hirdetés

KULT

100 éve született Jancsó Miklós: a hatalom természettudósa, aki a végén már csak röhögött az egészen

Digitálisan felújítva mutatják be újra a Szegénylegényeket a kerek évforduló alkalmából. Szerzőnk először 54 éve látta a filmet, ez ihlette a visszaemlékezését.

Link másolása

hirdetés

1967, Római Magyar Akadémia, itt élünk már egy éve diplomata édesapám révén. Rendszeresen bemutatják itt a legújabb, vagy éppen olaszországi forgalmazásra szánt magyar filmeket. Szinte egyik vetítést sem hagyom ki. Egyik este a Szegénylegények kerül műsorra, a rendező jelenlétében. Az Akadémiának nincsen szélesvásznú vetítője, ezért az alakok furcsán megnyúlnak, mint El Greco figurái.

Nem biztos, hogy éppen egy 11 éves fiúnak való élmény, nem is tudok mit kezdeni a hosszú csendekkel, járkálásokkal, de egész testemben összerezzenek, amikor hátulról lelőnek egy embert, valósággal megdermedek a vesszőfutás képsorán, a végére azonban némiképp világossá válik, hogy a foglyoknak, bármit tettek, semmi esélyük nem volt a szabadulásra. Emlékszem, némi zavarodottság fogadta a vetítést, mintha még a felnőttek sem tudták volna befogadni ezt az új filmnyelvet, ezt a tökéletes kriminél is feszültebb, rafináltabban bonyolított történetet. És emlékszem arra is, hogy hamarosan Rómában megjelentek a Szegénylegények filmplakátjai I disperati di Sandor (Sándor reményvesztettjei) címmel. (Franciaországban ugyancsak "reményvesztettek" volt - Les sans-espoir - angol nyelvterületen viszont Round-Up, azaz bekerítés).

Azóta a Szegénylegények a filmművészet egyetemes klasszikusa lett, én magam is tucatszor láttam, és ha nem is úgy, mint 11 évesen, máig megdöbbent az a szigorú, lecsupaszított, mérnöki pontossággal szerkesztett képi világ, a fekete-fehér színellentétek, de még inkább emberi gonoszság e kifinomult tárháza – és mindez szinte balladai keretek közé komponálva. Rendezője, Jancsó Miklós, ma lenne 100 éves és ez alkalomból tűzik műsorra ismét a hazai mozik e remekművének digitálisan felújított változatát.

Jancsó Miklós egy régi interjújában, többek között éppen a Szegénylegények kapcsán azt mondta, hogy a hatalom lényege és módszerei a Caesarok ideje óta ugyanazok, legfeljebb a technikák változtak.

A filmet, amely Rózsa Sándor egykori betyárjainak, az 1848-49-es szabadcsapatok tagjainak befogásáról és elítéléséről szól, sokszor nevezték már „történelmi parabolának”, sőt, egyenesen az 1956 utáni megtorlások filmjének, valójában sokkal többről van szó: az emberi gyengeségeknek, a félelemnek, a gyávaságnak, a hiúságnak, a lelkiismeretfurdalásnak, sőt, a hiszékenységnek végsőkig való kiaknázása rendszerektől függetlenül minden hatalom sajátja, miként az „oszd meg és uralkodj” alkalmazása, amely valóban az ókorig nyúlik vissza, és a 21.században sem felejtették el.

A lényeg, hogy az emberek mindenre kaphatók legyenek, miután elvesztették önbecsülésüket. Ezt az időtlenséget jelzi a magyar történelemben a hatalmi erőszakot szimbolizáló csendőrök megjelenése, hiszen amikor elvileg a film játszódik, a testületet még nem hozták létre. Mindehhez társul Somló Tamás egészen hihetetlen mozgásra képes kamerája – erre a legjobb példa a menekülőket körbefogó, a semmiből előtűnő lovasok –a Banovich Tamás által felépített rideg sánc és a kietlen puszta kontrasztja – és nem utolsósorban a kor legnagyobb színészeinek feszültséggel teli játéka. Görbe János élete legnagyobb alakítását nyújtja a kétségbeesett élni akarásból lealjasuló „szörző embör” szerepében, de emlékezetes Latinovits Zoltán Veszelkája, aki vagy azonos a Kakastollassal, vagy nem. Vagy Agárdi Gábor, aki azáltal lesz mindenki árulója, hogy elhiszi a Köpenyesek ígéretét.

hirdetés

Jancsót a hatalom természetrajza, forgandósága és emberi dimenziói később is foglalkoztatták a Csillagosok, katonáktól (1967) egészen a Kék Duna keringőig (1991), legtöbbször példázatokba, allegóriákba burkolva. Aztán ahogy telt az idő, látásmódja egyre szarkasztikusabb lett. A rendező sosem volt sem kegyelt, még kevésbé kegyenc „odafent” a rendszerváltás előtt sem. Lehet, hogy csak egy „elvarázsolt” művészt láttak benne, akit úgy is kevesen értenek. A fordulat után, amikor a frissen megszerzett szabadság azonnal veszélybe került, az elsők között volt a Demokratikus Charta aláírói között, majd hamarosan rájött, hogy az ország nem tud mit kezdeni az ölébe hullott nagy lehetőséggel. „Én már csak röhögök az egészen” – mondta nekem pipája mellől Miki bácsi 75.születésnapján, és ebből az érzésből születtek a Kapa-Pepe filmek, amelyeknek már-már nonszensz abszurditását csak mindennapjaink tudták felülmúlni.

Az a rendező, aki 1963-ban elkészítette a gyökereit kereső fiatal magyar értelmiség alapfilmjét, az Oldás és kötést, nyolcvanhoz közelítve két született lúzer botladozásaival tette elviselhetőbbé csődtömegeinket. Amikor azonban 90 évesen utoljára kamera mögé (és elé) állt a Magyarország 2011 című skeccsfilm utolsó epizódjában, már nem viccelt.

Miután végignézte egy elbűvölő balerina táncát, a lány arra a kérdésére, hogy "mit forgatunk”, azt felelte: „Itt nem forgatni kell, itt ordítani kell”. És a zárókép egy semmibe vesző sínpárt mutatott….

Azon a római estén nem kerülhettem közel hozzá, de a sors később bőségesen kárpótolt. Elmondhatom, hogy újságírói pályám szerencsés csillagzat alatt született, mert egy-két beszélgetés után olyan emberek tiszteltek meg barátságukkal, mint Jancsó Miklós, akiről igazi megismerkedésünk idején kedvenc római filozófusom, Seneca jutott eszembe, akinek bölcs gondolatait időről időre leveszem a polcról.

Hadd elevenítsek fel néhány számomra kedves pillanatot. A már említett születésnapján otthonában, a „hivatalos” interjú után még vagy két óra hosszat áradtak belőle a vidám, groteszk és nemegyszer „18 éven felülieknek” való sztorik és poénok, miközben nem kicsit néztünk a pohár fenekére, kiváltva felesége, Zsuzsa asszony aggodalmát. Valamikor a 2000-es évek végén Párommal a Vígszínházba mentünk, és az előcsarnokban találkoztunk Miki bácsival.

Illendően bemutattam Asszonyomat, akinek a magyar film élő klasszikusa enyhe meghajlással kezet csókolt. Ott voltam mellette A mohácsi vész premierjén, és akkor is, amikor bemutatták a magyar zsidóság emlékeit feldolgozó sorozatának, A kövek üzenetének DVD-jét. 2007-ben jelent meg a Hatvannyolc akkor és azóta című esszékötetem, és a könyvbemutatóra a Pallas Kiadó vezetője, Gáspár István, mintegy meglepetésként, meghívta Miki bácsit, hogy könyvem kapcsán beszéljen 68-as élményeiről, Rómáról, barátjáról, Pier Paolo Pasoliniról. Így ért össze kettőnk közös története. Édesapám filmre vette ezt az eseményt, amelyet azóta is féltve őrzök – a teljes Jancsó-életmű mellett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Erőszak a középkorban - Összeszorított combokkal néztük Matt Damon és Ben Affleck új filmjét

Az utolsó párbaj igazi remekmű, mély igazságérzettel.

Link másolása

hirdetés

Ha egyetlen filmet választhatsz most a moziban, ez legyen az. Ridley Scott veterán rendezőt nem kell bemutatni, ha mégis kéne, ezzel a négy filmcímmel tenném: A nyolcadik utas: a Halál, Szárnyas fejvadász, Thelma és Louise, Gladiátor. Négyszeres Oscar-jelölt.

Ha egyvalamivel kéne jellemeznem, azt mondanám: nagy az igazságérzete és filmjeiben igazságot is tesz. Remélem, jól alszik, mert nagyon megérdemli.

Most egy olyan filmet csinált, amiről egyszerre jutott eszembe Thelma és Louise, a két, a hímsoviniszta világban önmagát kereső, ámokfutó barátnő és a Gladiátor. Mindét filmje klasszikus mára, Az utolsó párbaj is remélem, az lesz. Én elbeszélési technika szempontból máris felvenném filmes kurzusok programjába az elemzését.

Viszonylag ritkán adatik meg nekem, hogy ne tudjak sokat egy filmről előre. Az utolsó párbajt ameddig ment, eltartottam magamtól, mert tapasztalatom szerint az egyik legnagyobb nézői élmény akkor születik, amikor egy nagyon jó filmet úgy látunk, hogy SEMMIT nem tudunk róla. Ha véletlenül nem láttátok a trailert, ne nézzétek meg, csak nézzétek meg a filmet. Nem is mesélem el a sztorit.

Mégis, miért nézzétek meg akkor? - kérdezhetitek. Több okból. Mert a középkorban játszódik és egy olyan #metoo-sztorit mesél el, aminél aktuálisabb nem is lehetne ma.

A női megaláztatás sok oldalát ilyen cizelláltan és a problémában igazán elmélyülten kevesen elemezték még ki.

hirdetés

A középkorban játszódik, amit Ridley Scott tényleg úgy mutat meg, hogy elhisszük, ott vagyunk: a saras piactereken, a gyertyás csillárok között, a betegségekkel, háborúval, kosszal és istenfélelemmel terhelt és megáldott korban. Minden kockája autentikus, nem díszletszerű.

A színészi alakítások miatt is: Matt Damon, Ben Affleck, Adam Driver és Jodie Comer mind szó szerint kivetkőznek magukból: egyiküket sem láttuk még ilyen erősnek, mint ebben a filmben.

Affleck arrogáns, erkölcstelen földesúr, akinek még nézni is élvezet a pofavágásait, Damon az elkeseredett, görcsösen harcias lovag, akit ilyen jónak régen láttam.

Driver zseni, ő nem is okozott meglepetést, Comer pedig, a történet mértani középpontja, fantasztikusan játszik a történetszálakkal és a szerepe nyújtotta lehetőségekkel. Megalázott asszony vagy kihívó nő, aki a végzetébe fut? Scott elegánsan oszt igazságot, egyetlen felvillanó szóval a fejezetfeliratozásnál, és a nő történetével, ami magáért beszél.

Megtörtént események alapján készült Az utolsó párbaj. Az elbeszélőtechnikai csavart sem árulom el, hátha nem tudjátok. Magáért beszél Scott és a forgatókönyvírók dramaturgiai döntése. A szkriptért pedig az a Matt Damon és Ben Affleck felel - egy női forgatókönyvíróval, Nicole Holofcenerrel együtt - , akik Hollywoodba a Good Will Huntinggal robbantak be anno, és annak fantasztikus forgatókönyvével, amit szintén tanítani lehet. Hát most még magasabbra tették a lécet.

Véres, kegyetlen és önmagunkkal, kisszerűségeinkkel, egónkkal és magunknak mondott hazugságainkkal szembesít Az utolsó párbaj, ami még sokáig kísért a gondolatainkban, ha megnéztük. Onnan tudom, hogy zsigerileg hat, hogy minden erőszakjelenetnél automatikusan összeszorítottam a combjaimat. És szerintem nem én vagyok az egyetlen nő, aki így nézte.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

A bolygó neve… – Megnéztük a Dűnét

Az Érkezés és a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője úgy döntött, mozivászonra álmodja minden idők egyik legnagyobb sci-fi-eposzát. Most végre hozzánk is megérkezett a Dűne első fele.

Link másolása

hirdetés

Frank Herbert 1965-ben megjelent science fiction-regénye, a Dűne a műfaj egyik mérföldköveként vonult be az irodalomtörténetbe, és számos meghatározó filmet, könyvet, sorozatot, novellát stb. inspirált az elmúlt 56 évben. A sci-fi mozgóképes előretörése idején, vagyis a ’70-es években A vakond és A szent hegy chilei rendezője, Alejandro Jodorowsky éveken át dolgozott a Dűne nagyszabású filmes feldolgozásán, ám az elképzelése annyira nagyratörő volt (10-14 órában tervezte leforgatni bődületes költségvetésből), hogy a projektből végül nem lett semmi.

Az 1977-es Star Wars IV. rész – Egy új remény utáni sci-fi-hullámot meglovagolva, 1984-re mégis sikerült Hollywoodnak előállnia egy filmadaptációval, méghozzá az akkor épp feltörekvő David Lynch-csel a rendezői székben.

Lynch és csapata viszont felettébb bátor (és botor) módon egyetlen, 137 perces filmbe próbálták beleerőszakolni a sok száz oldalas, kiterjedt univerzummal rendelkező összetett sztorit. Az eredmény: kritikusi és nézői fanyalgás, anyagi bukás.

Ezután 16 évet kell ugrani a következő próbálkozásig, 2000-ben került ugyanis a tévék képernyőire egy háromrészes miniszéria, ami a hosszabb játékidőnek hála már jobban ki tudta bontani a történetet, sőt, két technikai Emmy-díjat is nyert, a regények rajongói mégis kénytelenek voltak tovább várni egy méltó, nagyívű és látványos filmváltozatra.

Ezt hozta most el nekünk Denis Villeneuve, aki sikeresen letette névjegyét a zsánerben az Érkezéssel és a Szárnyas fejvadász 2049-cel, s végre valóra válthatta álmát, filmre vihette hőn szeretett Dűnéjét. A kanadai direktor viszont csak azzal a feltétellel vállalta el a stáb irányítását, ha két epizódban mesélheti el Herbert sivatagi show-ját. És mivel a Warnernél erre azonnal belecsaptak a tenyerébe, így egy évvel az eredetileg kitűzött premier után (a Covid miatt 2020 őszéről csusszant idén szeptemberre – nálunk októberre – a bemutató) hozzánk is befutott az Atreidesek, a Harkonnenek és a fremenek csetepatéjának első fele.

hirdetés

Villenuve Dűnéjét nem véletlenül várták annyian, hiszen a rendező korábban már több ízben bizonyította, hogy ért a sci-fi nyelvén, és odafigyel a narratívára, valamint a karakterekre is, így Herbert regénye aranybánya lehet a számára.

És valóban, az új feldolgozás azonnal beszippant.

Egy ekkora volumenű sci-fi-világ mozgóképes bemutatásánál általában nagy hiba, hogy egyből berántják a dolgok sűrűjébe a nézőt, aki csak kapkodja a fejét a sok furcsa név, lény, gépezet, bolygó és hasonlók közt, a rázúdított és számára ismeretlen információk tömegében pedig inkább már az elején elengedi az egészet, és páff, oda az érzelmi belehelyezkedés. Villeneuve azonban óvatosan, apránként és okosan csepegteti belénk az expozíciót, hogy a Dűne-szűz néző is felfoghassa, hol járunk, kik a felállított sakkbábuk, és mi forog itt kockán.

A forrásanyagban olvasottakat az alkotók természetesen ezúttal sem szóról szóra mondták fel nekünk, így aki netán rongyosra olvasta a regényt, készüljön fel rá, hogy a körülbelül 155 perc hosszúságú első részben hiába keresi IV. Shaddam császárt és a lányát, Irulan hercegnőt (a Lynch-filmben José Ferrer és Virginia Madsen játszották őket), ők ugyanis egyelőre nem tűnnek fel, az uralkodóról viszont sokat beszélnek.

Ráadásul azoknak sincs jó hírem, akik a két mentátot, Thufir Hawatot és Piter De Vriest istenítik a leginkább, mivel eléggé megkurtították a szerepüket a regényhez képest. Sőt, a ’84-es Dűnében Sting által kissé komikusan megjelenített Feyd Rautha Harkonnen sem teszi tiszteletét egyelőre Villeneuve-nél.

Jelentősen kibővített szerepet kapott viszont az Arrakis bolygó őslakosai, a fremenek közt ténykedő planetológus, Dr. Liet Kynes (Lynch-nél Max Von Sydow, itt Sharon Duncan-Brewster), aki fehér férfiból ezúttal fekete nővé vált.

Természetesen a karakter neme nem határozza meg a képességeit és tudását, ráadásul az általa közvetített modern üzenetek, például a bolygó gondozásáról, az erőforrások drágaságáról és okos felhasználásáról vagy a helyi közösségekkel való kapcsolatteremtés szükségességéről ma is aktuálisak, így érthető a hírvivő modernizálása is.

A fentiek tükrében tehát kijelenthető, a film nézése közben pedig érezhető, hogy Villeneuve-nek tényleg fontos volt a Dűne, illetve kétségtelen, hogy a regény méltó és az eddigi legjobb feldolgozásával van dolgunk, ám a rendező filmográfiájában nem ez a bejegyzés lesz a legerősebb. Valami ugyanis hiányzik belőle.

Több mint megkapó felmondása Herbert fejezeteinek, mondatainak és szavainak, épp csupán magát, Villeneuve-öt nem látni, nem érezni benne. Mintha nem lett volna vele igazán mondanivalója, csupán szépen és látványosan le akart volna vezényelni az ismert sztoriból egy monumentális, látványos és itt-ott művészi, ám mindenekfelett epikus sci-fit. Félreértés ne essék, a játékidő teljes hossza alatt

szinte kifogástalan élményt és szórakozást nyújt a film, és ebben nagy szerepe van az eddig leírtakon kívül a csodálatos fényképezésnek, a minden díjra érdemes látványtervezésnek, a parádés vizuális effekteknek és Hans Zimmer eget rengető zenei aláfestésének is,

ám az Érkezés vagy a Szárnyas fejvadász 2049 friss gondolatiságát hiába keressük benne. Ráadásul nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csupán egy félfilmet látunk, senki ne csalódjon tehát, ha a történet kellős közepén egy vágás és a végefőcím a jussunk. Anyagi siker esetén a folytatás viszont garantált, különösen érdemes tehát betámadni a mozikat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Jövő nyáron Budapesten koncertezik a Pet Shop Boys

A brit popcsapat immár nyolcadik alkalommal lép fel Magyarországon.

Link másolása

hirdetés

Jövőre ismét Magyarországon koncertezik a Pet Shop Boys. A brit popcsapat 2022. július 6-án a Budapest Parkban lép fel.

Neil Tennant énekes és Chris Lowe zenei mindenes duója Dreamworld - The Greatest Hits Live című turnéja keretében érkezik a magyar fővárosba. A világjárvány következtében korábbról elhalasztott koncertsorozat jövő májusban Milánóban indul - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A Pet Shop Boys immár nyolcadik alkalommal lép fel Magyarországon.

Először 1991-ben játszottak a Budapest Sportcsarnokban, 2000-ben a fővárosi Kapcsolat-koncerten zenéltek a Felvonulási téren, 2004-ben a Sziget fesztiválon, 2006-ban a soproni VOLT fesztiválon, 2010-ben a zamárdi Balaton Soundon, 2014-ben a Budapest Parkban, legutóbb pedig 2018-ban a SZIN-en. A zenekar legutóbb 2019 szeptemberében adott koncertet, Londonban.

Az 1981 óta létező csapat több mint 50 millió albumot adott el eddig világszerte, háromszor nyert Brit Awardsot, hatszor jelölték Grammy-díjra, 42 Top 30-as kislemeze volt, közülük 22 a legjobb tízig jutott a brit listán, négy pedig első lett: a West End Girls, az It's a Sin, az Always on My Mind és a Heart. További hatalmas slágereik közé tartozik a Go West, az Opportunities (Let's Make Lots of Money) vagy a What Have I Done to Deserve This?.

A Pet Shop Boys eddig tizennégy stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a Hotspot tavaly jött ki.

hirdetés
VIDEÓ: Pet Shop Boys - Go West


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

„A korlátok inkább szabadságot adnak, mintsem hogy elveszik azt” – interjú Nóvé Somával

A héten ismét megrendezik a Budapest Showcase Hubot, ahol többek között a MORDÁI is fellép. Ennek apropóján beszélgettünk a zenekar frontemberével.

Link másolása

hirdetés

Middlemist Red, MORDÁI, Samurai Drive, The Night of the Vampire: ezekben a zenei projektekben Nóvé Soma a közös pont, aki párhuzamot von közéjük a maga muzikális kíváncsiságával.

Experimentális, egymásra épülő, szerteágazó ötletek, készülő nagylemezek és egyedi vonások között kalauzolt minket, amikor a héten startoló BUSH kapcsán beszélgettünk.

- 2020 januárjában jött ki a MORDÁI első nagylemeze, de az ötlet már korábban is létezett. Mesélj egy kicsit az eddigi utatokról!

- 2018-ban jött ki a Népdalok című lemez, amit még a saját nevem alatt jelentettem meg. Azon három dal volt, ami nagyjából megalapozta a MORDÁI zenéjét – ebből kettő rajta is van a zenekar első nagylemezén. Miután kihoztam ezt a kislemezt, sokan kérdezték, hogy mikor lesz ebből koncert, illetve én is azt éreztem, hogy érdemes ezt átültetni zenekari kontextusba is. Főként azért, mert már ott is elég részletes hangszerelés volt, nemcsak gitárral játszottam fel a dalokat, hanem azokban is volt dob, szaxofon és nagyjából minden, ami a MORDÁI-ban is benne van. Tehát a kislemez megjelenése után elkezdtem zenészeket keresni a projekthez, és ebből az anyagból kiindulva kezdtünk el új számokon dolgozni, utána pedig koncertezni is, ami nagy löketet adott a formációnak.

- Most pedig már a második lemez készül.

hirdetés

- Igen, most írjuk a második lemezünket, ami remélhetőleg 2022 elején meg fog jelenni.

- Mennyiben fog hasonlítani az elsőre, vagy mik lesznek a különbségek? Nem tudom, melyikkel spoilerezel kevesebbet.

- Nagy különbség, hogy az első lemeznél a zenekari tagok nagy része más volt, más volt a zenekar összetétele, mint most. Pár zenész kilépett a formációból, így ez most egy új felállás – emiatt mindenképp más lesz a hangzás.

- És a dalok tekintetében?

-Olyan szempontból lesznek mások, hogy az első lemezzel a Muzsikás együttes repertoárját követtük, tehát mondhatni, hogy népdalfeldolgozások átdolgozásai voltak. A második lemezzel jobban törekedtünk arra, hogy ne csak egy adott forrásból táplálkozzon, hanem egy kicsit szerteágazóbb legyen, egy színesebb skálán mozogjon.

- De mindenképpen adott szövegekkel dolgoztok, hiszen népdalokat gondoltok újra. Mennyire tudjátok ebben kifejezni saját magatokat? Vagy ez a projekt nem erről szól?

- Ez érdekes, mert azt hiszem, azokban a népdalokban, amiket eddig feldolgoztunk, nincs olyan szóhasználat, ami nagyon idegen lenne tőlem. Ráadásul eléggé alaptémákat, tematikákat dolgoznak fel, ezért nem érzem azt, hogy valaki más gondolatait vagy szövegeit énekelem.

A koncertszituációkban vagy éppen a felvételek során van egy olyan érzésem, hogy ezek saját gondolatok vagy saját dalszövegek, egyáltalán nem érzem magamat úgy, mintha egy farsangi bálon lennék.

Azt gondolom, hogy az is a lényege a népdaloknak, hogy azonosulsz velük, hogy a saját dalaidnak érzed őket, és én ezt érzem a MORDÁInál is. Azokban a népdalokban, amiket most dolgozunk fel, valószínűleg egy-két szót át fogunk írni, mert nem tudok pejcsikókról meg hasonlókról énekelni, azt nem érezném önazonosnak. De ezek csak finomhangolások, az biztos, hogy nem fogunk teljesen saját dalszöveget írni a MORDÁI-számokhoz.

- Tény, hogy nem sokat változott az, hogy mi foglalkoztatja az embereket, az utóbbi akár száz évben, és hogy mik azok a témák, amikről dalok születnek.

- Nem, és azt gondolom, hogy nem is nagyon fognak. Amikről a népdalok szólnak, azok örökérvényű dolgok.

MORDÁI: Hidegen fújnak a szelek

- Egyszer azt mondtad, hogy a népzene sok mindennel kombinálható – és ti ezt ki is használjátok, mivel jazzes és rockos elemeket is beépítetek a dalaitokba. Nem érzed mégis azt, hogy a népzenei alapok bekorlátoznak zeneileg?

- Szerintem a korlátok inkább szabadságot adnak, mintsem hogy elveszik azt. Például, ha kitöltesz egy matektesztet, az nem egy univerzális, 100%-os tudást mutat, de az adott teszten belül tudsz 100%-ot teljesíteni. Azaz mindig egy kontextuson belül tudsz 100%-ot hozni, viszont ha nincsenek kereteid, akkor nincsen egy olyan szerkezete a dolognak, amin belül tudsz teljesíteni. Én mindig törekszem arra, hogy legyenek olyan pontok, olyan korlátok egy adott projektben, amik letisztázzák azt, hogy mit akarok épp csinálni. Nem érzem azt, hogy lenne olyasmi, amit meg akarnék csinálni a MORDÁI-ban, és mégsem tehetem meg a műfaji vagy stilisztikai korlátok miatt.

- Ez másban is megnyilvánul?

- Jó példa erre az, amit akkor tapasztaltam, amikor a MOME-ra jártam. Az is azért működött jól, mert adtak támpontokat – ami eléggé hasonlít egy korláthoz. Ha tehát elmész egy ilyen iskolába, és nem tudod, hogy hol kezdd, nem tudod, hogy hogyan akarod kifejezni magadat, akkor van szükséged korlátokra. Ezeken belül megtanulod, mi a legadekvátabb módja annak, hogy megmutasd, mi van benned. Aztán egy idő után, ha elegendő projektet csinál az ember, akkor megformálódik az, hogy mi a zenei vagy művészeti identitása.

- Neked ebből az identitásból több is van? Arra gondolok, hogy egészen más például egy MORDÁI-dal, mint egy Samurai Drive-dal, ami szintén a te nevedhez fűződik.

- Valószínűleg azért csinálok ilyen sokfajta projektet, mert sok ötletem van, és ezek közül mindegyik egy kicsit más valamivel kísérletezik.

Engem mindig az érdekel, hogy mivel tudok kísérletezni, akkor is, ha popzenéről van szó – bár nem hiszem, hogy kifejezetten mainstream zenéket csinálok.

Mert attól még, hogy valami nem avantgárd, az lehet kísérletező. Szóval, sokszor azt nézem, hogyan tudok fuzionálni olyan dolgokat, amelyeket nem hallottam együtt addig. Szerintem akkor születnek új dolgok, ha különböző világokat párosít az ember, mint például a MORDÁInál.

- Nem érzed azt, hogy ez a sokféle zenei projekt szétdarabol? Vagy épp ellenkezőleg, inkább építenek?

- Nem érzem ezt, sőt, talán még örülnék is, ha még inkább különböznének. Azt érzem, hogy ha dolgozom egy projekten, akkor abból sokat tanulok, és akkor a következő projektbe – ami mondjuk egy másik zenekar – mindig át szoktam emelni a tanulságokat és a tapasztalatokat. Így inkább olyan, mintha egy nagy legóvárat építenék, semmint hogy többet egymás mellett: ezek egymásra építenek, nem pedig egymás rovására mennek kreatív szempontból. Mindenesetre vannak köztük hasonlóságok is, lehet érezni, hogy vannak összekötő elemek.

- Szerinted mik a hasonlóságok? Az általános sötétebb tónus, például?

- Azt hiszem, igen, van egy hasonlófajta melankólia ezekben a projektekben, az biztos, hogy nem nagyon szoktam nyári slágereket írni. (nevet) De szerintem az már önmagában is eléggé meghatározza az összefüggéseket, hogy van egy adott zenei ízlésem, és mindig adott dolgokból inspirálódom – ezek biztosan hatással vannak ugyanúgy a Middlemistre, a MORDÁI-ra és a Samurai Drive-ra is. Illetve amiatt is hasonlóak lesznek, mert párhuzamosan csinálom ezeket. Nem arról van szó, hogy megírtam egy lemezt egy zenekarral egy adott évben és két évre rá egy másik projekttel foglalkozom, hanem öt zenekarral (Middlemist Red, MORDÁI, Samurai Drive, The Night of the Vampire, szólóprojekt – a szerk.) foglalkozom egyszerre. Nincs olyan, amit szüneteltetnék.

- Melyik zenekarral teszed a következő lépést?

- A következő egy hónapban jelenik meg egy lemez a The Night of the Vampire formációmmal, amelyen a jazztrombitás, Chet Baker számait fogjuk feldolgozni.

Fotó: MORDÁI

- Ha már a többi formáció: egészen más a színpadi jelenléted egy MORDÁI- és egy Middlemist Red-koncerten. Ezt a dalok követelik meg vagy a közönség?

- Igen, a Middlemist Red koncerteken például gyakran mászom fel különböző helyekre, gyakran csinálok olyan dolgokat, amelyek a zenétől függetlenek. Ez azért van így, mert már olyan régóta zenélünk együtt, hogy kellett valami, ami plusz izgalmat okoz. Eközben a MORDÁI-nál nagyon koncentrálnom kell arra, hogy mindenki egyben legyen, hogy ne rontsuk el. Ez egy frissebb, újabb terep, így nagyobb felelősség is, pláne, hogy sokat cserélődnek a tagok, és így nekem kell összehúznom a dolgot.

A Middlemist Red-koncerteket pedig már autópilóta üzemmódban is le tudnám játszani, nem nagyon kell rajta gondolkodnom.

- Miért gyakori a tagcsere?

- Azért, mert a MORDÁI-ban profi zenészek játszanak, ez a szakmájuk, a hivatásuk. Mindenki vagy zeneakadémiát végzett vagy konzervatóriumot, ennek következményeként ők is elég sok projektben benne vannak. Egyrészt azért, mert ők is kísérletező szelleműek, másrészt azért, mert itthon ez fontos ahhoz, hogy kiépíts egy egzisztenciát. A zenekarban hatan vagyunk, és a hat tag összesen nagyjából 15 vagy 20 zenekarban van benne egyszerre. Így előfordulhat olyan szituáció, amikor valakinek túl sok projektje gyűlik össze, vagy éppen bejött valami, ami prioritást élvez, és akkor kompromisszumot kell kötnie magával.

- Egyszer azt mondtad, hogy szerinted a MORDÁI külföldön sikeresebb lehet, mint a többi zenekarod, eközben Magyarországon egyelőre kevésbé „felkapott” ez a formáció. Szerinted ez miért lehet így?

- Azért, mert itthon ismerik a népzenét, a népdalokat, külföldön pedig nem annyira, és mindig azok a dolgok működnek, amik frissek, és ilyen szempontból izgalmasak is. Ha például kimész Németországba és egy indie-rockként aposztrofált zenekaroddal fellépsz, akkor azok, akik nem ismerik a neved, nem biztos, hogy elmennek a koncertedre. De ha azt látják, hogy Hungarian folk-jazz-rock, akkor lehet, hogy elmennek, akkor is, ha nem ismernek. Én is szívesebben meghallgatom valamilyen lengyel népzenei fúziós zenekar koncertjét, még akkor is, ha semmi közöm nincs hozzá, mint egy lengyel indie-rockzenekarét.

MORDÁI: Látod, rózsám

- Néhány külföldi showcase-en már felléptetél már a MORDÁI zenekarral. Ez milyen lehetőségeket adott nektek?

- Igen, voltunk az Eurosonicon és a Primaverán is showcase formában. Ezek viszont most mind online voltak, és azt hiszem, hogy ezek ebben a formában nem annyira működnek. Ahhoz, hogy mély benyomást keltsen egy zenekar, ott kell lenned a koncerten, nem elég, hogy a képernyőn keresztül nézed. De idén is jelentkeztünk az Eurosonicra, remélem visszahívnak. Ezen kívül most voltunk Oroszországban és Bécsben is, ahol már lehetett kapni valamiféle visszajelzést, amit a jövőben fel tudunk használni.

- Az október 21-én induló Budapest Showcase Hub-on most élőben is felléptek. Szerinted mi alapján esett rátok (is) a szervezők választása?

- Gondolom azért, mert ez eléggé exportképes zene. Biztosan végignézték, hogy kik azok a magyar zenekarok, akikben van potenciál ilyen fronton, és így kerülhettünk be.

- Mit gondolsz, mivel irányítja rá a figyelmet a magyar zenekarokra ez a showcase esemény?

- Elsősorban azzal, hogy nagyjából a fellépők 70%-a magyar. Emellett lehetőséget ad sok magyar zenekarnak, hogy megismerkedjenek szakmabeliekkel, akik lehet, hogy tudják segíteni őket.

- Te melyik koncertet vagy előadást várod leginkább?

Mi nem nagyon szoktunk az előadásokra elmenni, inkább a menedzserünk hallgatja meg őket, aztán együtt megbeszéljük a hallottakat. Ami a koncerteket illeti, nagyon szeretnék elmenni a Jazzboisra, az Amoebára, illetve Apey új projektje is érdekel.

A BUSH – azaz Budapest Showcase Hub – október 21. és 22. között tér vissza a magyar fővárosba, hogy itt hozza össze Kelet-Európa legizgalmasabb fellépőit. Egyedi hangzásvilágok, változatos stílusok, úttörő megoldások és izgalmas helyszínek várnak két napon át. A fellépők részletes listáját itt találod.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: