KULT
A Rovatból

Hosszú Katinka és az Iron Lady tudatosan felépített alteregói egymásnak – interjú Pálinkás Norberttel, a Katinka című dokumentumfilm rendezőjével

Pálinkás Norbert nemcsak a dokumentumfilm forgatásáról mesélt, hanem arról is, milyennek ismerte meg a közös munka során, és hogyan látja ő Hosszú Katinkát.


Magyarország nincs híján sportlegendáknak, és többekről is emlékezetes portréfilmek készültek. Annak idején országos szenzációt keltett Kósa Ferenc Küldetés című filmje az olimpiai és világbajnok öttusázó Balczó Andrásról (1976), vagy a Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni, a Gulyás-fivérek munkája (1981). 2000-ben Egerszegi Krisztina is filmvászonra került Zákonyi S. Tamás és ifj. Elek Ottó jóvoltából. Ők azonban akkorra már mind befejezték aktív versenyzői pályafutásukat. Első ízben fordul elő, hogy egy olyan bajnok arcképét rajzolják meg a filmesek, aki ma is a világ legjobbja a maga sportágában, és ötödik olimpiájára készül.

Pálinkás Norberttel, a Katinka című film rendezőjével beszélgettünk alig két héttel a tokiói játékok kezdete előtt.

- Hosszú Katinka nem csupán a 21. századi úszósport egyik legnagyobb alakja, hanem egyben közszereplő, országimázs-arc és médiasztár is. Hogyan fogtak hozzá ehhez a portréfilmhez, a körülmények minden előnyével és hátrányával együtt?

- Alkotói szempontból mindenképpen jó, hogy nem utólag készítünk valakiről filmet. Egy dokumentumfilm-rendező álma, hogy benne legyen a történetben. Ennek a munkamódszernek a hátránya, de egyben az izgalma is, hogy nagy benne a bizonytalanság. Sokszor azt sem tudjuk, mi lesz másnap. Katinkát producerünk, Lajos Tamás győzte meg közel másfél-két év alatt, hogy ez a legjobb pillanat, hogy készüljön róla egy film. Ezzel párhuzamosan meg tudta győzni a Nemzeti Filmintézetet, a fő finanszírozót, hogy ez egy nemzetközi érdeklődésre is számot tartó film lehet. Az eredeti tervek szerint elkezdtük a forgatást 2020 január elején egy dél-afrikai edzőtáborban. Azt gondoltuk, hogy fél évig forgatunk, elkísérjük Katinkát az olimpiáig, aztán jönnek az utómunkálatok és 2020 karácsonya előtt bemutatjuk a filmet.

- Erre jött egy világjárvány...

- Bezárt az egész világ, a sportélet, bezártak az uszodák, nem lehetett repülni, nem voltak edzőtáborok, versenyek. Katinkának a fő edzésmódszere a nagyon sok, rendszeres versenyzés. A riói olimpia előtt szinte kéthetente indult egy versenyen, ezeket edzésre használta. Tehát kihúzták a szőnyeget a talpa alól. Azt sem tudtuk, lesz-e olimpia valamikor, azt sem, hogy ez Katinkát hogy érinti, kiesik-e formájából, veszít-e vagy sem a motivációjából. E sok kérdőjel sűrűjében kellett egy olyan mezsgyét találni, amely mentén tudunk előre haladni.

- Egy ilyen portréfilm kicsit olyan, mint egy életmű-interjú. Mindkettőnek alapvető eleme a riportalany és a riporter közötti erős bizalmi légkör. Ezt hogyan sikerült megteremtenie Katinkával?

- Őszinte leszek: az első néhány forgatási napon ez még nem volt meg. Sok mindent tudtam róla, ráadásul majdnem földim: ő bajai, én pedig egy Baja melletti kis faluban nőttem fel, de személyesen addig nem találkoztunk. Van egy kolléganőm, Hatala Csenge, aki nemcsak a kutatás részével foglalkozik, hanem szerkeszt és válogat az utómunkálatokhoz. Mindent elolvastunk, ami megjelent róla, de a sajtóból nemigen jön át az, hogy milyen személyiség.

Az első alkalom úgy indult, hogy a dél-afrikai edzőtáborban egy reggeli edzés után leültünk és végigbeszéltük, hogy ki mit gondol erről a filmről. Úgy tűnt, hogy ugyanazt gondoljuk, de az első forgatási napokon kiderült, hogy a forgatási gyakorlatban ez mégsem így van.

Ő azt hitte, hogy sokkal nagyobb távolságot tartunk, én pedig, hogy sokkal közelebb jutunk egymáshoz. Ő úgy gondolta, hogy éli a szokásos életét, mi pedig ezt a „távolból” felvesszük, vagyis részéről nem kell beletenni semmi pluszt, hogy esetleg elhangozhatnak olyan kérdések, amelyekről eddig még ő sem gondolkodott.

Kellett egy folyamat, hogy erre ráérezzen, és nekem is meg kellett éreznem, hogy mikor léphetek beljebb és beljebb. Aztán talán a negyedik alkalommal, egy nizzai verseny végén készítettünk vele interjút egy üres uszodában, és a végén azt mondta: „Milyen jót beszélgettünk.” Efelé haladtunk tovább és most már megvan a bizalom egymás iránt.

- A Katinkát „hivatalos életrajzi dokumentumfilmként” hirdetik.

- Azért, mert Katinka beleegyezésével és részvételével zajlik, és vélhetően ez az utolsó olimpiája, hiszen 32 évesen is már az idősebb úszók közé tartozik. Ennyi sikerrel a háta mögött aligha vállal még egyet. Ezért is nagyon jó az időzítés, és szerintem ezért is vállalta a filmet. Most már Tokióban van, és dacára annak, ami az elmúlt másfél évben történt, felszívta magát és feláll a rajtkőre.

- Az élet alaposan beleszólt a forgatásba, de nyilván volt azért egy előre felépített váza a filmnek.

- Egy párhuzamos történetvezetésre gondoltunk. Egyfelől feldolgozzuk a múltat: hogyan lett a bajai kislányból Iron Lady, hogyan lehet egy bájos 30 ezres magyar vidéki kisvárosból, a Petőfi-szigeti uszoda 25 méteres medencéjéből eljutni a világhírnévig, a világcsúcsokig, milyen állomásai, csúcspontjai és buktatói voltak ennek a pályafutásnak. A másik szál pedig a jelen, a forgatás kezdetétől az olimpiáig. Ha ezt a két szálat jó érzékkel vágjuk keresztbe a film elejétől kezdve, jó dinamikával adagoljuk a múltat és a jelent, egy olyan lüktetést kap a film, amelyre a néző újra és újra felkapja a fejét.

A múltbéli szálat egészen pontosan meg tudtuk írni előre: tudtuk, hogy mikor mi történt vele, kik voltak azok a fontos szereplők, család, barátok, edzők, társak, szerelmek, akik körülötte voltak, segítették, esetleg gátolták céljai elérésében. A jelenből csak annyit tudtunk, hogy lesznek versenyek, edzőtáborok, válogatók. Ez összeomlott, és itt tényleg az élet írta a forgatókönyvet. Borzasztó, amit ez a járvány az egész világban okoz a mai napig, kár minden áldozatért, de filmesként csak azt tudom mondani, hogy dramaturgiai szempontból jót tett a filmnek.

Ez a járvány benne lesz a történelemkönyvekben, és mi ennek a történelemnek egy kis szeletét a főhősünkön keresztül be tudjuk mutatni. Így válik egy olimpiára készülő bajnok történte kordokumentummá.

- Volt-e a forgatás során olyan érdekes, kedves sztori, amit elmesélhet?

- Nyilván a legjobb poénokat nem akarom leleplezni, de nagyon sok ilyen esetet megéltünk. Számomra nagyon megható az a bensőséges viszony, ami a mai napig megvan Katinka és a nagypapája között. Laci bácsi, akit már a stáb is csak „Papának” szólít, tanította meg Katinkát úszni, ő volt az első edzője. 83 évesen is lejár úszni, gyakran biciklivel megy, van véleménye Katinka úszásáról, formájáról. Nagyon szép élmény volt visszamenni a régi általános iskolájába. Előszedtek nekünk egykori osztálynaplókat, amiket Katinka nem is látott, és egy volt osztálytársával kezdte visszalapozni a hatodikos, hetedikes naplókat.

De azt is érdekes volt megfigyelni, ahogyan Katinka mozog a nemzetközi úszóközegben, ahogy frappánsan megold minden helyzetet, ahogy üzletasszonyként tárgyal. Felépített egy céget, egy sok száz gyereket tanító úszóiskolát, van egy csapata, amely indul az Úszóliga versenyein, reklámarca több híres márkának. Valóban világsztár! Van 500 ezer követője a Facebookon, és ennek fele külföldi.

- Vannak-e tabutémák?

- Egyelőre nem volt olyan, amiről ne beszélhettünk volna. Van, amit még tartalékolunk, mert úgy éreztük, nem a legjobb időzítés lenne bizonyos dolgokat előhozni az olimpiai felkészülés közben. Nyilván az egész ország kíváncsi az ő magánéletére, volt egy eléggé médiazajos válása, amiből talpra kellett állnia, most van egy új szerelme. Ezekről is szó lesz, de a legfontosabb – és ezt már az elején megígértük Katinkának – hogy semmi olyant nem teszünk, ami kockáztatja az ő munkáját. Éppen ezért folyamatosan mérlegelnünk kellett, hogy meddig mehetünk el, mekkora léptekkel léphetünk be az ő magánszférájába.

- Ki lehetett-e kerülni a politikát? Mert bármennyire is megosztott az ország, úgy gondolom, hogy a sport egyike azoknak a dolgoknak, ami ezt a megosztottságot felülírja. Ilyen volt a foci EB, és az olimpián is az egész ország várja a magyar aranyérmeket.

-Igen, ki lehetett, több szempontból is. Egyrészt nem botlottunk bele a forgatás során olyan témába, amiről úgy éreztük, nem szabad beszélni, másrészt semmi olyan kérés nem érkezett hozzánk, amivel kedveznünk kellett volna a politikának, ha már állami finanszírozású filmet csinálunk. Ha Katinka nyer az olimpián, az önmagában pozitív üzenet, nemcsak magának szerez dicsőséget, hanem Magyarországnak is, nem kell azt még plusz politikai töltettel ellátni.

- A másfél éves közös munka alatt milyen embernek ismerte meg Hosszú Katinkát?

- Mindenekelőtt zárkózottnak, amit nem gondoltam volna egy közszereplőről. De akit megkedvel, vagy a bizalmába fogad, azzal nagyon kedves, jó fej, van humora, jókat tud spontánul, felszabadultan nevetni. Iszonyú céltudatos mindenben, amit csinál. Ha nem úszó lett volna, hanem például divattervező vagy építész, abban is a világ legjobbja lenne. Hihetetlenül tud küzdeni az előtte álló célért, ezáltal nagyon magas a fájdalomküszöbe és a tűrőképessége, úszóként nyilván jól bírja a monotonitást, és ez valószínűleg minden tevékenységében benne van. És imád versenyezni, magáért a versenyért is. Például mond magának egy időt, és nekiáll edzésen, hogy teljesítse. Ha sikerül, vége az edzésnek, nem kell további 6000 métert leúsznia.

- Mindehhez persze óriási kitartás is kell legyen benne, a tehetség mellett.

- Nagyon erős mentálisan is. A vezérmotívuma lesz a filmnek a Hosszú Katinka vs. Iron Lady kérdés, a két személyiségtípus egy emberben. A Bajáról elszármazott kislány és az Iron Lady, aki meghódítja az úszóvilágot. Gyakran visszatérek erre a témára vele és remélem, hogy a film végére a nézők is meg fogják érteni, hogy ez a két személyiség egy és ugyanaz, vagy párhuzamosak, tudatosan felépített alteregói egymásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk