KULT
A Rovatból

„Isten engem a kamera elé teremtett” – beszélgetés a film-életműdíjas Esztergályos Cecíliával

Egy balett-baleset indította el színészi pályafutását. Most azt is elárulta, hogy mik voltak a legkedvesebb filmszerepei, és mit szóltak a pályatárai, amikor otthagyta a Nemzeti Színházat a Familia kft. miatt.

Link másolása

Ila, a bundás nő, aki elcsábítja a Csabagyöngye csodakapusát. A csupaélet Petruska és Istár, a szerelem istennője. A tüdőbeteg lány a hegyi szanatóriumban, a kétségbeesetten lakást kereső Irén, és két asszony, akik családjaik minden terhét magukon viselik: Éva az Egy kicsit én, egy kicsit te, és Szépné, Ágica a Familia kft. hősnője. Esztergályos Cecíliával, az idei Magyar Mozgókép Fesztivál egyik életmű-díjasával idéztük fel azt a több mint hat évtizedet, amelyet a kamera előtt töltött.

– Ön 19 évesen került először kapcsolatba a filmmel, Szabó István: Te című rövidfimjével, amely valóságos szerelmes költemény az Ön egész lényéről. Hogyan választották ki erre a szerepre?

– Egy balesettel indult: 1961 májusában a Pécsi Balettnél Rossini Semiramis-nyitányában táncoltam a főszerepet, ráesett egy pad a lábfejemre és eltört – nem a pad, hanem a lábam. Hazajöttem Pestre, hat hét pihenés várt rám. Vámos Tamás, aki Kanadában világhírű operatőr lett, ötlete volt, hogy Szabó Pista nézzen meg engem a színpadon. Én akkor még nem kezdtem el színi tanulmányaimat, egy évvel korábban végeztem a Balettintézetben. Éppen most néztem meg újra a filmet: hát szép nagy „grand jetée”-ket ugrottam lefelé a Várban, tehát teljesen helyrejött a lábam.

– Talán a filmezés is segített a gyógyulásban. Volt-e szerepe e debütálásnak abban, hogy végül a színészi pályát választotta?

– Persze, de akkor még nem gondoltam rá, csak 1963-ban, amikor eljöttem a Pécsi Balett-től. 1964-ben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, és ugyanúgy kellett felvételiznem, mint bárki másnak. De a főiskola előtt már több filmben is játszottam: a Tücsökben, Az aranyfejben és A pénzcsinálóban. Főiskolásként 1966-ban forgattam a Társasjátékot, bátyám, Esztergályos Károly rendezte, olyan nagy színészekkel, mint Bárdy György, Körmendi János, Kálmán György, és hárman voltunk nők, Pécsi Ildikóval és Győry Franciskával.

– Volt-e később olyan szerepe, amelyben balett-tudását tudta kamatoztatni?

– Nem volt, de tudtam úgy mozogni, mint aki balerina volt. Talán csak 1976-ban a Körszínházban a Petruska volt kivétel. De több tv-filmben és zenés játékban ki tudtam élni magam e téren. 1982-ben Szántó Erika tv-filmjéhez Saint-Saens A hattyú halálát táncoltam a Vígszínház színpadán, amely teljes egészen be is került a filmben.

– Melyek voltak a legkedvesebb filmszerepei?

– 1979-ben Gothár Péter Ajándék ez a nap, a következő évben Szörény Rezső BUÉK és Zsombolyai János Vámmentes házasság című filmjei, majd 1981-ben szintén Szörénnyel a Boldog születésnapot, Marilyn!, amelyért Sanremóban megkaptam a legjobb női alakítás díját. De nagyon szerettem együtt dolgozni Gyarmathy Líviával, a Vakvilágban és az Egy kicsit én, egy kicsit te voltak a közös munkáink.

– Érdekes, hogy azokat a filmeket választotta ki, ahol a drámai vénáját vagy a groteszkhez való érzékét lehet tetten érni, nemcsak a komikai képességeit, amelyről a legtöbben ismerik.

– Kezdetben nem is voltak ilyen szerepeim színházban sem: Móricz Zsigmond Csibéjével kezdtem, aztán jött Bródy Sándor Dadája, Babel Máriája a Tháliában. Aztán jöttek a nagy eposzok a Körszínházban, a Ramajana, a Csusingura, a Gilgames…

– Őriz-e valamilyen különleges emléket a forgatásokról? Még a világhírű cseh színész-rendezővel, Jiri Menzellel is játszott a Maár Gyula rendezte Felhőjátékban.

– Menzellel úgy forgattunk, hogy egyetlen szót sem beszéltünk közös nyelven, „nyomogattuk egymást”, amikor a másik jött. Pedig még szerelmi jelenet is volt közöttünk. Amúgy csak arra emlékszem a legtöbb forgatásról, hogy jól éreztem magam.

– 1991-ben elindult a nagysikerű tv-sorozat, a Familia kft….

– És mindenki megvetett, hogy otthagytam a Nemzeti Színházat…

– Jelentett-e az új feladat az Ön számára valamilyen „megpróbáltatást?”

– Nem, mert igazából Isten engem a kamera elé teremtett. Nem viccelek: amikor a másik oldalon nem a színész van, hanem a kamera, szárnyakat kapok a mai napig. Szurdi Miklós már rendezett engem 1984-ben a Nemzetiben Kertész Ákos Családi ház manzárddal című darabjában. 1990-ben már Veszprémben játszottam, amikor újra találkoztunk. Ők akkor már dolgoztak a Familia kft.-n Gát Györggyel, és meghívtak a főszerepre. Imádtam, a mai napig forgatnám, ha nem hülyül meg valaki és nem lesz vége. 1999-ben a társulat nagy része távozott, túl kevesen maradtunk ahhoz, hogy folytatni lehessen.

– Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szívesen forgatna újra.

– Igen, jót, jókkal! Jó témát, jó rendezővel, jó körülmények között.

– Születésnapja alkalmából kiállítás nyílt festményeiből az Új Színházban. Hogyan talált rá Ön a képzőművészeti alkotómunkára?

–Amikor 99 februárjában véget ért számomra a Familia, nem tudtam mit kezdeni magammal. Kis unokahúgomért, Katáért mentem az óvodába és ők sókerámiát alkottak. Az óvónéni elmondta, hogy egy kiló só, egy kiló liszt és annyi víz kell hozzá, hogy képlékenyen figurává tudjam varázsolni. Sütőben kisütöttem, de nem tetszett, utána csináltam néhány gyurmafigurát, de az sem tetszett. Ekkor mentem el egyik sógornőmhöz, aki kerámiázni tanított. Rögtön nekiálltam mindenfélét csinálni és rettenetesen tetszett. Jártam egy hétig egy valódi kerámikushoz, én rögtön szárnyalni szerettem volna, de azt mondták, hogy ezzel lassan kell foglalkozni és majd 10-20 év múlva… akkor, 56 évesen úgy gondoltam, hogy nincs nekem annyi időm erre, de Isten segítségével elkezdtem itthon agyagozni. Kaptam János öcsémtől egy kemencét, korongozót, kompresszort, és kedvemre játszhattam. Nagy vázákat készítettem, 2-3 arcot is formáztam rájuk, mert egy váza önmagában nekem kevés volt. Már 2002-ben kiállításom volt a Madách Színházban, később a Csók Galériában, az új Nemzeti Színházban. Festeni 2006-ban kezdtem el. A József Attila Színházban játszottunk egy darabot Galambos Erzsivel és Pogány Judittal. Hazajöttem és lefestettem az egész jelenetet. Léner Péter unokájának adtam oda, és annyira tetszik neki, hogy ma is megsimogatja a képet. Most, hogy nyáron nem dolgozom, mint színész, kihasználom az időt, hogy fessek vagy kerámiázzak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
Megrázó fotók a World Press Photo kiállításon, mutatjuk a díjnyertes alkotásokat
Haldokló állapotos nő, éhező gyerekek és kiszáradt földek fotói mesélnek a világ borzalmairól.

Link másolása

Már megnézheted a világ legrangosabb sajtófotóversenyének díjazottjait a Magyar Nemzeti Múzeumban. A World Press Photo 2023 díjnyertes alkotásai a klímaválságra, a háború civil áldozataira, a közösség erejére és a sajtófotózás fontosságára hívják fel a figyelmet.

Mi már láttuk a kiállítást, nézd meg velünk a legfelkavaróbb fotókat!

A Nemzeti Múzeum tárlatán letaglózó válogatást láthatsz a győztes pályaművekből. A 24 regionális győztes között természetesen a 4 globális győztes fotóit is megnézheted.

A World Press Photo pályázaton idén is külön-külön értékelték az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket. Összesen 127 ország 3752 fotóriportere pályázott több mint 60 000 fotóval és multimédiás tartalommal. Végül a 24 regionális győztes közül választották ki a négy globális győztest.

Az év sajtófotója Evgeniy Maloletka Légitamadás a mariupoli kórház szülészete ellen című képe lett. A fotó tökéletesen illusztrálja egyetlen képben az ukrajnai orosz invázió által okozott emberi szenvedést. A fotón látható 32 éves Iryna Kalininát egy szülészeti klinikáról menekítették ki, miután orosz légitámadás sújtotta Mariupolt.

A babája, akit Mironnak neveztek el (a 'béke' szó után), halva született, és fél órával később Iryna is meghalt.

Első helyezett sorozat kategóriában Mads Nissen által készített Az afganisztáni béke ára című képsorozata lett.

A kilenc kísérteties, de gyönyörű fotó nem hagyja feledésbe merülni az afgán embereket, akik a tálibok uralma alatt, nemzetközi segélyeket nélkülözve élnek. Afganisztánban az emberek 95 százaléka nem jut elegendő élelemhez, az ENSZ szerint több mint egymillió gyermek súlyosan alultáplált. A COVID és az aszályok csak súlyosbították a válságot.

Hosszú távú munkák kategóriában az első helyezést Anush Babajanyan érte el Veszélyeztetett vizek című munkájával.

A vízhozzáférés jelenleg Közép-Ázsia egyik legvitatottabb helyi problémája. Négy ország verseng a közösen használt vízkészletekért - a helyzetet pedig tovább rontja a klímaválság. A fotós azoknak az embereknek a kitartását dokumentálta, akik ebben a régióban élnek, és évek óta foglalkoznak a vízkezelés problémáival.

A Szabadon választott formátum első díját Mohamed Mahdy nyerte el Az ajtók itt nem ismernek engem című munkájáért. A vizuális történetmesélő együttműködik az egyiptomi alexandriai Al Max lakóival, hogy egy interaktív weboldalon keresztül megőrizze gyorsan eltűnő halászfalujuk emlékét.

A Globális díjazottakon kívül voltak persze más fényképek is a kiállításon, amik nagyon megrendítőek voltak számunkra.

A fegyveres konfliktusok árnyékában élő emberekről készült fotók idén is a legfelkavaróbb pályázatok közé tartoznak. Többek közt Mianmarból, Palesztinából, a Fülöp-szigetekről és természetesen a közeli Ukrajnából is láttunk erős fotókat.

Sokkoló volt szembesülni azzal, hogy milyen sok régióból érkeztek fotók a klímaválsággal kapcsolatban.

Legtöbb helyen az ezzel összefüggő szárazság okoz egyre embertelenebb körülményeket. A kiállított fotókon szembesültünk vele, hogy többek közt a marokkói oázislakók, az arizóniai méhészek és a perui alpakatenyésztők is szenvednek az aszályok okozta változásoktól.

Nagyon látványosak azok az infravörös légifelvételek is, amelyek az Ausztráliában pusztító hatalmas árvizeket szemléltetik. Az egyre súlyosabb áradások ebben a régióban szintén a globális klímaváltozás következményei.

A gyerekek szenvedéseit bemutató fotók mindig a legmegrázóbb témák közé tartoznak. Engem leginkább az a fotósorozat érintett meg, ami a mexikói virágipar sötét oldalát mutatja be. A fényképeken főként a virágtermelő családok beteg gyermekeit láthattuk, akik a mérgező mezőgazdasági vegyszerek hatására szenvednek veleszületett rendellenességektől, ráktól és számos más betegségtől.

A kiállított fotók nagyrészt idén is a világ borzalmairól szólnak. A pályázatok között azonban több olyannal is találkoztunk, ami az igazságtalanságok mellett rámutat a közösségek összetartó erejének fontosságára is.

Érdekes volt bepillantást nyerni a Golden Gays, azaz a Fülöp-szigeteki idős LMBTQI+ emberek közösségébe. A diszkrimináció árnyékában élő csoport tagjai évtizedek óta élnek együtt és törődnek egymással.

A hollandiai World Press Photo Foundation 1955 óta szervezi a világ legjelentősebb pályázatát, illetve az azt követő utazó kiállítását. A tárlat világszerte 120 helyszínen látogatható és mindig az előző évet mutatja be.

Természetesen a budapesti tárlat is csak egy válogatást nyújt a legjobb alkotásokból. Ha a projektek összes fényképére kíváncsi vagy, látogasd meg a World Press oldalát.

A kiállítást november 5-ig nézheted meg. Részletek a Nemzeti Múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„A legszebb Renoir-kiállítás, amit valaha láttam” – ezekkel a remekművekkel találkozhatsz a Szépművészeti Múzeumban
Nagyszabású Renoir-kiállítás nyílt Budapesten, ahol kronologikus és tematikus elrendezésben ismerkedhetünk meg az impresszionista festő művészi fejlődésével.

Link másolása

Nagyszabású Renoir-kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban, ahol most olyan híres festményeket is megcsodálhatsz, mint A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben.

A tárlat francia kurátora, Cécile Girardeau úgy nyilatkozott, hogy ez a legszebb Renoir-kiállítás, amit valaha látott. Mi is megnéztük vele a lenyűgöző alkotásokat. Mutatjuk mi vár rád.

Pierre-Auguste Renoirt talán te is az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartod számon. A kiállítás azonban rávilágít arra, hogy a hat évtizedet felölelő életmű jelentős része nem szorítható be a mozgalom keretei közé. Renoir még élete végén is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni.

A tárlaton kronologikus és tematikus elrendezésben ismerhettük meg Renoir művészi fejlődését.

Egy kedves történet szerint első mestere, Gleyre így szólt Renoirhoz: “Maga tehetséges, nagyon, nagyon teketséges. De úgy fest, mintha mulatságból festene.” Erre a fiatal festőtanonc ezt válaszolta:

“Világos, ha nem volna mulatság nekem, bizonyosan nem festenék.”

A kiállításon megtapasztalhattuk, hogy ez a festői hitvallásnak is beillő anekdota visszaköszön Renoir valamennyi művén. A fénnyel átitatott impresszionista képei, a “gáláns jelenetek” és a klasszicizáló aktok is mind-mind Renoir életigenléséről tanúskodnak.

Renoir csak ritkán örökítette meg magát. A kiállításon azonban megnézhettük önarcképét, melyről sötét, merengő szemekkel néz vissza ránk. Ezzel áll érdekes kontrasztban a kép alját elfoglaló pirospozsgás női arc, ami Renoire művészetére oly jellemzően majd kicsattan az életörömtől.

A kiállított portrékon keresztül megismerhettük a festő barátait és támogatóit is. Első arcképeit közvetlen baráti köre inspirálta. Claude Monet is szívesen állt modellt barátjának.

Renoir többször megfestette Madame Georges Charpentiert is. Ő vezette be Renoirt a polgári körökbe, a potenciális vásárlók világába, és az ő segítségével mutatkozgatott be a 1879-es Szalonon, ami meghozta számára a hírnevet.

Renoir lelkesen érdeklődött a Párizsban és külvárosaiban divatos szabadidős tevékenységek iránt. Kiállított képein megfigyelhettük, hogyan modernizálta a művész a 18. századi fête galante, azaz a „gáláns ünnepségek” témáját.

A La Grenouillére (Békástanya) helyszíne egy Szajna parti szórakozóhely, ami a békáknak nevezett könnyűvérű nőkről kapta a nevét.

Ebben a szekcióban kapott helyet az impresszionizmus egyik emblematikus képe, A hinta címen ismert remekmű. Első ránézésre csak egy elkapott nyári pillanatnak tűnik, amelynek főszereplője a hintán álló, flörtölő lány. A festmény valódi témája azonban a fény, az életrekeltett kék, sárga, fehét, zöld foltok üde ritmusa.

A monumentális Vidéki tánc szintén Renoir egyik ikonikus alkotása. Nem véletlen, hogy többnyire ezzel reklámozzák a budapesti kiállítást.

Az én kedvencem azonban az Ebéd után című festmény volt. A kontrasztos megjelenésű fiatal nők és a művész bátyja, aki félig kifelé fordul a képből, szinte invitálnak bennünket az asztalukhoz.

1880-as években Renoir festészetében és magánéletében is komoly fordulat következett be. Itáliai útja hatására az impresszionizmus helyett Raffaello és Ingres művészete felé fordult. 1885 tavaszán pedig megszületett első fia, Pierre.

A fiát és élettársát megörökítő Anyaság című festményén is láthattuk, hogy színkezelése és festétmódja is nyugodtabbá, rajzosabbá vált.

A Családi kör szekcióban kedves anekdotát ismertünk meg a művész harmadik fiáról, Claude-ról, akit bohócjelmezben örökített meg a festő. Renoire csak ritkán öltöztette jelmezbe gyermekeit a portrékhoz, ám ilyenkor mindig alkudozásra került sor.

Claude-nak olajfestéket, villanyvasutat is ígért, de fenyegette bentlakásos kollégiummal is, hogy viselje el a kényelmetlen harisnyát.

A kiállítás egyik legpikánsabb szekciója Renoir aktjaira fókuszál. A második impresszionista kiállításon mutatta be Tanulmány, torzó, napfényhatás című festményét. A közönség meghökkenve állt a festmény előtt, egyik kritikusa pedig így bírálta a szokatlan színhasználatot:

“Próbálják csak megmagyarázni Renoir úrnak, hogy egy nő felsőteste nem bomló hústömeg, zöld és lilás árnyalatokkal!”

A tárlaton egymás mellett nézhettük meg azt a három fekvő aktot is, amelyek közül a legszebbet pár éve vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum.

Kettőnek Gabrielle a modellje, a festő feleségének rokona, aki tizenöt évesen került a családhoz, hogy a házaspár második gyermekének dajkája legyen. Később a festő állandó modellje lett.

A tárlaton külön szekcióban találkozhattunk a francia mester utolsó remekművével, az 1919-ben született Fürdőzők című alkotással. A rózsaszín selymesbőrű modellek az idősödő, reumától szenvedő mester számára a boldogságot, az egészséget és az életerőt testesítették meg. Az élete főművének tartott Fürdőzőkben Renoir a női test iránti rajongását és a festés örömét ünnepelte.

A kiállításon megnézhettük Renoir festődobozát és palettáját is.

Érdekes volt megfigyelni a palettára nyomott festékeken, milyen kevés színből alkotta meg a Fürdőzők színgazdag képét.

Néhány vitrin felidézi az egykor magyar magángyűjteményekben lévő Renoir-műveket, illetve azt is megtudhatjuk, hogy mely alkotásokkal találkozott a magyar közönség a 20. század elején. A kiállítást pedig egy filmrészlet zárja, ami megeleveníti az idős Renoir alakja.

A tárlaton Renoir mintegy negyven festménye mellett rajzokat, grafikákat és szobrokat is láthatsz. A kiállított 70 mű között kiemelt szerepet kap a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás. A múzeum saját anyaga mellé pedig olyan nagy múzeumokból érkeztek képek, mint a párizsi Musée d’Orsay, a Musée de l'Orangerie, a Musée National Picassó, vagy a bécsi Belvedere.

Renoir – A festő és modelljei című kiállítást 2024. január 7-ig nézheted meg. Részletek a Szépművészeti Múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kizárták a Golden Globe szavazói közül Návai Anikót két másik társával együtt
Összesen három szavazati joggal rendelkező tagot zártak ki, a „magatartási kódex megsértése” miatt. Návai Anikó korábban egy kamu Scarlett Johansson-interjúval híresült el világszerte.

Link másolása

Ahogy a Deadline.com megírta, két másik társával együtt Návai Anikó, Los Angelesben élő magyar származású újságírót is kizárta a testületből. A pontos indoklás nem derül ki, de állítólag a „magatartási kódex megsértése” volt az ok mindhármuknál.

A másik két érintett Howaida Hamdy és Munawar Hosain.

Hamdy egyiptomi újságíró és kritikus azután került vizsgálat alá, hogy augusztusban a Camera riportot készített Hamdy néhány arab nyelvű kritikájában és tweetjében szereplő állítólagos antiszemita és „szélsőséges” megjegyzésekről.

Hosain és Návai esetében viszont egyelőre konkrét indoklás nem jelent meg.

Návai Anikó 2021-ben a Nők Lapjának exkluzív interjúként adott el egy Scarlett Johansson-interjút, amiről később kiderült, hogy különböző forrásokból ollózta össze az újságíró. Emiatt akkor világszerte cikkeztek a plagizálásról és a Nők Lapja megszakított minden kapcsolatot Návaival.

Návai Anikó 1973-ban kezdett dolgozni szerkesztőként a Magyar Rádióban. 1981-ben férjével, Skorka Györggyel az USA-ba költözött, először Miamiban, majd New Yorkban telepedtek le. A BBDO nevű reklámügynökséggel került itt kapcsolatba, majd onnan Tassy Jenő rádiós tudósító segítségével a Voice Of America (Amerika hangja) riportere lett, először Washingtonban, aztán Los Angelesben. 1991-ben hazatelepült Magyarországra. Később Bokor Pállal megalapította az Atlantic Press nevű hírszolgáltató és PR-céget. 1998-ban visszaköltözött az USA-ba.

2000-ben a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) egyetlen magyar tagja lett. 2012-2016 között a Magyar Televízióban „Szeretettel Hollywoodból” címmel vezetett műsort. 2016-2017 között a TV2 műsorvezetője volt.

A HFPA-t amúgy "Hollywoodban leginkább pogácsazabáló ingyenélők csoportjának tartják, akiket az olyan nagy hatalmú producerek, mint a szexuális zaklatási botrányaiba belebukó Harvey Weinstein etetett-itatott, és engedte tagjait sztárokhoz dörgölőzni az ingyen-PR érdekében" - írta anno a 444.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Sophia Loren elesett, kórházba került, kritikus az állapota
Az idős művésznő svájci otthonában esett el. Szeptember 20-án töltötte be a 89. évét.

Link másolása

Otthonában, a fürdőszobájában esett el Sophia Loren. Még vasárnap ambuláns műtétet végeztek rajta, miután a combcsontján kívül még a csípője is több helyen is eltört.

A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a színésznő fiai, Carlo és Edoardo mellette vannak a kórházban. Közeli források szerint

óvatos optimizmus övezi a műtét kimenetelét és Loren felépülését,

melyet nyilván hosszú rehabilitáció követhet, ha minden a tervek szerint alakul.

Loren utolsó nyilvános megjelenése a velencei Armani divatbemutatón volt szeptember 2-án, a 80. Velencei Filmfesztivál alatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk