KULT
A Rovatból

Juhász Anna: Belül ugyanaz a lány vagyok, aki szeretne irodalmi közösséget teremteni – a 13 év adott biztonságot ehhez

Túl van a 150. esten a Juhász Anna vezette Irodalmi Szalon. A kortárs irodalom alkotóinak nagy része járt már a Szalonban. Arról beszéltünk Annával, mi változott az elmúlt 13 évben.


Juhász Anna 2010-ben fogott bele az Irodalmi Szalonba, amely azóta elköltözött a Hadik Kávéházból, és felvette az alapítója nevét. Juhász Ferenc költő lánya az édesapja révén költők és művészek közt nőtt fel, és őt is végigkísérték életében a könyvek, a munkái is mindig az olvasáshoz kötődtek. A Szalon mellett most már más projekteket is menedzsel, mind kapcsolódik az irodalomhoz, sokat utazik, előad, beszélget, szervez.

– 150 est, 13 év, 45 000-es közösség – ez számokban az Irodalmi Szalon. Szinte az elejétől követem, amit csinálsz, még a Hadik Kávéház-beli, kezdeti estektől. Azóta még fél tucat más dologban is benne vagy hasonló intenzitással. Mi motivál még? 

– A folyamatos újnak a felfedezése. Új könyvek, új aspektusok, új nézők, új közösség. Az irodalom az otthonom, és ebben a világban sosincs két ugyanolyan olvasat, este, beszélgetés. És persze olyan nagy ünnep ez – majdnem másfél évtized, több kávéház, immár Budapesten kívüli országjárással és határon túli Szalon-estekkel. Azt hiszem, egyre motiváltabb vagyok az idővel. A kezdetben, 2010-ben, amikor ez a történet indult kíváncsi voltam és eltökélt. Az évek során egyre több célom lett az olvasásnépszerűsítéssel, a közönség szeretete és az eredmények vittek mindig előre.

– Melyek voltak a legemlékezetesebb estek neked, és miért? Kettőt-hármat említenél? 

– A legemlékezetesebb estek a nagy találkozások estéi. A 100 éves Bálint Gyuri bácsival a beszélgetés 2019. szeptemberében – többszázan voltunk, mégis csendben hallgattuk élettapasztalatait.

Felejthetetlenek nekem a Fodor Ákos-, Márai- és Szerb Antal-estek, vagy amikor olyan barátok a vendégeim, mint Kemény István, Csányi Vilmos, Vecsei H. Miklós, Háy János, Grecsó Krisztián, Berecz István vagy legutóbb Gubik Petra. Igen, a Szalon zene is: Szabó Balázs, Hrutka Róbert, Kollár-Klemencz László vagy a Budapest Bár is fellépett nálunk, és otthonra talált sok beszélgetés.

Ez a legnagyobb kihívás is egyben: tizenhárom éve hónapról hónapra olyan vendégeket hívni, akik kíváncsiak egymásra, és a közönségnek a kezdetektől fontos témákat, könyveket, aktualitásokat mutatni. Volt, amikor elbizonytalanodtam, hogy kell-e a Szalon – na ilyenkor is visszanézem az estek fotóit, és folytatom tovább.

– Elbizonytalanodsz?

– Igen, ennyi idő alatt több este volt, ahol úgy éreztem nem voltam jó. Sokszor vagyok bizonytalan magamban és félek, ha csalódást okozok. Leginkább magammal vagyok szigorú, ez talán a maximalizmusom. Ha nem voltam elégedett, előfordult, hogy órákig ültem az autóban, régebben Papám’lökött túl’ ezen az állapoton, és a tanácsai vittek előre.

– Az édesapád sokszor ült ott az estjeiden. Mennyire inspirált annak idején, hogy elkezdd a szalont? Megbeszélted vele? 

– Az ő jelenléte nagyon sokat számított – ez egy tanítói viszony volt. Figyelt, értékelt, biztatott. Arra a tiszteletre nevelt engem és a nővéremet, hogy a művészet küldetés, az irodalommal foglalkozni pedig alázatot kíván. Ma már édesanyám vagy a férjem ül az első sorban, az ő jelenlétük sokat számít.

– Mennyit változtál a kezdetek óta? Izgulsz meg néha? 

– Változtam, nem is kicsit, szerencsére a változás az életünk része, és jól van ez így. Belül, a célokban ugyanaz a lány vagyok, aki belép egy kávéház ajtaján, és szeretne irodalmi közösséget teremteni. Ott áll szemüvegben, izgul, fél, és közben tudja, hogy jó lesz.

A tizenhárom év adott biztonságot, a sok száz est, beszélgetés, műsorvezetés pedig gyakorlatot, de itt nincs rutin: mindig mindent újra kell kezdeni. Talán úgy fogalmaznék, hogy a mai Anna határozott, kíváncsi, és még mindig kifogyhatatlan energiái vannak, de ezeket már megtanultam jobban kezelni és csoportosítani. Izgulni azért izgulok leginkább, hogy a vendégeim és a közönség jól érezze magát, úgy távozzon egy programról, hogy többnek érzi magát tőle.

A Szalon-élményhez persze támogatók is kellenek, akik a hátteret biztosítják – a csodás munkatársaim mellett nekünk évek óta a Szerencsejáték Zrt. ad bizalmat, így a működésnél a művészi munkára tudok koncentrálni.

– Kit sajnálsz nagyon, hogy (még) nem jött el, vagy már nem is jöhet el hozzád? 

– Vannak elmaradt beszélgetések, amiket tologattam, aztán nem valósulhattak meg. Térey János sokszor volt nálam, de nem elégszer – az ő távozása hatalmas űr, sokat gondolok rá, olvasom a könyveit.

A kortárs irodalom alkotóinak nagy része járt a Szalonban, és ez nagy boldogság: Kányádi Sándor, Spiró György., Háy János, Bartis Attila, Tóth Krisztina, Dragomán György és Szabó T. Anna, Csányi Vilmos, Kepes András, Zalán Tibor, Szöllősi Mátyás és Ughy Szabina – hosszú még a sor.

Van persze cél is – viszont nem árulom el, kiket hívnék el, remélem, hamarosan köszönthetem őket a közönséggel együtt.

– Ha a világirodalom nagyjai közül hármat választhatnál, hogy leüljön veled beszélgetni, kik lennének azok? 

– Hemingway, Tolsztoj és Cortázar – apropó, ő most november 15-én lesz a Szalon fókuszában, Henri Gonzo és David Yengibarian zenei, felolvasós vendégeskedésével. Ha kortárs, akkor Ferrante, Knausgård és Ulickaja – vele többször összefutottam, de még beszélgetni nem sikerült. Szívesen bepótolnám.

– Szereted vegyíteni a művészeti ágakat egy-egy esten. Az irodalom szerinted melyik másik művészettel van a legerősebb kölcsönhatásban? 

– Az irodalom képekben gondolkodik, de a zene nélkül talán nem értenénk ezeket a képeket. Szóval a zene és a képzőművészet szorosan összefonódik a szavak erejével, a költészettel és a prózával. Valahogy így is élem meg gyermekkorom óta az irodalmat: Papám legjobb barátai festők voltak – az ő műtermeikben ültünk Eszter nővéremmel és a festményeket nézve hallgattuk a felnőttek beszélgetését. Erős, élő élmény.

Ezt követően egyre többször jött szembe, milyen fontos a zene és kép az alkotóknak: Fodor Ákos, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky, Kántor Péter, Zalán Tibor és Háy János életében ezek a társ-területek otthonosak, nemcsak ihletet, de levegőt is adnak saját munkáiknak.

– Sokszor tartasz rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. Provokatív kérdés: olvasnak még ők egyáltalán? Kicsit olyan retro dolognak tartják, ahogy én látom. 

– Kezdjük egy példával: Tiszaföldvár, alig pár hete. Késve érkezem, a Művelődési Házba, mégis ennek ellenére többszáz diák vár. Szinte üdvrivalgás fogad, amikor belépek, és azonnal közös versmondásba kezdünk. Majd éneklünk, ekkor már több tucat diák mellém ül a színpadon. Van olyan diák, aki amúgy felelni sem mer az osztálya előtt – ekkor önszántából áll ki, és boldogan olvas. Ez a közösség ereje.

Együtt gondolkodunk a versekről és arról, hogy a mai világban, a gyorsulás, a képek tömege és a videók tartalmai mellett egy ebből a világból kitekintő könyvélménynek, a csöndnek és figyelemnek hol van helye. Az olvasás idő ugyanis.

Az elmúlt három évben sok ezer diákkal találkoztam, és folyamatosan járok rendhagyó, tematikus irodalomórákra – bejártam az országot, és jó látni azt, hogy ma is változatlan a könyv értéke – az utat kell megtalálni hozzá közösen a tanárokkal, könyvtárosokkal. Hiszem, hogy jó úton haladunk.

– Arra nem gondoltál, hogy neked is írnod kellene? Mondjuk a Szalon történetet, személyes sztorikkal, vicces történetekkel, amik az esteken előjöttek - meg persze rólad es a szalon történetéről. 

– Egyre többet foglalkozom az írással és a történetek lejegyzésével. Az írás első lépésben búvópatak, legalábbis számomra. Formálódik bennem valami, van, amit már leírtam belőle, és van, ami még formálódik. Bízom abban, hogy hamarosan előbújnak a sorok, és amit a papíron látok, nem lesz idegen tőlem.

IRODALMI SZALON #152.

Julio Cortázar / Henri Gonzo / David Yengibarian estje

2023. november 15. 19.00

Háziasszony, szerkesztő: Juhász Anna irodalmár

Részletek: Facebook-event

Helyszín: MITZI (Bartók Béla út 1.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Pogány Induló új klipjében Marsi Anikó is feltűnik
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.


A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A lúzerek visszatértek: Gary Oldman bandája a legjobb kémcsapat a képernyőn!
Az Utolsó befutók ötödik évada feszült, fekete humorral átszőtt kémthriller, amely egyszerre szórakoztató és hátborzongatóan aktuális. Gary Oldman és a vesztesek csapata újra az Apple TV+ egyik legnagyobb dobásává teszi a sorozatot.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 27.



Az Apple az elmúlt években sorra bizonyította, hogy a streamingpiacon az egyik legbiztosabb kézzel nyúl a sorozatokhoz. Kínálatában alig találni melléfogást, újra és újra képes meglepni a közönséget minőségi, izgalmas és szórakoztató produkciókkal, akár egy sorozat sokadik szezonjában is.

Legújabb példája ennek az Utolsó befutók című brit kémthriller sorozat, amely immár az ötödik szezonját kezdte meg és még mindig frissnek, újszerűnek, sőt kifejezetten relevánsnak hat.

A sorozat Mick Herron regényeinek adaptációja, amelyet Will Smith (nem az amerikai filmsztár, hanem a brit író-producer) vitte képernyőre. Smith már több díjat is besöpört a munkájáért, teljes joggal: sikerült valami egészen különlegeset és szórakoztatót létrehoznia. Az Utolsó befutók egyszerre kémthriller, társadalmi szatíra, fekete humorral átitatott dráma és akciófilm. Egy olyan egyveleg, amely elsőre talán furcsának tűnhet, de működik, méghozzá zseniálisan.

Az ötödik évad már a nyitójelenetével felhívja magára a figyelmet. Egy szélsőjobboldalinak tűnő merénylő tüzet nyit egy londoni téren, több embert megöl, majd maga is áldozattá válik. A terrorcselekmény szervezői iktatják ki, nehogy beszélni tudjon. Az MI5, vagyis a „Park” természetesen azonnal vizsgálódni kezd, de a néző számára még nem világos, miként kapcsolódik ez a véres incidens a sorozat főszereplőihez. És kik is ők? Nem a klasszikus hősöket kapjuk, hanem az MI5 számkivetettjeit: a hibázó, megbízhatatlannak tartott, lecsúszott ügynököket, akiket egy külön osztályra száműztek. Ők az „utolsó befutók”, azok, akiket csak olyan feladatokra küldenek, amelyeknek látszólag semmi tétje sincs és senki nem akarja megcsinálni.

Nem csinálnak mást, mint unalmas adminisztráció és egyéb mások által lenézett munkák.

A banda vezére Jackson Lamb, akit Gary Oldman alakít. A színészóriás minden gesztusával és morgásával bizonyítja, miért tartják az egyik legnagyobbnak a szakmában: a szánalmasan cinikus, folyton dohányzó és alkoholizáló főnök figurája egyszerre taszító és szerethető. Nem törődik sem a munkájával, sem a beosztottjai munkájával, mégis van benne valami, ami miatt követni akarjuk. Mellé érkezett már az első évadban River Cartwright (Jack Lowden), aki azt hitte magáról, hogy tökéletes ügynök, ám gyorsan rá kellett jönnie, hogy ő is csak egy fogaskerék a selejtes gépezetben.

Az új szezonban rögtön egy gyilkossági kísérlet borzolja a kedélyeket. A csapat IT-zsenijét Roddy-t (Christopher Chung) el akarja ütni egy kocsi, de amekkora lúzer, ebből természetesen semmit nem fog fel, azt hiszi csak véletlen. Nem is tudja, milyen veszélyben van. A kollégája, Shirley (Aimee-Ffion Edwards) elkezdi követni a férfit, és sejti, hogy itt valami komolyabb dolog lehet a „baleset” mögött. Valószínűleg össze fog kapcsolódni a nyitó lövöldözés és a kockasrác elleni merénylet a folytatásban.

Ez a kettős narratíva ügyesen vezeti a nézőt. Tudjuk, hogy van valami nagyobb kép, de a részleteket apránként adagolják a feszültség fenntartására.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy bármikor be lehet kapcsolódni. Bár az állandó nézők nyilván értékelik a finom utalásokat és a karakterek hosszabb ívét, minden évad önálló regényen alapul, így kvázi új történetként is élvezhető, csak a szereplők és a múltjuk azonos. Ez a struktúra az Amazon PrimeVideo-s Reacherhez hasonlít, ott sem kell feltétlenül elölről neki kezdeni, de mégis gazdagabb élményt ad, ha ismerjük a múltbeli kudarcokat és sérelmeket.

Érdemes megjegyezni azt is, mennyire ügyesen bánik a játékidővel az Utolsó befutók. A mostani sorozatok gyakran rövidítik a részeket, a stáblisták, főcímek és előző részek tartalmából rengeteg időt elvesznek és az amúgy 40-50 perces epizód könnyen 30 perc környékére kerül. Erre legékesebb példa a Peacemaker és az Alien: Föld egyes részei. Ám itt valódi, feszes 40 percet kapunk, sallang nélkül. Az első rész inkább felvezetés, de pont annyira tartja fenn a figyelmet, hogy tűkön ülve várjuk a folytatást.

Az Apple TV+ a közelmúltban óvatosabb lett bizonyos kényes témákkal, például a Jessica Chastain főszereplésével készült The Savant premierjét is elhalasztották, mert túl közel állt Charlie Kirk elleni merénylet narratívájához.

Az Utolsó befutók esetében azonban nem volt ilyen habozás, pedig a történet szintén érzékeny terepre merészkedik. Itt valószínűleg a fekete humor és a szatirikus hangnem ad védőernyőt a cenzúra ellen, a sorozat bátran kimondja és kifigurázza mindazt, amit más produkciók inkább kerülnek.

A színészgárda továbbra is kifogástalan. Oldman minden jelenetét uralja, de ez nem nehéz, bármiben elnézem a színészt, játsszon akár törpenövésű mozgássérült gyengénlátót (létező film egyébként a 2002-es Kisördögök). Jack Lowden és a felesleges ügynökök, Rosalind Eleazar, Tom Brooke, Saskia Reeves vagy Christopher Chung is erős alakítást nyújtanak.

Visszatér Kristin Scott Thomas is, aki az MI5 igazgatónőjeként hozza a tőle megszokott hideg eleganciáját.

Feltűnik Ruth Bradley, James Callis (minden Battlestar Galactica rajongó szíve megdobban, ha képernyőn láthatjuk a színészt), sőt új belépőként Nick Mohammed is, aki egy látszólag gyengekezű polgármestert alakít. Mohammedet sokan a szintén Apple TV+-os Ted Lasso-sorozatból ismerhetik. Ez a sokszínű társulat a biztosítéka annak, hogy sosem unjuk meg a karakterek közti feszültségeket és dinamikát.

Az Utolsó befutók ötödik évada méltó folytatása egy már közel tökéletes kémthrillernek. Van benne minden, ami kell: feszült politikai háttér, szórakoztató és emberi karakterek, kiszámíthatatlan fordulatok és bőven adagolt fekete humor.

Az egyetlen csalódás talán az, hogy az epizódokat hetente kapjuk, így nem lehet egyben végigdarálni az egész évadot.

De talán pont ez teszi izgalmassá, minden héten megkapjuk a várakozás élményét. Az AppleTV+ pedig ismét bizonyította, hogy ritkán hibázik és az Utolsó befutók a legjobb bizonyíték erre. Ráadásul, úgy hírlik még két évadot berendelt a streamingszolgáltató, tehát biztosan lesz hetedik évadunk is a selejtes ügynökök társaságában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: