KULT
A Rovatból

Igazi sztárparádét ígér, csak a humort felejtette ki Adam Sandler – Happy a flúgos golfos 2. kritika

Adam Sandler visszatér a golfpályára, de sajnos már csak botladozni tud rajta. Ez a film nem több egy Netflixre gyártott sztárparádénál, ahol a legnagyobb poén az, hogy ki mindenkit sikerült összetrombitálni.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 27.



Happy Gilmore idehaza sosem számított kultuszfilmnek, de Amerikában 1996-ban ez volt az a darab, ami Adam Sandlert végérvényesen a hollywoodi vígjátéksztárok közé repítette. A Billy Madison után ez lett a Saturday Night Live szerepeiből kitörő színész következő nagy dobása. Akkora sikert aratott ezekkel a vígjátékokkal Sandler, hogy később a saját produkciós cégét is erről a filmről nevezte el – így született meg 1999-ben a Happy Madison Productions, amely azóta is kitartóan termeli a Sandler-féle filmremekeket, vegyes, de inkább gyengébb minőségben.

Most, hogy Sandler már bő egy évtizede a Netflix stabil fizetésilistáján van, és minden egyes feltöltött filmmel egyre vastagabb lesz a bankszámlája, nehéz nem cinikusan szemlélni karrierjét.

Főleg úgy, hogy időnként bebizonyítja: tud ő igazán emlékezeteset is alkotni. Elég, ha csak a Csiszolatlan gyémántra, a Mindent egy lapra, vagy Az űrhajósra gondolunk, amelyekben újra és újra rácsodálkozhattunk, milyen tehetséges is valójában. Nos, a Happy, a flúgos golfos folytatásában ettől igencsak távol járunk.

Ez a film ugyanis nem más, mint a jól ismert Sandler-csomag újramelegítve. Bukdácsolás, kiabálás, altesti poénok, verekedések, néhány felesleges káromkodás – csak azért, hogy minden rajongó otthon érezze magát, de a 12-es karikát szigorúan betartja. Különösen szórakoztatónak nem nevezném, nálam például a 44. percig tartott, mire sikerült egy halk kacajt kipréselnie. Egy vígjátéknál ez elég gyér eredmény.

A forgatókönyvet Sandler régi tettestársával, Tim Herlihy-vel jegyzi, de maradjunk annyiban, hogy nem erőltették meg magukat a srácok.

A humor fáradt, öreges, klisés és sokszor erőltetett és önismétlő

– a film minden egyes jelenetéből sugárzik, hogy az alkotók önmagukat próbálják majmolni, ráadásul már nem is szívvel-lélekkel, inkább csak rutinból. Igazán ironikus milyen kellemetlen nézni néha ezt a Sandler-filmet, úgy hogy a kellemetlen humor pápája Eric André is szerepel a filmben, ő aztán megmutathatta volna az alkotóknak, hogy kell ezt jól csinálni.

A rendezői székbe ezúttal Kyle Newacheck került Dennis Dugan helyett. Newachecket A munka hősei (Workaholics) sorozat rajongói jól ismerhetik, ott már bizonyította vígjátéki érzékét, most viszont ő sem tudott csodát tenni. Érdekes, hogy Dugan nem rendezi örök barátja filmjét, de a régi karakterét újra elvállalta. Az egyetlen igazán izgalmas pont a mellékszereplők és cameók tömkelege, amivel tele van pakolva ez a nagyjából 120 perces "csoda".

Ezt egyébiránt negatívumként említeném meg, ugyanis teljesen megállítja a cselekmény menetét a rengeteg ismert arc.

Mintha a Netflix csak azért szórt volna el egy kisebb ország GDP-jének megfelelő összeget, hogy mindenkinek jusson fél perc. Ben Stiller, Benny Safdie, Eric André, Christopher McDonald, Margaret Qualley, Julie Bowen, Haley Joel Osment, Lavell Crawford, Steve Buscemi, Rob Schneider – és még sorolhatnánk napestig a színészeket. Ráadásul nem maradt ki a Sandler-család női ága sem, feleségestül, lányaival és anyukájával együtt, ahogy Ben Stiller és Christopher McDonald lányai is feltűnnek.

Persze vannak itt énekesek is, Bad Bunny, Eminem, Kid Cudi, Post Malone, természetesen ismert sportolók és golfozók sem maradtak ki, mint John Daily, Reggie Bush vagy Nikki Garcia, és még véletlenül sem feledkeztek meg a YouTube- és TikTok-személyiségekről sem, itt vannak a Bad Friends podcast műsorvezetői, vagy Sean Evans a Hot Onesból.

Ez a film leginkább egy végtelenített sztárparádéra hasonlít, ahol az egyetlen poén maga a felismerés, hogy „jé, ő is itt van”, és nem az, amit a szereplők valójában csinálnak.

A történet maga meglepően sötéten indul: Happy (Adam Sandler) boldog családapa, öt gyermekkel és szeretett feleséggel (Julie Bowen), akit azonban egy tragikus balesetben elveszít. Az életét teljesen szétzilálja ez az esemény, az alkoholba fojtja bánatát. Önmagát hibáztatja, hiszen a saját ütése okozta Virginia halálát.

Évekig megy az önsajnálat, amikor úgy látja Happy, hogy már nem lehet lejjebb, egy milliárdos ajánlatot tesz neki: indít egy új golfbajnokságot, a Maxi Ligát, amely a klasszikus golf végét jelentheti.

Ez kihúzná Happyt a gödörből, de meglepetésünkre visszautasítja az ajánlatot, hiszen a golf tette őt azzá, aki, még úgy is, hogy ő volt az első igazi lázadó a sport fiktív filmbeli történelmében. Végül persze mégis visszatér a pályára, mert pénz kell, hogy a lányát Párizsba, egy balettiskolába küldhesse, ám a klasszikus golfosok csapatát választja végül.

A film bőven túlírt. Három konfliktusszál próbál egyszerre érvényesülni: Happy belső harca a gyásszal és alkoholizmussal, a lánya tandíjának előteremtése, valamint a golf globális jövőjéért folytatott küzdelem.

Ez a három konfliktus egyszerre sok, ráadásul a cselekmény folyton megakad a cameók és a mellékszereplők miatt. Az alkotók láthatóan mindenkinek szerettek volna egy kis emlékezetes momentumot adni, de ez végül a film rovására ment. A narratíva teljesen szétesik és a végén minden történetszálat ledominál a golf túlélése, pedig szerintem nem ennek kellett volna adni a főszerepet. Ha egy kisebb történetben folytatódott volna Happy életének folytatása, talán jobban jártunk volna. Túl hosszú a majdnem 2 órás játékidő, nagyjából 20-30 perccel tovább maradt a flúgos golfos a képernyőn, mint kellene.

Akik szeretik Adam Sandlert, azok ebben filmben sem fognak csalódni, de hogy nem is születnek új rajongók, az is biztos.

Ez már nem az a fiatal, őrülten pörgő Sandler (szerencsére), hanem a hatvan felé közelítő, csendesebb, és sajnos kevésbé vicces változat. Moziban pénzkidobás lenne, de mivel csak a Netflix-előfizetésedbe kerül, ha van felesleges két órád, hát hajrá. Bajod nem lesz tőle, legfeljebb az az érzés marad benned a stáblista után, hogy ez a film semmit nem tett hozzá az életedhez. De aki már látott igazán totál kretén Adam Sandler-filmet, az tudja, lehetne sokkal rosszabb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk