Így lehet a pornó egyszerre vicces és megható – Megnéztük a Vörös rakétát
Mindenekelőtt érdemes a Vörös rakéta alkotóját, Sean Bakert elhelyezni az amerikai filmezés térképén annak, akinek még nem volt szerencséje egyetlen művéhez sem. Az 1971-ben született fenegyerek sosem hódolt be a nagy stúdióknak, mindig is a mainstreamen kívül próbált érvényesülni, erre az eddigi hét filmje a bizonyság. Őt az amerikai társadalom alsóbb rétegei érdeklik, az elszegényedett kisvárosok vagy a metropoliszok rosszabb környékein élők cél és vég nélküli, mindennapos küzdelmei. A hiábavaló kitörési próbálkozások abból a sorsból, amibe beleszülettek. És bár mindez eléggé nyomasztóan hangzik, Baker nem a nézői lelombozásával próbál üzenetet közvetíteni.
A többek között Karlovy Varyban, Locarnóban, Deauville-ben, Londonban, Dublinban, Hamburgban és a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott író-rendező 2000-ben jelentkezett első filmjével, a Four Letter Wordsszel, és bár az első négy rendezése (+ Take Out, Prince of Broadway, Starlet) elkerülte a magyar mozikat, a 2015-ös, transznemű prostikról szóló Tangerine című filmje tarolt a CineFesten, azóta pedig nálunk is előszeretettel mutatják be a forgalmazók Baker soron következő filmjeit.
Jelen filmünk pedig szó szerint nyomorpornó… A sztorijának középpontjában a felnőttfilmes sztár, Mikey Davies, művésznevén: Mikey Saber (Simon Rex) áll, aki anyagi problémái miatt kénytelen visszatérni apró texasi szülővárosába, és bekéredzkedni exneje, az anyjával élő Lexi (Bree Elrod) kanapéjára. Ott próbálja összeszedni magát, valamint melót és egy kis pénzt keresni. Nem mellékesen pedig, ha lehet, visszakapaszkodni a csúcsa, amit egykor megjárt.
A Vörös rakéta tekinthető Sean Baker best ofjának is, hiszen e filmjében összegzi eddigi életművét, minden rá jellemző és fent felsorolt összetevő megtalálható benne. Baker itt egy olyan amerikai kisváros perifériára szorult lakóinak mikrokörnyezetét vizsgálja, amely nem enged, akármit is csinálsz. A szereplők (főképp „főhősünk”, Mikey) önzősége ugyanis minduntalan visszataszajtják őket a posványba. A főként a vígjátékairól (pl. Horrorra akadva-filmek) ismert Simon Rex egyébként kifogástalan választás volt az expornós szerepére, hiszen korábbi komikusi múltja elegyítve Baker természetességmániájával kihozott belőle egy, az önzősége ellenére is szerethető és egyben szánnivaló, de mindenképp emlékezetes alakítást. Mikey kétségtelenül megtesz mindent azért, hogy újra lábra álljon. Próbál munkát szerezni (a múltja miatt senki nem alkalmazza), majd fűvel dílerkedik, megy, intéz, beszél, tárgyal, próbál megfelelni az exének, Lexinek és persze új felfedezettjének, Strawberrynek is, aki a köztük lévő nagy korkülönbség ellenére teljesen megigézi őt.
A Vörös rakéta, noha a témája alapján merészebbnél merészebb jelenetek sorával kecsegtet, konkrét pornójelenettel nem szolgál a nézőknek, noha azért azt sem lehet a filmre mondani, hogy szégyenlős lenne. A meztelen szcénák itt azonban nem öncélúak, mindegyik egy emlékezetes pillanathoz kötődik, például egy megható zenés vagy egy nagyon vicces menekülős momentumhoz. A film fordulatait, bár sokszor hihetetlennek vagy túlzónak tűnnek, Baker képes olyan természetességgel felruházni, hogy egy másodpercre sem esünk ki a cselekményből.
Rendezőnk épp ezért szeret amatőr színészeket felkérni filmjei főbb szerepeire, ezzel is kellőképp aláhúzva a hitelességet, a kézzelfoghatóságot (itt is Simon Rex kábé az egyetlen profi színész). S így lesz a Vörös rakétából egy vicces, megható, elgondolkodtató és érdekes látlelet egy olyan társadalmi réteg örömeiről, küzdemeiről és keserűségéről, amelyet általában nem tolnak az arcunkba a hollywoodi fősodor alkotásai. Érdemes hát belekukkantani!
