KULT

Kísértethistória nosztalgiabetyároknak – Megnéztük a Szellemirtók: Az örökséget

Vajon mi sül ki abból, ha elegyítjük a Szellemirtókat a Stranger Thingsszel? Nos, valami ilyesmi...
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2021. november 22.


Link másolása

Bár sokan nem bíztak benne, a Szellemirtók 1984-ben mégis óriási sikert aratott, az Indiana Jones és a végzet temploma, valamint A Beverly Hills-i zsaru után az év harmadik legtöbb pénzt hozó filmje lett (295,6 millió dolláros összkeresetével), az USA-ban pedig csak Axel Foley első bevetése tudta megelőzni. A népszerűség természetesen franchise-t faragott a négy tudós szellemhajkurászásából, animációs sorozat készült belőle, továbbá képregények és természetesen videójátékok is, emellett pólókra, iskolatáskákra és tolltartókra nyomtatták a film logóját, 1989-ben pedig mozivásznakra került a folytatás, a Szellemirtók 2, amely kapcsán már kevésbé volt lelkes a közönség és a kritikusok, ám ettől függetlenül szép pénzt hozott (215,4 millió dollárt), és azóta is gyakran idézgetjük, többek között Vigót, a Kárpátok ostorát, Moldávia bánatát.

A franchise ugyanakkor itt megakadt, pedig adta volna magát egy harmadik etap is, ám a trilógiazáró epizód az istennek nem akart létrejönni, pedig tengernyi ötlet, sztori és forgatókönyv készült hozzá. Aztán az eredeti Szellemirtók egyik tagja, a Dr. Egon Spenglert alakító író-rendező-színész Harold Ramis 2014-ben, 69 évesen elhunyt, s így végképp le kellett tennie a rajongóknak arról, hogy lássák kedvenceiket, amint újra keresztezik protonfegyvereik sugarait. Mégsem ért itt véget a történet, hiszen 2016-ban a Koszorúslányok, a Női szervek és A kém rendezője, Paul Feig kijött egy Szellemirtók-reboottal, amelyben ezúttal négy nő (Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Kate McKinnon és Leslie Jones) szállt szembe az ártó túlvilági entitásokkal. A változtatás azonban nem jött be, a közönség többsége elutasító volt a nemcsere miatt, s a lányok így meg is buktak a mozikasszáknál (pedig még kedveskedni is akartak a készítők a keményvonalas fanoknak, hiszen a filmben feltűnt az eredeti gárdából Bill Murray, Dan Aykroyd, Ernie Hudson, Sigourney Weaver és Annie Potts is, ám nem korábbi szerepeikben).

Ekkor már végképp elveszni látszott minden remény, hogy kapjunk végre egy rendes folytatást, és lám, végül arra az alkotóra volt szükség, aki ezt az egész hajcihőt annak idején elindította. Az első két rész rendezője, Ivan Reitman ugyanis újra felkarolta a projektet, amibe bevonta szintén direktor fiacskáját, Jasont (Köszönjük, hogy rágyújtott!, Juno, Egek ura, Pszichoszingli), aki Gil Kenannal összedobta a forgatókönyvet, sőt, meg is rendezte Az örökség alcímmel megáldott új Szellemirtók-menetet. És így zárul be a kör, hiszen Jason Reitman anno ráadásul szerepelt is az 1989-es második részben, 11 évesen: ő volt az a tudálékos fiú a film eleji gyerekzsúron, aki azt mondja Raynek és Winstonnak, hogy az apja szerint ők csak kóklerek. Családi vállalkozás lett hát a hivatalos harmadik epizódból, ami természetesen figyelmen kívül hagyja a 2016-os rebootot, és csak az első két film sztorijára alapoz.

Sok év telt el ugyanis azóta, hogy Peter (Murray), Ray (Aykroyd), Egon (Ramis) és Winston (Hudson) elbántak a túlvilág urával, Gozerrel (nem mellesleg pedig leradírozták közben egy felhőkarcoló tetejét), valamint az egykori népirtó Vigo nyálkás szellemével (ekkor pedig a New York-i Szabadság-szoborral masíroztak be a belvárosba). A szellemek azóta eltűntek, a Szellemirtók így szétszéledtek.

Ugrás 2021-be, amikor Callie (Carrie Coon) két gyermekével, Trevorral (Finn Wolfhard) és Phoebe-vel (McKenna Grace) kénytelen az isten háta mögötti, oklahomai Summerville-be költözni, mivel anyagilag tönkrementek, Callie rég eltűnt apja pedig ott hagyott rájuk egy rozoga, ódon házat. A kisvárosban viszont egyre furcsább esetek (földrengések, jelenések) történnek, a srácok pedig az egykori Szellemirtók eszközeire bukkannak új házukban. Úgy döntenek, ideje, hogy saját kezükbe vegyék az örökségüket.

E sztoriból is tisztán kivehető, hogy Jason Reitman és Gil Kenan forgatókönyve a manapság népszerű kölyökcsapatos-rejtélymegoldós-strangerthingses tematikát követi, nem is ügyetlenül.

Jó ötlet volt a metropoliszból áthelyezni a cselekményt a kisvárosi miliőbe, és szerencsére jól sült el a főszereplőfiatalítás is, hiszen McKenna Grace, Finn Wolfhard (igen, a Stranger Things Mike Wheelerje) és Podcastet alakító Logan Kim is imádnivalók és viccesek, lehet értük izgulni. A felnőtt fronton ugyanakkor Carrie Coon és Paul Rudd is lubickolnak szerepükben, vagyis az alapfelállás működik, Reitmanék érezhetően próbáltak ráépíteni valami újat az ismert alapokra.

Olyan atmoszféra lengi körbe a film első felét, mintha a nyolcvanas-kilencvenes években készült volna (erre egyébként Rob Simonsen a régi taktusokat felhasználó aláfestő zenéje is rendesen rájátszik), így a mostani felnőtt nézők újra tízéves kissrácnak vagy kislánynak érezhetik magukat közben.

Aztán kezdenek egyre inkább elszaporodni a fan service-elemek, a nosztalgiázás: ott egy kellék az első filmből, ott egy szereplő belőle, ott egy lény, ott egy jel, ott egy sztorielem – mígnem eljutunk odáig, hogy 37 évvel 1984 után konkrétan megismétlődik minden, csak mai felfogásban és technikával.

A fináléra tehát talán túlságosan elszabadul a múltidézés, és kétségtelen, hogy jobban örültünk volna valami kreatívabbnak, valami újnak a lezárásra, ám amellett sem lehet elmenni, hogy Reitmanék, akik Harold Ramisnek ajánlják a filmet, könnymorzsolóan szép megemlékezést kanyarítottak egykori alkotótársuknak. Az új epizód tehát végső soron sikerrel viszi tovább a Szellemirtók örökségét, és ágyaz meg anyagi siker esetén egy új franchise-nak. Sőt, még cameócunamira is számíthatunk...

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: