KULT
A Rovatból

A Kispál és a Borz ott folytatta, ahol abbahagyta: nem maradt hiányérzetünk a visszatérő koncert után

Lényegében két teljes értékű koncertet adtak Lovasiék a Kispál on Orfű fesztiválon. Bár voltak új számok is, nyilván mindenki a klasszikus slágerek miatt jött, és szinte kivétel nélkül el is játszották őket.


Napra pontosan fél éve jelentették be, hogy újra aktív a Kispál és a Borz, ráadásul az előző, 2014-16 közötti visszatéréssel szemben ezúttal új dalokat is írnak.

Kemény jég tört meg ezzel, hiszen már a 2010-es feloszlást is a Kispál–Lovasi szerzőpáros alkotói válságával magyarázták, és bár emberileg mindvégig jóban maradtak, az elmúlt 15 évben nem igazán adták jelét annak, hogy működne köztük a régi kémia. Lovasi a Kiscsillag mellett két szólólemezbe csatornázta a kreatív energiáit, Kispálnak pedig az egész show-bizniszből elege lett, legfeljebb csak otthon, a saját szórakoztatására zenélgetett.

Ilyen előzmények után meglepő volt, hogy újrakezdik, de annál örömtelibb, hiszen teljes zenekaros felállásban utoljára négy évvel ezelőtt, a Lovasi '18 turnén hallhatott Kispál-számokat a közönség. Merthogy ne legyenek illúzióink: senki nem az új dalok ígérete miatt jött izgalomba a hír hallatán, sokkal inkább azért, hogy végre újra tombolhat a Zsákmányállatra, a Húsrágó hídverőre és a többi slágerre.

Ettől függetlenül persze tök jó, hogy újra közösen alkotnak, még akkor is, ha az eddig megjelent két szám finoman szólva sem ér fel az életmű korábbi szakaszához. Amennyiben ez az ára, hogy újra legyenek Kispál-koncertek, még azt is meg tudom majd bocsátani, ha egyetlen jó szám sem lesz a készülőben lévő nagylemezen. De erre azért elég kicsi az esély.

A visszatérés köré szervezett minifesztivál, a Kispál on Orfű eredeti tematikája az volt, hogy a pénteki napon akusztikus koncertekkel (többek között Kispál és Lovasi duójával) melegíthet a közönség, a szombat pedig a hangos nap, főszerepben a Kispál és a Borzzal.

Azonban miután péntekre is sokkal több napijegyet adtak el a várakozásokhoz képest, a szervezők felturbózták a fő műsorszámot: bevették G. Szabó Hunor dobost és Babcsán Bence szaxofonost, énekesnőnek pedig Németh Jucit, így lényegében aznap is egy teljes értékű Kispál-koncertet kaptak a résztvevők (még ha hivatalosan nem is úgy hívták).

Emiatt főleg a szombati napijegyesek lehettek bosszúsak, hiszen ha eleve így hirdetik meg, nyilván jóval többen váltanak közülük bérletet. Azok a szerencsések viszont, akik ott voltak pénteken is, egyértelműen sokkal jobban jártak. Annál is inkább, mivel a két este műsora szinte teljesen különbözött: csak 3 vagy 4 olyan szám volt, amit mindkétszer eljátszottak, ezek közül pedig a Zsákmányállatot nem is ugyanúgy.

A pénteki program főleg a zenekar korai időszakának dalaiból állt – nyilván szempont volt, hogy azokat, amiben már Dióssy D. Ákos is részt vett, inkább vele együtt játsszák el másnap. G. Szabó Hunor ismét bizonyította, hogy ő az egyik legjobb magyar dobos, Németh Juci pedig a leginkább hozzá köthető De szeretnék-en kívül több másik számban (pl. Lefekszem a hóba) is közreműködött.

Egyedül Babcsán Bence lógott ki kicsit a többiek közül: ő inkább az eredeti, akusztikus koncepcióhoz illett volna, a hangos-zúzós felállásban a szólamai legtöbbször elvesztek. Ahol mégse, ott általában egy Kispál-féle gitárszólót vett át, amiből viszont jobb lett volna az eredetit hallani.

Szombat este fél 10-kor aztán már a "hivatalos" Kispál és a Borz lépett színpadra, akik ezen a néven utoljára ugyanitt, bő 6 évvel ezelőtt koncerteztek.

Nem meglepő módon egy gombostűt sem lehetett leejteni az óriási tömegben: a befogadóképességet ugyan a nagy Fishing on Orfűhöz képest alacsonyabban, 7000 főben limitálták, de ott még főműsoridőben is jobban eloszlik a tömeg az egyes színpadok között, míg most az egész fesztivál ott tömörült a nagyszínpad előtti domboldalon.

A koncertet Bödőcs Tibor 10 perces stand-upja vezette fel: a humorista díszes egyenruhában, "zeneipari főispánként" tartott beszédet, amiben előkerült Ákos, Demeter Szilárd, Tóth Gabi és Mészáros Lőrinc, de szó volt a fajkeveredés és a szexuális propaganda veszélyeiről, illetve természetesen a közelmúlt legnagyobb botránya, az OMSZ-ügy is kapott egy kiszólást („Na ugye, hogy nem esik az eső?!”).

Az este rendezője egyébként Bodó Viktor volt, akit először kértek fel hasonló feladatra, de nem igazán sikerült emlékezeteset alkotnia. Pedig több színészt is bevont a produkcióba, akik például mentősöket játszottak, miután Lovasi a Ha az életben közepén váratlanul összeesett.

Ezek a közjátékok összességében nem sokat tettek hozzá az élményhez, eleve nem fesztiválszínpadra valók: a hátul állók jelentős része valószínűleg nem is értette, mi történik. Lévai Balázs rendezései (a 2010-es búcsúkoncerten, vagy a Lovasi 50 arénakoncerten) sokkal jobbak voltak, mivel nála végig a zene maradt a középpontban.

A szombati koncerten már a zenekar középső és utolsó korszakának dalai is szép számban előkerültek, de itt is kapott azért egy külön blokkot a legelső felállás, ami alatt Bräutigam Gábor ült a dobok mögé. Őt egyébként Lovasi talán öt alkalommal is bemutatta abban a nagyjából 20 percben, amit a színpadon töltött, Bodó Viktort viszont teljesen elfelejtette (nekem legalábbis nem rémlik, hogy említette volna a nevét).

Aki mindkét este ott volt, aligha maradt hiányérzete: összesen majdnem 50 szám hangzott el, hirtelen egy olyat se tudnék említeni, ami nem került sorra, pedig kifejezetten vártam. A pénteki másfél óra után szombaton közel két és fél órát játszott a zenekar.

A folytatást egyelőre homály fedi, de ha minden igaz, idén már nem terveznek több koncertet. Bízzunk benne, hogy ha rendes hosszúságú turné nem is lesz, néhányszor azért láthatjuk majd őket jövőre, és nemcsak Orfűn. Ha tényleg lesz új lemez, akkor annak apropóján, de ahogy korábban már többször leírtam: a Kispál és a Borz az a zenekar, akiknél egyáltalán nem zavarna az sem, ha csak a régi slágereikkel "hakniznának".

Ezek a dalok egyszerűen túl jók ahhoz, hogy ne hangozzanak el rendszeresen élőben, a mostani fesztivál pedig megmutatta, hogy az érdeklődés nemhogy csökkent irántuk a hiátus éveiben, talán még nőtt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk