prcikk: Lehet, hogy a te faladon is milliós kincsek lógnak? | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Lehet, hogy a te faladon is milliós kincsek lógnak?

Nem tudod, mennyit ér a kép, amit a nagyitól örököltél? Fotózd le, küldd be, megmondják ingyen.
Szabó Eszter cikke - szmo.hu
2015. október 06.



Egy éve indult a „Kincs a falon” projekt, egy weboldal és Facebook-oldal, aminek segítségével bárki számára kiderülhet, hogy az otthoni festmények mennyit is érnek valójában. Csak néhány fotóra van szükség, és a becsüsökből, művészettörténészekből álló csapat egyszer csak visszajelez majd, elmondják mit találtak, és innentől az is kiderülhet, hogy a festmény mennyit ér. Nem mindig tudnak információkkal szolgálni, de akadt már húszmilliós fogásuk is.

Kolozsvári Gyula, a kezdeményezés megálmodója, festménybecsüs és projektvezető elmondta, az egészet az hívta életre, hogy

valaki talált egy lomtalanításon egy szakadt festményt. Elvitte hozzá, és kiderült, hogy a szemétből kikotort darab egy Scheiber Hugó alkotás, aminek értéke több millió forint, és amit percekkel később a kukásautó kapott volna fel.

Eddig közel ezerkétszáz e-mail érkezett hozzájuk, de ezek száma folyamatosan gyarapszik, főleg mostanában, amióta a csapból is ők folynak.

k1.00

Egy megtalált kép: Márffy Ödön: Házak napsütötte domb tövében, 1908

„A legtöbb beküldött festmény sajnos nem bír igazán anyagi értékkel, és ezt néha nem hiszik el nekünk. Azoknak, akik viszont tényleg szeretnének otthonra valami értékeset, jó tanácsként inkább azt ajánlom, először is tudjanak arról, hogy a zsűrizett-kifejezés a kortárs festményeknél sok esetben nem értéknövelő tényező, ne ezt figyeljék.

"
A klasszikus magyar festészet világszintű és a nyugati árakhoz képest kifejezetten olcsón vásárolható darabok vannak.

Érdemes például grafikákkal kezdeni, mert ezek közül például egy Mednyánszky- vagy Vaszary-kép egy-kétszázezer forinttól elérhető és sokkal jobb és értékállóbb befektetés, mint akár kétszer annyit kifizetni egy barkácsáruház parkolójában valamiért, aminek inkább az ára, mint az értéke magas.„

k2e.00

k2.00

A beküldött fotó és a kép: Berény Róbert: A művész háza a Városmajor utcában

A közreműködők az ingyenes segítségért cserébe egyedül türelmet kérnek. Egyre többen küldik a nagymama képeit, sokan nagy reményekkel, és nem egyszerű a művek alapos átvizsgálása. A jelentkezőktől jó minőségű fotókat várnak, nagy felbontásban, vaku nélkül a kép mindkét oldaláról, és ha van szignó, akkor az is legyen a felvételen. Mivel egy reprodukció és eredeti kép közötti különbség megállapításához például a kép felületét kell megvizsgálniuk közelről, így egy nagyobb felbontású, telefonnal készült fotó már elegendő lehet.

Arra a kérdésre, hogy miért éri ez meg nekik, azt válaszolta: ez a szakmájuk, a hobbijuk és sok háborúban illetve az évtizedek során eltűnt műtárgy van, aminek felkutatása élmény és a művészettörténészeknek elismerés is egy-egy ehhez kapcsolódó sikeres akció. Hosszú távon a pedig kiállítást szerveznek majd a náluk felértékelt és beazonosított festményekből. Hajrá!

k3e.00

k3.00

A beküldött fotó és a kép: Tipary Dezső: A margitszigeti kisszálló

Hogy kell beküldeni a képek fotóit?

Nincs más teendőtök, mint lefotózni és elküldeni azokat a festményeket és grafikákat, amelyekről szeretnétek többet megtudni. Fotóitokat ide várják: kincs@kincsafalon.hu

Készítsetek jó minőségű fotókat a kép elejéről, hátuljáról, és ha van, akkor az aláírásról! Fontos, hogy a méreteket is minden esetben tüntessétek fel! Ezek hiányában nem tudják elkészíteni az értékbecslést.

A nagy érdeklődés miatt a megkeresések feldolgozása akár heteket is igénybe vehet, de mindenkinek igyekeznek válaszolni. Az adatokat nem beérkezési sorrendben dolgozzák fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk