KULT
A Rovatból

Két magyar, aki Michael Flatley-vel táncol

Papp Zoltán és Krén András, a Lord of the Dance-Dangerous Games két magyar főszereplője árult el műhelytitkokat az előadásról.


Papp Zoltán és Krén András évek óta részesei Michael Flatley produkcióinak. Van, hogy egy évben tíz hónapon keresztül is turnéznak, most éppen Budapesten jártak, a Lord of the Dance-Dangerous Games c. produkciójával. Beszélgettünk az egyéni elhivatottság és a felkészülés jelentőségéről, Flatley lehetséges visszavonulásáról, és arról, mennyire felemelő érzés volt a hazai közönség előtt fellépni...

Michael Flatley tavaly újította meg ezt a darabját. Miben tér el ez a mostani az előzőtől?

Papp Zoltán: A sztori változott valamelyest, ugyanis most van egy kistündér a darabban, akinek az álmába nyerünk betekintést. Ahol is megint megjelenik a Sötét Nagyúr, és megpróbálja legyőzni a jó karakterét, a Tánc Urát. Ebben az álomban sokféle, különböző világ jelenik meg: robotok, modern stílusú jelmezekben táncoló lányok, a hatalmas kivetítőkön pedig filmszerű vetítést láthat a közönség. Új koreográfiák is kerültek a darabba. Bizonyos táncok megváltoztak, de meghagytuk azokat, melyek mindig is a közönség kedvencei voltak.

A darabban Michael Flatley csak virtuálisan jelenik meg. Mekkora felelősséget jelent, hogy rátok bízta a produkciót?

Krén András: Tavaly volt Flatley visszatérése ezzel a produkcióval. Eddig majdnem minden előadáson fellépett ő is az utolsó két számban. De a turnékon általában nem szokott részt venni, ezért is vannak „turnéfelelősök”, például a fiú tánckar vezetője, Zoli. Végigveszik velünk, hogy ki, milyen számban lesz benne, és együtt gyakorolunk az esti előadásokra.

LOTD2015_10

LOTD2015_24

P.Z.: Természetesen hatalmas a felelősség, főleg, hogyha hónapokon át turnézunk és rengeteg országban lépünk fel. De, megvannak azok az emberek, akik felügyelik a produkciót. Egyébként, maga Flatley is el szokott jönni hozzánk, a turné elején is részt vett az előadásokon. Elmondja az instrukciókat, kiadja a feladatokat a tánckarvezetőknek. Nekünk minden este figyelnünk kell az előadást, amellett, hogy fellépünk. Másnaponta gyakorolni kell azokat a részeket, melyek kevésbé sikerültek jól.

Szigorúan szabott a koreográfia, vagy hagy lehetőséget egyéni megoldásokra is?

K.A.: Bizonyos elemekhez ragaszkodnunk kell, de szabad kezet is szoktunk kapni. Például a harci küzdelemben, amikor vannak ugyan instrukciók, hogy milyen kézmozdulatokat végezzünk - amíg az egyik táncol, a másik fél próbál „védekezni” -, de mi is kitalálhatunk újakat.

P.Z.: Főként arra kell törekednünk, hogy a lépések pontosak legyenek, és a táncosok egyszerre mozogjanak a színpadon - vagyis, hogy minél jobb előadással várjuk a közönséget.

Mivel alapvetően mesélő darabról van szó, hogyan tudnátok összefoglalni a fő üzenetét?

P.Z.: Ez nehéz kérdés…Szerintem arról szólhat, hogy az ember bármilyen nehéz helyzetbe is kerül, mindig van kiút és remény, hogy jobbra forduljanak a dolgok. És a szeretet mindig felülemelkedik és legyőzi a „gonoszt”. Ennyire egyszerű, mint minden mesénél…

Milyen együtt dolgozni Flatley-vel? Milyennek ismertétek meg?

P.Z.:

"
Amellett, hogy elég szigorú, és a maximumot követeli mindenkitől, próbál a társasággal nem katonásan viselkedni.

Általában nagyon kedves, tanácsokat ad, megkérdezi, hogy vagyunk, mit csináltunk, milyen éppen az adott ország, ahol fellépünk. Szoktam vele sporteredményekről is beszélgetni, például mindketten nagy Forma-1-rajongók vagyunk.

LOTD2015_25

LOTD2015_31

LOTD2015_33

Hogyan kerültetek a társulathoz?

K.A.: Néptáncosként kezdtem, majd láttam Flatley néhány előadását DVD-n, például a River Dance-t vagy a Lord of the Dance-t. De mivel akkor még nem volt itthon ír sztepptánc iskola, amerikai szteppet tanultam. Majd miután megnyílt az első ilyen stúdió, együtt jártunk el a nővéremmel oda, majd később bajnokságokra és versenyekre is. Több európai versenyt megnyertünk. Ő lepett meg egy képeslappal is, aminek a hátulján fel volt tüntetve a következő meghallgatás helye és időpontja. Kiutaztam a kétnapos londoni castingra, amin körülbelül százan vettünk részt. Az első nap kellett egy szóló részt játszani, és megnézték, mennyire gyorsan tudjuk a lépéseket. Pár nap múlva kaptam meg az értesítést, hogy felvettek. Immár, öt éve vagyok tagja a társulatnak.

P.Z.: Nyolcévesen kezdtem el latin-amerikai táncokkal foglalkozni versenyszinten, ez tartott körülbelül hét évig. Ezután a Táncművészeti Főiskolára felvételiztem, ahol néptánc-színházi tagozaton végeztem. Az Experidance Táncegyüttesben folytattam két évig a pályafutásom. Egyszer láttam a tévében Michael Flatley egyik előadását, ami nagyon megtetszett, és elkezdtem magamtól megtanulni a tévében látott lépéseket. Nem sokkal később nyílt egy sztepptánciskola Budapesten is, ahova az Experidance próbái után jártam táncórákra. Másfél év után, 2002-ben adódott egy lehetőség, hogy egy kisebb írországi táncprodukcióba bekerüljek. Három éven keresztül szerepeltem abban a produkcióban, amíg, 2005-ben el nem indult Flatley új darabja: a Kelta Tigris, ahova sikeresen felvettek. Azzal a darabbal két évig turnéztam, utána kerültem át a Lord of the Dance-be, melynek 2007 óta vagyok tagja.

LOTD2015_34

Szerepeltek-e még ezzel párhuzamosan más produkcióban is?

P.Z.: Nincs időnk más munkára, mivel rengeteget utazunk.

"
Ebben az évben a tizenkét hónapból tízet úton voltunk.

Amikor nem táncolunk, próbálunk pihenni. Minden turnénk más-más időtartamú persze. Idén hosszabb időt töltöttünk egyes helyeken: Dél-Afrikában egy hónapot, míg Angliában egy hetet. De a mostani őszi turnénkon szinte minden nap másik városban vagyunk, ami nagyon kimerítő.

Hogyan képzeljük a felkészülési időszakot és a társulat felépítését? Milyen tréningek zajlanak?

K.A.: Maga a társulat abszolút nemzetközi. Főként írek, angolok és amerikaiak alkotják, de van benne egy új-zélandi srác is, és mi ketten magyarok. A próbák reggel kilenctől estig tartanak. Fél órás bemelegítéssel indítunk, majd nyújtó gyakorlatokat végzünk, és elkezdjük az aktuális számokat gyakorolni attól függően, hogy melyik a legfontosabb éppen. Miután mindannyian végigvettük a saját számainkat (fiúk, lányok), utána próbáljuk el az egész előadást.

P.Z.: A felkészülési időszak most még nehezebb volt, hiszen már három csoportunk turnézik a világban: egy Londonban, egy Európában, és jelenleg egy Ausztráliában - akikkel eddig mi is együtt táncoltunk. Ők ezután a Broadway-re mennek, ahova én is követem őket karácsonykor. Mindehhez rengeteg új táncosra volt szükség, mert fel kellett tölteni a tánccsoportokat. Ennek a turnénak az elején még volt egy hosszabb próbaidőszak is, amikor ezeket a táncosokat betanítottuk, és összeraktuk a koreográfiát. Folyamatosan gyakoroltunk, hogy a produkciót színpadra tudjuk állítani. A mostani próbákon Flatley is jelen volt, és felügyelte őket.

Mi alapján dől el, hogy ki, melyik csoportba kerül a három közül?

P.Z.: Egyrészt attól függ, hogy milyen szereplőkre van szükség az adott darabban. Például minden szóló produkcióhoz kell két szólista - ezért vannak egy csoportban nyolcan. De ugyanígy kellenek még magas és alacsony emberek, szőkék, barnák stb. Másrészt nemcsak ez a rendezői elv, hanem, hogy ne csak új, hanem régi, tapasztaltabb táncosok is szerepeljenek a produkcióban.

LOTD2015_37

LOTD2015_41

Milyen volt a kiválasztás menete? Hogyan lettetek a darab főszereplői?

K.A.: Az egyik tánckar-vezető jött oda hozzám, hogy kezdjem el tanulni a főszerepet, hátha szükség lesz rá… Mivel rotációban működünk, mindig van két-három szólista, hogy tudjuk váltani egymást, ha bármi baj történne. Dél-Afrikában voltunk, amikor először eljátszhattam a főszerepet. Aminek nagyon örültem, mert már akkor is ilyesfajta lépéseket gyakoroltam, mikor még az amatőr ír sztepptánc-csoporttal jártuk be az országot.

P.Z.: Már a „Kelta Tigrisben” is figyelték a táncosokat, hogy el tudják dönteni, ki, milyen szerepet tudna megformálni a jövőben. Azok helyett kellenek mindig újak, akik esetleg kiöregednek a szakmából, illetve új szólistákra is mindig szükség van. Amikor bekerültem a Lord of the Dance-be, három hétre rá jött a darab művészeti vezetője megnézni a produkciót, és máris szólt, hogy kezdjem el gyakorolni a szólót, annyira megtetszett neki, ahogy a „rosszfiút” alakítom. A darabban ez a legösszetettebb szerep, mivel sokféle mozgást kell megmutatni a színpadon, viszont éppen ezáltal sokkal szabadabb is vagyok, jobban ki tudom magam fejezni. Bármilyen „rossz” lehetek, nincs egy bizonyos határ, amin belül kell maradnom.

Jelentette-e kihívást a hazai közönség előtt szerepelni?

K.A.:

"
Rettenetesen izgultam, amikor kiderült, hogy mindkét alkalommal én játszhatom a főszerepet Budapesten. Aludni sem tudtam az előadás napjáig…

P.Z.: Leginkább próbáltam megnyugtatni magam, pedig nagyon izgatott a „saját” közönségem előtt való fellépés. Nagyon megterhelő, de egyben nagyon felemelő érzés, amikor hallom, hogy kiabálják a nézőtérről a nevem. Ahogy látom a szüleimet, barátaimat tapsolni.

Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
A hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.


A Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtök délután hirdette ki, hogy

2025-ben Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat.

A közleményben megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan távoli, vidéki közeg ad helyszínt első regényének, a Sátántangónak is, amely 1985-ben jelent meg, és irodalmi szenzáció lett Magyarországon, egyben az író nagy áttörését is jelentette.

A regény erősen sejtető eszközökkel mutat be egy nyomorúságos helyzetben élő lakóközösséget egy elhagyott termelőszövetkezet területén, valahol a magyar vidéken, nem sokkal a kommunizmus bukása előtt. 1994-ben Béla Tarr rendezésében film is készült a regényből. Innentől kezdve Krasznahorkai állandó alkotótársa lett a hozzá hasonlóan öntörvényű, fekete-fehér filmjeivel a nemzetközi színtéren is kultikussá vált rendezőnek. Egészen 2011-ig dolgoztak együtt, amikor a A torinói lóval lezárta mozifilmes életművét.

Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Az amerikai kritikus, Susan Sontag második könyve, Az ellenállás melankóliája (1989) után „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.

A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai a magyar határokon túlra fordította a figyelmét: a szerény levéltáros, Korin élete utolsó nagy tettére készül, és Budapest pereméről New Yorkba utazik, hogy egy pillanatra a világ közepére állhasson. Otthon, a levéltárban egy kivételesen szép, régi eposzra bukkant visszatérő harcosokról, és abban reménykedik, hogy megismerteti a világgal. Krasznahorkai prózája ekkorra a hömpölygő szintaxis felé alakul: hosszú, kanyargó, pont nélküli mondatokkal, amelyek azóta védjegyévé váltak.

A regény írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, és baráti tanácsaival is segítette őt.

1990-ben Kelet-Ázsiában utazgatott, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be.

2016 szeptemberében megjelent Báró Wenckheim hazatér című regénye, melyben a fókusz a hazatérésen van. Itt Dosztojevszkij „idiótája” születik újjá a reménytelenül szerelmes, szerencsejáték-függő báró alakjában. A báró tönkrement, és sok, Argentínában töltött száműzetéses év után hazafelé tart Magyarországra. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki – fejben – erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.

2018-ban jelent meg az Aprómunka egy palotáért: bejárás mások őrületébe című műve, 2022-ben a Herscht 07769 című elbeszélése, 2024-ben pedig a Zsömle odavan című regénye. Legújabb regénye, A magyar nemzet biztonsága novemberben jelenik majd meg.

Krasznahorkai László számos díjat kapott a munkássága során, köztük tulajdonosa a legrangosabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. 1993-ban megkapta az év legjobb könyvének járó díjat Az ellenállás melankóliája című regényéért Németországban, valamint 2010-ben Berlinben megkapta a Brücke Berlin-díjat Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéért, ami németül is megjelent. 2014-ben elnyerte az America Award irodalmi életműdíjat, majd egy évvel később a nemzetközi Booker-díjat is. 2021 áprilisában neki ítélték meg az Osztrák Állami Díjat, 2022-ben pedig a Herscht 07769 című elbeszélésével elnyerte a Libri-díjat.

(via nobelprize.org, Wikipedia)


Link másolása
KÖVESS MINKET: