Ilyen, amikor Andy Garcia megpróbál minket megnevettetni
Bár történetünk a jelenben játszódik, a kezdetekhez mégis vissza kell mennünk az időben 73 évet, egészen 1949-be, ekkor jelent meg ugyanis Edward Streeter Örömapa (Father of the Bride) című, nagy sikert aratott regénye. Olyan nagy volt a népszerűsége, hogy egy évvel később már meg is jelent az amerikai mozikban a filmváltozat több nagyágyú közreműködésével. A rendező Vincente Minnelli (Egy amerikai Párizsban, A Nap szerelmese, Gigi) volt, az apát a kétszeres Oscar-díjas Spencer Tracy játszotta, a házasodni készülő szeme fényét pedig az akkor 18 éves Elizabeth Taylor.
Most ugorjunk előre 41 esztendőt, egészen 1991-be, ekkor jött ki ugyanis az első remake (az alkotók inkább úgy mondanák: a könyv egy újabb feldolgozása) azonos címmel, a főszerepekben Steve Martinnal és Diane Keatonnal. Charles Shyer (Kibékíthetetlen ellentétek, A zűr bajjal jár, Alfie) filmje megtartotta a sztori fő elemeit: ezúttal is egy jómódú fehér család kálváriáját láthattuk, amelyben az apa, George Banks (a vezetéknév is megmaradt a regényből és az első filmből) próbálja elkerülni az idegösszeroppanást, amikor fiatal lánya bejelenti, férjhez megy.
A ’91-es Örömapa bemutatása után szépen csilingeltek az amerikai mozik kasszái, össze is kalapolt 89,3 millió dollárt, ami a gyártó Disney stúdiónak több mint elég volt arra, hogy elkészítsék Martinékkal a folytatást is, így 1995-ben megjelent az Örömapa 2, amiben már egy kettős terhesség (Banks egyszerre lesz nagyapa és apa, ugyanis a lánya és a felesége egyaránt állapotosak) okozza az őrjítő galibákat. Egész szépen fogytak a jegyek a folytatásra is, harmadik epizód azonban már nem készült.
A lány, Sofia (Adria Arjona – Tűzgyűrű: Lázadás, Six Underground: Hatan az alvilágból, Morbius) pedig egy mexikói sráchoz (Diego Boneta – Mindörökké rock, Terminátor – Sötét végzet, Monster Hunter - Szörnybirodalom) készül hozzámenni. Vagyis most latinokiadásban nézhetjük meg újra a jól ismert sztorit.
Andy Garcia (Aki legyőzte Al Capone-t, A keresztapa 3, Ocean’s-filmek) játssza a Herrera család pátriárkáját, az egykori nincstelen kubai építészt, Billyt, aki végül Floridában tudta megvalósítani önmagát mind a szakmájában (virágzó és népszerű építészirodát vezet), mind a magánéletében. Feleségével, Ingriddel két gyönyörű lányt nevelnek, Sofiát és Corát (Isabela Merced – Transformers: Az utolsó lovag, Sicario 2: A zsoldos, Dóra és az elveszett aranyváros).
És itt álljunk meg egy picit a szereposztás kapcsán! Ingridet ugyanis a világhírű kubai énekesnő, Gloria Estefan alakítja élete mindössze harmadik filmszerepében (korábban az 1999-es A szív dallamaiban és a 2017-es A Change of Heartban játszott csupán), alakítását látva pedig jogosan merül fel a kérdés: miért nem vette ki eddig is jobban a részét a színészkedésből, a tehetsége ugyanis láthatóan megvan hozzá.
Na de vissza a sztorihoz: Billy és Ingrid házassága jó ideje lejtmenetben van, s épp a film nyitányának idejére jutottak el arra a pontra, amikor már csak a válás jöhet szóba (főként Ingrid presszionálja a dolgot). Az éppen hazatérő nagyobbik lányuk otthoni üdvözlése mellé jelentenék be a dolgot a család előtt, Sofia azonban megelőzi és eléggé meg is lepi őket, amikor hírül adja, hogy egy ideje együtt van egy Adan nevű mexikói fiúval, sőt hozzá is megy feleségül egy hónapon belül, mivel rögtön utána Mexikóba költöznek együtt Sofia új állása miatt.
Az esküvő hirtelen szervezése, valamint a nonprofit jogi cég üzemeltetésén gondolkodó Adan (újabb rossz pont) dúsgazdag apjának (Pedro Damián) érkezése (és annak mindenbe beleszólása) tűrőképességének határára sodorja a férfit, aki egész addigi életében mindent az irányítása alatt tartott, ám most mindez kicsúszni látszik a kezei közül.
Az Örömapa 2022-es verziója nem tesz hozzá sokat az alapanyaghoz, mivel azon kívül, hogy megváltoztatta a főszereplők nemzetiségét, nagyjából tartja magát az eredeti szellemiségéhez. Főhősünket minden kiakasztja, bármit is akar elérni, akadályokba ütközik, mindenki összeveszik vele, s egy ponton azt is gondolhatjuk, rossz apa, hiszen miért akarna keresztbe tenni a lánya boldogságának. Később persze lebomlik a szigorú külső, és mögötte egy csupaszív, idősödő ember rejtőzködik, aki még a házasságáért is képes küzdeni ennyi év után. Vagyis nincs új a nap alatt, és sajnos vígjátéki fronton Gary Alazraki filmje jócskán alulmúlja az előző verziókat. Nem sok friss poént tartogat a film, elcsépeltekből azonban rendesen betárazott.
Viszont! Az érzelmi húrokat egész ügyesen pengeti a film. Főként az utolsó harmadában érnek célba az alkotók e tekintetben, addigra a mindennapi élet apró-cseprő dolgainak részletezésével elérik, hogy tényleg egy szerető családként és közeli ismerőseinkként gondoljunk Herreráékra, s így Billy végső, akár giccsesnek is mondható esküvői nagymonológja is hatásos tud lenni. Mégsem teljesen kidobott idő tehát az a két óra, amit adott esetben az Örömapára fordítanánk. Csupán arra készüljünk fel előre, hogy egy butácska, de szerethető családregényt kapunk, hahotaindok nélkül.
