HÍREK
A Rovatból

Itt a névsor, ezek a sztárok támogatják a pénteki tüntetést: Till Attila, Köllő Babett és Istenes Bence is köztük van

Mindannyian támogatják a kezdeményezést, miszerint civil emberekként fel kell emelni a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.


Február 16-án, pénteken 18 órától a Hősök terére tüntetést szervezett kilenc „elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber” az elmúlt hetek eseményei miatt. Magyarország jelenlegi legnépszerűbb zenésze, Azahriah mellett ismert művészek is a kezdeményezés mellé álltak. A hírességek közös közleményükben megfogalmazták, hogy „elegük van, és – oldalaktól függetlenül – fontosnak tartják, hogy civil emberekként felemeljék a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében”.

Csütörtökön az is kiderült, hogy a szervezőkön kívül még kik azok a hírességek, akik a kezdeményezés mellé álltak.

„Ezek a bátor emberek oldalaktól függetlenül megegyeznek abban, hogy a gyermekvédelem közös ügyünk, a prioritása nyilvánvaló,

és ők is fontosnak gondolják a közös kiállításunkat, többen igyekeznek a helyszínen is megjelenni” – olvasható közleményében.

Eddig az interneten csaknem 30 ezer ember jelezte érdeklődését a rendezvény iránt, emiatt „technikai változásokat” kellett végrehajtaniuk, hogy jól láthatók és hallhatók legyenek a megszólalók. A szervezők a rendőrséggel is még egyszer egyeztettek a helyszín biztosításáról.

A teljes lista azokról a hírességekről, akik támogatják a tüntetést:

  • Dezsényi Eszter, Influeszter, zenei menedzser
  • Horváth Oszkár, rádiós műsorvezető
  • Hundred Sins, zenei producer
  • Tatár Csilla, szerkesztő-újságíró
  • Majer Péter, zenész
  • Csepelyi Adrienn, újságíró
  • Alexa András, TheRavenCroaks, digitális tartalomkészítő
  • Radics Péter, digitális tartalomkészítő
  • Antal Éva, Vászonzsákoslány, digitális tartalomkészítő
  • Puzsér Róbert, publicista, rádiós műsorvezető
  • D. Tóth Kriszta, újságíró
  • Mácsai Pál, színművész, rendező, színházigazgató
  • Andó Bíborka, digitális tartalomkészítő
  • Juhász Marci, Dzsúdló, zenész
  • Szirmai Gergely, Hollywood Hírügynökség, digitális tartalomkészítő
  • Jakab Juli, színésznő, dramaturg, forgatókönyvíró
  • Kiss Tamás, JustVidman, digitális tartalomkészítő
  • Fancsikai Péter, videós
  • Fésűs Nelly, színésznő
  • Csobot Adél, énekesnő
  • Istenes Bence, műsorvezető
  • Vásáry André, énekes
  • Gömöri András Máté, színművész
  • Polyák Lilla, színművész
  • Verebély Vivien, influenszer
  • Nagy Norbert, influenszer
  • Szabados Ági, műsorvezető
  • Balázs Andi, színésznő
  • Annoni Zita, fotográfus
  • Járai Máté, színész
  • Járai Kíra, szinkronrendező
  • Steiner Kristóf, újságíró
  • Lakatos Márk, stylist
  • Lukács Miki, műsorvezető
  • Ábel Anita, színész
  • Lábas Viki, énekes
  • Solti Bernadett, influenszer
  • Gryllus Dorka, színésznő
  • Kovalcsik Ildikó, Lilu, műsorvezető
  • Pál Marci, a család az család alapítója
  • Hanol Ádám, a család az család alapítója
  • Köllő Balett, színésznő
  • Tóth Andi, énekesnő
  • Lakatos László, humorista
  • Kovás Patrícia, színművész
  • Hodász András, tartalomgyártó
  • Balatoni József, Jocó Bá, történelemtanár, író, tréner
  • Alföldi Róbert, színművész, rendező
  • Kajdi Csaba, modellügynök, influenszer
  • Puskás-Dallos Péter, énekes, műsorvezető
  • Puskás-Dallos Bogi, énekesnő
  • Wossala Rozina, vállalkozó
  • Till Attila, műsorvezető
  • Nádai Anikó, műsorvezető
  • Schmidt Gergő, Tembo, zenei proucer
  • Csonka András, színművész
  • Nagy Alexandra, színművész
  • Horváth Tamás, énekes
  • Benedek B. Ágota, író, forgatókönyvíró
  • Borsi Bálint, digitális tartalomkészítő
  • Máthé Lévi, digitális tartalomkészítő
  • Ott Anna, művészeti menedzser
  • Korn Anita, ruhastory, design- és művészetmenedzser
  • Debreczeni Dóri, 2x-es fitneszvilágbajnok
  • Árvai Ancsi, Veganeeta, vállalkozó
  • Hering András, főszerkesztő, Priger Inez körvonal alapító
  • Mehringer Marci, énekes
  • Szabó Hédi, tartalomkészítő
  • Hadas Kriszta, szerkesztő,riporter
  • Péterfy-Novák Éva, író
  • Péterfy Gergely, író
  • Borbély Alexandra, színművész
  • Nagy Ervin, színművész
  • Huszka Ági, szín és stílustanácsadó
  • Szentesi Éva, író
  • Szalay Bence, színművész
  • Papp Virág, Virágéknál, illusztrátor
  • Szőllősi Nóra, Ciklusmesék alapító
  • Füstös Bálint, zenész, Margaret Island
  • Thúróczy Szabolcs, színész
  • Rainer-Micsinyei Nóra, színésznő
  • Görög Zita, modell, színésznő
  • Schwarcz Ádám, Beton Hofi, előadó
  • Telegdy Dániel, T. Danny, előadó
  • Sztarenki Dóra, színésznő
  • Varga Marcell, digitális tartalomkészítő
  • Kozmosz zenekar
  • Fekete Giorgio, Zenész
  • Zsozeatya, gamer
  • Sápi Vivi, influenszer
  • Nyáry Luca, író
  • Bogos Csaba, újságíró
  • Búzás Bence, zenész
  • Náray Tamás, divattervező, író, festő
  • Miller Dávid, műsorvezető
  • Tolvai Renáta, énekesnő
  • Szabó Erika, színész
  • Törőcsik Kristóf, zenész, Margaret Island
  • Vajtó Lajos, üzletember
  • Széki Attila „Curtis”, zenész

    Update:

    A lista megjelenését követően Curtis a Facebook-oldalán azt írta, hogy ő nem támogatja a tüntetést.

    „Nem adom a nevem semmi, ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz. Nem írtam alá semmit, és nem csatlakoztam semmilyen csoportosuláshoz” - írta a bejegyzésében a rapper.

    via Blikk


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Tiborcz István 400 ezer forintos borjúbőr cipőben toppant be az amerikai nagykövetség fogadására
    Hadházy Ákos szúrta ki a méregdrága mokaszint az összejövetelről készült fotókon. A politikus is hivatalos volt a rendezvényre, de más programja miatt nem tudott jelen lenni.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 10.



    Tiborcz István egy szerény, négyszázezer forintos, borjúbőr cipőben parolázott az amerikai követség ünnepi fogadásán – írja csütrötök reggeli posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő megjegyzi, hogy a luxus férficipő kategóriában ez egyáltalán nem is számít drágának.

    Szerinte ennél sokkal nagyobb baj, hogy egy

    „olyan ország követségére hívták meg, amelyik korábban kínosan kerülte a hozzá hasonló, korrupt figurákat és - legalábbis nyilvánosan - mindent megtett az ilyen maffiózók ellen. Most viszont már büszkén vigyoroghat a követségi kerti partin. Annak ellenére hívták meg, hogy a követség és az ügyvivő is nyilvánvalóan mindent tud az Elios botrányról és a Microsoft-ügyről (is)”.

    A bejegyzésben kitér arra is, hogy Tiborcz és felesége, Orbán Ráhel épp a napokban kezdtek el gondolkozni az Egyesült Államokba költözésen. Majd ezután azt is megjegyzi, hogy az egyik fotón egy svájci bankárral beszélget a miniszterelnök veje.

    „Az egyik képen Nagy Istvánnal, volt berni nagykövettel, Orbán svájci bankárával sutyorog. Gondolom, nem arról, hogy a hot-dog vagy a hamburger volt-e a finomabb.”

    Hadházy azt is elárulja, hogy eredetileg őt is meghívták a rendezvényre, de végül nem tudott jelen lenni.

    „A képeket elnézve azt hiszem, mindannyiunknak ez volt a legjobb” - tette hozzá a politikus.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor szerint az ellenfél téglái beszivárogtak a Harcosok Klubjába
    A miniszterelnök arra kérte a tagokat, hogy jelentsék a gyanús felhasználókat az adminoknak. A csoport néhány napja költözött át a Facebookra.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 10.



    Orbán Viktor a Facebookon számolt be arról csütörtökön, hogy már több mint 7000-en csatlakoztak a Harcosok Klubjához, amelyet a Fidesz digitális szabadcsapataként emleget. A csoport néhány nappal korábban költözött át a WhatsAppról a Facebookra.

    A miniszterelnök szerint a költözésre azért volt szükség, mert a WhatsApp-csoportba csak 20 ezer embert lehetett felvenni, és a nagy érdeklődés miatt ez nem bizonyult elegendőnek. Mostantól kizárólag a Facebookon kommunikálnak a klub tagjaival, a WhatsApp-felületet pedig befagyasztják. Orbán hozzátette: „Kérlek, az applikációt ne töröljétek, biztosítéknak jó lesz (a technika ördöge sosem alszik)”, írta néhány napja a miniszterelnök.

    Legfrissebb bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Facebook-csoportba nemcsak elkötelezett hazafiak kerültek be, tudta meg a Telex. Mint írta:

    „A jelentkezők döntő többsége tettre kész, bátor hazafi, de köztük a digitális köd homályában megbújnak az ellenfél téglái.”

    Hozzátette, hogy „néhányan átjutottak a rostán, de sokáig nem élvezhetik a jó társaságot: közösségünk immunrendszere hamar kiveti magából őket.” A közösség tagjait arra kéri, hogy „jelezzétek az adminisztrátoroknak, ha gyanús személyt észleltek sorainkban.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Elutasította az Ursula von der Leyennel szembeni bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament
    A magyar képviselők közül a 10 fideszes és a Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna szavazott igennel.


    Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

    Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 553 képviselő szavazott. A bizalmatlansági indítványt 175-en támogatták, 360 képviselő ellenezte és 18-an tartózkodtak.

    A magyar képviselők közül a 10 fideszes és a Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna szavazott igennel. A tiszás Dávid Dóra és Tarr Zoltán, illetve a DK-s Dobrev Klára nemmel szavazott.

    Nem szavazott ugyanakkor a KDNP-s Hölvényi György, a tiszás Gerzsenyi Gabriella, Kollár Kinga, Kulja András, Lakos Eszter és Magyar Péter, valamint a DK-s Molnár Csaba.

    Az Európai Unió történetében ez volt a 10. alkalom, hogy az EP-képviselők bizalmatlansági indítványról szavaztak. Az indítvány eddig egyszer sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

    A mostani bizalmatlansági indítványt Gheorghe Piperea, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójához tartozó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) EP-képviselője nyújtotta be az Ursula von der Leyent a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával a koronavírus-járvány idején, az oltóanyagok beszerzéséről váltott szöveges üzenetek átláthatóságának hiánya miatt.

    (via MTI, 444)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter elárulta, hogy mi köti össze Orbán Viktort és George Simiont
    A Tisza Párt vezetője szerint „egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben”. A politikus úgy véli, hogy Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.


    „Egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben” - írta Magyar Péter a csütörtök délelőtt megosztott Facebook-videójához, melyet úgy indít: „A nap felkelt és Orbán Viktor ismét hazudik”.

    „Az Európai Parlament ma nem Ursula von der Leyen bizottsági elnök leváltásáról szavaz, hanem a teljes Európai Bizottság és ezzel együtt az Orbán által jelölt magyar biztos esetleges megbuktatásáról is. A bizalmatlansági indítvány egyik szerzője a magyargyűlölő bukott román elnökjelölt pártja, az AUR. Ursula von der Leyent nem a Tisza Párt, hanem Orbán Viktor jelölte az Európai Bizottság élére. És a Fidesz most sem volt annyira bátor, hogy aláírja a bizalmatlansági indítványt, hanem mint egy toporzékoló gyáva kisgyerek, inkább csak mások háta mögül dobálja a kavicsokat a vízbe” - fogalmazott Magyar, aki hozzátette:

    „a Tisza egyetért azzal, hogy lehetne jobb és kompetensebb vezetése az Európai Uniónak, ugyanakkor semmilyen körülmények között sem fog együtt szavazni a magyargyűlölő román elnökjelölt, Georges Simion pártjával, az AUR-ral”.

    Orbán Viktor ugyanakkor szerinte éppen ezt tervezi tenni.

    „Ha már a múltkor az erdélyi és partiumi magyaroknak köszönhetően Romániában elbukott az oroszpárti, magyar sírokon ugráló magyargyűlölő politikus, akkor Orbán most az Európai Parlamentben akarja megtámogatni a javaslatukat”

    - mondja a politikus.

    „De mi is köti össze Orbán Viktort és a magyargyűlölő Georgia Simiont? Mit keresnek egymás mellett azok, akik az Uniót támadják? Putyint mentegetik, és akik kezet nyújtanak azoknak, akik a magyar közösségeket megalázzák - kérdezi Magyar, majd rögtön válaszol is: „Egyszerű. Ők azok, akik politikai hatalmuk zálogát Európa és Magyarország megosztottságában látják. Akiknek annál jobb, minél rosszabbul megy Európának és benne Magyarországnak. Ha minél jobban félünk, minél jobban gyűlölködünk Romániában a magyarok ellen, Magyarországon az Unió ellen”.

    Magyar szerint ugyanakkor a Tisza szerint Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.

    „Van elég baj így is Magyarországon és Európában. Háború a szomszédban, összeomló magyar gazdaság, széteső vasút, lerombolt állami egészségügy, megélhetési válság, Orbán infláció, gyengülő Unió, versenyképtelenség és növekvő társadalmi feszültség. Ilyen időkben magyargyűlölő román szélsőségesekkel összefogni, és az Uniót gyengíteni nem előremutató, bátor tett, hanem felelőtlen, önző hatalmi manipuláció. Mi a Tiszában azt képviseljük, hogyha változás kell, márpedig Magyarországon változás kell, az demokratikus módon, békésen, tisztességgel, a magyar emberek támogatásával kell kikényszeríteni. Nem cinikus politikai alkuk, parlamenti trükkök és később letagadott kiegyezések árán. A magyar nemzeti érdek nem a rombolásban, az egymás elleni uszításban és a gyűlölködésben van, hanem az építkezésben és a nemzeti összefogásban. És aki ezt szem elől téveszti, akár Brüsszelben, akár Budapesten, annak előbb-utóbb el kell számolnia, és el kell távoznia” - fogalmaz a Tisza Párt vezetője.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: