KULT
A Rovatból

Jónás Vera: sokan még ma is úgy jönnek oda hozzám, mintha valami ufó lennék

Az Artisjus Junior-díjas énekesnő idén jóformán az egész országot bejárja zenekarával. Elárulta, hogy bírja a pörgést, és lesznek-e magyar nyelvű saját dalai is.


A Jónás Vera Experiment tavaly megjelent Tiger, Now! című lemezével robbant be igazán a köztudatba. Az album szinte csak pozitív kritikákat kapott, rengeteg új rajongót és meghívást hozott a zenekarnak, sőt még a Fonogram-díjat is elnyerték vele. Az idei évet végigkoncertezik: már túl vannak egy klubturnén, ott lesznek az összes nagyobb fesztiválon, és a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató mezőnyébe is beválogatták őket.

Verával a Művészetek Völgye és a Kerekdomb Fesztivál apropóján ültünk le beszélgetni, ahol szintén játszanak majd, de szóba került még sok más téma: mesélt arról, milyen mélységeket élt meg fiatalabb korában, hogyan tudott kikeveredni ebből, és mit szeret leginkább a turnézós életformában.

– Milyen emlékeid vannak Kapolcsról és a Művészetek Völgyéről?

– Gimnazistaként jártam ott először, anyukámmal mentünk le egy családi barátunk hívására. Akkor még nagyon sok falu vett részt, engem pedig elsőre megfogott a teljesen nomád hangulat. Egy emlék különösen megmaradt: David Yengibarian már akkor is nagy kedvencem volt, az ő koncertjén voltam egy művházban, ahova alig lehetett beférni, mert kint eset az eső, ezért mindenki odazsúfolódott. Szuper élmény volt.

Fellépőként pedig először 2011-ben vagy ’12-ben hívtak meg. Akkor már megvolt a Jónás Vera Experiment, bár még csak trió formátumban, a Palya Udvarban játszottunk. Szerintem ez volt az első igazi fesztivál, ahol lehetőséget kaptunk. Azóta minden évben voltam, a saját zenekarom mellett a Random Trippel és a Subtones együttessel is koncerteztem már. Egyedül azt sajnálom, hogy 1-2 napnál többet sosem tudok lent tölteni, pedig nagyon szívesen maradnék tovább is. Remélem, idén legalább egyet ott tudok majd aludni, és lesz időm elvegyülni kicsit.

– Évekig Londonban éltél és jártál egy zenei képzésre. Mit adott neked ez az időszak?

– Azt hiszem, eddigi életem legnehezebb évei voltak. És ezt nem csak az iskolai követelmények okozták, hanem hogy teljesen egyedül voltam. De utólag visszanézve ez egy szükséges magányos időszak volt.

"
Szerintem mindenkinek hasznos, ha egyszer átél egy ilyet: amikor csak magára számíthat és önmagát kell felépítenie, szembenézve a korlátaival.

Én eléggé megszenvedtem, de abszolút megérte. Maga az iskola egyébként nagyon jó volt, rengeteg dolgot tanultunk: mivel az iskola filozófiája szerint egy zenésznek sok lábon kell állnia, a vonósnégyes-hangszereléstől kórusművek írásán át a filmzeneszerzésig minden szóba került.

DSC_9550

– Mindig is zenész akartál lenni, más pálya nem vonzott?

– Egyáltalán nem akartam az lenni, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy nem mertem akarni. Mindig emberekkel foglalkoztam, sokáig táboroztattam gyerekeket, illetve tolerancia és anti-diszkrimináció témájában is több projektben részt vettem. Abszolút benne volt a pakliban, hogy ezt fogom folytatni, illetve a szüleim erősen próbáltak tolni a jogi pálya felé, de szerencsére abból nem lett semmi. Végül antropológia szakon diplomáztam, nem bánom azt a három évet, de leginkább arra volt jó, hogy rájöjjek, mit nem szeretnék csinálni.

– Elfogadták ezt a döntést a szüleid?

– Természetesen először úgy álltak hozzá, ahogy a szülők nagy része tenné, tehát hogy a zenei pálya egy lehetetlen út. Az volt a véleményük, hogy nagyon-nagyon kimagaslónak kell lennem ahhoz, hogy bármit is elérjek. Nem tudom, ez mennyire sikerült, mindenesetre végül belenyugodtak, hisz a zenémből élek. Még az Experiment előtt rögzítettem néhány demót Amszterdamban, egy nemzetközi társasággal. Miután ezt meghallgatták, akkor mondták először, hogy talán valóban jól döntöttem.

– A mostani stílusodhoz hogyan jutottál el?

– Én abszolút a hálószoba-gitározás irányából jövök, miután megvettem az első MacBookomat, azonnal felfedeztem rajta a Garageband nevű programot. Ezzel kezdtem el gitársávokat, zajokat és beatboxot felvenni, amit a mai napig szívesen csinálok. Miután Fenyvesi Marcival, a zenekarom korábbi gitárosával találkoztunk, ő is sokat segített a zeneírásban és hangszerelésben. Ahogy ez a folyamat zajlott, majd az Experiment is megalakult, egyre inkább éreztem, hogy még energikusabb, még odatevősebb zenét szeretnék csinálni. Így jutottunk el a mostani hangzáshoz, amiben egyaránt megtalálható az intim, bensőséges hangulat – például a Find Your Keys című dalban –, valamint a fejrázós rock n’ roll is.

– A tavaly megjelent lemezetek hozta meg az igazi áttörést a zenekarnak, a közönség és a kritikusok szerint is. Van rajtad emiatt nagyobb nyomás, hogy felül tudod-e múlni a következővel?

– Érdekes módon nem érzek nyomást, bár valóban teljesen normális volna.

"
Inkább azt érzem, hogy na, akkor most kell még intenzívebben tovább dolgozni, hogy fenntartsuk a ránk irányuló figyelmet.

Egyelőre úgy tűnik, sikerrel: idén gyakorlatilag megduplázódtak a koncertjeink, nyárra teljesen tele van a naptárunk. Engem ez nagyon inspirál.

– Az említett albumon a Szél hozott, szél visz el az egyetlen magyar nyelvű dal. Miért pont ezt dolgoztátok fel, illetve tervezel-e saját magyar szövegeket is?

– Ez a dal gyerekkori nagy kedvencem, hatalmas léggitározásokat nyomtam rá otthon, ahogy azt kell (nevet). Aztán pár évvel ezelőtt eszembe jutott az a dallam, ami a mi verziónk gerince lett, elkezdtem ráénekelni, és rájöttem, hogy tök jól működik együtt. El is határoztam rögtön, hogy megcsináljuk zenekarral. Jelenleg készülnek saját magyar nyelvű számok is, a szövegüket nem én írom. Nagyon izgalmas számomra az a zenei nyitás, amit egy dalszövegíróval együtt dolgozva átélek. Grecsó Krisztiánnal és most főleg Hegyi Gyurival gyúrjuk a képeket, talán egyszer belőlem is megindul a magyar dalszöveg.

– A nemzetközi karrier mennyire perspektíva számodra?

– Idén januárban játszottunk a hollandiai Eurosonic fesztiválon (itt a zeneipar szinte minden fontos szereplője képviselteti magát, felfedezésre váró zenekarokra vadászva – a szerk.), ebből töltekezve próbálunk most tovább építkezni. Ez egy nagyon sokat kilincselős, keményen utánajárós időszak, de szerintem vannak lehetőségek a színtéren számunkra. Megyünk nyáron is többször külföldre, majd meglátjuk, mi lesz belőle.

– És itthon a Nagy-Szín-Pados szerepléstől mit vársz?

– Leginkább azt szeretném elérni, hogy közelebb kerüljünk a potenciális közönségünkhöz.

"
Nagyon sokszor érzem azt még mostanában is, amikor vidéken játszunk, hogy úgy jönnek oda hozzám, mintha valami ufó lennék. Felhúzott szemöldökkel kérdezik, hogy én így mióta létezem, miért nem hallottak soha rólam, és hasonló dolgok.

Tény, hogy nem nagyon játszik bennünket rádió, ami ezek szerint még mindig fontos tényező az ismertségben. Ezen a téren mindenképp segíthet a Nagy-Szín-Pad, reméljük ki tudjuk hozni belőle a maximumot.

jonasvera2

– A közeljövőben leszel 30 éves, jelent ez bármiféle fordulópontot az életedben?

– Úristen, még soha senki nem szembesített ezzel... (nevet) Egyébként különösebben nem foglalkoztat... Az mondjuk tök jó, hogy a müpás koncertünk pont a születésnapom előestéjén lesz, szóval másnap úgy kelhetek majd fel, hogy már magam mögött tudom a húszas éveimet. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy nem szeretnék újra 20 éves lenni. A 18 és 25 év közti időszak nekem elég kemény volt mindenféle szempontból, elég nagy kilátástalanság és elveszettség jellemzett akkoriban. Csak a 25-öt betöltve kezdtem megtalálni önmagam, ezt inkább tartom vízválasztónak az életemben. De úgy érzem, hogy azokra az új kihívásokra is készen állok, amik 30-on túl várnak majd rám.

– A dalaidat személyes élmények alapján írod?

– Persze, a többségük azokból jön. De legtöbbször szerintem olyan dolgokat élek meg, amivel mások is könnyen azonosulni tudnak. Nyilván elég sokan voltak hozzám hasonló helyzetben a húszas éveikben: csak éltek egyik napról a másikra és fogalmuk sem volt arról, mihez kezdjenek magukkal. Mindazonáltal nem szeretnék olyan előadó lenni, aki fájdalomból alkot, szerintem a művészet lényege, hogy túllendítsen dolgokon.

"
Nekem legalábbis egy dal befejezése mindig azzal az érzéssel jár együtt, hogy „hú de jó, letettem végre ezt a fájdalmat, problémát vagy bármi mást, tovább tudok lépni”.

Szeretném, ha a közönségnek is minél inkább ez jönne át. A legjobban az olyan visszajelzéseknek örülök, amikor valaki azt mondja, hogy ez vagy az a dalom segítette őt át egy nehéz élethelyzeten. Számomra ez jelenti az igazi elismerést.

jonasvera5

Fotó: Ács Zoltán

– Mit emelnél ki az idei nyárból, melyik koncerteket várod leginkább?

– Leginkább azt a lendületet várom, hogy folyamatosan úton legyünk. Érdekes, hogy sok zenész ismerősöm számára inkább fárasztó rutin a fesztiválozás, én egyáltalán nem így vagyok vele, nagyon élvezem. Nekem a rutin nem unalommal jár együtt, sokkal inkább biztonságot ad. Ha sokat játszom, egyre jobb leszek. Az egyik első fesztiválunk a Kerekdomb lesz Tállyán, ami azért is izgalmas, mert így már a legelején beszállhatunk és tanúi lehetünk tulajdonképpen a születésének. Kapolcson a Harcsa Veronika udvarban játszunk majd, ahol két éve is. Azon a koncerten elég erős volt a kettősség: a zúzós részeken túl még a nyugis, kertben ülős fíling is erősen jellemezte.

"
Emlékszem, a végén odajött egy idősebb hölgy, és csak annyit mondott, hogy a ’67-es párizsi diákforradalom jutott eszébe rólunk.

A zenekarommal még sosem léptünk fel a Szigeten, úgyhogy ez biztosan különleges élmény lesz. És megyünk még nagyon sok helyre, a Nagy-Szín-Pad is hozza magával a lehetőségeket, illetve attól függetlenül is egyre több meghívást kapunk. Sokról egyáltalán nem tudok semmit a dátumon kívül, de nem bánom. Rettentően élvezem a mostani állapotot, mindig erre vágytam. Sőt, jöhetne még több buli: a menedzsmentnek is azt szoktam mondani, hogy koncerteztessenek szét nyugodtan, én ezt bírom... (nevet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Sosem fog botoxoltatni, direkt bezárta magát egy ketrecbe, és utálja a szexjeleneteket – 50 érdekesség az 50 éves Marion Cotillard-ról
Oscar-díjas filmsztár, klímaaktivista, étteremtulajdonos, énekesnő, egyben pedig a 21. század legsikeresebb francia színésznője… Nem semmi élet!


1. Hajnali 4 óra 50 perckor született, 1975. szeptember 30-án, Párizsban.

2. Orléans-ban nőtt fel, és csak 16 évesen költözött Párizsba.

3. Az apja, Jean-Claude Cotillard és az édesanyja, Niseema Theillaud mindketten színészként és tanárként dolgoztak.

4. 1993-ban, 17 évesen debütált a képernyőn a kanadai tévésorozatban, a Hegylakóban. A sorozat 1. évadának 17. részében egy névtelen lányt alakított, aki éppen életet adott egy gyermeknek. Ezután a 21. részben tért vissza a Lori Bellian nevű karakter szerepében. Ez volt az első angol nyelvű szerepe is.

5. Ő az egyik a hét színész közül, akik Oscar-díjat (Cotillard a Piafért) nyertek olyan szerepért, amelyben többnyire idegen nyelven beszéltek. A többiek Sophia Loren (Egy asszony meg a lánya), Robert De Niro (A keresztapa 2), Roberto Benigni (Az élet szép), Benicio Del Toro (Traffic) és Christoph Waltz (Becstelen brigantyk) és Youn Yuh-Jung (Minari – A családom története).

6. „Injekciófóbiás”, és kijelentette, hogy sohasem fog botoxot, plasztikai műtétet vagy bármi mást alkalmazni, amit a testébe kell beadni, hogy fiatalabbnak tűnjön.

7. Két hónap alatt tanulta meg a lengyel nyelvű szövegét az Idegen földön (2013) című filmhez.

8. Két francia étterem, a Jaja és a Glour tulajdonosa.

9. Gitározik és basszusgitározik, illetve zongorázik is. Utóbbit gyerekként otthon tanulta meg, a Te meg én (2006) című film kedvéért pedig csellózni tanult, hogy eljátszhassa a szólista szerepét.

10. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) című filmet az USA-ban, a Rozsda és csont (2012) című filmet pedig Franciaországban forgatta nagyjából egy időben, pár hónappal a fia, Marcel Canet születése (2011. május 19.) után. Az USA és Franciaország között repült oda-vissza, hogy mindkét filmhez rögzíthessék a jeleneteit.

11. Ő az első és eddig egyetlen művész, aki francia nyelvű alakításáért nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

12. James Gray rendező, aki az Idegen földön (2013) című filmben rendezte, kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színész, akivel valaha dolgozott. Gray kifejezetten neki írta Ewa Cybulska karakterét.

13. Miután megnézte a Születésnap (1998) című filmet, elkezdett dánul tanulni, mivel 1999-ben a cannes-i filmfesztiválon találkozni akart a rendezőjével, Thomas Vinterberggel. Miután pedig megnézte Julio Medem Az északi sarkkör szerelmesei (1998) című filmjét, spanyolul is elkezdett tanulni.

14. 2013. november 15-én bezárkózott egy ketrecbe a párizsi Louvre múzeum közelében, hogy követelje 30 Greenpeace-aktivista szabadon bocsátását, akiket Oroszországban egy sarkvidéki tiltakozás miatt börtönöztek be. A ketrecbe lépve egy transzparenst tartott a kezében, amelyen ez állt: „Én vagyok a klíma védelmezője.” Néhány nappal később az aktivistákat szabadon engedték. Cotillard egyébként 2002 óta a Greenpeace tagja és szóvivője.

15. A Greenpeace-szel egyszer Kongóba is utazott, hogy megnézze a fakitermelő cégek által tönkretett trópusi esőerdőket. Erről szól a Congo: Des forêts en sursis (2010) című rövid dokumentumfilm.

16. Hogy milyen a zenei ízlése? Nos, a kedvenc előadói: David Bowie, Janis Joplin, The Rolling Stones, The Beatles, Otis Redding, Radiohead, Elvis Presley és Lykke Li.

17. A filmszínészek közt is vannak bálványai természetesen, például ők: Greta Garbo, Romy Schneider, Juliette Binoche, Toni Collette, Peter Sellers, Charlie Chaplin és Sir Laurence Olivier.

18. Simone művésznéven énekelt Maxim Nucci Yodelice nevű zenekarában. A nagymamáját hívták Simone-nak.

19. Fontolóra vették Ryan szerepére a Gravitáció (2013) című filmben, de végül Sandra Bullock kapta meg a szerepet.

20. Utálja a szexjelenetek forgatását, de kijelentette, hogy az első és egyetlen alkalom, amikor ez nem zavarta, az a Rozsda és csont (2012) című filmben volt Matthias Schoenaerts mellett, mivel ez egy különleges pillanat volt a karakterének, aki először szexelt, miután elvesztette a lábait.

21. Rajong a Trónok harca és a brit Pusszantlak, drágám! című sorozatokért.

22. A kedvenc filmjei: A diktátor (1940), Az élet csodaszép (1946), Soy Cuba (1964), Estély habfürdővel (1968), Az elefántember (1980), A király és a madár (1980) és Tandem (1987).

23. Tim Burton nagy rajongójaként a Nagy hal (2003) forgatókönyvét egy hónapon át a párnája alatt tartotta, abban a reményben, hogy ez növeli esélyeit arra, hogy vele dolgozhasson. Össze is jött, a Nagy hal lett az első hollywoodi filmje.

24. A Nagy hal óta egyébként minden angol nyelvű szerepét ő maga szinkronizálja franciára.

25. A fia, Marcel születése után egy hónappal tért vissza a munkába, hogy megkezdje A sötét lovag: Felemelkedés forgatását. A legtöbb jelenetét egy hónappal elhalasztották, és Christopher Nolan rendező helyet biztosított Cotillard családjának a forgatáson. Nolan csodálkozott is Cotillard azon képességén, hogy ilyen hamar a szülés után visszatért a munkába, „szupernőnek” titulálta.

26. Ha nem jött volna össze a színészet, az énekesnői pályát választotta volna.

27. A Macbeth (2015) című film cannes-i sajtótájékoztatóján szereplőtársa, Michael Fassbender kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színésznő a szakmában.

28. Az Oscar-gálán viselt sellőszerű ruhát (amikor elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat) Jean-Paul Gaultier kifejezetten neki tervezte. A ruha értéke megnőtt, mióta Cotillard viselte, és 2023-ban már 180 000 dollárra becsülték, ami az egyik legdrágább ruha, amit valaha az Oscar-gálán viseltek.

29. Állítása szerint a színészek közül a leginkább Harry Dean Stantonba (Bilincs és mosoly, Kelly hősei, Pat Garrett és Billy, a kölyök, A nyolcadik utas: a Halál, Menekülés New Yorkból, Veszett a világ, Halálsoron, Lucky, Twin Peaks) volt belezúgva.

30. Hét filmben dolgozott együtt a gyermekei apjával, a színész-rendező Guillaume Canet-vel: Szeress, ha mersz (2003), Le dernier vol (2009), Apró kis hazugságok (2010), Vérkötelék (2013), Rock’n Roll (2017), Együtt megyünk (2019), Astérix és Obelix: A középső birodalom (2023). Sőt, már leforgatták a nyolcadikat, a Karmát is, 2025 júniusában azonban 18 év együttlét után (sosem házasodtak össze) szakítottak.

31. 2007 októberében jöttek össze Canet-vel. Először 1997-ben találkoztak, de csak 10 évvel később kerültek közelebb egymáshoz.

32. Ha lehetséges, helyi termelőktől vásárolja az ételeit, és az 1980-as évek óta újrahasznosít, ezt a szokást a nagymamájától tanulta.

33. Fontolóra vették Patrizia Reggiani szerepére A Gucci-ház (2021) című filmben, mielőtt Lady Gaga megkapta volna a szerepet.

34. Két öccse van: Guillaume és Quentin, akik egypetéjű ikrek (1977. november 6-án születtek). Guillaume Cotillard forgatókönyvíró és rendező, Quentin Cotillard pedig szobrászként dolgozik.

35. Több mint 300 magazin címlapján szerepelt világszerte, többek között a Vogue, az Elle, a Marie Claire, a Variety, a Harper's Bazaar, a Vanity Fair, a Madame Figaro, a Glamour, a W, a The Hollywood Reporter és a Wall Street Journal Magazine borítóin.

36. 2015-ben egy Larry King-interjúban kifejezte a vágyát, miszerint nagyon szeretne együtt dolgozni Meryl Streeppel. 2025-ig, az 50. szülinapjáig ez sajnos nem jött össze. Bár mindketten szerepeltek az Extrapolációk (2023) című minisorozatban, de más-más epizódban, így nem volt közös jelenetük.

37. 1998-tól 2000-ig a Julien Rassam nevű francia színésszel volt kapcsolatban. 2000 és 2005 között a szintén színész Stéphan Guérin-Tillié volt a partnere, 2005 és 2007 között pedig a francia énekes, Sinclair.

38. A Maud Fontenoy Alapítvány védnöke, egy nem kormányzati szervezeté, amelynek célja, hogy a gyermekeket az óceánok által képviselt létfontosságú örökség megőrzéséről tanítsa.

39. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) New York-i premierjén és a 2013-as Golden Globe-gálán viselt ruháit a Dior kifejezetten neki tervezte.

40. Úgy mondott igent Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne Két nap, egy éjszaka (2014) című filmjének főszerepére, hogy látta volna a forgatókönyvet. A szerepet azután kapta meg, hogy a rendezők megismerkedtek vele a Rozsda és csont (2012) forgatásán, amelynek társproducerei voltak.

41. 2014-ben a „21. század legjövedelmezőbb francia színésznője” címet kapta. A filmjeire 2001 és 2014 között több mint 38 millió jegyet adtak el Franciaországban, és világszerte több mint 3 milliárd dolláros bevételt hoztak.

42. 2014-ben Robbie Collin, a The Daily Telegraph újságírója „korunk legnagyobb némafilmszínésznőjének” nevezte őt, mert szerinte képes csak a szemével és az arckifejezéseivel érzelmeket kifejezni, noha soha nem játszott némafilmben.

43. 41 évesen, 2017. március 16-án született meg a második gyermeke, a Louise Canet nevű kislány.

44. A brazil Chara Rial márka cipőt nevezett el róla.

45. Alexander Payne (Kerülőutak, Utódok, Téli szünet) és Pedro Almodóvar (Mindent anyámról, Beszélj hozzá!) rendezők azt nyilatkozták, hogy szívesen dolgoznának együtt Cotillard-ral. Ez eddig egyiküknek sem jött össze.

46. Fontolóra vették Fantine szerepére A nyomorultak (2012) című musicalben, végül azonban Anne Hathaway lett a befutó, aki Oscar-díjat nyert az alakításáért.

47. 2011-ben a Warner Bros. felajánlotta neki Morgana szerepét az Arthur király: A kard legendája (2017) című filmben, amelynek rendezője David Dobkin lett volna, de a projektet költségvetési okok miatt törölték. Végül Guy Ritchie irányítása alatt forgott le később a film, a Morganához hasonló karaktert pedig Astrid Bergés-Frisbey játszotta el benne.

48. A Fantázia (1940) és az E.T. – A földönkívüli (1982) című filmeket tartja az elsők között, amelyek igazán mély benyomást tettek rá.

49. A Total Film magazin minden idők 200 legjobb alakításának listáján a 68. helyet szerezte meg a Piafbannyújtott alakításával.

50. Ha valaki szeretné új szerepben látni Mariont, kapcsoljon az Apple TV+-ra, mivel ő is csatlakozott a The Morning Show című sorozat szereplőgárdájához a nemrég elindult 4. évadban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Elek Judit
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 87 éves volt.


Hosszas betegség után, 2025. október 1-jén, 87 éves korában meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, írja a Telex. A hírt fia, Berger László operatőr-producer közölte. Halála szinte egy időbe esett azzal, hogy Párizsban díszvetítésen bemutatták 1967-es, Locarnóban nagydíjat nyert dokumentumfilmjét, a Meddig él az ember?-t.

Elek Judit 1945-ben túlélte a budapesti gettót. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, a Máriássy-osztályban, olyan alkotók mellett, mint Huszárik Zoltán és Szabó István. Első filmjei a hatvanas években Cannes és Locarno versenyprogramjába is bekerültek.

Később dokumentum- és játékfilmjeivel lett ismert, amelyek a magyar társadalom tabuit bontották ki. Művei között szerepel

a Sziget a szárazföldön, a Majd holnap, a Mária nap, a Tutajosok és a Mondani a mondhatatlant.

Filmjeit világszerte vetítették, sok helyen tananyagként használták. Itthon gyakran találkozott betiltásokkal és támadó kritikákkal. Nemzetközi elismerései között ott van a francia Irodalom és Művészetek Rendjének lovagkeresztje.

Az utóbbi években Európa több városában retrospektív válogatások mutatták be életművét. Hagyatékát a férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal alapított stúdió és a fiuk, Berger László gondozza tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
2025 eddigi legjobb mozijában Leonardo DiCaprio a lányáért küzd – Az Egyik csata a másik után instant kultfilmmé válhat
A kopott, koszos fürdőköpeny mostantól hivatalosan is a menőség jelképe! A Boogie Nights és a Vérző olaj rendezőjének pedig kijárna már egy Oscar-díj!


Leonardo DiCaprio mindig alaposan megválogatja a szerepeit, filmjeit. Talán ezért is van az, hogy pl. az utóbbi 10 évben mindössze 4 filmben szerepelt (2015: A visszatérő, 2019: Volt egyszer egy… Hollywood, 2021: Ne nézz fel!, 2023: Megfojtott virágok). Nem híve a gyártósornak, s talán épp emiatt számít máig minden DiCaprio-film kiemelkedő filmes eseménynek, az idén 51 éves színész pedig az egyik utolsó filmsztárnak.

Legújabb választása, az Egyik csata a másik után pedig igazából egy a hollywoodi mennyekben köttetett kapcsolatból alakult ki.

DiCaprio már igen régóta szeretett volna együtt dolgozni Paul Thomas Andersonnal, a tizenegyszeres Oscar-jelölt író-rendezővel, aki olyan filmekkel vonult be eddig a filmtörténet halhatatlanjai közé (többek között), mint a Boogie Nights (1997), a Magnólia (1999), a Vérző olaj (2007), a Fantomszál (2017) vagy a Licorice Pizza (2021). Legújabb rendezése, az Egyik csata a másik után, amit egy korábbi filmjéhez, az Beépített hibához (2014) hasonlóan szintén Thomas Pynchon egyik könyve (a Vineland) inspirált, egyértelműen DiCaprio után kiáltott, így összejött a régóta vágyott közös meló. És milyen hatalmas szerencse, hogy összejött!

A sztori szerint a szerelmespár, „Ghetto” Pat Calhoun (DiCaprio) és Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor) egy szélsőbaloldali forradalmi csoport, a Francia 75 tagjai. Perfidia bevándorlókat szabadít ki az idegenrendészet egyik telephelyéről, és megalázza a parancsnokot, Steven Lockjaw-t (Sean Penn), aki szexuális vonzalmat érez iránta. A Francia 75 ezután politikusok irodáira, bankokra és az áramellátó hálózatra támad, Lockjaw pedig Perfidiára vadászik, s el is kapja, de elengedi, miután a nő beleegyezik, hogy szexel vele.

Perfidia nem sokkal később megszüli a kislányát, Charlene-t, de Pat nem tudja rávenni, hogy családként éljenek. A nő elhagyja őket, hogy folytassa forradalmi tevékenységét, de elkapják, s hogy elkerülje a börtönt, beárulja a Francia 75 tagjait. Pat és Charlene így kénytelenek Bob és Willa Ferguson néven bujkálni a Baktan Cross nevű menedékvárosban. Tizenhat évvel később Patet/Bobot már paranoiás piásként és drogosként látjuk viszont, aki túlzottan védelmezi a közben felcseperedett Willát (Chase Infiniti). Lockjaw azonban továbbra is vadászik rájuk. Mivel épp felvételt akar nyerni egy a fehér felsőbbrendűséget hirdető elit klubba, ezért, hogy eltitkolja faji keveredésű kapcsolatát, mindenképp meg akar bizonyosodni arról, hogy Willa az ő lánya-e. A Francia 75 riasztása után Willának nyoma vész, Bob pedig mindent megtesz, hogy felkutassa és megmentse élete egyetlen megmaradt értelmét.

Hogy mindez milyen műfajban fogant? Azt nehéz pontosan megállapítani. Talán a krimi és a dráma ugranak be először, ez azonban nem elegendő, tekintve, hogy nem kevés akciójelenetet is kapunk, ami pedig még váratlanabb, jól működő humort is.

Szóval az akció-krimi-dráma talán találóbb, egy csipet vígjátékkal nyakon öntve. Paul Thomas Anderson számára tehát ez egyfajta karrierösszegző film, hiszen szinte minden korábbi rendezésének zsánerét mixelte itt egybe. De még hogy!

Az Egyik csata a másik után talán egy kicsit nehezen adja magát az elején, főként a fent felvázolt, igen hosszú expozíció miatt (a film maga sem épp rövid a kb. 160 perces játékidejével). Sok minden történik az első 45 percben, akciók, időugrások, montázsok, mintha kapkodna egy kicsit a forgatókönyv, nem könnyű felvenni a ritmust és a hangulatot. Majd, amikor megtörténik a 16 éves ugrás, hirtelen egy másik filmben találjuk magunkat.

Innentől kezdve kb. egy nap történéseit sűríti bele Anderson a hátralévő játékidőbe, méghozzá annyi feszültséggel, izgalommal, kiváló dialógussal, káosszal, erőszakkal és teljesen őrült jelenetekkel, amelyek láttán bátran kijelenthető, hogy egy új, instant filmklasszikus született, s egyben 2025 eddigi legjobb filmje is.

A Bob és Willa utáni hajsza ugyanis egész Baktan Crossra hatással van, konkrét utcai lázadások törnek ki, az illegális bevándorlóknak pedig menekülniük kell, így a központi Lockjaw-Willa-Bob-tengely kiegészül kiváló mellékszálakkal is. Például a Willa karatetanárát alakító Sergio szenszeiével (Benicio Del Toro), aki a helyi menekültek Oskar Schindlere és egyben Bob egyetlen segítsége az elkeseredett harcban a hatalmas katonai túlerő ellen. Del Toro és DiCaprio pedig azért nagyszerű páros, mivel Sergio szenszei folyamatos, még a legnagyobb zűrök közepette is megingathatatlan nyugalma kiváló egyensúlyban van Bob pörgős, kétségbeesett, ideggóc figurájával, akinek a játékidő kb. kétharmada alatt folyamatosan hordott fürdőköpenye a végére már szinte saját karakterrel bír, minden bizonnyal gyakran jelennek majd meg Bob Fergusonnak öltözött vendégek a jövő beöltözős bulijain.

Annál is inkább, mivel az Egyik csata a másik után biztosan nem merül majd a feledés homályába, kultfilmmé nemesedik nem is olyan sokára, és minden bizonnyal kiemelt helye lesz majd a 2026 márciusában sorra kerülő 98. Oscar-gála legfőbb kategóriáiban is.

Az például elég furcsa lenne, ha Sean Penn nem kapna újabb jelölést (vagy akár a harmadik díját a Titokzatos folyó és a Milk után) a legjobb férfi mellékszereplők közt, mivel teljesen ellopja a show-t az eszement, folyton megfelelni akaró, perverz, gyerekes és kicsinyes ezredes szerepében. Minden rezdülése arany, régóta látott már a nagyvászon ennél emlékezetesebb filmes gonoszt. Persze a többiek is remekelnek: DiCaprio is parádés, ahogy azt tőle megszokhattuk, Chase Infiniti Willaként egyszerre törékeny és tűzrőlpattant, Del Toro maga a megtestesült csi, és Teyana Taylor is emlékezetes, bár nem sokan zárják majd a szívükbe a rendkívül antipatikus karakterét.

S hogy az akciókról is ejtsünk néhány szót, ami korábban azért egyáltalán nem volt P.T. Anderson stílusa: nos, még e tekintetben is kapunk egy az év végi toplistákon minden bizonnyal előkelő helyet érdemlő autósüldözéses jelenetet a fináléban, ami úgy lett hihetetlenül látványos és izgalmas, hogy az egymást üldöző kocsik több száz méterre vannak egymástól, és csupán egy kietlen pusztán áthaladó autóúton száguldanak. Elképesztő szcéna egy elképesztő filmhez.

Az Egyik csata a másik utánról tehát bátran kijelenthető, hogy Anderson egyik legjobb filmje (a Vérző olajjal vetekszik), ahogy Leonardo DiCaprio és a többi színész filmográfiájának is az egyik legfőbb ékköve lesz. Fürdőköpenyöveket becsatolni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a sorozat pont olyan, mint egy korsó Guinness: kesernyés, erős és teljesen addiktív!
Ha azt hitted, a kosztümös drámák már unalmasak, a Netflix új sorozata pár perc alatt rácáfol. Ne lepődj meg, ha egy epizód után azt veszed észre, hogy már a harmadik résznél jársz.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 30.



A Netflix új kosztümös drámája, A Guinness család pontosan az a fajta sorozat, amire titkon mindenki vágyott, csak eddig nem tudta. Mert hát, valljuk be, a zsáner az utóbbi időben kissé porosnak tűnt, csinos ruhák, nagy házak, kis intrikák. Downton Abbey, A Bridgerton család és társai, de semmi, ami igazán felrázná a nézőt. Nos, Steven Knight megtette, amit tőle elvárhattunk, kapunk egy történetet, ami egyszerre izgalmas, sötét, vicces és szívszorító. Mindez a Guinness-sör keserű ízébe csomagolva.

Knight pályája önmagában is megérne egy külön sorozatot. Elég csak a Locke feszült kamaradrámájára vagy a legendásan pocsék Vihar előtt című sci-fi-thrillerre gondolni, hogy belássuk, kevés alkotó ingázik ilyen könnyedséggel a zseniális és a botrányosan rossz produkciók között.

De, amint sorozatról van szó, ott Knight általában telibe talál. A Birmingham bandája óta tudjuk, hogy a szakember nemcsak kiváló író a feszült, több szálon futó drámák terén, hanem képes úgy újrafogalmazni a múltat, hogy az egyszerre legyen autentikus és modern. A Guinness család pedig ennek a hagyománynak a méltó tagja.

A történet 1868-ban indul, amikor Sir Benjamin Guinness (Graham Ashworth), távozik az élők sorából. Az örökség, ahogyan az lenni szokott, a családtagok között vihart kavar, miközben az egész ország a polgárháború határán táncol. Írország ekkor forrongott csak igazán, katolikusok és protestánsok csaptak össze, a szegények próbálnak életben maradni, miközben a gazdagok tovább gazdagodnak. A Guinness-birodalom tehát nemcsak egy sörfőzde, hanem politikai és társadalmi játszmák terepe is. Knight nem rest mindezt színes, fordulatos kitalált történetté gyúrni.

Az örökösödési játszmája elsőre klasszikusnak tűnhet: Arthur (Anthony Boyle), a politikai ambíciókkal túlfűtött idősebb testvér és Edward (Louis Partridge), a munkamániás öccs, akik közösen kapják meg a serfőzdét, de teljesen eltérő álmokkal és törekvésekkel. Ehhez jön a másik két testvér, a részeges Benjamin (Fionn O’Shea), valamint az egyetlen lány, akit már férjhez adtak, így a családi hatalomért vívott csatába nincs beleszólása. Az ember azt hinné, ez lesz a fő konfliktus, de Knight mást gondolt. A sorozatban jóval több a csavar, mint amit egy örökség köré fel lehetne húzni, ráadásul rengeteg évet haladunk előre a történetben.

Pont ez az egyik legnagyobb erőssége, hogy minden epizódban történik valami váratlan, ami miatt lehetetlen nem tovább nézni.

A színészek egyszerűen lubickolnak a szerepeikben. Louis Partridge végre kitör a kosztümös, ifjú szépfiú skatulyájából és hoz egy igazi megszállott munkamániás karaktert, akinek minden pillanata vibrál. Anthony Boyle játékában pedig ott van az örök dilemmázás, a hatalmat vagy a valós énjét válassza. Miközben a háttérben lévő két mellékszereplő, akik minden jelenetet feldobnak: James Norton, mint a kemény intéző, Mr. Rafferty, és Michael McElhatton, mint a hűséges, cinikus komornyik, Potter. Valójában ők ketten a széria titkos fegyverei. Annyi humort, emberi pillanatot, brutalitást és finom szarkazmust csempésznek a történetbe, hogy nélkülük sötétebb lenne az egész sorozat, mint egy jó pofa hideg porter sör.

Ha valaki látta a Birmingham bandáját, azonnal felismeri Knight kézjegyét. A brutalitás nem öncélú, inkább a korszak nyers valóságát mutatja meg. A kosztümök és díszletek pedig olyan autentikusak, hogy szinte érezzük a sörfőzde páráját vagy a dublini nyomornegyed szagát. Az atmoszféra sűrű, mégis könnyen befogadható. Egyszerre mesél a társadalmi ellentétekről és a családi drámáról, miközben sosem felejti el, hogy ez egy szórakoztató produkció akar lenni.

Itt van az igazi hős, maga a nagybetűs ZENE. A filmzenéről ritkán mondhatjuk, hogy szinte külön szereplője a történetnek, de jelen esetben pontosan ez a helyzet.

A klasszikus vonósnégyesek összefonódnak az ír punkzenével, és valami egészen új, energikus élményt adnak. A lassú, melankolikus jelenetek után egyszer csak berobban a Magyarországról kitiltott Kneecap nevű zenekar, és olyan erővel szaggatja szét a képernyőt, hogy az embernek kedve támad felugrani a kanapéról. Ez a zenei kettősség tökéletesen illik a sorozat világához, a múlt eleganciája és a jelen nyers ereje találkozik benne.

A sorozat nem fél megmutatni az ír történelem sötétebb oldalait sem. Látjuk a nyomort, a betegségeket, a kolerás, kihalt kisvárosokat, miközben bepillantunk a protestáns elit intrikáiba és képmutatásába is. De mindezt úgy teszi, hogy megértjük mindkét oldal céljait és nem csinál ellenségképet egyik félből sem. Nem egy száraz történelmi lecke, hanem egy menő, modern kosztümös akció-dráma, ami épp annyira szól a családi lojalitásról, mint a társadalmi egyenlőtlenségekről.

A Guinness család az az alkotás, amiért érdemes újra és újra belépni a Netflix platformjába.

Egyszerre mesés és nyers, könnyed és súlyos. Knight ismét bizonyította, hogy a sorozatkészítés az ő igazi terepe és itt szabadon játszhat karakterekkel, történetekkel és hangulatokkal. Az eredmény pedig egy olyan széria, amelynek minden epizódja úgy csúszik le, mint egy korsó Guinness, kesernyés, sűrű, de a végén csak azt érzed, hogy akarsz még egyet. Azt ki kell emelni, hogy a sorozat ordít a folytatásért, reméljük érkezik majd még repeta.

Azt azért ki kell emelni, hogy ugyan igaz történet inspirálta, de ez mégiscsak egy mese modern köntösben, pazar színészi játékkal, ügyes rendezéssel és sziporkázó zenével.

Maradjunk annyiban, nem ebből fogjuk megismerni igazán Írország geopolitikai helyzetét.

Ha eddig kételkedtél a kosztümös drámákban, ez a sorozat meggyőz arról, hogy a zsánerben még rengeteg élet van. Nézd, élvezd, és hagyd, hogy magával ragadjon a Guinness-ház története.


Link másolása
KÖVESS MINKET: