hirdetés

KULT

Kilencven éves a filmtörténet egyik legismertebb hangja

Ugyan James Earl Jones kiskorában dadogott, később mégis olyan karaktereknek adta a hangját, mint Darth Vader vagy Mufasa, de a CNN híradóját is ő harangozta be.

Link másolása

hirdetés

James Earl Jones, a színész, akinek a hangja biztosan, az arca viszont már kevesebb eséllyel ugrik be, ma tölti be a kilencedik X-et.

1931. január 17-én született az a hang, akit senkinek sem kell bemutatni, és valószínűleg kényszeresen vigyázzba is vágjuk tőle magunkat. Pedig James Earl Jones sem ilyen tekintélyt parancsoló orgánummal sírt fel először, sőt – gyerekkorában dadogással küzdött, amit azzal orvosolt, hogy egyáltalán nem beszélt, csak a közeli ismerőseivel. Ő maga verseket írt, majd az egyik angoltanára arra biztatta, szavalja el neki az egyik különösen jól sikerült darabot.

Jonest teljesen lenyűgözte a versmondás, és mi több, nem is dadogott közben – innen pedig egyenes volt az út számára a színészetig.

Bár már egy halom díja van, és mindenki által elismert színész, egy interjúban bevallotta, hogy a mai napig nem küzdötte le teljesen a dadogását, és minden mondatát alaposan át kell gondolnia, mielőtt kimondja. Mindez azonban nem gátolta meg abban, hogy nyerjen három Emmyt, két Tonyt, egy Grammyt és egy tiszteletbeli Oscart – hogy sikeres karriert építsen.

Vader előtt Shakespeare-nek hódolt

Bár ma már mindenki Vaderként ismeri, és valóban a Star Wars hozta meg számára a sikert, előtte sem tétlenkedett: színházi karrierjét az ötvenes évek elején kezdte, 1957-ben debütált a Broadwayen, elsősorban Shakespeare-darabok voltak a specialitásai – akkoriban az egyik legfoglalkoztatottabb Shakespeare-színész volt. Filmes debütálására Stanley Kubrick Dr. Strangelove-jában került sor 1964-ben, közben pedig meg is kezdte a díjfelhalmozást: első Tony-díját 1969-ben nyerte a The Great White Hope-ért. A sors fintora, hogy bár elismert színpadi színész volt, a mindent megváltoztató Star Warsba azért került be, mert nem sokan ismerték.

Aztán jött a messzi-messzi univerzum

Vader nagyúrnak jóformán minden porcikáját más játszotta: a testét a tavaly novemberben elhunyt David Prowse brit testépítő, a hangját Jones, az arcát pedig Sebastian Shaw. Nem ez volt azonban az eredeti koncepció. Prowse-ra azért esett Lucas választása, mert egy 198 centis testépítő volt, a fekete maskara alatt pedig ez volt a legfontosabb adottság: tekintélyt parancsoló legyen.

hirdetés
Lucasnak azonban nem igazán tetszett Prowse beszédstílusa, mivel erős bristoli tájszólással beszélt, egy csillagközi nagyúr esetében pedig kifejezetten furcsán jött volna le, ha tájszólással vallja be Luke Skywalkernak, hogy mégis milyen rokoni kapcsolat van köztük – a stábtagok viccesen Darth Farmernek becézték a színészt.

A színész elismerte, hogy valóban nem illett a hangja a karakterhez, ám felajánlotta Lucasnak, hogy utószinkronban felmondja máshogy a szöveget. Mindez azonban nem történt meg. A rendező inkább más hang után nézett: a színész-rendező legendát, Orson Wellest akarta megnyerni. Időközben belátta azonban, hogy Welles hangja nagyon ismert, ami nem tenne jót a karakternek, így inkább egy teljesen ismeretlen, ám tekintélyes orgánumot keresett. Így esett a választása az akkor még viszonylag ismeretlen amerikai színészre, James Earl Jonesra.

Ebből aztán sértődés lett, Prowse ugyanis csak a film megtekintésekor döbbent rá, hogy nem épp az ő hangján szólal meg a karakter. A színész még évtizedekkel később is dühös volt a döntés miatt, amelyre megvan a saját magyarázata: szerinte azért választották Jonest, hogy legyen színesbőrű stábtag is, fordított rasszizmusnak nevezve Lucas döntését. Ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy Jones egyszer sem tűnik fel a filmben, a nevét az első két film stáblistájában ki se írták, tehát nemhogy azt sem tudták a nézők, hogy van egy fekete színész, hanem azt sem, hogy hogyan hívják.

Lucas döntését nehéz megkérdőjelezni, főleg, ha meghallgatjuk, milyen volt Prowse hangjával Vader:

Prowse-nak később sem volt szerencséje: a harmadik epizód nagyjelenetében, amikor Vader haldoklása közben leveszi a maszkját, akkor sem ő látható: Lucas ekkor egy tapasztalt színészt akart a fontos jelenetben látni, így esett a választása Sebastian Shawra. Prowse erről sem tudott, de mondjuk mentségére szóljon Lucasnak, hogy jóformán senki más sem: a hatalmas titkolózás miatt még maga Shaw sem tudta, miért hívták a forgatásra, csupán a jelenet helyszínén mondták el neki. Ebből a jelenetből Jonest is kihagyták, Shaw az eredeti hangján szólal meg.

Milliókat kaszálhatott volna a Star Wars-szal

Ma már szinte hihetetlen belegondolni, de az Egy úr remény előtt senki sem hitte igazán, hogy a Star Wars be fog robbanni, köztük Lucas és Jones sem. Mivel akkor még nem állt milliós büdzsé Lucas rendelkezésére, ő is úgy próbált spórolni, ahogy tudott: felajánlotta Jonesnak, hogy fizetés helyett részesedést kap a filmből. Jones azonban akkoriban a nélkülöző színészek életét tengette, és inkább fizetést kért – 7000 dollárt kapott egy napi munkáért, ami az inflációnak köszönhetően ma kb. 27 ezer dollárnak, azaz kb. 8 millió forintnak felelt meg. Mindez aprópénznek tűnhet ma már ahhoz képest, amennyi pénzt a Star Wars hozott, Jones azonban több interjúban is elmondta:

akkoriban olyan csóró volt, hogy sokszor lakbérre és ételre sem igazán volt pénze, így a 7 ezer dollár túlságosan jó ajánlat volt, hogy kihagyja, pedig dollármilliókat ért volna az eredeti alku.

Olyan nagyon azért nem kell sajnálni Jonest sem, a Star Wars, ha végtelen pénzt nem is, de világhírt hozott neki – jobban mondva a hangjának. Stabilan felkerült ugyanis a „tekintélyt parancsoló orgánumok”-listájára, nem meglepő, hogy őt kérték fel az Az oroszlánkirályba Mufasa szinkronizálására is – csupán összehasonlításként, milyen presztizzsel bír ez a szerep: a magyar változatban Sinkovits Imre adta Simba apjának hangját. Jones egyébként 25 évvel később, a 2019-es remake-ben is Mufasát szinkronizálta.

„This is CNN”

Amerika az az ország, ahol megtörténhet, hogy Darth Vader mondja be a híreket – évtizedeken át így is volt, Jones ugyanis a CNN csatorna hangja volt, naponta többször hangzott el a szájából a „this is CNN”- jelmondat.

Schwarzenegger jó barátja

Jonest mély barátság fűzi Arnold Schwarzeneggerhez: a kapcsolatot pedig nem másnak köszönhetik, mint a Conan, a barbár című filmnek, amelyben mindketten játszottak – bár Jones majdnem lecsúszott róla. A színész ugyanis a Broadwayen játszott akkoriban, és úgy volt, hogy az időbeosztása miatt nem vállalhatja, végül mégis ő látható Doomként. Amennyire ősellensége a filmben Doomnak Conan, annyira jóban lettek Schwarzeneggerrel: Jones a színészkedésben segített a Terminátornak, Schwarzenegger pedig edzéstippeket adott színésztársának.

Kilencven év ide vagy oda, Jones a mai napig aktív, fáradhatatlanul dolgozik, szinkronizál, szaval, játszik. 2009-ben például Barack Obamának szavalt Shakespeare-t a Fehér házban, 3 éve ismét a CNN-nel dolgozott együtt, legutóbb pedig az Amerikába jöttem 2-ben játszotta el ismét Jaffe Joffer királyt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Olyan horrorfilm született, amire büszkék lehetünk - megnéztük a Post mortemet

A Post mortem méltó a műfaj nagy klasszikusaihoz, különösen annak tükrében, hogy a külföldi konkurrenciához képest milyen kevésből kellett kihozni.

Link másolása

hirdetés
A cikk kisebb spoilereket tartalmaz.

Kevés filmet vártam úgy, mint a Post mortemet. Már az első előzetes alapján jó érzéseim voltak a filmmel kapcsolatban, és összességében nem is csalódtam.

A horrorfilm afféle mostohán kezelt műfaj. Vannak nagy rajongói, akiknek minden mennyiségben jöhet, de épp olyan sokan lenézik, egy kalap alá véve a zombi farkasemberek apokalipszisát a Halloweennel. Ezért külön öröm, hogy a magyar döntéshozók az előítéleteken túllépve idén a Post mortemet nevezték az Oscar-díjra.

Én sem vagyok horrorrajongó, nem szeretek ijedezni.

A jó filmeket viszont szeretem, akkor is, ha történetesen a horror műfajába tartoznak,

mint az Ördögűző, a Ragyogás vagy, teszem azt, A nyolcadik utas a halál.

Az, hogy „magyar horror” elsőre nem hangzik jól. Sokszor, amikor szeretnénk lemásolni valami külföldön bevált dolgot, izzadságszagú erőlködés lesz belőle. Magyar narancs. Lásd a legtöbb magyar sit com kísérletet.

hirdetés

A Post mortem előzetese azonban reménykedésre adott okot, ugyanis Bergendy Péteréknek sikerült találniuk egy hiteles magyar horrorsztorit. Nem a tulipános ládikós, „Az éjjel nem érhet véget” értelemben magyar, hanem igazából.

Egy olyan sorstragédia húzódik a hátterében, ami tényleg a miénk, amihez minden magyarnak van valami köze, mégis a világon mindenütt azonosulhatnak vele, hisz minden népnek megvannak a hasonló történetei.

Az első világháborúban Tomást (Klem Viktor), a fiatal, német fotóst légnyomás érte a csatatéren. Halottnak hitték, az utolsó pillanatban húzta ki egy tömegsírból katonatársa, az „Öreg” (Reviczky Gábor), aki észrevette, hogy még él. Tomás élet-halál határán lebegve egy kislányt látott, aki a nevén szólongatta.

A háborúnak vége, az Öreg és Tomás mutatványosokkal járja a világot. Az Öreg úgy reklámozza magát: „Az ember, aki visszatért a halálból”, és Tomás halálközeli élményei alapján vakítja a népet. Maga a fiú pedig Post mortem fotózást vállal, vagyis a családokat elhunyt szeretteikkel fényképezi le.

Megjelenik a sátrában Anna (Hais Fruzsina), akiben Tomás felismeri azt a lányt, akit a túlvilágon tett kitérője során látott. Anna elmondja, hogy az ő falujában is sok a halott, akiket lefotózhatna, majd rövidesen megérkezik Imre is (Anger Zsolt), aki meg is hívja a falujába Tomást, hogy néhány napig maradjon náluk fotózni.

Tél van, a kis faluban a fagyos földbe nem tudják eltemetni a halottakat. Csapás csapás után sújtja őket. A férfiak nagy részét elvitte a háború, az otthon maradtakat a spanyolnátha tizedelte meg. A fiatalember elvállalja a munkát, nem is annyira a pénzért, hanem mert nem hagyja nyugodni Anna személye.

Mint kiderül, kettejüket az köti össze, hogy mindketten jártak már a túloldalon: Anna halva született, nyakára tekeredett a köldökzsinór, de a szülésnél segédkező nagynénjének sikerült éltere keltenie.

Hamarosan kiderül, hogy a kis faluban furcsa események követik egymást. Sokan hallanak hangokat: sikolyokat, emberi beszédet, lábdobogást. Titokzatos halálesetek történnek. Tomás és Anna nem sokára rájönnek, hogy kísértetek sanyargatják az embereket.

Tomás első gondolata a menekülés, de végül erősebb a kíváncsisága és Annával megfogadják, hogy kiderítik, miért haragszanak az elhunytak lelkei, mit akarnak, és megpróbálnak segíteni nekik…

A hiteles történet mellett természetesen fontos a kivitelezés is. A gagyi, Ed Wood szintű megvalósításon is el tud úszni egy jó ötlet.

A Post mortem ebben sem okozott csalódást, nem látszik meg, hogy milyen alacsony költségvetésből készült a hasonló külföldi produkciókkal összehasonlítva.

Bergendy Péter remekül játszik az idegeinkkel, számtalanszor éreztem azt, hogy szándékosan megvezet minket. Olyan szituációkat teremt, amikor a rutinos horrorfilmnéző tudja, hogy mindjárt történik valami ijesztő – aztán ezeket a pillanatokat elereszti, szinte csalódást keltve, hogy aztán akkor keljen éltere egy hulla, amikor nem is számítunk rá.

A végső próba, hogy mennyire utánoz esetleg a film más, korábbi alkotásokat. Tagadhatatlan, hogy az embernek eszébe jut sok minden, Az ördögűző, a Poltergeist (a gyerekek miatt), a Démonok között vagy akár az Egyenesen át (ami nem horror, de azért ide tartozik). De ez inkább a műfajból fakad, a film nem hasonlít ezek közül egyikre sem. És bár vannak ijesztő halálesetek, a Post mortem szerencsére nem követi a Wes Craven-féle hentelős filmeket.

(A víz alatti jelenetekről nekem még az Alien4 is beugrott, de ez valószínűleg már tényleg csak az én szabad asszociációm.)

Ha van valami, amit fel lehet róni a filmnek, az néhány dramaturgiai maszat. Például nem egészen világos, hogy ha a kísértetek dühükben egymás után gyilkolják az ártatlan embereket (legalábbis senkiről nem derül ki, hogy bármi bűne lenne), Tomás és Anna életét miért kímélik meg a többszöri "összetűzéseik" során.

Hiányérzetet keltett bennem kicsit a befejezés is. Tomás úgy búcsúzott el a film elején az Öregtől, hogy néhány nap múlva követi. A film végére azonban az ifjú mintha teljesen elfeledkezett volna bajtársa - és nem utolsó sorban, megmentője - létezéséről, szemmel láthatóan esze ágában sincs visszatérni hozzá és a mutatványosokhoz, és még egy fél gondolata sincs erről.

Bár összességében tetszett, hogy nem rágja a szánkba a film, minek mi az oka, azért az például zavart, hogy amikor az egyik szereplőt magába szívja a plafon, nem tudjuk meg, mi lett vele. Még a holtteste sem kerül elő. Eltűnt, kész. Ez van. Béke poraira.

Külön érdekessége számomra, hogy a jelenetek jelentős részét a szentendrei skanzenben vették fel, amit történetesen jól ismerek. Abban a pajtában szokott nyaranta kézműves foglalkozáson részt venni gyermekem, ahol a filmben a hullákat tárolják. Sőt, a tábor alatt egy alkalommal ott is alszanak.

Azt hiszem, mostantól nem lesz ugyanaz számomra az a hely, de ez legyen az én problémám.

Nem szeretném nagyon elspoilerezni a filmet, inkább mindenkit arra biztatok, nézze meg. Legyen elég annyi, hogy végül – áldozatok árán – Tomás rájön, mit akarnak a túlvilági lelkek, és sikerül megszabadulni tőlük.

Külön tetszett, hogy a film nem magyaráz meg mindent száz százalékosan (például, hogy Anna miért jelenik meg a szellemek között is, miközben él.)

Kiváló alakítások emelik a film színvonalát. Elsőre azt hittem, időutazáson vagyok. Hais Fruzsi ugyanis nem csak megszólalásig hasonlít nővérére, Dórira (akit nem rég láthattunk az Így vagy tökéletesben), de még a gesztusai, mimikája is teljesen olyan.

És ugyanolyan tehetséges, nagy kár, hogy – ha lehet hinni a velük készült interjúknak – egyik lány sem színészként képzeli a jövőjét.

Klem Viktor szerethető, Schell Judit reményvesztett és szomorú. Anger Zsolt itt is megmutatja, milyen sokoldalú színész. Régen a hasonló falusi figurákat olyan „népi” színészek alakították, mint Pethes Imre vagy Bánhidi László, de Anger olyan hitelesen hozza Imrét, mint mindig abban a faluban élt volna.

Kisebb szerepekben is olyan remek színészek láthatóak mint Hámori Gabriella vagy Tóth Ildikó – neki különösen örültem, a 90-ées években sokszor láttam az Új Színház előadásaiban –, Nagy Mari vagy Kiss Diána Magdolna.

Akit külön szeretnék kiemelni, az Revicky Gábor. Ha volt bennem hiányérzet a film kapcsán, az az, hogy ő nem kapott több időt. Titkon arra számítottam, hogy a film egy pontján visszatér.

Reviczky Gábor humoros alakításaival lett igazán ismert és népszerű (Pasik, A miniszter félrelép, Csinibaba, Zimmer Feri, Üvegtigris),

de drámai szerepekben is a legjobbak egyike.

Ezt megmutatta például a Barbárok tévéváltozatában, és most a Post mortemben is.

Külön említést érdemel Nagy András operatőr, akit már az Így vagy tökéletes kapcsán is kiemeltem. Az egész film gyönyörű, és ez nyilván jelentős mértékben az ő érdeme is. A para faktort pedig nagyban növeli Pacsay Attila zenéje is.

Összességében olyan horrorfilm született, amelyre büszkék lehetünk, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét, mert méltó a műfaj nagy klasszikusaihoz.

Bergendy Péter azt is belengette, hogy már gondolkoznak a folytatáson. Én drukkolok neki. Ha amerikai film lenne, szerintem már készülne belőle a netflixes sorozat.

fotó: Szvacsek Attila

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

A Mintaapák eltűnik a TV2-ről

A TV2 sajtóközleményt adott ki arról is, hogy a Jóban Rosszban pihenőre megy, a befejező részeket a téli szünet után adják le.
Címkép: TV2 - szmo.hu
2021. október 26.


Link másolása

hirdetés

Eddig a TV2 főcsatornán volt látható a Mintaapák, november 8-tól viszont a Super TV2-n lehet majd követni. Mostanáig itt csak a sorozat ismétlései mentek, attól a hétfőtől viszont a Super TV2-n lesz látható, minden hétköznap este 19:35-től.

A Mintaapák első részét 2019 novemberében sugározták, a vígjátéksorozatot a szlovákoktól vették át, akik az argentin Señores papisra alapozták a saját sorozatukat. Természetesen a Mintaapákba bekerültek magyar sajátosságok és poénok. A sorozat a harmadik évadnál tart.

Arról is beszámolt a csatorna, hogy a Jóban Rosszban pihenőre megy, a befejező részeket a téli szünet után adják le.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Törölte magát a Twitterről az Elk*rtuk rendezője

Úgy tűnik, nem akarta népszerűsíteni legújabb filmjét.

Link másolása

hirdetés

A napokban törölte Twitter-oldalát Keith English, az Elk*rtuk című film rendezője – vette észre a Magyar Hang. Kálomista Gábor producer korábban azzal próbálta cáfolni, hogy az Elk*rtuk politikai kampányfilm lenne, hogy brit rendező dolgozott benne. Keith English azonban a Magyar Hang szerint egyáltalán nem reklámozta a filmet a Twitter-oldalán, holott korábbi munkájára, a The more you ignore me című filmre nagyon büszke volt.

Amint a lap írja, a rendező azóta törölte Twitter-fiókját is, pedig a filmet gondozó ügynökség, az SMA Talent még hivatkozott is rá az egyik posztjában. Hozzáteszik: a Google-ben tárolt képek alapján Keith English 2011-es csatlakozása óta több mint 3800 tweetet tett ki az oldalára.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Egy nő kapta az egyik legrangosabb irodalmi díjat, aztán kiderült róla, hogy valójában három férfi

Tavaly a spanyol nőintézet kifejezetten ajánlotta a díjat kapó Mola műveit, azzal, hogy a könyvei „segítenek megérteni a nők valóságát és tapasztalatait a történelem különböző korszakaiban” .
Címkép: Premio Planeta - szmo.hu
2021. október 27.


Link másolása

hirdetés

Spanyolország legfontosabb irodalmi díját idén egy nő kapta meg, a díjátadón derült ki, hogy a brutális thrillerek népszerű írónője, a háromgyerekes madridi professzorasszony valójában három férfi, írja a 24.hu.

Az egymillió eurós irodalmi díjat kapó Carmen Moláról korábban annyit lehetett tudni, hogy Madridban élő nő, a negyvenes éveiben jár, és egyetemi professzor. Interjúkat is csupán e-mailen keresztül volt hajlandó adni, hogy megvédje a magánéletét.

Azt mondta, azért titkolja a személyazonosságát, mert nem akarja, hogy kollégái, barátnői vagy akár az anyja megtudja, hogy egy teljesen konvencionális asszonynak ilyen kegyetlen fantáziája van.

Carmen Mola hamar nagy népszerűségre tett szert, kötetei az eladási listák élére került, több százezren vásárolták meg őket. Tavaly a spanyol nőintézet kifejezetten ajánlotta Mola műveit, azzal, hogy ezek a könyvek "segítenek megérteni a nők valóságát és tapasztalatait a történelem különböző korszakaiban, illetve hozzájárulnak a szabadságjogok iránti tudatosság fokozásához."

A most kapott Planeta-díjra, amelyért ettől az évtől már nagyobb összeg jár, mint a Nobel-díjért, csak álnéven beadott kéziratokkal lehet pályázni. Mola nyertes munkája az 1834-es kolerajárvány alatt játszódik Madridban, és lánygyilkosságokról szól.

Amikor viszont bejelentették a győztest, mindenki meglepetésére három férfi lépett elő, hogy átvegye a díjat.

Mint kiderült, a negyvenes-ötvenes éveikben járó férfiak valójában tévés forgatókönyvírók. A történteken sokan felháborodtak, a spanyol nőintézet korábbi igazgatója például Twitteren azt írta, "a megtévesztésük jóval túlmutat az irodalmon, nem csak egy nevet használtak fel, hanem interjúikkal egy hamis személyiséget is felépítettek, ezzel becsapták az újságírókat és az olvasóikat is."

hirdetés

A három szerző azzal védekezik, nem azért használták a Carmen Mola nevet, hogy így több könyvet adjanak el. Másfél perc alatt találták ki, és férfi és idegen hangzású nevek is felmerültek bennük.

Nem egy nő, hanem egy név mögé rejtőztünk el. Nem tudom, hogy egy női álnévvel több könyvet lehet-e eladni, mint egy férfival, de kételkedem ebben

- mondta egyikük a díj megnyerése után.

Azt is elmondták: ha előre tudják, hogy ilyen sikeresek lesznek, lehet jobban átgondolják a névválasztást. A női egyetemi professzori hátteret később találták ki.

Elmondásuk szerint azért fedték fel magukat, mert egyre nehezebben tudták titokban tartani, és féltek attól, hogy valaki lebuktatja őket, ezért inkább ők léptek.

„Nagyon jól elvoltunk ebben a műfajban. Az élvezetért írunk. Hedonista írók agyunk, nem olyan szerzők, akik szenvednek, mikor írnak, és úgy gondolom, ha jól érzed magad, mikor írsz, a könyv is jobb lesz. Ez az, amit mindig is akartunk, szórakozva írni”

- mondta egyikük.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: