Így érkezett Arnold Schwarzenegger Andy Vajna temetésére
Arnold Schwarzenegger azért érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen és beszédet mondjon Andy Vajna csütörtöki temetésén.
ÉLŐ: Így érkeztek a gyászolók Andy Vajna temetésére
Arnold Schwarzenegger azért érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen és beszédet mondjon Andy Vajna csütörtöki temetésén.
ÉLŐ: Így érkeztek a gyászolók Andy Vajna temetésére
Az UNILAD elevenítette fel azt az esetet, amikor életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt a minnesotai férfit, aki meggyilkolt két tinédzsert, akik 2012-ben, hálaadás napján betörtek hozzá.
A Litte Falls-i férfi korábban kamerákat tett ki, amivel figyelni tudta a háza előtt történő eseményeket, amikor figyelmes lett arra, hogy a két fiatal betör hozzá. Először Bradyvel, majd Kiferrel végzett. Az esetről azonban csak egy nappal később értesítette a rendőrséget.
Az esküdtszék bűnösnek találta a férfit, ezért életfogytiglanra ítélték, amit 2021-ben Smith megfellebbezett, de a próbálkozását elutasították. A férfit jelenleg az Oak Park Heights-i börtönben tartják fogva.
Pécs egyik legforgalmasabb parkolójában esett egymásnak két társaság. A helyzet gyorsan elfajult: előkerültek a kések, macséták és lapátok, ezekkel fenyegetőztek. De ami ezután történt, arra senki sem számított.
A sofőr ezután visszafordult, és ismét megpróbálta elütni a verekedőket, de ekkor már nem járt sikerrel, ugyanis elszaladtak előle.
A Tények megszólaltatta az egyik résztvevőt is. Az asszony elmondta, hogy a családjával csak vásárolni szerettek volna, amikor rájuk támadtak. Macsétával akarták megölni őket. Arról azonban ő sem beszélt, mi váltotta ki a konfliktust.
A 100 ezer követővel rendelkező TikToker, Nesaku éppen élő adásban volt, amikor otthona előtt lelőtték. Az utolsó felvételen lövések hangjait lehet hallani – írta meg a Mirror.
A támadást követően családja rögtön kórházba szállította Nesakut, de ott az orvosok nem tudták megmenteni az életét, a kórházban hunyt el.
Elfogták azt az idős férfit, aki az elmúlt években számtalan uszító, antiszemita feliratot firkált fel Budapest legkülönbözőbb pontjaira. Gyakori „alkotásai” tartoztak például az „Irtsd a szar zsidót!”, az „Irtsd a szar buzit!”, illetve a „Gázkamrába George Sorost!” feliratok.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a 75 éves férfi 2023 áprilisában egy ferencvárosi villamosmegállóban írt ki a meleg közösség tagjai elleni fizikai erőszakra uszító feliratokat, idén május 1-jén pedig egy választási plakátra firkált antiszemita szöveget.
A kerületi rendőrök azonosították a firkálót, akit 2024. május 14-én fogtak el, és az idős férfi beismerő vallomást tett. A férfi ellen közösség tagja elleni erőszak bűntett, valamint rongálás vétség gyanúja miatt indult eljárás. A IX. Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e korábbi hasonló bűncselekményekkel.
A 444 ugyanakkor azt írja, hogy
Főként falakra, villamosmegállókra, kukákra, vécékre, padokra, plakátokra, reklámtáblákra firkált. A lap szerint ő volt az is, aki többször is meggyalázta a Nehru parkban található romaholokauszt-emlékművet, amire többek között azt írta: „szarunk a holokausztra”.
Az idős férfi leggyakrabban kiírt üzenetei a 444 gyűjtése szerint ezek voltak: