PROGRAMOK
A Rovatból

Két év kihagyás után visszatér a Sziget, rengeteg újdonságot jelentettek be a szervezők

Hat teljes értékű nappal várják a fesztiválozókat, talán minden eddiginél több sztárfellépő érkezik Budapestre augusztusban. A koncertek mellett szinte minden művészeti ág rajongóinak készülnek valamivel, a színháztól a táncon át a cirkuszig.


„1993-óta annyira biztos volt, hogy évente összegyűlünk a Hajógyári-szigeten, hogy senki sem gondolta volna, hogy lesz év, amikor nem lesz Sziget. Pláne, hogy egymás után két fesztivál is elmarad” – kezdte a szokásos „nagy” Sziget sajtótájékoztatót Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

„Idén azonban már nagyon készülünk a sorban 28. Szigetre, ami egy nagy visszatérés lesz világsztárokkal, nagy kedvencekkel, az elmaradt szezonok alatt befutott előadókkal és a Szigettől megszokott műfaji sokszínűséggel. Az biztos, hogy idén kihagyhatatlan lesz a Sziget” – tette hozzá Kádár.

Kitért az ukrán háborús helyzetre is, ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a Sziget a maga eszközeivel mindig a béke pártján áll és elítéli az orosz háborús agressziót. „Minden embernek és nemzetnek joga van megvédeni a szabadságát, a Sziget pedig a története során mindig kiállt a békéért és a szabadságért.” A Szervezőiroda ezért is vett részt egy ukrán kezdeményezésre létrejött, 20 európai ország összefogásával megvalósult Nemzetközi Jótékonysági Koncert-Maraton, a #StopWar lebonyolításában, illetve a fesztivál ideje alatt a Music Saves Ukraine kampányhoz is csatlakoznak.

Kádár szerint

a közönség eddigi visszajelzése is arra utal, hogy nagyon várják az idei rendezvényt. „Egyrészt sokan maradtak olyanok, akik nem váltották vissza a korábban megvásárolt jegyeiket, hanem kivárták az idei fesztivált, ami azt üzeni, hogy a Sziget közönsége nagyon lojális. Másrészt az elővételes jegyeladási adatok is biztatóak, sőt azt mutatják, hogy idén több telt házas nappal is számolhatunk.”

A főszervező úgy véli, érdemes minél hamarabb beszerezni akár a napijegyeket is.

Kádár kiemelt néhány fontos változást is az idei Szigettel kapcsolatban. Így például azt, hogy teljesen megszűnnek a 0. és -1. napok, idéntől 6 teljes értékű, minden programhelyszínén aktív fesztiválnapból áll majd a Sziget.

A szervezők igyekeznek a környék forgalmát is mentesíteni, ezért a beléptetési rendszer a „K” híd belső oldalára kerül át. A várhatóan nagy forgalmat illetve teltházat ígérő napok miatt a szervezők a belső forgalmat is újratervezték. „Úgy alakítottuk ki az útvonalakat, hogy a beengedésnél és egy-egy nagyobb koncert utáni távozási hullámnál a lehető legbiztonságosabb módon oldjuk meg a tömegirányítást” – mondta a főszervező.

Új dolog a Szigeten, hogy idéntől a látogatók is átélhetik a VIP élményt, a megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad (H&M Sziget VIP), a FreeDome, a Colosseum és a Ticketswap Party Aréna mellett alakítanak ki.

A környezetvédelmi elköteleződés is töretlen, a Greener Sziget új elemekkel egészül ki idén. Így például egy CO2 kompenzációs erdő kialakításához járulhatnak hozzá azok a látogatók, akik a jegy mellé „vásárolnak egy fát” is. A vendéglátás is megújul idén és a minden igényt kialakító blokkokból száműzik a hulladékot képező műanyagot, továbbra is használják a re:poharat, lebomló étkészletet használnak és a fókuszt a keletkező hulladék visszagyűjtésére helyezik.

A környezetvédelemhez tartozik, hogy a Sziget egy területét, nagyjából a III. kerület szomszédságában húzódó galériaerdő menti részt, az ott lévő védett flóra miatt lezárják a közönség elől, igazodva a főváros és WWF által végrehajtott természetvédelmi területté történt átminősítéshez. Kádár kitért arra, hogy a Főváros és a Sziget a biztos jövő érdekében egy 5+5 éves megállapodást is aláírt, amelynek az idei lesz az első éve.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Csiszár Virág, a Sziget nemzetközi booking menedzsere a „nagy” zenei helyszínek programjából adott ízelítőt. Elmondta, hogy a Sziget 2022 világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még nem látott előadókkal, friss, izgalmas, feltörekvő tehetségekkel tér vissza a hosszú szünet után. A Nagyszínpadon például olyan headlinereket vonultatnak fel melyek friss lemezanyagaikat hozzák el.

A Kings of Leon tavaly márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja 2020-ban elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavalyelőtt megjelent, majd Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját. Ezeket az új anyagokat a mostani turnékon hallhatja majd először a közönség, például a Szigeten. A Nagyszínpad headlinerek között van még az Arctic Monkeys, szintén új hanganyagot ígérve és nagy várakozás előzi meg Justin Bieber koncertjét is, valamint a headlinerek közt szerepel majd Calvin Harris és a Tame Impala is.

A Nagyszínpad további fellépői között is olyan nevek szerepelnek, akik több nemzetközi fesztiválon headlinerként lépnek föl 2022-ben, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi, Sam Fender és a friss Grammy-díjas Rüfüs Du Sol.

Újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tér vissza a Samsung Colosseum, egy még magasabb szintre léptetve a bulizás fogalmát. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. A 3000 főt befogadó központi tánctéren belülre épített Dj pult egy gigantikus gladiátort idéz, benne pedig egymást váltják majd a Sziget ideje alatt az alternatív elektronikus műfajok legjobbjai. Az Európában már komoly hírnevet szerzett egyedi helyszínen fellépő művészek sorában ott lesz Ben Klock, Joris Voon, Sasha, Matador vagy Nina Kraviz, Kölsch és - sok további DJ mellett - Seth Troxler.

A Ticketswap Party Aréna hamarosan újabb nevekkel áll elő, de már a korábban bejelentett előadók is sokat ígérnek. Így már biztos, hogy jön Alan Walker, Steve Aoki, Apashe vagy NGHTMRE. Csiszár Virág azt is előre vetítette, hogy az Aréna ad majd helyet a Elrow-nak, ami a hazai közönség közt is ismert és a világon elismert, látványos partysorozat sorozat, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek. Szintén később várhatunk részleteket arról, hogy az Aréna fogadja be a szintén nagy népszerűségnek örvendő holland Q-Dance társaságot, akik rendezvényeiken a tánczene keményebb stílusaira, főleg a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard trance-re összpontosítanak.

Új néven éled újjá az alternatív zenei irányzatokat tömörítő – volt A38 – helyszín, a FreeDome, ahol fellép majd - mások mellett az Yves Tumor &Its Band, Riles, Woodkid, Beabadoobee, Caribou, Princess Nokia, Jungle és a Fontaines D.C.

A booking menedzser elmondta, hogy újragondolták a magyar zene szerepét a Szigeten, melynek első jelei már az idei fesztiválon is mutatkoznak. „Az a tervünk hosszabb távon, hogy olyan hazai fellépőknek adunk helyet a Nagyszínpadon, melyek egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi sikerének is, illetve a többi helyszínen igyekszünk az aktuális hazai fellépőknek teret biztosítani, és őket bemutatni a világ minden pontjáról érkező közönségünknek”

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Kardos József programigazgató a további zenei és nem zenei programokat vette górcső alá:

Love Revolution Special a Nagyszínpadon

Idén is visszatér a Love Revolution Special, ahol minden nap 10 percben olyan előadások és rövid felszólalások színesítik az átállásokat, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre igyekeznek felhívni a figyelmet. A Sziget vendége lesz Boyan Slat, a The Ocean Cleanup projekt holland megálmodója, aki 18 éves korában alapította a szervezetet azzal a céllal, hogy az óceánok vizét megtisztítsa a műanyag hulladéktól. Boyan 2015-ben vehette át az ENSZ legmagasabb környezetvédelmi elismerését, a Föld Bajnoka címet.

Színpadra lép Franciaország egyik leghíresebb táncoslábú ikerpárja, a Les Twins is. Laurent és Larry Nicolas Bourgeois táncosként, koreográfusként vagy épp modellként olyan szupersztárokkal és márkákkal dolgoztak együtt, mint Beyoncé és Missy Elliott vagy épp Jean Paul Gaultier, a Chanel, a Gucci és a Prada.

Ismét színpadon a Superar gyermekkórus, mely tagjai már 2019-ben is elvarázsolták a közönség szívét. A Sziget által is aktívan támogatott program keretein belül képzett zenészek biztosítanak ingyenes művészeti képzést a fiatalok számára annak érdekében, hogy kulturális, vallási, nyelvi és szocioökonómiai háttértől függetlenül mindenkihez eljuthasson a zene és a zenélés pozitív hatása.

A fesztivál utolsó napján a katalán Kamchàtka társulat különleges előadása várja a Szitizeneket.

A visszatérő látogatók számára már ismerősen csenghet a társulat neve, hiszen 2018-ban már felbukkantak a Szigeten, akkor kopott bőröndökkel és zárkózott viselkedésükkel igyekeztek felhívni a figyelmet a menekültek helyzetére – azóta sok szempontból változott a világ, azonban a szervezők továbbra is fontosnak tartják a társadalmi érzékenyítést mindazokkal szemben, akik különböző okokból kifolyólag kényszerülnek arra, hogy elhagyják otthonukat és mindent hátrahagyva próbáljanak meg új életet kezdeni.

ibis X ALL Európa Színpad

Az Európa Színpad minden évben az a helyszín, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokat, akik sok esetben pár éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térnek vissza. A színpad programja stílusfüggetlen, az egyetlen cél, hogy egész héten minőségi zene szóljon profi produkciók előadásában. A színpad elnevezésétől eltérően nem csak európai fellépőkre lehet számítani, idén is lesz kanadai, izraeli, de amerikai előadó is.

A színpad legjobban várt fellépői között említhetjük a popot, rockot, rapet vegyítő angol Nova Twins nevét, a kanadai Cleopatrick duót, a csodálatos zenét játszó portugál Surmát vagy épp a hazájában is egyre népszerűbbnek számító német Shelter Boyt. Fellép a Csehországban nagyon menő Lenny, a belga Yellowstraps duó és SYML, aki már több évvel ezelőtt bebiztosította helyét a szervezők radarján.

Az elborultabb rock kedvelőinek mindenképp kihagyhatatlan program lesz a belga STAKE, a német Pabst trió és a francia The Psychoctic Monks koncertje. Ne feledkezzünk meg a hazai zenekarokról sem: idén ezen a színpadon lép fel a Duckshell, The Anahit, Platon Karataev, Saya Noé és a programot a Sziámi zárja majd.

dropYard

A Sziget legújabb helyszíne a dropYard, ami elsősorban a hip-hop szerelmeseinek válhat törzshelyévé. A koncepció részben hasonlít az Európa Színpad programjához, hiszen a szervezők olyan hip-hop előadókat hívtak meg, akik hazájukban már komoly sikereket értek el, nemzetközi viszonylatban viszont még feltörekvő előadóknak számítanak és akik mind saját anyanyelvükön rappelnek – az pedig már jó ideje nem titok, hogy nem feltétlenül szükséges érteni a szöveget ahhoz, hogy élvezhessük magát a zenét. A hip-hop / rap előadók mellett éjszaka DJ-szettek, délutánonként pedig komoly breakbemutatók és versenyek várják a látogatókat.

A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Asa Masát, vagy az izlandi Ulfur Ulfurt is. Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon, JD Vanic is fellép.

Dél-Afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, az írül rappelő Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli majd sok vendéggel és egy maratoni vegyes ütközettel a Falunapon.

Az éjszakai DJ programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata is helyt áll majd. A napközbeni breakprogramok olyan autentikus és interaktív események lesznek, ahova bárki nyugodtan csatlakozhat a fesztivál látogatói közül. Lesznek exhibition párbajok elsősorban ALL STYLE kategóriákban. A fellépők a hip-hop kultúra igen meghatározó alakjai Európában, érkezik például a holland "The Ruggeds" csapata, valamint Kris & Marek cseh testvérpár is.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Global Village

Egy felejthetetlen zenei körtúra várható a Global Village színpadon a fesztivál során. Felcsendülnek az ukrán szabadság hangjai a Luiku előadásában, 25. évfordulóját ünnepli az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi zenekar megmutatja a lengyel virtuózok dallamait és a Rodopi Rembetikója vagy a nápolyi hardcore mantrák varázsolnak el a hét folyamán. A gnawa zene lesz az egyik csúcspontja a színpadnak a magyar Chalaban zenekarral és az elektronikus Zar Electrik-kel. Nőiesre formálja az észak-amerikai bluest Bab l’Bluz és Mehdi Nassouli a francia La Caravane Passeból. Életre keltik a cumbia ritmusait a kolumbiai feminista trio, La Perla.

Érdekes ritmusszekcióval és egy ázsiai csavarral bolondított karib ritmusokkal érkezik a lélegzetelállító japán Minyo Crusaders és a magyar hipszterek, a Los Orangutanes. Továbbá a világ fontos stílusai közül megtalálható még a magas színvonalú ethiojazz projekt Arat Kilo által, aki a mali dívával Mamani Keitával és a legfülbemászóbb amerikai slammerrel Mike Laddel közösen lép fel. Megtaláljuk majd az afrobeat hatásokkal tarkított nigériai Santrofi zenekart és az algériai Sofiane Saidi a Rai hercegének szettjét. Transzba ejt Maya Kamaty a Maloya egyedi értelmezésével és biztosan megtáncoltat Tabanka a Zöld-foki szigetekről származó Fufanà rabszolgák ritmusával.

Idén a Vietnámi Nemzeti Bábszínház érkezik a Global Village mellé. Ez a Water Puppet Show tényleg az, aminek hangzik: bábelőadás, de vízen. Ha részt veszel egy ilyen színházi előadáson, a legmulatságosabb és legzavarbaejtőbb előadást láthatod, ahol bábok sekély víztócsákon táncolnak keresztül, miközben a bábmesterek a díszlett mögött rejtőznek. A vízi bábjáték hozzájárult a hagyományos művészetek gazdagításához, és Vietnám nemzeti kultúrájának egyik büszkesége. Valójában a mai napig szigorúan őrzött titok, hogy ezek a tehetséges bábművészek hogyan mozgatják bábjaikat olyan hibátlanul és pontosan a víz tetején, egy paraván mögül.

Tribute Színpad

A rockzene kedvelői számára minden este 23:00 órától tribute-zenekarok elevenítik meg a legnagyobb klasszikusokat, mint a Guns N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers, a Nirvana, a Doors, a Kiss, a Rolling Stones, de lesz Green Day tribute is, és az ABBA Show sem maradhat el.

RETRO Színpad

A 90-es évek örökzöld slágereit megszólaltató RETRO színpadon a már megszokott fellépők mellett, hosszú idő elteltével újra fellép a Korda György-Balázs Klári páros és Zoltán Erika is. Csütörtökön pedig egész estés NECC Party várja a közönséget.

Music Box

A singer-songwriter műfaj kedvelőinek és a fesztivál forgatagában megpihenni vágyóknak ezúttal is érdemes lesz ellátogatni a Music Box színpadához, ahol minden nap két hazai és két külföldi fellépő várja majd a fesztiválozókat.

A hazai fellépők között megtalálható az amerikai folk/country műfajt grunge-dzsal ötvöző Áron András ‘Apey’, a különleges hangszínű pécsi dalszerző-énekesnő, Boebeck, az orvosból zenésszé avanzsált O'Sullivan és új indie/pop projektjével, a friss albummal visszatérő Barkóczi Noémi. A nemzetközi vonalon az egy szál gitárosok táborát erősíti majd többek közt a francia származású Will Barber, aki egymaga egy egész zenekart fog megtestesíteni a színpadon, vagy a belga Meskerem Mees, aki a legnagyobb jelentőséggel bíró európai showcase fesztival (Eurosonic) zsűrijének a nagydíját is elnyerte.

Sziget Beach by Tanqeray - Everness Chill Garden

A tudatosság, a feltöltődés és a közösségi lét élvezetének tere lesz az idei Everness helyszín, amelynek célja, hogy a látogatóknak utakat mutasson egy önazonosabb, egészségesebb életforma felé. Az Everness színpadon a nappali órákban előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, este világzenei koncertek, majd éjféltől másnap reggelig chill DJ-k kalauzolják a vendégeket. A Sutra színpadon minden a mozgás körül forog majd, számos jógafajtát és önismereti táncot kipróbálhatnak az ide érkezők, míg a Miraculum közösségi terében a főszerepet az alkotás, a játék és a minőségi együttlét kapja. Az Everness helyszínt így jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki mélyülni, fejlődni vagy éppen feltöltődni szeretne.

Nem zenei programok

Ezen a téren s szokásosan bőséges lesz a választék: visszatér például a Nagy Utcaszínház és a Cirque du Sziget, újra lesz színházi és tánchelyszín a megszokott helyen a domb lábánál, nem hiányozhat a Vándor Vurstli, valamint a Sétáló utcaszínházak sem. Emellett Élőszobor Bajnoksággal is készülnek a szervezők, újra megnyitja kapuit a 2016 óta létező Sátor Határok nélkül, kitelepül a Közlekesédi Múzeum, valamint lesz SZECESSZIÓS DETOX is az Iparművészeti Múzeummal.

A GameLandHub helyszínén számos játék közül válogathatnak a látogatók a Rubik kockától kezdve a társasjátékokon át a legújabb PS4 és XBOX játékokig, de sakkozhatnak, pókerezhetnek vagy épp egy Teqis meccset is játszhatnak. Nem maradhat ki a Magic Mirror sem, de ismét felépül az ArtZone, a Before I Die, a Sport Zone, valamint a Civil Szigetet sem kell hiányolnunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
Ismét itt a természetkedvelők legnagyobb kiállítása – jön a 32. FeHoVa
Február elején ismét a vadászat, a horgászat és a természet világa kerül a középpontba Budapesten, hiszen négy napon át várja a látogatókat a FeHoVa élményekkel, bemutatókkal és közösségi programokkal.


Idén február 5. és 8. között ismét életre kel a természet világa Budapesten: érkezik a 32. FeHoVa, amely négy napon át kínál tartalmas kikapcsolódást mindazoknak, akiket vonz a vadászat, a horgászat és az erdők világa. Az esemény egyszerre szól a szakma elkötelezett képviselőinek és azoknak is, akik egyszerűen csak élményekre, inspirációra és új felfedezésekre vágynak – akár egyetlen napra, akár egy hosszabb programra.

A rendezvénynek idén is a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont, ahol február elején nemzetközi kiállítók, ismert szakemberek és kíváncsi látogatók találkoznak. Ebben a közegben mutatja meg igazán a FeHoVa, mitől több egy hagyományos kiállításnál: a vadászati és erdészeti tradíciók mellett a legnagyobb hazai horgászbemutató újdonságai is helyet kapnak itt, miközben a programok azok számára is könnyen befogadhatók, akik még csak most ismerkednek ezzel a világgal.

Történetek, bemutatók és élmények négy napon át

A FeHoVa-n tizenhárom ország közel kétszáz kiállítója mutatja be termékeit, szolgáltatásait és friss fejlesztéseit, de a rendezvény igazi varázsa a standokon túl kezdődik.

Egész napos szakmai és színpadi programok váltják egymást, ahol bemutatók, versenyek és találkozások adják a nap ritmusát.

Ismert vadászok mesélnek emlékezetes pillanataikról és különleges trófeáikról, míg a horgászat szerelmesei világbajnokoktól és Európa-bajnokoktól kaphatnak hasznos tanácsokat és inspiráló történeteket.

A négy nap során négy pavilonban, több mint tizenöt különböző helyszínen zajlanak az események, így minden látogató könnyen megtalálhatja azt, ami igazán érdekli.

Az állatvilág rajongóit kutyás bemutatók és solymászathoz kapcsolódó előadások várják, az olvasni szeretők pedig vadász- és horgászkönyvek bemutatóin találkozhatnak a szerzőkkel, akár dedikálással egybekötve. Akik egy kis izgalomra vágynak, kipróbálhatják a terepjáró pályát, vagy a kürtös, szarvasbőgő és íjász versenyek résztvevőinek drukkolhatnak.

A fegyveres tematika iránt érdeklődők számára az A pavilon kis színpadán egymást követik a szakmai előadások, a nap egyik legkülönlegesebb élménye pedig az éjjellátó bemutató lesz, ahol egy pavilon tetejéről lehet megfigyelni a másik pavilon tetejére kihelyezett, fűthető állatfigurákat – igazi, csak élőben átélhető kuriózum.

Közösségi élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt

A második alkalommal megrendezett MOHOSZ Agóra idén még több céget és márkát mutat be, miközben a figyelem középpontjában a magyar horgászbajnokok állnak. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak, dedikáltathatnak, kötetlenül beszélgethetnek a sportág ismert alakjaival, a gyerekeket pedig külön horgászprogramok, horgász suli és fárasztó szimulátor várja. A kezdők számára külön vonzerő, hogy a MOHOSZ standján díjmentesen horgászvizsgát is lehet tenni.

A FeHoVa ideje alatt egyidejű rendezvényként zajlik a XIII. FeHoVa–MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítás, valamint az íjász bajnokság, így a programkínálat valóban minden korosztályt megszólít.

Jó hír a látogatóknak, hogy a 2026-os kiállításra a 2025-ös árakon válthatók jegyek, a korábban meghirdetett kedvezményekkel együtt, miközben a HUNGEXPO belső parkolójában a parkolás díjmentes.

A megújult büfékínálat és a kedvezményes menük pedig arról gondoskodnak, hogy az élmények mellé a feltöltődés is adott legyen.

A 32. FeHoVa így nemcsak egy szakmai esemény, hanem igazi közösségi találkozó is, ahol a rutinos résztvevők és a kíváncsi újoncok egyaránt otthon érezhetik magukat.

A részletes program, további információk és a kedvezményes jegyvásárlás a kiállítás honlapján és a HUNGEXPO applikációjában érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Randik, amikre emlékezni fogtok: 5 különleges Valentin-napi program Budapesten
Budapest bőven kínál olyan programokat, ahol a romantika mellé valódi élmény is társul. Összegyűjtöttünk öt különleges helyet, ahol a közös pillanatok kerülnek a középpontba – legyen szó játékról, izgalomról, brunchról vagy elegáns vacsoráról.


Valentin-napon nem kötelező ugyanazt a forgatókönyvet követni évről évre – Budapest szerencsére tele van olyan helyekkel, ahol a romantika egészen különböző arcait mutatja. A Csodák Palotája játékos kísérletekkel és közös élményekkel hozza közelebb egymáshoz az embereket, a MystIQueRoom filmszerű kalandjai pedig garantáltan feloldják minden randi eleji feszengést. A 360 Bar a város felett kínál panorámát és hangulatot, a Honey Budapest nappali fényben, ráérős brunchcsal indítja tökéletesen a napot, míg a Gundel Étterem klasszikus eleganciával és nagybetűs gasztronómiával teszi emlékezetessé az ünnepet. Akár izgalmat, akár meghitt pillanatokat kerestek, idén bőven van miből választani.

Amikor a tudomány közös élmény – Szerelmes hétvége a Csodák Palotájában

Ha Valentin-napon valami igazán különleges programra vágytok, a Csodák Palotája tökéletes választás. Itt a tudomány játékos formában válik közös élménnyé, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is könnyen elvesznek a kísérletek, látványos bemutatók és interaktív eszközök világában. A tudomány játék, élmény és közös felfedezés – február 14–15-én pedig mindehhez egy finoman romantikus hangulat is társul a Szerelmes hétvége programjai során.

A négy emeletnyi térben nincs passzív nézelődés, egyik élményből sodródtok a másikba, miközben mindent meg lehet fogni, kipróbálni és működésbe hozni. A fizika és a kémia érthető, élvezetes formában tárul fel előttetek, a napi négy tudományos show és a Richter Gedeon labor látványos kísérletei pedig folyamatosan gondoskodnak arról, hogy ne lankadjon a lelkesedés.

A Valentin-hétvége igazi különlegességét a tematikus állomások adják, ahol a szerelem, a barátság és a családi kapcsolódás kerül fókuszba.

A „Bizalom fülkében” őszinte kérdések segítenek közelebb kerülni egymáshoz, míg a „Vak szerelem” játékban az egyikőtök bekötött szemmel bízza magát a másik iránymutatására – itt tényleg a figyelem és a kommunikáció a kulcs. A „Szívtalálkozó”, a „Szívek harca” és a „Szerelmes négyes” játékos feladatai egyszerre hoznak mosolyt, izgalmat és valódi közös sikerélményt.

Az egyik legkedvesebb programelem a laborban zajló szerelmes kísérlet, ahol a kurkumás szív látványos reakciói játékos formában teszik fel a nagy kérdést: működik-e köztetek a kémia? A válasz nemcsak a kémcsőben, hanem a közös nevetésekben is ott van.

Ez a hétvége nem kizárólag pároknak szól, barátokkal és családdal is ugyanilyen jól működik, mégis van benne egy plusz, ami Valentin-napon különösen jól esik. Ha szeretnétek együtt nevetni, kipróbálni valami mást, és közben tényleg megélni a pillanatot, a Csodák Palotája biztos telitalálat.

Klasszikus romantika, nagybetűs élménnyel – Valentin-nap a Gundel Étterem falai között

A Városliget szomszédságában álló Gundel Étterem régóta egyet jelent a nagy alkalmak hangulatával és az időtálló gasztronómiai élménnyel. Az elegáns környezet és a több mint százéves gasztronómiai hagyomány már belépéskor megadja az est alaphangját.

Valentin-napon különösen igaz ez: itt nem kell újraértelmezni a romantikát, elég hagyni, hogy magától működjön, miközben az ízek, a figyelmes vendéglátás és a kifejezetten erre az alkalomra megálmodott menüsor természetes módon hozzák közelebb egymáshoz a szíveket.

Február 13-án egy exkluzív elő Valentin-napi borvacsorával hangolják rá a vendégeket az ünnepre, február 14-én pedig Valentin-napi vacsorával várják mindazokat, akik nagybetűs, klasszikus romantikára vágynak.

Péntek este a hangulat már a Gundel Borpince falai között megalapozódik egy exkluzív Valentin-napi borvacsorával, ahol minden a lassú ráhangolódásról szól. Egy pillantás, egy koccintás, egy közös mosoly és máris elhalkul a külvilág. A gondosan összeállított, négyfogásos vacsorát válogatott borok és pezsgők kísérik, a menüt pedig Wolf András corporate chef és Vérten Róbert executive chef álmodta meg kifejezetten erre az estére. Az ízek harmóniája, az élő zene és a bensőséges környezet együtt adják meg a különleges élményt.

Valentin-napon, február 14-én este az étteremben kizárólag a Valentin-napi menü érhető el, így minden figyelem erre az alkalomra összpontosul. A három- és négyfogásos menüsorokban klasszikus és friss ízek találkoznak, a fogásokat opcionálisan borpárosítással is kérhetitek. A welcome pezsgő, az ajándék bonbon és az apró köszöntőfalatok már az elején megadják az est alaphangulatát, a desszertnél pedig könnyű beleszeretni a pillanatba és egymásba is.

A Gundelben töltött Valentin-napi vacsora közben van idő beszélgetni, figyelni, megélni azt az érzést, amikor minden más háttérbe szorul. Ha idén egy igazán elegáns, emlékezetes estét szeretnétek, ahol a romantikus hangulat adott, a Gundel biztos választás.

Asztalfoglalás erősen ajánlott, hiszen ez az este sokak számára jelent különleges alkalmat.

Izgalom, összhang és közös sikerélmény – Valentin-hétvége a MystIQueRoom-ban

Ha Valentin-napon szeretnétek elkerülni a sablonos randikat, és inkább egy valódi közös élményt kerestek, a MystIQueRoom szabadulószobái telitalálatnak számítanak. Február 13–15. között Valentin-hétvégével várnak benneteket, ahol a történet gyorsan beszippant, a feladatok összedolgozásra késztetnek, és mire észbe kaptok, már csak egymásra figyeltek.

A szabadulószoba randinak azért is működik különösen jól, mert itt nincs kínos csend. A játék vezet, a helyzetek beszélgetést indítanak, a közös gondolkodás és az apró sikerek pedig pillanatok alatt összekovácsolnak. Ha pedig nem az első randiról van szó, hanem már összeszokott csapat vagytok, az izgalom és a kihívás üdítően friss élményt adhat egy megszokott vacsora helyett. Nem véletlen, hogy a MystIQueRoomban a lánykérés sem ritka – a gyűrű elrejtésében pedig örömmel segítenek.

Valentin-hétvégén különösen ajánlják a Trón, az Alice, a Gyűrű és a Katedrális pályákat, amelyek két fővel is könnyen, élvezetesen teljesíthetők.

Ugyanakkor a választék messze nem áll meg itt: összesen 21 különböző tematikájú pálya közül választhattok, ami továbbra is egyedülálló Budapesten. Ha más történet vonz benneteket, kettesben akkor is jó eséllyel megoldhatjátok a kihívást.

A hely egyik legnagyobb erőssége a részletgazdag díszletekben rejlik: hangeffektek, füst és olykor borzongató elemek gondoskodnak a hangulatról. Itt nem lakatokkal való pepecselés vár, hanem történetmesélés, logika és kreatív gondolkodás – pont annyi adrenalinnal, hogy végig fenntartsa az izgalmat.

Ráadásul ez az élmény teljesen független az időjárástól, így télen is biztos választás, és még az időzítés sem okoz gondot: a MystIQueRoom minden nap nyitva van, akár 21:00-tól is indulhat játék, így egy vacsora után is simán belefér még egy közös kaland.

Ez az a program, ami nemcsak egy estére ad élményt, hanem közös sztorit is, amit még napokkal később is mosolyogva idéztek fel. Ha Valentin-napon szeretnétek együtt izgulni, nevetni és valóban csapatként működni, a MystIQueRoom biztosan emlékezetes választás lesz.

 

Romantika a város felett – Valentin-nap a 360 Bar-ban

Valentin-napon a város is lehet romantikus partner - főleg, ha ilyen perspektívából nézitek, mint a 360 Barban. Itt a romantika nem erőltetett, egyszerűen adja magát: megosztásra szánt fogások, ütős koktélok és egy olyan panoráma vár, amibe első pillantásra bele lehet szeretni.

A város felett, fűtött iglukból élvezhetitek Budapest esti fényeit – akár kettesben, egymás kezét fogva, akár egy jó hangulatú baráti koccintás kíséretében.

A kilenc különböző iglu közül mindenki megtalálhatja a neki való hangulatot: a kisebb társaságok a shared table koncepcióban osztozhatnak egy iglun, míg a 6–10 fős baráti vagy céges csapatok privát iglut is foglalhatnak, ahol a meghittség és a panoráma garantált. A privát igluk előfoglalással érhetők el, az asztalfoglalási díj pedig teljes egészében lefogyasztható, így a látvány mellé bőven jut tér a gasztroélményeknek is.

A Bazilika felé néző tetőrészen fával fűtött, szabadtéri helyeket is kialakítottak, ahol a pattogó tűz mellett, egy forró ital társaságában adhatjátok át magatokat az estének. A város fényei, a hideg levegő és a meleg hangulat különös elegye az, ami miatt itt még a tél is kifejezetten jól áll Budapestnek.

A 360 Bar Valentin-napon is azt adja, amihez a legjobban ért: hangulatot. Egy vacsora vagy egy ital itt nemcsak program, hanem élmény, a kilátás pedig tökéletes romantikus „kellék” egy különleges estéhez. Asztalfoglalás erősen ajánlott, mert ezen az estén sokan szeretnének a város felett ünnepelni.

Ha Valentin-napon a megszokott helyett inkább egy emlékezetes pillanatot választanátok, a 360 Barban szó szerint magasabb szintre emelhetitek az estét.

Brunch, beszélgetés, mézédes pillanatok – randi a Honey Budapest-ben

Valentin-napon nem kötelező az esti gyertyafényes vacsoráig várni – egy jól eltalált brunch legalább ennyire működik randiként. A Honey Budapestben pontosan erre hangolódnak február 14-én: kedvenc brunchízek, meghitt hangulat és olyan légkör, ami kifejezetten a közös pillanatoknak kedvez. Legyen szó első randiról, egy már jól bejáratott Valentin-napi hagyományról, vagy csak egy jó ürügyről arra, hogy együtt egyetek valami finomat, itt minden adott az ünnepléshez.

Az egész napos reggeli kínálat mellett érkeznek a Honey jól ismert brunchfogásai, friss péksütemények, bisztróételek és italok, amik miatt könnyű hosszabb időre is leragadni. Egy pohár prosecco, egy kreatív koktél vagy egy jól eltalált gin-tonik mellől pedig kifejezetten jól esik figyelni egymásra, beszélgetni, ráhangolódni a napra.

Valentin-napon ráadásul egy apró, de nagyon szerethető extra is jár: minden páros asztalfoglaláshoz ajándék mimózát adnak, mert a szerelem – és a brunch – proseccóval az igazi.

Ez az a gesztus, amitől az egész élmény még személyesebb lesz.

Budapesten ma már önmagában is élmény bruncholni, de a Bazilika közelében megbújó Honey Brunch azoknak is tud újat mutatni, akik rutinos villásreggelizők. A klasszikus brunchfogásokat kreatív csavarokkal frissítik fel, így a megszokott ízek mellé mindig érkezik valami meglepő is.

Ha Valentin-napon egy könnyed, beszélgetős, nappali randira vágytok, ahol nem siet senki, és az élmény legalább annyira szól az együtt töltött időről, mint az ízekről, a Honey Budapest tökéletes választás. Asztalfoglalás erősen ajánlott, mert ez a brunch garantáltan népszerű lesz.

Valentin-nap végső soron nem a programról szól, hanem arról, hogy együtt legyetek – nevetve, izgulva, beszélgetve vagy egyszerűen csak egymásra figyelve. Legyen az egy közös kísérlet, egy szabadulószobás sikerélmény, egy panorámás koccintás, egy mézédes brunch vagy egy elegáns vacsora, ezek a helyek mind ugyanazt adják: időt és élményt egymással. És ha ez megvan, akkor a Valentin-nap már biztosan jól sikerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
„Ezt csak mi adhatjuk a világnak” – a busójárás miatt özönlenek a turisták Mohácsra, a város már készül a télűző ünnepre
A mohácsi busójárás az UNESCO-elismerés óta februárban ismét a turizmus központjába kerül. A szervezők több mint 2600 maskarásra és százezres látogatószámra számítanak, a szálláshelyek pedig már most gyorsan telnek.


A télnek mennie kell, és ennek a parancsnak februárban ezrek adnak hangot országszerte. A kereplők zaja, a máglyák füstje és a gőzölgő ételek illata egyre több hazai és külföldi látogatót vonz, akik egy olyan kulturális jelenségre kíváncsiak, ami jóval több egy egyszerű népszokásnál.

A mohácsi busójárás 2009-es UNESCO elismerése óta a magyar téltemetés egyfajta világmárkává vált, amelynek vonzereje és gazdasági hatása évről évre érezhetőbb.

A nemzetközi figyelem mögött a helyi közösségek ereje és a kulturális sokszínűség áll, ami a busójárást az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára emelte.

„Örökségünk olyan érték, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek” – mondta korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Az örökség súlyát és a vele járó felelősséget a város mindig is érezte.

„Nagy siker ez Mohács számára… az elismerés a busójárás révén ismertté teszi Mohács városát az egész világon, de egyben komoly felelősséggel is jár” – nyilatkozta Szekó József, Mohács akkori polgármestere.

Az elmúlt évek adatai – tavaly több mint 2600 maskarás, 73 busócsoport és százezres látogatószám – azt vetítik előre, hogy a következő hetekben ismét megtelnek a városok.

A télűzés zászlóshajója idén is a február 12-től 17-ig tartó mohácsi busójárás. A program csúcspontja farsangvasárnap, február 15-én lesz, amikor a busók csónakokkal kelnek át a Dunán, majd a nagy felvonulás után a főtéri óriásmáglyán égetik el a telet jelképező koporsót.

Húshagyókedden, 17-én a második máglyagyújtással és táncházzal zárul a hatnapos esemény, amelynek hangulatát a Zora, Misija és a Planina tamburazenekarok alapozzák meg.

A látvány mögött ott van a kézműves hagyomány is, amely generációkon át öröklődik.

„A munkám egy kézlenyomat, amit ha látok a busókon, annál nincs jobb érzés” – fogalmazta meg Rosta Endre busómaszk-faragó.

A hatalmas érdeklődés miatt a szervezők a korábbi évek tapasztalatai alapján mentesítő vasúti járatokkal és a tömegközlekedés használatára való felhívással készülnek.

De a télűző hangulat nem korlátozódik a Duna-partra. Miskolcon február 6. és 8. között az ország egyik legnagyobb gasztrofesztiválja, a Kocsonyafesztivál veszi át a főszerepet.

A belvárost megtöltő vásári forgatag mellett közel száz ingyenes koncert várja a közönséget, a színpadokon olyan nevekkel, mint a Wellhello, Horváth Tamás, a Hooligans, Kowalsky meg a Vega vagy a Bikini.

Míg a borsodi megyeszékhelyen a kocsonya gőzölög, addig Nagykanizsán a fánk illata száll: február 14-én, szombaton a Kanizsa Arénában tartják a XVIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál központi eseményét, ahol fánksütő-verseny és karneváli felvonulás is lesz.

Somogyban a látványos utcaszínházé a főszerep. Kaposváron február 6-án és 7-én a „Téllidércek” óriásbáb-show-ja és fényjátéka foglalja el a Kossuth teret, másnap pedig a Vaszary parkból indul a nagy jelmezes menet.

A nyugati határszélen, Kőszegen pedig a „farsang farka” zárja a szezont február 17-én. A város Fő terén délelőtt gyerekprogramok, délután utcabál és jelmezverseny lesz, a helyieket pedig arra buzdítják, hogy jelmezben dolgozva vegyenek részt a közös bolondozásban.

Bár a legtöbb szabadtéri program ingyenes, érdemes készülni, mert Mohácson például a Busóudvar egyes kézműves foglalkozásai belépődíjasak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
A magyar kultúra napja 2026: íme a legizgalmasabb programok országszerte
A jeles alkalomhoz idén is koncertek, kiállítások és különleges programok kapcsolódnak – cikkünkben ezek közül válogattuk össze a legizgalmasabbakat.


Január 22-e minden évben az a nap, amikor évről évre a magyar kultúra kerül a figyelem középpontjába: mindaz, ami a nyelvünktől és irodalmunktól kezdve a zenénken, képzőművészetünkön és hagyományainkon át formálja a közös gondolkodásunkat és identitásunkat.

A magyar kultúra napjához immár több mint három évtizede kapcsolódnak országszerte koncertek, kiállítások, irodalmi estek és közösségi események, amelyek mind azt bizonyítják: a magyar kultúra élő, sokszínű és folyamatosan megújuló.

2026-ban ráadásul nem csupán egyetlen napra koncentrálódik az ünneplés. Január 22. köré egész hetes programsorozatok szerveződnek Budapesten és vidéken egyaránt, így bőven lesz miből válogatni azoknak is, akik aktív kikapcsolódásra, és azoknak is, akik elmélyültebb kulturális élményekre vágynak.

Miért január 22-e a Magyar Kultúra Napja?

A Magyar kultúra napjának története egészen 1823-ig nyúlik vissza. 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. A mű eredeti címe Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból volt, és azóta a magyar nemzeti identitás egyik legerősebb szimbólumává vált.

Az ünnep gondolata az 1980-as évek közepén merült fel, majd 1989-ben szervezték meg az első, kifejezetten ehhez a dátumhoz kapcsolódó évfordulós rendezvényeket. Január 22-e azóta hivatalosan is a Magyar kultúra napja, amelynek célja változatlan: emlékeztetni bennünket a kultúránkban rejlő értékekre, a közös gyökerekre és arra az örökségre, amely összeköt bennünket.

Több mint emléknap: élő ünnep országszerte

A Magyar kultúra napja ma már jóval túlmutat az emlékezésen. Az ország számos pontján rendeznek ilyenkor kiállításokat, színházi előadásokat, irodalmi esteket, koncerteket és díjátadókat, miközben sok kulturális intézmény ingyenes vagy rendhagyó programokkal várja a látogatókat.

Az elmúlt években egyre erősebb lett az a szemlélet is, hogy a kultúra nemcsak intézményekben él: közösségi terek, szabadtéri helyszínek, sőt, városi séták és interaktív programok is bekapcsolódnak az ünneplésbe. Ennek köszönhetően a Magyar kultúra napja egyszerre szól a hagyományokról és a jelenről.

Programajánló: így ünnepeljük a Magyar kultúra napját 2026-ban

Budapest és környéke: koncertek, múzeumok, különleges helyszínek

A főváros idén is kiemelt szerepet kap az ünnepi programkínálatban. Több kulturális tér és koncerthelyszín magyar zenékre hangolódik január 22-én, ahol feltörekvő előadók, kortárs produkciók és akusztikus estek váltják egymást.

Számos múzeum is csatlakozik az ünnephez: tárlatvezetések, időszaki kiállítások és ingyenes látogatási lehetőségek várják az érdeklődőket.

Idén ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításai.

A magyar kultúra napján, január 22-én többek között a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, valamint a sárospataki Rákóczi Múzeum és a visegrádi Mátyás Király Múzeum állandó kiállításai tekinthetők meg ingyenesen.

Különösen népszerűek ilyenkor a népi hagyományokra és a magyar kulturális örökségre fókuszáló intézmények.

A város több pontján szabadtéri és közösségi programokkal is készülnek, amelyek egyszerre szólnak a családoknak, fiataloknak és azoknak, akik egy kicsit más szemszögből szeretnék megélni a kultúra ünnepét.

Fonó Budai Zeneház

Bár a Fonóban minden nap A magyar kultúra napja, mégis a január 22-ei kiemelt ünnepre különleges műsorral készül a ház: A Fonó30 Életműdíjjal kitüntetett Borbély Mihály unikális fúvós és alkotótársai, a táncházmozgalom legendás alakja Farkas Zoltán „Batyu”, valamint a virtuóz bőgős, Mohácsy Lőrinc Ágoston triója teszi feledhetetlenné az estét, amelyhez Tóth Ildikó „Fecske” csatlakozik. A hónap végén, 30-án pedig az évtizedes hagyományra visszatekintő Népzenészbállal folytatódik kultúránk ünneplése, ahol a népzenész szakma és a közönség emlékezetes koncertekkel és táncházzal ünnepelheti meg emblematikus alkotóinkat és azt a kultúrát, amely nap mint nap éltet bennünket.

Magyar kultúra napja a Városligeti Műjégpályán, január 22.

Január 22-én a jégen nemcsak a korcsolyák csúsznak, hanem a magyar zene is főszerepbe kerül. A napra félretesszük a nemzetközi slágereket, és kizárólag hazai előadók dalai szólnak majd: az Omega, a KFT, a Hungária vagy Charlie klasszikusaitól kezdve az olyan kortárs nevekig, mint Analog Balaton, Hiperkarma, 30Y, Beton.Hofi vagy Azahriah.

Korcsolyázás magyar zenére – ennél hangulatosabb módon nehéz lenne ünnepelni a Magyar kultúra napját.

Magyar kultúra napja 2026 – NKA Hangfoglaló Minifeszt, január 22.

A Magyar kultúra napján a kortárs magyar könnyűzene kerül reflektorfénybe a Turbina tereiben. Az NKA Hangfoglaló Program 2025/26-os évadának Induló előadói alprogramjában támogatott zenekarok és előadók mutatkoznak be, akik a hazai zenei színtér következő generációját képviselik.

A minifesztivál keretében a Turbina mindhárom terme megtelik élő zenével: egy este alatt hallgathatjátok meg a Hangfoglaló 12. évadának friss produkcióit, és fedezhetitek fel azokat az előadókat, akikről még sokat fogunk hallani.

Regős Mátyás & Vértesi Ferenc: Cseh Tamás- és Fedon-dalok, január 22.

Regős Mátyás és Vértesi Ferenc hosszú évek óta dolgoznak együtt, közös gondolkodásukból pedig két külön világ született meg. Az egyik Cseh Tamás dalain keresztül idézi meg a magyar dalköltészet klasszikus korszakát, a másik pedig a Fedon-dalok című lemez anyagára épül, amely saját szerzeményeikből áll.

A képzeletbeli Patyik Fedon alakja köré szerveződő dalok különös sorsokat, szatmári kőműveseket, kőbányai nőket és hétköznapi történeteket idéznek meg. Január 22-én, a Magyar kultúra napján – és egyben Cseh Tamás születésnapján – a két műsor egymás után hangzik el, egy estére összefonva két eltérő, mégis mélyen összekapcsolódó alkotói világot.

Platon Karataev duó koncert és tárlatvezetés, Szentendrei Régi Művésztelep – január 23.

A Platon Karataev dalai különösen érzékenyen rezonálnak a Magyar kultúra napjának szellemiségére: befelé figyelnek, kérdeznek és elcsendesítenek. Ezúttal a zenekar duófelállásban lép fel egy egészen különleges helyszínen, a Szentendrei Régi Művésztelepen, ahol a dalok a kiállított művek között szólalnak meg.

A koncert előtt a látogatók részt vehetnek az Örökölt minták című kiállítás tárlatvezetésén is, így a vizuális és zenei élmény szorosan összekapcsolódik ezen az estén.

Nyílt nap az Országos Széchényi Könyvtárban, január 24.

A Magyar kultúra napjához kapcsolódva január 24-én egész napos nyílt napra várja az érdeklődőket Országos Széchényi Könyvtár, vagyis a nemzet könyvtára.

A kurátorok vezetésével megtekinthetők a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal eredeti kéziratai, miközben a versek keletkezéstörténetébe is bepillantást nyerhetünk. A program részeként a látogatók olyan, máskor zárt területekre is beléphetnek, mint a toronyraktár, és különleges sétákon ismerhetik meg az épület és a gyűjtemény történetét.

A családokra és gyerekekre is gondoltak: múzeumpedagógus által vezetett játékos feladatok és nagyméretű kirakók teszik élményszerűvé a látogatást a legkisebbek számára is.

Vidéki programok: ahol a kultúra közösségi élménnyé válik

A Magyar kultúra napja nem csak Budapesten fontos. Vidéki városokban és kisebb településeken gyakran egész hetes rendezvénysorozatok kapcsolódnak január 22-höz. Irodalmi estek, helyi alkotók kiállításai, zenés műsorok és színházi előadások teszik ünnepivé ezt az időszakot.

Sok helyen a kulturális eseményeket gasztronómiai programokkal, borkóstolókkal vagy közösségi találkozókkal kötik össze, ami még közvetlenebb, emberközelibb hangulatot ad az ünnepnek.

Hogyan érdemes készülni a Magyar kultúra napjára?

Érdemes előre körülnézni a helyi programkínálatban, mert számos esemény ingyenesen látogatható, másokra viszont regisztráció szükséges. Jó ötlet lehet több programot összekapcsolni: egy délutáni kiállításlátogatást például egy esti koncerttel vagy előadással zárni.

A Magyar kultúra napja kiváló alkalom arra is, hogy családdal, barátokkal közösen vegyünk részt egy-egy eseményen, hiszen sok program kifejezetten több generációt szólít meg.

Miért fontos ma is a Magyar kultúra napja?

Mert emlékeztet arra, hogy a kultúra a mindennapjaink része. Ott van a dalokban, amelyeket ismerünk, a történetekben, amelyeken felnőttünk, és azokban az élményekben, amelyeket együtt élünk át.

A Magyar kultúra napja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és újra felfedezzük mindazt az értéket, amely körülvesz bennünket. Akár egy koncerten, akár egy múzeumban, akár egy csendesebb irodalmi esten – minden találkozás hozzátesz valamit ahhoz a közös történethez, amelyet magyar kultúrának hívunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk