KULT
A Rovatból

Így áll bosszút Steven Spielberg a fiatalkori zaklatóin – Megnéztük A Fabelman családot

Steven Spielberg 76 évesen, több mint 35 mozgókép után gondolta úgy, hogy itt az ideje elkészítenie „Így jöttem”-filmjét, s lássatok csodát: karrierjének egyik fényesen csillogó ékköve lett.

Link másolása

A háromszoros Oscar-díjas filmlegenda nagyjából minden létező műfajban kipróbálta már magát több mint 50 éves pályafutása során: sci-fi, dráma, vígjáték, háborús, romantikus és kalandfilm, fantasy, animációs film, musical, nagyjából végigment mindenen, (többször is) összehozta korának legtöbb pénzt kereső darabját (E.T. – A földönívüli, Jurassic Park) és még rengeteg kasszasikert, nyert két rendezői (Schindler listája, Ryan közlegény megmentése) és egy produceri (Schindler listája) Oscar-díjat, s mindezek ellenére sokakkal ellentétben egyszerűen képtelen a kiégésre.

Lélekben tehát most ért oda, hogy filmet forgasson a saját gyerek- és fiatalkoráról. A családjáról, felcseperedésének örömeiről, kihívásairól és traumáiról.

Nem utolsósorban pedig arról, hogy miként szeretett bele a filmezésbe már egészen fiatalon, és hogyan próbálta megvalósítani az álmát, hogy elismert és sikeres filmrendező legyen, a nagy tömegek szórakoztatója.

A Fabelman család tehát a mester életén alapszik, és hangsúlyozom, csak alapszik; a nevek, bizonyos történések és események megváltoztak, de azért mi tudjuk, hogy mégis csak az ifjú Steven Spielberg kalandjait követhetjük figyelemmel a játékidő két és fél órájában.

A kis Sammy Fabelmant (Mateo Zoryan, Gabriel LaBelle) a szülei, Mitzi (Michelle Williams) és Burt (Paul Dano) először viszik moziba az ’50-es években, méghozzá A földkerekség legnagyobb show-ja című 1952-es filmre, ami teljesen elvarázsolja a srácot, főként egy vonatos akciójelenet marad számára emlékezetes. Sammy rekonstruálni szeretné otthon a csodás szcénát, amelyet apja filmfelvevőjével rögzít, és ezzel el is dőlt a sorsa. Filmezni szeretne mindenáron. Az ősök természetesen támogatják, amiben tudják, főként művész lelkületű édesanyja, aki felismeri a gyerekben a tehetséget, a számítógépes cégnél dolgozó mérnök apja inkább csak hobbit lát fia mániájában. Az apa munkája miatt sokat költözik a hattagú család (Sammynek három húga van, ahogy Stevennek is a valóságban), így folyton új terepen kell helyt állnia a gyerekeknek, ráadásul egy családi dráma is kibontakozóban van a szülei házassága kapcsán egy harmadik fél miatt.

A mindennapok gondjai elől persze van menedék: a filmezés.

A Fabelman család a felszínen egy nem túl eredeti, sokszor látott családi dráma, amelyben láthatjuk a szülők és a gyerekek veszekedéseit, összetartását, széthúzását, vagyis mindazt, ami bármelyik famíliában előfordulhat, és amellyel kismillió film foglalkozott már. Persze egy Spielberg-féle családi dráma nem olyan, mint a többi. A gyönyörűen megkomponált képek, az alakítások, az emlékezetes jelenetek és az érzelmi hatás könnyedén az átlag fölé emelik csupán ezt a vetületet is. Mindezek mellé azonban kapunk egy kivételes ódát is a mozihoz.

Sammyvel sokan tudnak majd azonosulni (mint például e sorok írója), akik gyerekként, tiniként hozzá hasonlóan szintén képtelenek voltak (és nem is akartak) szabadulni a filmek és a mozi mágiája alól, egyúttal ki is próbálták magukat filmkészítőként mindazzal, ami rendelkezésükre állt, főként a kreativitásukkal.

A családtagokat, osztálytársakat és barátokat használták szereplőkként, és maguk próbálták megoldani a vágást, a speciális effekteket és a zenei aláfestést. Az amatőr filmezés diszkrét bája.

Ezekben a képsorokban természetesen temérdek utalást találunk Spielberg karrierjére. Az arizonai sziklás terepen skorpiókat gyűjtő cserkészcsapat mintha az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag nyitányából ugrottak volna elő, de a háborús filmek iránti megszállottság, illetve annak előképei is feltűnnek (amelyek aztán olyan alkotásokat eredményeztek, mint A Nap birodalma, a Ryan közlegény megmentése vagy a Hadak útján), és nem nehéz A cápára gondolni abban a bizonyos strandjelenetben…

Hihetetlenül intim és személyes utazás ez a film Spielbergtől, aki úgy mesél az ’50-es és ’60-as évekről, ahogy nem sokan.

Valósággal megelevenedik előttünk ez a korszak a szaki szűröjén keresztül, ami természetesen beengedi az édes mellett a bús képeket is: a zsidóság, a vallás és az antiszemitizmus kérdését, a tinisrác énkeresését, kudarcait vagy a középiskolai zaklatásait.

Ez utóbbi ellen is természetesen filmezéssel tud harcolni, aminek minden bizonnyal az év egyik legemberibb és legőszintébb jelenetét köszönhetjük.

A színészekről még nem esett kellő mennyiségű szó, pedig A Fabelman család nagyon sokat köszönhet nekik. A tinédzser Sammyt alakító Gabriel LaBelle nagy felfedezés, fényes jövő állhat előtte, Michelle Williams pedig abszolút uralja a vásznat a jeleneteiben, Mitzi Fabelmanként csodásan rétegelt alakítást nyújt, bemutatva egy emocionálisan nem túl stabil ember minden lehetséges rezdülését. Megérdemelt tehát az Oscar-jelölés, ahogy a nagyjából tízperces jelenlétéért Judd Hirsch esetében is, akit Boris bácsiként rövidke feltűnése ellenére biztosan nem felejtünk majd el. Paul Danónak is ott kellett volna lennie a nomináltak között a mellőzött apa szerepében, és ki kell emelni továbbá Julia Butterst is, aki Sammy húgát, Reggie-t alakítja több mint meggyőzően.

Spielberg állandó munkatársai, az operatőr Janusz Kaminski és a zeneszerző John Williams sem vették félválrról a feladatukat, A Fabelman család nem csak az agynak és a szívnek, az érzékeinknek is valódi csemege.

Mindent egybevetve Steven Spielberg 76 évesen elkészítette az eddigi legszemélyesebb filmjét, egy szívünkbe villámgyorsan bevackoló időutazást, ami sokaknak ad majd reményt, inspirációt és egy sebesen tovaröppenő két és fél órát, amelynek végeztével azt kívánjuk, bárcsak folytatódna Sammy, a Fabelmanek és persze Steven Spielberg sztorija.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: