Jakupcsek Gabi: Nagyon komoly következményei vannak annak, ahogyan élünk
- Az egyik legelgondolkodtatóbb számomra a barátságról szóló fejezet volt. Érdekes dolog, de a szakmából igazán közeli barátom nem lett, és nem is nagyon ismerek ilyen barátságokat. Igazi barátságokat akár színészek, akár újságírók, akár más művészek közt akkor látok, ha valakik együtt jártak iskolába, vagy nagyon-nagyon hosszú ideig dolgoztak együtt. Általában az ilyen szakmai barátságok a közös munka végeztével fellazulnak, vagy meg is szűnnek. Te ezt hogy látod?
- Most már abszolút így látom. Nekem volt alkalmam 25 évet nem ebben eltölteni. 25 évig egészen más szakmában dolgoztam, és az elmúlt 10 év az, ami ezen nagyot fordított. Addig közösségekben dolgoztunk. Mindegy hogy ezt Szabadság térnek hívtuk, vagy Danubius Rádiónak, de ha napi tíz órát töltesz valakivel, az óhatatlanul az életed része lesz. Ha öt évig, az még többet nyom a latban. De ma már sehol nem tudsz dolgozni öt vagy tíz évig. Egyetlen műsort tudok mondani talán, ahol így van. Akkora a rotáció, hogy nincs esély személyes kapcsolat kibontakozására.
És ahogy az egész országban, úgy a szakmában is elterjedt az „oszd meg és uralkodj” elve.
Nincs olyan téma, amiben két csapattag ugyanazt gondolná. Ha csak 20 forinttal többet keres, akkor már mást gondol.

- Egy fontos, amit megtudtam rólad a könyvedből, és nagyon szimpatikus, ahogy a nagymamasághoz állsz hozzá. Te lubickolsz benne, miközben sokaknak traumát okoz.
- Mert az idő múlásával nagyon kegyetlenül bánunk. Borzasztó nagy baj lesz ebből is. A személyes tragédiákat már látom. Egy társadalom, ahol nem gondoskodnak a negyven fölöttiekről, a hatvan felettiekről már ne is beszéljünk, ott nagyon komoly dolgok lesznek egy idő után.
És egyébként pont azok fogják ezt megszenvedni idős korukban, akik kialakították.
Én elég korán szültem, és a fiaim is viszonylag időben alapítottak családot. Úgyhogy én abszolút kalkuláltam azzal, hogy a kislányom és az unokám közt kisebb lesz a korkülönbség, mint a testvérek között. Ezért ez nekem borzasztó könnyű, csak ki kell húznom a bilit a szekrény alól, mert ott van. És így tudatilag is könnyebb, nem kell átállnom.
- Egy gyerek megfiatalítja az embert...
- Persze, óhatatlanul. Nem csak azért, mert hormonálisan kicserélődsz, hanem mert más problémakörökben gondolkozol. Nem az elmúlás felé mész, hanem a létrehozás felé. Óriási különbség, hogy valamit leépítesz vagy felépítesz. Amikor 46 évesen nem a veszteséglistát kell írnom, hanem azt, hogy mik a tervek jövő nyárra, az nagyon megszabja az ember személyiségét.
Engem a munka is mindig addig érdekel, amíg létre kell hozni valamit, ameddig dübörög.
Egyáltalán nem szeretek belekényelmesedni a dolgokba, pedig másnak az adja a biztonságot.
- Woody Allen mondta egy interjúban, hogy nem jó az embernek találkoznia a nagy példaképekkel, neki személyesen Groucho Marx és Ingmar Bergman is csalódást okozott. Nyilván nem várom, hogy neveket mondj, de előfordult, hogy egy interjúalanyra nagyon készültél, és csalódást okozott?
- Név nélkül? Persze. Vannak példaképek, akikkel nem biztos, hogy le kell ülni beszélgetni. Bármilyen furcsa. Nem biztos, hogy beszélgetni kell, hanem csak követni. Nem mindenki tudja verbálisan megfogalmazni azt, amit az egyéb tevékenységében egyébként művészi fokon meg tud mutatni. Egy nagy színész nem biztos, hogy tud jól interjút adni. Nem ez a formanyelve.
- Magamon azt vettem észre, hogy zenészekkel tudok a legkönnyebben interjúkat készíteni, és valamiért színészekkel a legkevésbé. Neked van ilyen?
- Voltak sztereotípiáim, hogy sportolókkal tudok a legkevésbé beszélgetni, de ez most megdőlt, mert olyan sorsok kerültek elém. Abban a pillanatban, hogy nem a sportteljesítményéről kell beszélgetni, hanem az odáig vezető útról, egészen más ember ül már ott. Vagy a leköszönő sportolóval lehet jól beszélgetni. Mindig az az érdekes, ha az embernek a saját történetéről kell beszélnie, vagy az érintettségéről. Ha két ember okosan beszélget valamiről – és a műsorok 90%-a erre jön létre –, ott mindig behal a dolog, vagy legalábbis kétélű fegyver.
Azt kell behívni, aki ott volt, aki átélte, és arról legyen szó, amit átélt.
- Túl azon, hogy megjelent a könyved, mivel foglalkozol, mire készülsz mostanában?
- Én napi műsort készítek immár 30 éve. A készülés mennyiségét tekintve ez óriási felkészülést igényel. Mellette van egy cégem, tréningeket szervezek vállalatoknál, és a könyvvel nagyon szeretek vidékre járni. Ez a legjobb része a könyv utóéletének, hogy találkozom azokkal, akik olvassák. Amikor elkezdhetek beszélgetni azokkal, akiknek írom – ahogy most veled is.