prcikk: Káromkodás is van az év szavai között | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Káromkodás is van az év szavai között

A Tinta Könyvkiadó hagyományos listáját a menekültválság dominálja, de akad rajta más érdekesség is.


A Tinta Könyvkiadó 2009 óta minden év végén megszavaztatja az interneten az adott év legjellemzőbb szavait. A lista ezúttal is elég pontos képet ad arról, mi foglalkoztatta leginkább az embereket 2015-ben. Az élmezőny a következőképpen alakult:

migráns, kerítés, szelfibot, szelfi, vasárnapi boltbezárás, menekült, korrupció, migráció, terror, hashtag, kánikula, határzár - sőt, a Simicska Lajos által örök érvényűvé tett geci is helyet kapott rajta.

Ugyanez grafikus formában:

evszavai

Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője és a szavazás ötletgazdája szerint "egy-egy évet pontosabban leír az adott évhez tartozó szólista, mint egy százoldalas, akadémikusok által összeállított történelmi monográfia."

Ebben tényleg lehet valami, elég ha az idei mellett megnézzük azt is, milyen szavak végeztek az élen a korábbi években. Néhány példa: 2009 - H1N1, 2010 - vörösiszap, fülkeforradalom, 2011 - végtörlesztés, devizahitel, 2012 - QR-kód, táblagép, 2013 - rezsicsökkentés, 2014 - internetadó. Ugye, hogy rögtön beugrik az adott év általános hangulata?

(via Index)

Ha érdekes volt, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Ez a 2026-os rendszerváltás himnusza lesz” - ilyen Azahriah új dala és videója a kommentelők szerint
Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris kijött az új dal. Az utema videóklipje alatt nem győzik dicsérni a számot a kommentelők.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris megjelent Azahriah új klipje, amit ott forgattak. Az utema című dal három órával a megjelenése után már 60 ezernél is több megtekintésnél jár.

A kommentelők szerint ez a szám legy egyenesen a „2026-os rendszerváltás himnusza”. Másvalaki ezt írta: „Megérte ezért a számért 6 és fél órát nézni az élőadást tegnap”. Akad olyan hozzászóló is, aki szerint „ez volt az utolsó csepp a rendszerváltáshoz”.

A rendszerkritikus dalban többek között ilyen gondolatokról énekel Azahriah:

„Oh, megannyi gond van, annyi baj van; Azt hazudják, hogy minden rendben; Embertársak ott lenn a mélyben; Kezedet nyújtod, vagy félrelépsz talány; Megteheted, ne hidd azt, hogy nem teheted; Belépsz a kapun, a múltat eltemeted; Reformálni kell ahhoz, hogy penge legyen; Hogy a suli meg a kórház, az rendbe legyen”

A videóklipet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk