KULT
A Rovatból

Kevesebb vér, káromkodás és meztelenkedés – sokat fejlődött, de nem csap oda eléggé a Vaják új évadja

A második évad kevésbé véres, kevésbé dinamikus, de a Káosz, mint tudjuk, nem mindig azt hozza, amire számítunk.

Link másolása

Nem mondanám, hogy a Netflix Vaják sorozatának könnyű a helyzete. A könyvsorozatnak rengeteg rajongója van, és valószínűleg jobban ismerik ezt a fantasy világot, mint maguk a sorozat alkotói. A videojáték-sorozatnak három fő része van, amiket nagyon sokan ismernek, számtalan "év játéka-díjat" zsebeltek be, és ők sem minden esetben ragaszkodtak az alapanyaghoz. Mindezek mellett pedig ki kell elégíteni az egyszeri nézők elvárásait is, akik csak szórakozni akarnak azon, ahogy Henry Cavill szörnyeket gyilkol.

Az első évad nekem nagyon tetszett,

ügyesen tördelték meg a cselekményt, érdekes volt rájönni, hogy a különböző karakterek történetei hol helyezkedtek el térben és időben. Az is folyamatos izgalmat tudott adni, hogy a szálak hol érnek majd össze. A második évad ezzel teljesen felhagyott, ami logikus, hiszen már találkoztak egymással a fő karaktereink. Sajnos ez azt is jelentette, hogy elköszönhettünk ettől a különleges dramaturgiai megoldástól.

A Vaják második szezonja teljesen lineáris narratívát követ.

Ugyan több szálon zajlik a történet - kontinensen átívelő politikai szálak, kegyetlen macska-egér harc a hatalmasok játszadozásai közben, háborúk és békék indulnak el egy-egy merénylet miatt – de sajnos ez fele annyira se lesz érdekes, mint Geralt és Ciri szála.

Mivel az első évad végén Yennefer elszakadt a varázslóktól Sodden mezején, így ő most kapott egy saját történetszálat, ami bele-bele fonódik Geralték történetébe. Illetve Nilfgaard boszorkánya, Fringilla is komolyabb hangsúlyt kapott, de amíg

Yennefer kalandja érdektelen, addig Fringilláé szinte már-már unalmas.

Alig vártam, hogy ezeknek a részeknek vége legyen, és visszatérhessünk Geralthoz és Cirihez. Ezek a részek azért is lehetnek más hangulatúak, mert szinte teljesen a sorozat írói találták ki. Yennefer ezen történetei sehol nem szerepelnek, sem a CD Projekt RED játékaiban, sem Sapkowski műveiben. Sajnos az átívelő történet megfelelő háttérismeret nélkül, az egyszeri nézőnek szinte érthetetlen lesz.

Mi is az a Zord vadászat, vagy miért fontos Ciri Ősi vére, ezek mind olyan kérdések, amelyeket a sorozatban csak megemlítenek,

hogy elképesztően fontos dolgok, mégsem magyaráznak meg ezekből szinte semmit.

Technikailag nem lehet belekötni semmibe: a fényképezés, a zene, a kosztümök, az épületek, minden mintha a játékokból vagy a könyvek lapjaiból köszönne vissza. A városképek gyönyörűek, még akkor is, ha sokszor nem is nagyon tudtuk, hogy melyik várost is látjuk – azért egy ennyire sok helyszínen játszódó sorozatba tehettek volna ismertető feliratokat is, hogy éppen melyik helyszínt látjuk.

Az effektek terén azért egyszer-egyszer kilóg a lóláb,

főleg az évad végén megjelenő baziliszkuszok elleni harc néz ki gyengébben. Látszik, hogy vér, káromkodás és meztelenkedés terén pedig megpróbálták visszafogni magukat a készítők, ami teljesen érthető, hiszen minél több emberhez szeretnék eljuttatni a szériát, viszont az eredeti Sapkowski-féle világ kegyetlen, véres, mocskos és tele van erőszakkal, rasszizmussal és szexszel. Itt jóval fogyaszthatóbbá tették Geralt világát, de el is távolodnak az alapműtől.

Jöjjön talán a legjobb rész: a színészek. Nem tudom eléggé dicsérni a castingot. Engem nem zavar a Netflix hatás: gyakori nem-és rasszváltás, hogy a sorozatba kevésbé lehessen politikai korrektség terén belekötni. Így főleg nem probléma, hogy ennyire tehetséges és jó színészeket találtak a karakterek eljátszásához. A Nenekét játszó színésznő lehet, hogy nem úgy néz ki, mint ahogy a könyvben megismertük, de a karakter végül pont úgy viselkedik, ahogy elképzeltük.

Yennefer például kevesebbet szerepel,

a történet szempontjából kevésbé fontos az ő szerepe, mint az előző évadban, de még mindig zseniális. Henry Cavill továbbra is tökéletes Riviai Geralt, de a legnagyobb fejlődésen talán Freya Allan, alias Cirilla hercegnő esett át. Nem csak a karaktere lépett nagyot előre, hanem a színésznő is. Számomra a legnagyobb kincs Kim Bodnia Vesemirje volt a második évadban. Az öreg, megkeseredett vaják, aki próbálja életben tartani nemcsak a szakmát, hanem a fiaiként kezelt vajákokat is. Joey Bartey-t is jó volt látni Kökörcsin szerepében, aki láthatóan kigyúrta magát az egy darab ing nélküli jelenetére. Ő volt a kötelező comic relief, aki nagyon jó, hogy visszatért a rettenetesen komor sorozatba, még ha nem is látjuk sokat. A többi színészt is csak dicsérni lehet. Eamon Farren Cahirja is több szerepet kapott, Mecia Simson Francescája szintén tökéletesen eltalált, de ez majdnem minden fontosabb karakterre elmondható. Egy szereplő talán mégis kivétel, az Emhyrt játszó Bart Edwards.

Őt a könyvben öregebbnek ábrázolták, illetve a játékokban is Charles Dance hangján szólalt meg, aki sokkal inkább egy tisztelet parancsoló,

keménykezű uralkodó képét festette, nem úgy, mint Bart Edwards jóképű fiatalabb Emhyrje. Azért nem szeretném még teljesen leírni, hiszen a későbbiekben nagy valószínűséggel többet fogunk vele találkozni.

Amibe a könyvek és a videójátékok hatalmas rajongójaként bele lehet kötni, hogy a második évad jóval lassabb lett, mint az első.

Engem nem az zavart, hogy ki-kicsoda, vagy a helyszínek sokasága,

(sőt vártam egy-egy karakter feltűnésére, akik később nagy szerepet fognak vállalni a kontinens világában – pl.: Philippa Eilhart vagy Emhyr var Emreis.) hanem az, hogy az ötödik résztől indul csak be igazán az évad, ami nem lenne gond egy 24 részes sorozat esetében, de egy 8 részes sorozattól azért nem ezt várnánk. Főleg az első évad tapasztalatai alapján. Érthető, hogy kicsit lassul az elején a történet, de túlzásnak érzem, hogy amíg Cirit kiképzik, és megy a nyomozás a származását illetően, addig nézhetjük Yennefer szenvedését és Fringilla unalmas politikai játszmáját a zseniális nevű Cahir Mawr Dyffryn aep Ceallachkal. A történet így, hogy lineárisabb lett, sokkal érthetőbb, de sajnos eseménytelenebb és sokkal lassabb is.

Azért a végére rendesen felpörög a cselekmény,

de ezt kivárni olykor elég unalmas.

A rajongóknak csak ajánlani tudom a sorozatot, hiszen ők minden másodpercben fognak találni valamit, amin elgondolkodhatnak, de az biztos, hogy a Netflix-sorozat egyre inkább el fog távolodni az alapműtől, illetve valószínűleg közeledni fog a játékok vonalához, gondolva például a Zord vadászatra. Ezt viszont el kell fogadnia minden rajongónak, aki tervezi tovább nézni a sorozatot.

Azok, akik csak a sorozatot ismerik, nekik kissé nehezebb dolguk lesz,

de úgy gondolom a Vaják világa kellőképpen magával ragadó, ami feledtetheti a kissé bonyolult történetszálakat. Azért remélem mások is nagyon fogják várni a harmadik évadot, vagy kedvet kapnak a könyvhöz és a játékokhoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: