KULT

Hullákról lerángatott katonaruhát adtak a civilekre, hogy meglegyen a létszám

Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. október 21.


Link másolása

A munkatáborok mindennapjai szigorú szabályok között zajlottak. Erről a téma kutatói szerint is hű képet ad az Örök tél című 2018-as Szász Attila film. Hajnalban volt az ébresztő, utána órákon át tartó sorakozó és létszámellenőrzés, ételosztás. A foglyok 12-14 óra munka után térhettek csak vissza a lágerbe.

Az Örök Tél főszereplője, Gera Marina EMMY jelölést kapott. Az Emmy díjátadóra november 25-én kerül sor. Sorsszerű, hogy pont aznap lesz a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Ebből az alkalomból a Malenkij Robot Emlékhely 25-én 18 órától megemlékezést tart.

A nők és a férfiak kivétel nélkül mind kemény fizikai munkát végeztek, és napi teljesítményük után kapták meg következő napi fejadagjukat. Naponta általában 10-17 deka fekete kenyeret kaptak, káposzta- vagy köleslevest, amiben szinte semmi tápanyag nem volt.

A higiéniás viszonyok is borzasztóak voltak. Havi egyszer volt lehetőség tisztálkodásra. Mindenki tetves volt, a táborokban terjedt a tífusz, és a vérhas. A gyógyszer hiánycikk volt, orvos, felcser vagy nővér pedig csak nagyon szerencsés esetben akadt az elhurcoltak között. Nem csoda, hogy a táborokban az első években egymást érték a halálesetek.

1947-es békeszerződés aláírása után némiképp javult a helyzet. Sok helyen propaganda célból a foglyok lefényképezését is engedélyezték. Az egyik ilyen csoportkép előtt tárlatvezetőnk megkérdezte, mit gondolunk, ki nem illik a képre? Sokan találgathatták, melyik életerősnek tűnő fogoly lóghat ki a sorból, én azonban döbbenten vettem észre a kakukktojást: a kisbaba!

Megtudtuk, hogy terhes nőket is hurcoltak el, illetve sokan a lágerben estek teherbe egy fogolytársuktól, vagy az erőszakos őröktől. Muszbek Frigyesné született Szloboda Mária történetét osztotta meg velünk a tárlatvezetőnk, akit Rakamazról hurcoltak el négy hónapos állapotos asszonyként. Kint a lágerben állapotosan is le kellett mennie dolgozni a szénbányába. Miután megszületett lánya, Nórika 1945 októberében egyik napról a másikra 13 édesanyát 13 újszülöttel hazaengedtek. Felpakolták őket a vagonba, és útnak indították őket. Szinte élelem és víz nélkül.

A három hetes utat a tizenháromból egyetlen kisbaba élte túl, Nóra.

Ez volt az a pont, ahol kigördültek a könnycseppek. A tárlatvezetés során elhangzottak közül számomra ez volt a legmegrázóbb történet, valószínűleg azért, mert én is édesanya vagyok. Belegondolni is borzalmas, hogy ezek a nők és gyermekeik mit élhettek át ott a vagonokban.

Az tárlatvezetés közben a “fiktív barakkban” alkalmunk nyílt beszélgetésre is. Kiderült, hogy a látogatók közül többen személyesen is érintettek a témában, mert egy-egy családtagjuk megjárta a munkatáborokat, vagy éppen ott vesztette életét.

Tárlatvezetőnk, Dán Vanda, fiatal történész hallgató ezzel kapcsolatban rámutatott arra is, milyen fontos munkát végeznek a téma kutatói. Makra Mónika, történész, a kiállítóhely koordinátora kutatótársaival több életutat sikeresen feltárt. Előfordult, hogy az áldozatok családtagjai végül tőlük tudták meg, mi lett a sorsa hozzátartozójuknak.

Az egyik túlélővel folytatott beszélgetés során derült fény a Wágner Teréz halálának körülményeire is, akit Dunavarsányból hurcoltak el. A lányt 17 éves korában hurcolták el, és se testileg, se lelkileg nem bírta a viszontagságokat. Amikor megbetegedett, fogolytársai minden nap adtak neki fejadagjukból, a lány azonban ennek ellenére meghalt. Társai annyira megkedvelték, hogy koporsós temetést rendeztek neki, holott a legtöbb áldozat a mai napig jelöletlen tömegsírban fekszik.

A tömegsírba a halottak mellé gyakran a haldokló betegeket is belökték.

A túlélőkkel folytatott beszélgetés során derült ki egy olyan eset is, hogy a beteg magához tért, és könyörgött, fogolytársainak, húzzák ki onnan.

A sötét termek és folyosók után az Áldozatok kamrájának fehérsége szinte vakítóan hatott. A hófödte sírhantokat imitáló helyiségben egy perces néma csönddel emlékezhettünk az elhunytakra.

Becslések szerint közel 1 millióra tehető a szovjet táborokban dolgoztatott magyar állampolgárok száma, és megközelítőleg 300 ezer magyar veszíthette életét a Szovjetunióban.

A halálos áldozatok pontos számát lehetetlen hitelesen megállapítani. Az oroszok nem, vagy csak elvétve regisztrálták azokat a haláleseteket, amelyek a deportálás során, vagy a munkatáborokban a tömeges pusztulást hozó járványok miatt következtek be. 2017-ben a Hadtörténeti Intézet és Múzeum átadott egy online adatbázist, amelybe közel 65 ezer kint elhunyt áldozat adatait vitték fel.

A tárlaton szembesültünk azzal is, hogy a hazatérés sem volt mindig boldog és felhőtlen. A kommunista újság rendszeresen lehozta a hazaérkező túlélők névsorát. Előfordult azonban, hogy hiába várt a család, az elhurcolt a hazafele úton vesztette életét.

A túlélők sok esetben 40 kilósan, csontsoványan, betegen, tetvesen érkeztek haza. A családok néha meg sem ismerték hozzátartozójukat. Sokan pedig a hazaérkezés után szó szerint halálra ették magukat. A legyengült, nélkülözéshez szokott szervezetük képtelen volt feldolgozni az elfogyasztott étel mennyiséget.

A Magyar Kommunista Párttal ráadásul a szovjet elvárásoknak megfelelően a civil „málenkij robotosokat” összemosta a hadifoglyokkal, és hazatérésük után még hátrányos megkülönböztetés is érte őket.

Az Emlékhely különlegességéhez hozzátartozik, hogy a bunkerben nincs térerő. A másfél órás tárlatvezetés során így csakis az elhangzott borzalmakra és az emlékezésre koncentráltunk.

Ha felkeltette érdeklődésed a Pokol bugyrai tárlat, regisztrálj az egyik tárlatvezetési időpontra. A kiállítás látogatására csak így van lehetőség. Részletek az emlékhely honlapján és Facebook oldalán.

Nézd meg az alábbi videón az MNM Málenkij Robot Emlékhely kisfilmjét is:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: