KULT
A Rovatból

A Művészetek Völgye kicsiben, egy borfesztivállal keresztezve – ilyen volt az idei Kerekdomb

A könnyűzene mellett színház, irodalom, filmvetítések és sportprogramok is voltak a tállyai fesztiválon, ahol minden eddiginél jobban bevonták a pincészeteket. Szubjektív beszámoló.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. szeptember 21.



A Művészetek Völgye szervezői 2016-ban álmodták meg a Kerekdomb Fesztivált, azzal a célkitűzéssel, hogy a Kapolcson már megszokott szellemiséget és összművészeti programkínálatot exportálják a keleti országrészbe, egy hétvégébe sűrítve.

Azóta már a hatodik alkalomra került sor (két évvel ezelőtt ugyan elmaradt, 2017-ben viszont kétszer is megrendezték), a visszatérő látogatók pedig testközelből követhették, hogyan nőtte ki kezdeti gyermekbetegségeit és vált egyre kiforrottabbá, ezzel párhuzamosan szerethetőbbé.

Kísérletezésből valóban nem volt hiány: az évek során próbálkoztak 3 és 4 napos kiadással is, folyamatosan szélesítették a zenei felhozatalt, tavaly pedig Tállya mellett a szomszédos Golopot is bevonták.

Utóbbi végül nem bizonyult nyerő ötletnek, már csak azért sem, mert a Kerekdomb egyik legfőbb vonzereje az egyszerű bejárhatóság: minden helyszín kényelmes sétatávon belül található, nem kell buszozni a falvak között a kezdési időpontokkal sakkozva, mint a Völgyben. Szerencsére ezt a stáb is felismerte, és idén már újra csak Tállyára fókuszáltak.

A falun belül viszont tudtak terjeszkedni: a fő újítás az volt, hogy minden eddiginél jobban becsatornázták a pincészeteket a fesztivál vérkeringésébe. Több kisebb koncertet, beszélgetést, valamint kiállítást is kiszerveztek korábban részt nem vevő helyszínekre, például a Szűcs-, a Szóló- és a Zsadányi-pincészetbe, vagy a szintén most debütáló Nyerges-udvarba.

A másik ügyes ötlet a már korábban is létező borútlevél volt, egy kis papír pecsételőhelyekkel, amivel sorra végig lehetett járni a rajta szereplő borászatokat, mindenhol egy tetszőleges fajta bort megkóstolva. Ez tökéletes motivációt adott a tucatnyinál is több helyi termelő felkeresésére, akik persze szívesen beszélgettek is a vendégekkel.

Ezen a ponton kell kiemelni az árszínvonalat, ami borvidékhez méltóan kedvező: bár persze akadtak drágább tételek, valamint az ételekért is jobban a zsebünkbe kellett nyúlni, a termelői borok literjét már 6-700 forintért is kínálták, és ezért az összegért egyáltalán nem alsó polcos minőség járt.

Összesen ötféle dűlőtúrát hirdettek meg, amire jelentkezve még behatóbban meg lehetett ismerkedni a borászok munkájával és a szőlőművelés alapjaival, persze mindenhol kóstolással egybekötve.

Akinek mindez nem volt elég, a Gyöngyöm Presszóban a hamisítatlan vidéki kocsmai életérzést is magába szívhatta, zenegéppel, Unicummal, és persze a végtelenül barátságos helyi törzsközönséggel.

A programkínálat is gazdagabbnak tűnt, mint eddig bármikor: a Vincellér Ház szabadtéri nagyszínpadán fellépett például a Lóci Játszik, a Parno Graszt, a már visszajáró Bohemian Betyars, a Punnany Massif, a Szabó Balázs Bandája és az Elefánt, de utolsó nap itt került sor a Momentán Társulat Lev&Te című előadására is, melynek vendége ezúttal Palya Bea volt. Az énekesnő, aki nem sokkal korábban duókoncertet is adott a cimbalmos Lisztes Jenővel, bebizonyította, hogy a váratlan helyzetekre épülő improvizációban is legalább annyira otthonosan mozog, mint profi társai.

Az említett kisebb helyszíneken játszott még például a Blue sPot, a Jónás Vera trió, a Papaver, Dorogi Péter (Intim Torna Illegál), a CandyMen Duó és Snétberger Ferenc jazztanítványai. A közösségi házban színházi előadásokat lehetett megnézni, ilyen volt a Gerlóczy Márton regényéből adaptált A csemegepultos naplója, amit Ötvös András adott elő zseniálisan.

A Mailloth-kastélyban a Malter Fesztivál keretein belül rövidfilmeket lehetett nézni, az evangélikus templomban a Miskolci Szimfonikus Zenekar adott hangversenyt, valamint sportprogramokban sem volt hiány: több E-bike túra indult a hétvége során, vasárnap reggelre futóversenyt hirdettek, az igazán vállalkozó szelleműek pedig evezni is mehettek a Bodrogra.

Ahogy kezdettől fogva mindig, a Hosszúlépés csapata is áttette a székhelyét Tállyára, hogy tematikus helytörténeti sétákon mutassák be a település múltját, ezúttal a zsidó örökségre fókuszálva.

Míg korábban alig párszor fordult elő, hogy átfedések legyenek a műsorfüzetben, leginkább lineárisan zajlott minden, most sokszor szinte a bőség zavara volt jellemző.

Érdekes módon egyáltalán nem volt nagy tömeg, péntek délután a Lóci Játszik koncertjén konkrétan csak lézengtek, de még a főműsoridőben fellépő Punnany Massifot és Bohemian Betyarst is sokkal kevesebben nézték, mint amennyit más fellépéseiken megszokhattak.

A családias légkörnek persze megvoltak az előnyei is, például a pultoknál és a vécéknél gyakorlatilag azonnal sorra lehetett kerülni, de ha meg kéne tippelnem, összességében akár másfélszer ennyi látogatót is kényelmesen elbírna a fesztivál.

Valószínűleg többeket visszatartott az időjárás, ami ilyentájt már mindig elég esetlegesen alakul. Most sem úsztuk meg eső nélkül, pénteken volt egy nagyjából egy-másfél órás intenzív zápor, másnapra azonban javult a helyzet, még a nap is többszöt kisütött. Igaz, esténként nagyon hideg volt, de melegen felöltozve ezt is ki lehetett bírni.

A Kerekdomb mostanra találta meg igazán a maga profilját, ami hiánypótló színfolttá teszi nemcsak a térségben, de országosan is. Ezen az úton továbbhaladva hosszabb távon is meglesz a létjogosultsága.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„3 éve veretünk” – Új dallal tért vissza Azahriah, itt a vemzavr!, és egy klip is hozzá Young Fly-jal
Ez Azahriah első új megjelenése azóta, hogy tavaly ősszel bejelentette visszavonulását. A dal klipjét már a megjelenés napján, néhány óra alatt közel 100 ezren látták a YouTube-on.


Hétfőn jelent meg Azahriah, azaz Baukó Attila és Young Fly, polgári nevén Schüller Ákos közös új dala vemzavr! címmel.

Az új számhoz különleges klip is készült, amelynek első felében fekete-fehér képkockák láthatók. A dalban Azahriah arról is énekel, hogyan változott meg az élete az elmúlt években.

„Sokat láttam, tapasztaltam 23 évem alatt / 3 éve veretünk, ezalatt lett a széfem full / Bocs, de a pihenésre nem érek rá”

– hallható a szövegben.

A 23 éves énekes nem most először dolgozik együtt Young Fly-jal. Korábban a Pannonia című dalon is közösen szerepeltek.

Ez Azahriah első új megjelenése azóta, hogy tavaly ősszel bejelentette visszavonulását. A dal klipjét már a megjelenés napján, néhány óra alatt közel 100 ezren látták a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Robert Redford
A világ egyik legnagyobb filmsztárja 89 évesen távozott. Színészként és rendezőként is világhírű alkotásokat tett le az asztalra. Redford olyan klasszikus filmekben játszott főszerepet, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök vagy Az elnök emberei. Ő hozta létre a Sundance Intézetet, amely a független filmeket és színházat segíti, és amelynek nevéhez a világhírű Sundance Filmfesztivál fűződik.


89 éves korában meghalt Robert Redford színész és Oscar-díjas rendező – erősítette meg Cindi Berger a művész sajtósa.

„Robert Redford 2025. szeptember 16-án hunyt el otthonában, a Utah állambeli hegyekben, a Sundance-en – azon a helyen, amit szeretett, azok között, akiket szeretett. Nagyon fog hiányozni”

– közölte Berger a CNN-nel. „A család kéri a magánélet tiszteletben tartását.”

Redford olyan klasszikus filmekben játszott főszerepet, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök vagy Az elnök emberei. Rendezőként is maradandót alkotott: nevéhez fűződik többek között az Átlagemberek és a Folyó szeli ketté című díjnyertes film.

A filmkészítés iránti elkötelezettsége miatt hozta létre a Sundance Intézetet, amely a független filmeket és színházat segíti, és amelynek nevéhez a világhírű Sundance Filmfesztivál fűződik.

Redford környezetvédőként is ismert volt. 1961-ben költözött Utah államba, ahol fontos szerepet vállalt a természet és az amerikai Nyugat tájainak megőrzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Budapesten a Disturbed: újra itt a metálbanda, amelynek a legnagyobb slágere egy milliárdos megtekintésű feldolgozás lett
A Disturbed idén ünnepli korszakalkotó debütáló lemeze, a The Sickness 25. évfordulóját, ez alkalomból pedig 17 állomásos turnéra indultak. Az amerikai zenekar a Megadeth társaságában érkezik október 6-án a Budapest Arénába.


Október 6-án, hétfőn jön Budapestre a Disturbed, az amerikai metálbanda a Papp László Budapest Sportarénában lép fel, az előzenekar se kisebb név lesz, a Megadeth áll színpadra előttük.

A Disturbed 1994-ben alakult Chicagóban, eredetileg Brawl néven. Az alapító tagok: Dan Donegan (gitár), Mike Wengren (dob), Steve “Fuzz” Kmak (basszus). David Draiman csak 1996-ban csatlakozott a bandához, ő váltotta az eredeti énekest. David zsidó családba született, és vallási iskolákba járt gyerekkorában, de nem nagyon szerette, lázadó természete miatt többször is eltanácsolták.

Kevesen tudják róla, hogy klasszikus kántor képzést is kapott, jellegzetes hangképzése többek közt a „Down with the Sickness”-ben lett világhírű.

A zenekar áttörése a The Sickness (2000) album volt - ennek a 25. évfordulóján indult a The Sickness 25th Anniversary Tour is idén, amelynek keretében Budapestre is ellátogatnak.

A Disturbed a legsikeresebb metálzenekarok egyike, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy több mint 17 millió albumot adtak el világszerte, és a zenekar albumai közül egymás után öt is a Billboard 200 első helyén debütált.

A zenekar stílusát sokszor a nu metalhoz sorolják, de ők maguk inkább hard rock/heavy metal bandának tartják magukat, de ezen úgyis mindenki vitatkozni fog, úgyhogy mi sem foglalnánk állást.

Ami érdekes, hogy a legnagyobb slágerük nem egy metálszám, hanem egy feldolgozás volt, aminek az eredetije nem is állhatna messzebb a stílusuktól. A „The Sound of Silence” (Simon & Garfunkel) 2015-ben akkora világsiker lett, hogy azóta nem hagyhatják ki a koncertekről sem, sőt a különleges hangi adottságokkal rendelkező Draimantől is mindig ezt kérik, ha betéved egy tévéstúdióba.

A sikerre amúgy nagy szükségük volt 10 évvel ezelőtt, mert a banda 2011 és 2015 között szünetet tartott, és végül nagy visszatérést produkált az Immortalized albummal.

A látványos koncertek mellett a tartalom is fontos nekik és a rajongóknak is, szövegeik gyakran érintenek társadalmi, politikai és személyes témákat, mint például függőség, háború, elidegenedés. Emellett a Disturbed gyakran támogat jótékonysági ügyeket, például a veteránokat segítő alapítványokat.

A Disturbed idén ünnepli korszakalkotó debütáló lemeze, a The Sickness 25. évfordulóját, ez alkalomból pedig 17 állomásos turnéra indultak. Az amerikai metálbanda eddig egyetlen egyszer játszott Magyarországon, 2019-ben, az akkori eget rengető buli után pedig most visszatérnek Budapestre. A turné során minden este két felvonást nyomnak: az elsőben a teljes The Sickness albumot játsszák el, majd a legnagyobb slágerek következnek. A Disturbed ráadásul a Megadeth társaságában érkezik október 6-án a Budapest Arénába.

A Disturbed a mai napig rekordokat döntögető sikereket ér el, több mint 17 millió eladott albumot és 14 milliárd streaminget tudhatnak magukénak. Ez a sikertörténet a The Sickness megjelenésével kezdődött, rajta olyan dalokkal, mint a Down With The Sickness, a Stupify, a Voices és a The Game.

Disturbed: The Sickness 25th Anniversary Tour

Kezdés: 2025, október 6., hétfő - 19.00

Papp László Budapest Sportaréna


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sétálsz vagy meghalsz! A Stephen King könyve alapján készült A hosszú menetelés véres, izgalmas és megható
A sétálók viadalában Philip Seymour Hoffman fia és az Alien: Romulus androidja gyalogolnak 48 társukkal együtt a gazdagságba vagy a halálba: csak egy maradhat!


Francis Lawrence rendező, úgy tűnik, nem tud kilépni a komfortzónájából. Miután megrendezett Az éhezők viadala-filmek közül négyet (2013: Futótűz, 2014: A kiválasztott 1. rész, 2015: A kiválasztott Befejező rész, 2023: Énekesmadarak és kígyók balladája, jelenleg pedig az ötödiken – Az éhezők viadala: Az aratás hajnala – dolgozik), fogta magát, és készített egy filmet, amelynek sztorija szerint egy disztópikus USA-beli társadalomban egy nagy háború után évente megrendezik a Hosszú Menetelést, amelynek során minden államból kisorsolnak egy önként jelentkező fiatal férfit, akik versenyt sétálnak egymással. Ez azt jelenti, hogy addig kell gyalogolniuk, amíg csupán egy marad közülük talpon, aki ezzel megnyer egy hatalmas pénznyereményt, illetve teljesítik egy kívánságát.

A hasonlóságok eléggé szemet szúrnak, bár azt hozzá kell tenni, hogy A hosszú menetelés alapját képező, azonos című regényt Stephen King még 1979-ben vetette papírra (Richard Bachman álnéven), míg Suzanne Collins csupán 2008-ban állt elő Az éhezők viadala első kötetével.

Vagyis A hosszú menetelés tekinthető Katnissék ősének, elődjének, ihletadójának is, ami ugyanakkor a sztorijából fakadóan (fiatalok sétálnak az úttesten több száz mérföldön keresztül) egy kevésbé eseménydús cselekmény ígéretét hordozza magában.

Persze szabályok itt is vannak. A film szerintiekben (mivel vannak bizonyos eltérések a regényhez képest) például séta közben nem szabad megállni, vagy 3 mérföld/óránál lassabban gyalogolni, különben intést kap a versenyző. Három intés után pedig a hivatalos közlés szerint „leléptetik” az illetőt, azaz kiesik a versenyből, ami jelen esetben azt jelenti, hogy agyonlövik a sétakonvojt autókon és tankon kísérő katonák. Bizonyos, szabályszerűen megtett mérföldmennyiség után az intéseket törlik.

Megállni, pihenni, aludni, vécére menni nem lehet, mindez az evéssel és ivással egyetemben is csak séta közben lehetséges, teli vizes kulacsot a katonák adnak, ha kifogyott az előző.

Ezeket szem előtt tartva jelentkezik a versenybe főhősünk, Ray Garraty (Philip Seymour Hoffman nem kevésbé tehetséges fiacskája, Cooper Hoffman például a Licorice Pizzából vagy a Saturday Night: A kezdetekből lehet ismerős), aki rejtélyes okokból jelentkezett ide (látszólag nem a pénznyeremény érdekli). Itt ismerkedik össze Peter McVriesszel (David Jonsson), akivel gyorsan barátságot köt, s persze a többi srác közt is akadnak még szimpatikusak és antipatikusak egyaránt. Az egész sétáló cirkuszt a rendszer hű katonája, a térségben hírhedt és kíméletlen Őrnagy (Mark Hamill végig napszemüvegben) vezeti.

Az első és legfőbb kérdés, ami felmerül az emberben a sztori hallatán: mi lehet izgalmas abban, hogy emberek sétálnak végeláthatatlanul? Nos, King megoldotta ezt is, amit szerencsére a rutinos Francis Lawrence-nek és forgatókönyvírójának, JT Mollnernek (Angyalok és banditák) is sikerült kifogástalanul átemelnie a filmbe. A társaság természetesen eléggé színes: van köztük kigyúrt és nyeszlett, nagydumás és szótlan, jófej és seggfej, ifjabb és idősebb, alacsony és magas, fehér, fekete, ázsiai és amerikai őslakos, szóval a fiatal férfiak/tinik közt mindenféle típus. Ez pedig kapásból remek dinamikákat gerjeszt a karakterek között (beszélgetni természetesen nem tilos).

Ugyanakkor azt is időről időre láthatjuk, ahogy az emberi szervezet különféle módokon felmondja a szolgálatot, kinél így, kinél úgy jelentkezik valamilyen fizikai vagy mentális probléma a megállás nélküli gyaloglástól.

Közben pedig megismerjük a főbb szereplőket, a motivációikat, a múltjukat, a céljaikat, megszeretjük őket, s így a „csak egy maradhat”-elvű finálé közeledése egyre elkeserítőbbé válik számunkra is.

Ki marad végül, kit, mikor és hogyan veszítünk el? Okosan felépített film, ami leginkább a dialógusokra épül, és nem is mond csődöt ebben.

Viszonylagos eseménytelensége ellenére is kimondottan izgalmas képsorok peregnek épp ezért a szemeink előtt, a végig a szabadban játszódó terep ellenére is fojtogató és kézzelfogható atmoszféra kialakításában pedig mindemellett fontos szerepet játszottak Jo Willems operatőr szemcsés és fakó színekben tobzódó képei, valamint Jeremiah Fraites hangulatos zenei aláfestései.

Na meg persze a csodálatos színészek! E tekintetben egyértelműen a két főszereplő, Cooper Hoffman és David Jonsson (őt többek között az Ipar című sorozatból, vagy a Rye Lane című kiváló romkomból ismerhetjük, a legtöbben azonban a tavalyi Alien: Romulus Andy nevű szintetikusaként jegyezték meg maguknak) viszik a pálmát, mindketten csodálatos alakítást nyújtanak, minden bizonnyal sokat hallunk még majd róluk a jövő filmes és sorozatos díjkiosztó gáláin.

A hosszú menetelés pedig egy remek kis bejegyzés lesz a filmográfiájukban: nem derít majd jókedvre (nem is célja), de izgalmas, végig leköti a néző figyelmét, és amit vállal, azt hozza tokkal, vonóval, izzadsággal, nem kevés vérrel (egészen brutális képsorokra is lehet számítani), könnyekkel, bajtársiassággal, önfeláldozással, bosszúval, reménnyel, kitartással. Az emberi tűrőképesség határait feszegető sztorit biztosan nem feledjük jó ideig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: