KULT
A Rovatból

Juhász Anna: Belül ugyanaz a lány vagyok, aki szeretne irodalmi közösséget teremteni – a 13 év adott biztonságot ehhez

Túl van a 150. esten a Juhász Anna vezette Irodalmi Szalon. A kortárs irodalom alkotóinak nagy része járt már a Szalonban. Arról beszéltünk Annával, mi változott az elmúlt 13 évben.

Link másolása

Juhász Anna 2010-ben fogott bele az Irodalmi Szalonba, amely azóta elköltözött a Hadik Kávéházból, és felvette az alapítója nevét. Juhász Ferenc költő lánya az édesapja révén költők és művészek közt nőtt fel, és őt is végigkísérték életében a könyvek, a munkái is mindig az olvasáshoz kötődtek. A Szalon mellett most már más projekteket is menedzsel, mind kapcsolódik az irodalomhoz, sokat utazik, előad, beszélget, szervez.

– 150 est, 13 év, 45 000-es közösség – ez számokban az Irodalmi Szalon. Szinte az elejétől követem, amit csinálsz, még a Hadik Kávéház-beli, kezdeti estektől. Azóta még fél tucat más dologban is benne vagy hasonló intenzitással. Mi motivál még? 

– A folyamatos újnak a felfedezése. Új könyvek, új aspektusok, új nézők, új közösség. Az irodalom az otthonom, és ebben a világban sosincs két ugyanolyan olvasat, este, beszélgetés. És persze olyan nagy ünnep ez – majdnem másfél évtized, több kávéház, immár Budapesten kívüli országjárással és határon túli Szalon-estekkel. Azt hiszem, egyre motiváltabb vagyok az idővel. A kezdetben, 2010-ben, amikor ez a történet indult kíváncsi voltam és eltökélt. Az évek során egyre több célom lett az olvasásnépszerűsítéssel, a közönség szeretete és az eredmények vittek mindig előre.

– Melyek voltak a legemlékezetesebb estek neked, és miért? Kettőt-hármat említenél? 

– A legemlékezetesebb estek a nagy találkozások estéi. A 100 éves Bálint Gyuri bácsival a beszélgetés 2019. szeptemberében – többszázan voltunk, mégis csendben hallgattuk élettapasztalatait.

Felejthetetlenek nekem a Fodor Ákos-, Márai- és Szerb Antal-estek, vagy amikor olyan barátok a vendégeim, mint Kemény István, Csányi Vilmos, Vecsei H. Miklós, Háy János, Grecsó Krisztián, Berecz István vagy legutóbb Gubik Petra. Igen, a Szalon zene is: Szabó Balázs, Hrutka Róbert, Kollár-Klemencz László vagy a Budapest Bár is fellépett nálunk, és otthonra talált sok beszélgetés.

Ez a legnagyobb kihívás is egyben: tizenhárom éve hónapról hónapra olyan vendégeket hívni, akik kíváncsiak egymásra, és a közönségnek a kezdetektől fontos témákat, könyveket, aktualitásokat mutatni. Volt, amikor elbizonytalanodtam, hogy kell-e a Szalon – na ilyenkor is visszanézem az estek fotóit, és folytatom tovább.

– Elbizonytalanodsz?

– Igen, ennyi idő alatt több este volt, ahol úgy éreztem nem voltam jó. Sokszor vagyok bizonytalan magamban és félek, ha csalódást okozok. Leginkább magammal vagyok szigorú, ez talán a maximalizmusom. Ha nem voltam elégedett, előfordult, hogy órákig ültem az autóban, régebben Papám’lökött túl’ ezen az állapoton, és a tanácsai vittek előre.

– Az édesapád sokszor ült ott az estjeiden. Mennyire inspirált annak idején, hogy elkezdd a szalont? Megbeszélted vele? 

– Az ő jelenléte nagyon sokat számított – ez egy tanítói viszony volt. Figyelt, értékelt, biztatott. Arra a tiszteletre nevelt engem és a nővéremet, hogy a művészet küldetés, az irodalommal foglalkozni pedig alázatot kíván. Ma már édesanyám vagy a férjem ül az első sorban, az ő jelenlétük sokat számít.

– Mennyit változtál a kezdetek óta? Izgulsz meg néha? 

– Változtam, nem is kicsit, szerencsére a változás az életünk része, és jól van ez így. Belül, a célokban ugyanaz a lány vagyok, aki belép egy kávéház ajtaján, és szeretne irodalmi közösséget teremteni. Ott áll szemüvegben, izgul, fél, és közben tudja, hogy jó lesz.

A tizenhárom év adott biztonságot, a sok száz est, beszélgetés, műsorvezetés pedig gyakorlatot, de itt nincs rutin: mindig mindent újra kell kezdeni. Talán úgy fogalmaznék, hogy a mai Anna határozott, kíváncsi, és még mindig kifogyhatatlan energiái vannak, de ezeket már megtanultam jobban kezelni és csoportosítani. Izgulni azért izgulok leginkább, hogy a vendégeim és a közönség jól érezze magát, úgy távozzon egy programról, hogy többnek érzi magát tőle.

A Szalon-élményhez persze támogatók is kellenek, akik a hátteret biztosítják – a csodás munkatársaim mellett nekünk évek óta a Szerencsejáték Zrt. ad bizalmat, így a működésnél a művészi munkára tudok koncentrálni.

– Kit sajnálsz nagyon, hogy (még) nem jött el, vagy már nem is jöhet el hozzád? 

– Vannak elmaradt beszélgetések, amiket tologattam, aztán nem valósulhattak meg. Térey János sokszor volt nálam, de nem elégszer – az ő távozása hatalmas űr, sokat gondolok rá, olvasom a könyveit.

A kortárs irodalom alkotóinak nagy része járt a Szalonban, és ez nagy boldogság: Kányádi Sándor, Spiró György., Háy János, Bartis Attila, Tóth Krisztina, Dragomán György és Szabó T. Anna, Csányi Vilmos, Kepes András, Zalán Tibor, Szöllősi Mátyás és Ughy Szabina – hosszú még a sor.

Van persze cél is – viszont nem árulom el, kiket hívnék el, remélem, hamarosan köszönthetem őket a közönséggel együtt.

– Ha a világirodalom nagyjai közül hármat választhatnál, hogy leüljön veled beszélgetni, kik lennének azok? 

– Hemingway, Tolsztoj és Cortázar – apropó, ő most november 15-én lesz a Szalon fókuszában, Henri Gonzo és David Yengibarian zenei, felolvasós vendégeskedésével. Ha kortárs, akkor Ferrante, Knausgård és Ulickaja – vele többször összefutottam, de még beszélgetni nem sikerült. Szívesen bepótolnám.

– Szereted vegyíteni a művészeti ágakat egy-egy esten. Az irodalom szerinted melyik másik művészettel van a legerősebb kölcsönhatásban? 

– Az irodalom képekben gondolkodik, de a zene nélkül talán nem értenénk ezeket a képeket. Szóval a zene és a képzőművészet szorosan összefonódik a szavak erejével, a költészettel és a prózával. Valahogy így is élem meg gyermekkorom óta az irodalmat: Papám legjobb barátai festők voltak – az ő műtermeikben ültünk Eszter nővéremmel és a festményeket nézve hallgattuk a felnőttek beszélgetését. Erős, élő élmény.

Ezt követően egyre többször jött szembe, milyen fontos a zene és kép az alkotóknak: Fodor Ákos, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky, Kántor Péter, Zalán Tibor és Háy János életében ezek a társ-területek otthonosak, nemcsak ihletet, de levegőt is adnak saját munkáiknak.

– Sokszor tartasz rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. Provokatív kérdés: olvasnak még ők egyáltalán? Kicsit olyan retro dolognak tartják, ahogy én látom. 

– Kezdjük egy példával: Tiszaföldvár, alig pár hete. Késve érkezem, a Művelődési Házba, mégis ennek ellenére többszáz diák vár. Szinte üdvrivalgás fogad, amikor belépek, és azonnal közös versmondásba kezdünk. Majd éneklünk, ekkor már több tucat diák mellém ül a színpadon. Van olyan diák, aki amúgy felelni sem mer az osztálya előtt – ekkor önszántából áll ki, és boldogan olvas. Ez a közösség ereje.

Együtt gondolkodunk a versekről és arról, hogy a mai világban, a gyorsulás, a képek tömege és a videók tartalmai mellett egy ebből a világból kitekintő könyvélménynek, a csöndnek és figyelemnek hol van helye. Az olvasás idő ugyanis.

Az elmúlt három évben sok ezer diákkal találkoztam, és folyamatosan járok rendhagyó, tematikus irodalomórákra – bejártam az országot, és jó látni azt, hogy ma is változatlan a könyv értéke – az utat kell megtalálni hozzá közösen a tanárokkal, könyvtárosokkal. Hiszem, hogy jó úton haladunk.

– Arra nem gondoltál, hogy neked is írnod kellene? Mondjuk a Szalon történetet, személyes sztorikkal, vicces történetekkel, amik az esteken előjöttek - meg persze rólad es a szalon történetéről. 

– Egyre többet foglalkozom az írással és a történetek lejegyzésével. Az írás első lépésben búvópatak, legalábbis számomra. Formálódik bennem valami, van, amit már leírtam belőle, és van, ami még formálódik. Bízom abban, hogy hamarosan előbújnak a sorok, és amit a papíron látok, nem lesz idegen tőlem.

IRODALMI SZALON #152.

Julio Cortázar / Henri Gonzo / David Yengibarian estje

2023. november 15. 19.00

Háziasszony, szerkesztő: Juhász Anna irodalmár

Részletek: Facebook-event

Helyszín: MITZI (Bartók Béla út 1.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: