KULT
A Rovatból

Időnként kacagtató módon szomorú történet – beszélgetés Gothár Péterrel Hét kis véletlen című filmjéről

A filmrendező közel két évtized után jelentkezett újra mozifilmmel. Ezúttal sem hagyta el jól ismert, szeretettel vegyes iróniája és az abszurd iránti érzéke.


 Hihetetlen és valóságos, nyers és romantikus, röhögtető és szívszorító, néha már-már zavarba ejtő, máskor mélységesen érzelmes Gothár Péter új filmje, a Hét kis véletlen. Vagyis mondhatjuk, minden ízében „gotháros”.

Nemcsak az élő vetítés a Kino moziban volt önmagában is felüdülés, hanem a beszélgetés a filmrendezővel egy kávézó teraszán, májusi napsütésben. Még a máskor kellemetlen háttérzajok is jól estek. Mivel jól tudjuk, hogy véletlenek valójában nincsenek, nem merültünk el a cím megfejtésébe, de így is jócskán akadt miről beszélnünk a filmről és azon túl is.

– Első benyomásként azt tudom mondani a filmről, hogy nagyon tömény, tipikusan az az alkotás, amit érdemes többször megnézni.

– Hát ez jó hír, hogyha többször is meg lehet nézni ezt a filmet. Remélem, úgy jó ez a többszörös, ahogy egy könyvben visszalapozol, aztán még sokáig otthagyod az éjjeliszekrényen, mert gyakran eszedbe jut, hogy belenézz.  Igyekeztünk formanyelvi jeleket adni, amikből időben kiderül, hogy nem azonnal kell a nézőnek megértenie minden részletet, akár nem is a moziban ülve, hanem később, visszagondolva fogja tudni ő maga a mesét történetté kerekíteni. Talán ez a szemlélet eredményezett érzelmes, időnként kacagtató módon szomorú történetet, melynek szereplői közép-kelet-európai értelmiségiek. Összezárva élnek a családi lakásban, az ismert szeretetmentő megoldásokat zongorázzák végig, hogy fáradt érzelmi helyzetüket rendbe tegyék.

Mondhatnánk, hogy ez egy „pre-karantén történet”. De nem mondjuk.

– Az irónia egyes kiszólásokban is benne van, amelyekre az ember azonnal „asszociál”. „Aki Magyarországon él, az magyar, aki nem Magyarországon él, az nem magyar” – mondja a férj felesége Angliából betoppanó tanítványára. De ilyen a mentős diszpécser-hang: „Maradjon velünk, ön fontos számunkra.”

– Sok szlogen határolja gyakran élesen napi mozgásterünket. Bár ez valami helyett van, de ad némi globalizációs sablon-bájt, hogy minden mentőszolgálat ugyanazt a szlogent használja – és ugyanaz a feladata is: a mi személyes megszólításunk. Persze tudjuk - nyilván nem csak a maszktól -, nem tudjuk egymást megszólítani. A filmbeli történetek felvetésével az is célunk volt, hogy ezt a hiányzó személyes hangot előtérbe hozzuk.

– A korábbi filmjeiben is jellemző volt az abszurd humor, amely többek között abból táplálkozik, hogy nem értjük egymást, elbeszélünk egymás mellett.

– Mikor mindenki a saját rutin-világában pörög reggeltől estig, és nem csupán mi szenvedünk kommunikáció-hiányban, hanem a velünk való kommunikáció is nagyon rossz, akkor az együtt élők folyamatosan próbára teszik egymás türelmét. A lét csak kellő iróniával tud működni. Erős érzelmi kötődés alapon mégis - bármilyen nagy a feszültség - öt perc múlva már hiányzik a másik, és be nem fejezett, meg nem hallgatott történeteik segítségével, ha felszabadul a fürdőszoba, némán kiengesztelődnek és összeborulnak. Amikor mindez annyira összegyűlik, hogy tarthatatlanná válik, a mi fikciónk szerint a véletlen az, ami megoldást hoz. Valamit elmozdít, amitől tudok valamit csinálni, amire családtagjaim végül talán tisztelettel tekintenek.

Az érzelmi alapú sikeres megfelelés az, ami az egyik napot, meg az egyik lábat a másik után teszi. A hirtelen meghozott döntések nem biztos, hogy előre viszik a dolgokat, de a rendszeres kínlódás elvezet egyfajta rutinhoz, amiből a legkisebb kilépés is örömet, feltöltődést jelent.

Ez a rutin gyakran megzavar, nem is biztos, hogy megtörtént, amit megpróbáltunk előidézni, hogy tudjunk nyitottak lenni és tudjunk szeretni. Kamaszként belenéztük a tükörbe és azt mondtuk:” Elvis Presley vagyok” - aztán mentünk az iskolába, és már nem voltunk azok, de belül igen.

– A korábbi filmjeiben is, a Megáll az időtől a Tiszta Amerikáig fontos motívum volt, hogy valaki elmegy, vagy el akar menni az országból. Ezúttal az egyik hősnő, Albán kimegy Angliába, majd rövid időre hazatér, hogy felkavarja az állóvizet, de végül visszamegy.

– A 60-as években, amikor a Megáll az idő játszódik, azt írták fel az emberek a „kéménybe füsttel”: Amerika. Akkor az elmenetel végleges döntés volt. Megkönnyítette az életünket Elvis, és szerettünk volna mi is azokból a harmóniákból részesülni. Azt gondoltuk, ami itt nem sikerül, az ott igen. Albán első generációs külföldön élő, kórustá-borban szeretne részt venni, és nem marad sokáig. Amiért hazajön, az a zene, esetünkben Bartók – kulturális örökségünk. Ma könnyebb megvalósítani, hogy az ember kipróbálhassa magát olyan közegben, ahol a személyes ambíciók és adottságok – innen nézve – könnyebben érvényesülnek.

-Ezúttal is kiváló kortárs írók a szerzőtársai.

– Bognár Péterrel és Németh Gáborral többször dolgoztam színházi előadásokon. Az akkor kialakult kölcsönös inspirációs folyamat vezetett ahhoz, hogy a Hét kis véletlen könyvét együtt írjuk. Amellett, hogy szenvedélyesen próbálom megismerni és terjeszteni a kortárs irodalmat, szükségesnek érzem, hogy a film alapszövege támasz, erős irodalmi bázis legyen. Gondolom, nem véletlen, hogy írókkal filmeken dolgozva inspiráljuk egymást.

Munkáim során talán Bereményi Gézával volt a legkönnyebb együtt dolgozni – neki filmes agya van. Nagy előny, hogy a közös élmények, amikből számomra filmeket írt, és azok, amiket együtt írtunk, eleve forgatókönyvnek készültek, filmek akartak lenni. Bodor Ádám regényével, novelláival találkozva az adaptáció volt a tanulás, a szellemi izgalom. A szöveg pontos értése, a rávezetés volt számomra a kötelező feladat. Úgy érzem, az irodalom csak alázatos interpretálással ad teret nála a filmes fantáziának, a képekbe rejtett történeteknek.

Esterházy Pétert megpróbáltam párszor a film felé fordítani, mert úgy gondoltam, hogy rendkívüliek azok a szövegek, amiket a felvetett képekhez, „igaz történetekhez” adott. A figyelemre méltó jelentéstartalom mellett jelen volt ezekben a humor, játékosság, az egészséges infantilizmus - ami nélkül a filmcsinálás nem működik.

Egy film mindig az idő függvényében él – az a kérdés, érvényes lesz-e még filmnek 20-30 év múlva is. Egy-egy vetítés alatt hallom azokat a barátaimat, alkotótársaimat jelezni, zizegni, akik nincsenek ott, de mégis hallom a nevetésüket - Esterházyét mindig, vagy például a rötyögő harákolást, ami Makk tanár úr sajátja.

– Ön csaknem két évtizedig nem rendezett mozifilmet, a 2002-es Magyar szépség volt az utolsó.

– Az ember ösztönösen védekezik bizonyos csalódások ellen. A belső vetítő, a „filmezés” azért állandóan megy, és mikor rászánja magát, hogy valamit kiemeljen és pályázzon vele, „beadjon” abból, ami a fiókjában van, és amit esetleg másoknak is megmutatna, az nagyon nehéz pillanat. Sok múlik a véletlenen, hogy a szerencséd miként találkozik a belső, filmcsináló kényszereddel. Beadtam, mert nem utolsó sorban a tanítványaim szerették volna, ha forgatok, én pedig mindenképpen helyzetbe szerettem volna hozni őket.

– És a generációs különbségek csak erősítették a film ihletettségét.

– Táborosi András operatőr tanítványom volt az egyetemen, ez az első nagyjátékfilmje - szerepe van abban is, hogy ebbe a munkába belefogtam. Több kulcsfontosságú feladatot bíztunk nagyon fiatal emberekre a filmben, ilyen munkatárs Szórád Máté vágó, Torma Mária látvány-, Tihanyi Ildi jelmeztervező. A forgatás során elsősorban mégsem az életkorunkból adódó különbségek emelkedtek ki, inkább az egymás látásmódjára való kölcsönös kíváncsiság, a munkában való elmerülés közös öröme. Ugyanúgy egyenrangú alkotótársaim ők, mint Selmeczi György zeneszerző, akivel több, mint negyven éve dolgozunk filmeken, színdarabokon, tanításban együtt.

– Feltűnik a filmben Znamenák István, a hajdani Köves Dini, és a film végén az autós szerelmi jelenet szintén a Megáll az időt idézi fel. Hogyan látja ma ezt a nemzedéki kultuszfilmet?

– Igen, a színészek ilyenek, feltűnnek - mit tehetünk, az ember nem válogathatja meg a barátait. Talán ösztönös törekvésem, hogy a színielőadások, filmek, amiket készítek, ne hasonlítsanak egymásra – mindenesetre ez a szándék. A többi a véletlen műve.

Minden képi elbeszélésnek van egy nem megírt, önmagától kikövetelt saját formája, és a kész filmnek azon a helyen, azon a hangon kell megszólalnia. Ebben a városban egy Gellért-hegy, egy Erzsébet híd van, a helyszínek ugyanúgy meghatározzák az életünket, mint az egyéb beépült motívumok és körülmények.

Ma is úgy látom, hogy szerencsés pillanatban és fontos tartalommal tudott elkészülni a Megáll az idő. Viszonylag fiatalok voltunk, mikor forgattuk, mégis tudtuk, hogy történelemről készítünk játékfilmet. Az idő, amiben élünk, meghatározza a gondolkodásunkat - tematikusan tehát az idő jó alap történetmesélésre. Pláne, ha olyasmi hordozza, koronázza ezt a korszak-időt, mint a 60-as évek zenéi. Már régebben elhatároztam, hogy nem nézem meg többet a Megáll az idő-t, nem is „szerepelek vele”, mert ez a közös munka nagyon erős emlék, pillér az életünkben. Sokat tanultam belőle. Nem szeretnék rajta felfedezni mostanában keletkezett sérüléseket, melyek bármit kérdésessé tesznek vele kapcsolatban.

– Ön tv-filmekkel kezdte a pályáját. Mostanában a Duna TV-n, az M5 csatornán nagyon sok olyan tv-játékot ismételnek meg, amelyek a 60-as, 70-es, 80-as években készültek és ezek ennyi idő után komoly értéket képviselnek. Én úgy érzem, hogy ez a műfaj nagyon hiányzik ma.

– Mikor a 60-as 70-es években a televíziózás úgymond a csúcspontján volt, a műfaj megvalósulási szempontból sem technikailag, sem egyéb lehetőségében nem tartozott az első vonalbeli lehetőségek közé - bár kétségtelenül vannak kivételek és születtek értékek. Képernyőre kerültek a klasszikus magyar irodalom ismertebb alkotásai az akkori lehetőségekhez igazított kiválasztásban és színvonalon. Ez a 45 perces műfaj hiányzik a ma televíziójából éppúgy, mint az alkotók, szakemberek életéből. Nagyon gazdag a magyar irodalom, lenne ezen a téren néhány tudáspótló feladat ma is.

– E film után hogyan tekint a jövőbe?

– Terv, mondanivaló van. Dolgozni kell tovább akkor is, ha korábbi feladataimra több idő jutott, mint amennyi a hátra levőkre kinéz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: