kedve megcsinálni a lemezborítóinkat.

Szerencsére ő is örült a feladatnak, én meg a kiváló montázsainak. A lemezborító fotójáért Vancsay András volt a felelős, aki csinált egy csomó képet rólunk a stúdióban. A „When the sun came up” klipjét pedig Todoroff Lázár csinálta, aki korábban a „Red meat...” klipjét is forgatta és vágta. Köszönök nekik mindent ezúton is!"

A teljes lemez itt meghallgatható:

Spotify-on IDE KATTINTVA érhető el.

Egyenként a dalokról

Long time no sea

Ezzel indítunk. Lendületes kezdést szerettem volna. Itt a hagyományosabb formával ellentétben van egy csomó egymás után következő téma, tehát nem csak A-B-C részek vannak, hanem van itt akár F-G téma is. Sok ötletem volt, na. :)

Center

Arról szól, hogy mi vagyunk a világ közepe és mindent magunkhoz viszonyítunk. Ezt később persze megcáfolom. Azt gondolom, hogy ez a kettősség abszolút jellemző a világunkra és az emberre. A legnagyobb senkik vagyunk a semmi közepén (vagy szélén ugye), miközben bennünk koncentrálódik az egész univerzum is. Ennek kifejtéséhez azért kevés ennyi karakter.

Nothing matters

Ez a legslágeresebb dal a lemezről. Vágtam belőle egy single verziót, amiben nincsenek benne a progresszívebb szeletek. Fel is került két Spotify playlistre is és sokan meghallgatják naponta (New Music Friday Hungary és Hazai Gitárok). Egyfajta zászlóshajója a lemeznek szerintem, de a zenekarból mindenki más dalt mond kedvencének. A nihilizmus és a buddhizmus furcsa keveréke a szöveg, legalábbis ezt akartam kihozni belőle. Az éneklésbe beszáll Oli és Peti is. Ez a mi „It's The End of the World as We Know It”-unk. (R.E.M.)

Death Mambo

Olivért sikerült rávennem, hogy énekelje el a dalt és egyikőnk sem bánta meg. Ez Viktor kedvenc dala, amin valaha játszott. De ezt azt hiszem, nem mondhattam volna el, úgyhogy psszt! Tulajdonképpen arról szól, hogy az élet egy tánc a halálba. Rothadásba születve, ködön át táncolva, míg lassan meg nem öl az élet. Tudom, nem túl pozitív. Talán ez a lemez mélypontja, miközben zeneileg szerintem elég izgalmas.

No one

Ez a „Center” ellentéte és arról szól, hogy senkik vagyunk és ez valójában milyen megnyugtató is, hogy nem KELL valakinek lenni. Manapság az egzisztencializmus eddigi csúcsán ez egy fura üzenet, ugyanakkor az instafilterek és tökéletesnek látszódni akarás korában fontos lehet.

Dawn and everything

Megkértem Olit, hogy ugyan, menjen már be és játsszon valami békés intrót a következő dalhoz. Fintorgott kicsit, hogy jó, hát valamit akkor játszik, aztán összevagdosom majd. Mikor elküldtem a lemez mixét nekik, írt a közös csoportba, hogy milyen jól összevágtam a gitározását. Aztán röhögtünk, mikor írtam, hogy egy darab vágás nincs benne és ez egy az egyben az, amit odabent játszott.

All right

Ez az összekötött dalok zárása és a feloldás is egyben. Az életbe vetettségünk értelmét próbálja meg nyugtázni. Valójában mind gyerekek vagyunk, akik el vannak tévedve és ugyan elmével valószínűleg sosem fogjuk megérteni a létezést, de ez nem baj, mert nem is azzal kell.

Vasti (Vastag Gábor) slide-gitárszólója teszi teljessé az utolsó refrént. Ez az egyetlen vendég-közreműködés a lemezen.

Swim

Azt hiszem, ezt a riffet írtam meg legelőször a lemezre. Elég Yes-es beütésű, bár ez engem egyáltalán nem zavar, hiszen az egyik kedvenc zenekarom.

Aluminium

Szerettem volna valami igazán rockos témát a lemezre. Fontos, hogy azért a srácok megmutassák a lemezen, milyen jó hangszeresekről is van szó, ezért az instrumentális dalok közül kivétel nélkül mindben van szóló.

When the sun came up

Megpróbáltam megírni egy napfelkeltét és egyben a lemeznek egy pozitív végkicsengést adni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: