prcikk: Hosszú Katinka és az Iron Lady tudatosan felépített alteregói egymásnak – interjú Pálinkás Norberttel, a Katinka című dokumentumfilm rendezőjével | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Hosszú Katinka és az Iron Lady tudatosan felépített alteregói egymásnak – interjú Pálinkás Norberttel, a Katinka című dokumentumfilm rendezőjével

Pálinkás Norbert nemcsak a dokumentumfilm forgatásáról mesélt, hanem arról is, milyennek ismerte meg a közös munka során, és hogyan látja ő Hosszú Katinkát.


Magyarország nincs híján sportlegendáknak, és többekről is emlékezetes portréfilmek készültek. Annak idején országos szenzációt keltett Kósa Ferenc Küldetés című filmje az olimpiai és világbajnok öttusázó Balczó Andrásról (1976), vagy a Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni, a Gulyás-fivérek munkája (1981). 2000-ben Egerszegi Krisztina is filmvászonra került Zákonyi S. Tamás és ifj. Elek Ottó jóvoltából. Ők azonban akkorra már mind befejezték aktív versenyzői pályafutásukat. Első ízben fordul elő, hogy egy olyan bajnok arcképét rajzolják meg a filmesek, aki ma is a világ legjobbja a maga sportágában, és ötödik olimpiájára készül.

Pálinkás Norberttel, a Katinka című film rendezőjével beszélgettünk alig két héttel a tokiói játékok kezdete előtt.

- Hosszú Katinka nem csupán a 21. századi úszósport egyik legnagyobb alakja, hanem egyben közszereplő, országimázs-arc és médiasztár is. Hogyan fogtak hozzá ehhez a portréfilmhez, a körülmények minden előnyével és hátrányával együtt?

- Alkotói szempontból mindenképpen jó, hogy nem utólag készítünk valakiről filmet. Egy dokumentumfilm-rendező álma, hogy benne legyen a történetben. Ennek a munkamódszernek a hátránya, de egyben az izgalma is, hogy nagy benne a bizonytalanság. Sokszor azt sem tudjuk, mi lesz másnap. Katinkát producerünk, Lajos Tamás győzte meg közel másfél-két év alatt, hogy ez a legjobb pillanat, hogy készüljön róla egy film. Ezzel párhuzamosan meg tudta győzni a Nemzeti Filmintézetet, a fő finanszírozót, hogy ez egy nemzetközi érdeklődésre is számot tartó film lehet. Az eredeti tervek szerint elkezdtük a forgatást 2020 január elején egy dél-afrikai edzőtáborban. Azt gondoltuk, hogy fél évig forgatunk, elkísérjük Katinkát az olimpiáig, aztán jönnek az utómunkálatok és 2020 karácsonya előtt bemutatjuk a filmet.

- Erre jött egy világjárvány...

- Bezárt az egész világ, a sportélet, bezártak az uszodák, nem lehetett repülni, nem voltak edzőtáborok, versenyek. Katinkának a fő edzésmódszere a nagyon sok, rendszeres versenyzés. A riói olimpia előtt szinte kéthetente indult egy versenyen, ezeket edzésre használta. Tehát kihúzták a szőnyeget a talpa alól. Azt sem tudtuk, lesz-e olimpia valamikor, azt sem, hogy ez Katinkát hogy érinti, kiesik-e formájából, veszít-e vagy sem a motivációjából. E sok kérdőjel sűrűjében kellett egy olyan mezsgyét találni, amely mentén tudunk előre haladni.

- Egy ilyen portréfilm kicsit olyan, mint egy életmű-interjú. Mindkettőnek alapvető eleme a riportalany és a riporter közötti erős bizalmi légkör. Ezt hogyan sikerült megteremtenie Katinkával?

- Őszinte leszek: az első néhány forgatási napon ez még nem volt meg. Sok mindent tudtam róla, ráadásul majdnem földim: ő bajai, én pedig egy Baja melletti kis faluban nőttem fel, de személyesen addig nem találkoztunk. Van egy kolléganőm, Hatala Csenge, aki nemcsak a kutatás részével foglalkozik, hanem szerkeszt és válogat az utómunkálatokhoz. Mindent elolvastunk, ami megjelent róla, de a sajtóból nemigen jön át az, hogy milyen személyiség.

Az első alkalom úgy indult, hogy a dél-afrikai edzőtáborban egy reggeli edzés után leültünk és végigbeszéltük, hogy ki mit gondol erről a filmről. Úgy tűnt, hogy ugyanazt gondoljuk, de az első forgatási napokon kiderült, hogy a forgatási gyakorlatban ez mégsem így van.

Ő azt hitte, hogy sokkal nagyobb távolságot tartunk, én pedig, hogy sokkal közelebb jutunk egymáshoz. Ő úgy gondolta, hogy éli a szokásos életét, mi pedig ezt a „távolból” felvesszük, vagyis részéről nem kell beletenni semmi pluszt, hogy esetleg elhangozhatnak olyan kérdések, amelyekről eddig még ő sem gondolkodott.

Kellett egy folyamat, hogy erre ráérezzen, és nekem is meg kellett éreznem, hogy mikor léphetek beljebb és beljebb. Aztán talán a negyedik alkalommal, egy nizzai verseny végén készítettünk vele interjút egy üres uszodában, és a végén azt mondta: „Milyen jót beszélgettünk.” Efelé haladtunk tovább és most már megvan a bizalom egymás iránt.

- A Katinkát „hivatalos életrajzi dokumentumfilmként” hirdetik.

- Azért, mert Katinka beleegyezésével és részvételével zajlik, és vélhetően ez az utolsó olimpiája, hiszen 32 évesen is már az idősebb úszók közé tartozik. Ennyi sikerrel a háta mögött aligha vállal még egyet. Ezért is nagyon jó az időzítés, és szerintem ezért is vállalta a filmet. Most már Tokióban van, és dacára annak, ami az elmúlt másfél évben történt, felszívta magát és feláll a rajtkőre.

- Az élet alaposan beleszólt a forgatásba, de nyilván volt azért egy előre felépített váza a filmnek.

- Egy párhuzamos történetvezetésre gondoltunk. Egyfelől feldolgozzuk a múltat: hogyan lett a bajai kislányból Iron Lady, hogyan lehet egy bájos 30 ezres magyar vidéki kisvárosból, a Petőfi-szigeti uszoda 25 méteres medencéjéből eljutni a világhírnévig, a világcsúcsokig, milyen állomásai, csúcspontjai és buktatói voltak ennek a pályafutásnak. A másik szál pedig a jelen, a forgatás kezdetétől az olimpiáig. Ha ezt a két szálat jó érzékkel vágjuk keresztbe a film elejétől kezdve, jó dinamikával adagoljuk a múltat és a jelent, egy olyan lüktetést kap a film, amelyre a néző újra és újra felkapja a fejét.

A múltbéli szálat egészen pontosan meg tudtuk írni előre: tudtuk, hogy mikor mi történt vele, kik voltak azok a fontos szereplők, család, barátok, edzők, társak, szerelmek, akik körülötte voltak, segítették, esetleg gátolták céljai elérésében. A jelenből csak annyit tudtunk, hogy lesznek versenyek, edzőtáborok, válogatók. Ez összeomlott, és itt tényleg az élet írta a forgatókönyvet. Borzasztó, amit ez a járvány az egész világban okoz a mai napig, kár minden áldozatért, de filmesként csak azt tudom mondani, hogy dramaturgiai szempontból jót tett a filmnek.

Ez a járvány benne lesz a történelemkönyvekben, és mi ennek a történelemnek egy kis szeletét a főhősünkön keresztül be tudjuk mutatni. Így válik egy olimpiára készülő bajnok történte kordokumentummá.

- Volt-e a forgatás során olyan érdekes, kedves sztori, amit elmesélhet?

- Nyilván a legjobb poénokat nem akarom leleplezni, de nagyon sok ilyen esetet megéltünk. Számomra nagyon megható az a bensőséges viszony, ami a mai napig megvan Katinka és a nagypapája között. Laci bácsi, akit már a stáb is csak „Papának” szólít, tanította meg Katinkát úszni, ő volt az első edzője. 83 évesen is lejár úszni, gyakran biciklivel megy, van véleménye Katinka úszásáról, formájáról. Nagyon szép élmény volt visszamenni a régi általános iskolájába. Előszedtek nekünk egykori osztálynaplókat, amiket Katinka nem is látott, és egy volt osztálytársával kezdte visszalapozni a hatodikos, hetedikes naplókat.

De azt is érdekes volt megfigyelni, ahogyan Katinka mozog a nemzetközi úszóközegben, ahogy frappánsan megold minden helyzetet, ahogy üzletasszonyként tárgyal. Felépített egy céget, egy sok száz gyereket tanító úszóiskolát, van egy csapata, amely indul az Úszóliga versenyein, reklámarca több híres márkának. Valóban világsztár! Van 500 ezer követője a Facebookon, és ennek fele külföldi.

- Vannak-e tabutémák?

- Egyelőre nem volt olyan, amiről ne beszélhettünk volna. Van, amit még tartalékolunk, mert úgy éreztük, nem a legjobb időzítés lenne bizonyos dolgokat előhozni az olimpiai felkészülés közben. Nyilván az egész ország kíváncsi az ő magánéletére, volt egy eléggé médiazajos válása, amiből talpra kellett állnia, most van egy új szerelme. Ezekről is szó lesz, de a legfontosabb – és ezt már az elején megígértük Katinkának – hogy semmi olyant nem teszünk, ami kockáztatja az ő munkáját. Éppen ezért folyamatosan mérlegelnünk kellett, hogy meddig mehetünk el, mekkora léptekkel léphetünk be az ő magánszférájába.

- Ki lehetett-e kerülni a politikát? Mert bármennyire is megosztott az ország, úgy gondolom, hogy a sport egyike azoknak a dolgoknak, ami ezt a megosztottságot felülírja. Ilyen volt a foci EB, és az olimpián is az egész ország várja a magyar aranyérmeket.

-Igen, ki lehetett, több szempontból is. Egyrészt nem botlottunk bele a forgatás során olyan témába, amiről úgy éreztük, nem szabad beszélni, másrészt semmi olyan kérés nem érkezett hozzánk, amivel kedveznünk kellett volna a politikának, ha már állami finanszírozású filmet csinálunk. Ha Katinka nyer az olimpián, az önmagában pozitív üzenet, nemcsak magának szerez dicsőséget, hanem Magyarországnak is, nem kell azt még plusz politikai töltettel ellátni.

- A másfél éves közös munka alatt milyen embernek ismerte meg Hosszú Katinkát?

- Mindenekelőtt zárkózottnak, amit nem gondoltam volna egy közszereplőről. De akit megkedvel, vagy a bizalmába fogad, azzal nagyon kedves, jó fej, van humora, jókat tud spontánul, felszabadultan nevetni. Iszonyú céltudatos mindenben, amit csinál. Ha nem úszó lett volna, hanem például divattervező vagy építész, abban is a világ legjobbja lenne. Hihetetlenül tud küzdeni az előtte álló célért, ezáltal nagyon magas a fájdalomküszöbe és a tűrőképessége, úszóként nyilván jól bírja a monotonitást, és ez valószínűleg minden tevékenységében benne van. És imád versenyezni, magáért a versenyért is. Például mond magának egy időt, és nekiáll edzésen, hogy teljesítse. Ha sikerül, vége az edzésnek, nem kell további 6000 métert leúsznia.

- Mindehhez persze óriási kitartás is kell legyen benne, a tehetség mellett.

- Nagyon erős mentálisan is. A vezérmotívuma lesz a filmnek a Hosszú Katinka vs. Iron Lady kérdés, a két személyiségtípus egy emberben. A Bajáról elszármazott kislány és az Iron Lady, aki meghódítja az úszóvilágot. Gyakran visszatérek erre a témára vele és remélem, hogy a film végére a nézők is meg fogják érteni, hogy ez a két személyiség egy és ugyanaz, vagy párhuzamosak, tudatosan felépített alteregói egymásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A cenzúra soha nem látott méreteket ölt” – letiltották Molnár Áronék filmjét egy kispesti gimnáziumban
A kispesti gimnázium igazgatója nem engedélyezte az Itt érzem magam otthon vetítését. Szarka Judit tanár vitatja, a főszereplők külön vetítésre hívják a diákokat. Az igazgató döntésére a film két főszereplője, Lovas Rozi és Molnár Áron is reagált.


A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium igazgatója a közelgő választásokra hivatkozva nem engedélyezi az Itt érzem magam otthon című film levetítését az iskola hagyományos rendezvényén – írta a Telex.hu egy olvasói levél nyomán. Az eseményt szervező tanár szerint a szakmai kompetenciáját kérdőjelezték meg, a film főszereplői pedig cenzúrát emlegetnek, és külön vetítésre hívják a diákokat.

Az ügy előzménye, hogy az iskola médiaszakos tanára, Szarka Judit a tavaszi szünet előtti mozimaratonra tervezte bemutatni Holtai Gábor filmjét. A rendező személyesen, a saját laptopjáról vetítette volna le az alkotást, ami után beszélgetett volna a diákokkal. Múlt pénteken azonban az igazgató behívatta a tanárt, és közölte vele a döntését.

„Azt mondta, hogy bár nem látta a filmet, utánaolvasott a kritikáknak, és nem vetíthetjük le, mert ez aktuálpolitikai film” – idézte fel a történteket Szarka Judit, aki szerint éles, de kulturált vita alakult ki köztük. Az igazgató később propagandafilmnek is nevezte az alkotást, és bár a vetítést a „választás előtti érzékeny időszakban” nem engedélyezte, egy májusi időpontot lehetségesnek tartott.

A tanár, aki közel harminc éve szervezi a rendezvényt, a szakmai szabadsága megsértésének éli meg a történteket. „Mozgóképkultúrát és médiát tanító tanárként én választom meg milyen filmeket érdemes levetíteni a diákoknak, és minden évben szempont számomra, hogy legyen közöttük friss alkotás. Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmjét kétszer láttam, és azt gondolom, remek parabola ez a diktatúra természetéről” – mondta Szarka, aki hangsúlyozta, a pártpolitizálás nem volt célja. Úgy érezte, a döntéssel a kompetenciáját vonták kétségbe.

Az Itt érzem magam otthon helyett végül egy másik pszichothrillert, a Mesterjátszmát vetítik le. A diákok többsége úgy reagált a cserére, hogy vagy még nem szavazhatnak, vagy ha igen, akkor sem egy film fogja megváltoztatni a véleményüket.

Az igazgató döntésére a film két főszereplője, Lovas Rozi és Molnár Áron is reagált:

Szégyennek nevezték a történteket, és közölték, ha a jelenlegi kormány marad, a cenzúra erősödni fog. „Ezért a cenzúra soha nem látott méreteket ölt majd, ha nem váltjuk le ezt a rendszert” – üzenték. A két színész egyúttal meghívta a gimnázium diákjait egy nyilvános vetítésre, ahol közönségtalálkozót is tartanak nekik.

A film producere, Farkas Ádám elmondta, kedves gesztusnak tartották a felkérést, de a lemondás után már nem az ő dolguk vizsgálni a döntés hátterét. A rendező, Holtai Gábor nem kívánt reagálni az igazgató minősítésére, és szerinte a helyzetet úgy kell kezelni, hogy az ne okozzon problémát a tanároknak és a diákoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Hevér Gábor is csatlakozik az újrainduló Heti Hetes csapatához
Újabb névvel bővült a visszatérő Heti Hetes stábja. A műsorvezető Nagy Ádám, Majka és Hajós András mellett a népszerű színész, Hevér Gábor is helyet foglal majd a műsorban.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, visszatér a Heti Hetes az RTL-re. A megújult műsor házigazdája a JÓLVANEZÍGY és Fókuszcsoport YouTube-csatornákról ismert Nagy Ádám lesz. Az már korábban biztossá vált, hogy a hetesfogatban helyet kap Hajós András és Majoros Péter Majka is. Az RTL azt ígérte, a teljes névsort a választásokig hátralévő időben folyamatosan hozzák nyilvánosságra.

Hétfő reggel újabb névvel bővült a műsor stábja: az RTL bejelentette, hogy Hevér Gábor is csatlakozik a műsorhoz.

„Helló Hevér Gábor, helló Heti Hetes! Reszkess, közélet, mert az RTL április 12-től újra tálalja a feketelevest!”

– írták az RTL közösségi oldalán.

Kép forrása: RTL Facebook

A csatorna múlt héten közölte, hogy a legendás közéleti-szatirikus műsor az országgyűlési választások estéjén, április 12-én, az urnazárást követően 19:30-kor tér vissza a képernyőre. A premiert követően az adások vasárnap esténként 21:00-tól lesznek láthatók az RTL-en, és ezzel egy időben felkerülnek az RTL+ Premium streamingplatformra is.

A bejelentés óta élénk vita alakult ki a műsor időzítéséről. Puzsér Róbert publicista szerint az, hogy a műsort csak a szavazóhelyiségek bezárása után tűzik képernyőre, politikai óvatosságra és gyávaságra utal. Erre Majka egy videóban reagált, ahol azzal érvelt, hogy a döntés éppen a felelősségről szól, mivel a kampánycsend után már nem akarták befolyásolni a választókat. A vitába vasárnap Hajós András is beszállt, aki kollégájával szemben Puzsérnak adott igazat.

A Heti Hetes eredetileg 1999 és 2016 között futott az RTL Klubon, így közel egy évtizedes szünet után tér vissza a képernyőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Szexuális perverziók, szvingerezés, gyilkosság – A DTF St. Louisban David Harbour és Jason Bateman keverednek bele egy mocskosul vicces játszmába
Az alábbi kritikából kiderül, hogy minek a rövidítése a DTF, és az is, hogy mennyi epizódonkénti fordulattal kalkulálhatnak a nézők. Spoiler: sokkal.


Két sorozattitán, Jason Bateman és David Harbour egyesítették erőiket, hogy létrejöjjön a DTF St. Louis című sorozat, amely lehetőséget adott nekik, hogy komikus és drámai készségeiket egyaránt csatarendbe állíthassák. Batemant vígjátékszínészként ismerhettük meg Az ítélet: családban (amely 2008 és 2019 között 5 évadot élt meg), illetve olyan mozifilmekben, mint az Édes kis semmiség, a Kidobós, a Szakíts, ha bírsz, a Hancock, a Páros mellékhatás, a Sejtcserés támadás, a Förtelmes főnökök vagy a Testcsere. Majd jött a nagy karrierfordító projekt, a 2017-ben indult Ozark című sorozat, amelyben Bateman egy eddig nem, vagy csak ritkán látott oldalát mutatta meg: a főhős drámai színészét (oké, egy kicsit előtte, a 2015-ös Az ajándékkal már rendesen meg tudta lepni a közönséget, az igaz). Az Ozarkkal egyrész visszatalált a szériákhoz, másrészt újrakalibrálta a pályáját, így azóta láthattuk őt – ráadásul nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is akár – A kívülállóban (2020) vagy legutóbb a Fekete nyúlban (2025) is nagyot játszani komoly szerepekben.

David Harbour pedig sokáig az örök mellékszereplő volt (Világok harca, Túl a barátságon, A Quantum csendje, Zöld Darázs, A védelmező, Fekete mise, Suidice Squad: Öngyilkos osztag stb.), mígnem megkapta Hopper seriff szerepét a Stranger Thingsben, s lám, hirtelen főszereplőt faragtak belőle.

Akciósztár lett a Hellboyjal (2019) és a Vérapóval (2022), illetve szuperhős a Fekete Özveggyel (2021) és a Mennydörgők*-kel (2025). A Stranger Things olyan magaslatokba katapultálta Harbourt, hogy még jó ideig kedvére válogathat a szerepek közül. Főképp, ha olyasmiket választ, mint Batemannel közös új projektje, a DTF St. Louis, amit már jó ideje szerettek volna összehozni. Harbour különösen, mivel ez az első sorozatos munkája executive producerként. Eredetileg ő és Pedro Pascal játszották volna a főszerepeket, Pascal azonban kiesett a projektből, s így került a helyére Bateman.

A DTF St. Louis mindenese (értsd kreátora, írója, rendezője) egyébként Steve Conrad, akit főként olyan filmek forgatókönyvírójaként ismerhetünk, mint Az időjós (2006), A boldogság nyomában (2006), a Walter Mitty titkos élete (2013) vagy Az igazi csoda (2017).

S ahogy e listából is látható, Conrad igen rutinos már a humoros és drámai képsorok ügyes összecsiszolásában, a könnyes-vicces filmjeiben való jártasságát pedig ezúttal is kamatoztatni tudta.

A DTF St. Louis három középkorú (kb. az ötvenes éveikben járó) ember története. Clark Forrest (Bateman) St. Louis ismert és népszerű időjósa, aki megkapja maga mellé jelelőnek Floyd Smernitch-et (Harbour). Ők ketten a közös munka során jól összebarátkoznak, közel kerülnek egymáshoz a magánéletben is. Mindketten házasok, de Floyd felesége, Carol (Linda Cardellini) lesz a harmadik kerék a történetben.

Clark és Floyd ugyanis kipróbálják a DTF (azaz Down to Fuck) nevű társkereső alkalmazást (nevéből adódóan főként szexuális célból hozza össze az embereket), hogy megfűszerezzék egy kicsit a kihunyóban lévő házasságaikat. Majd Carollal kiegészülve kialakul köztük egy szerelmi háromszög, ráadásul az egyikük nemsokára halálát leli furcsa és látszólag megmagyarázhatatlan körülmények között. Ennél többet pedig nem is árulunk el a cselekményről, mivel a DTF St. Louis egyik nagy erénye, hogy folyton meg tudja lepni a nézőt.

Csak az első epizódban több minden történik, mint más sorozatok teljes hossza alatt, és ez nem vicc.

Erős felütést kapott tehát a széria, s bár a soron következő részekben egy kicsit már visszafogják a csavarok adagolását, azért így sem kell bánkódnunk, minden etapra jutnak meglepetések bőven. Mindig más kerül a gyanú középpontjába, illetve flashbackekben folyamatosan tárulnak fel előttünk a szereplők közti események, átverések, idézőjeles hátbaszúrások, valamint egy barátság krónikájának fejezetei.

A gyilkos után nyomozó Donoghue Homer (Richard Jenkinsnek mindig nagyon örülünk) és Jodie Plumb (Joy Sunday a Wednesday Biancájaként szerzett hírnevet magának) képviselik a nézőket, velük együtt próbáljuk mi is felderíteni, hogy mi mindent történhetett e három ember között, ami idáig vezetett.

David Harbour egyébként Hopper seriff mellett élete legjobb alakítását nyújtja a végtelenül kedves és odaadó, de súlyos önbizalomhiánnyal küzdő Floydként, aki mindenkin segíteni akar, csak magán nem tud. Jason Bateman kellemesen kiismerhetetlen Clarkként, aki látszólag valóban fontosnak tartja Floyd barátságát, mégis lefekszik a feleségével, és amúgy is van benne valami zavaró sunyiság. Linda Cardellini pedig egyfajta kertvárosi femme fatale-ként tetszeleg Carolként, aki boldogtalan a házasságában, és elhisszük róla, hogy ügyesen manipulálja a környezetét a kénye-kedve szerint.

Hármójuk szerelmi, barátsági, megbízhatósági és önzési tánca a DTF St. Louis, amelynek egészen sajátos (és abszolút működő) humora van, amelybe egy szempillantás alatt belevegyülhet az izgalom és a dráma is. Egy furcsa, de imádnivaló krimis műfajmix.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nagyon rossz előérzetem van – a hetedik részig érdemes türelmesnek lenni az új netflixes rémálom-horrorsorozattal!
Egy menyasszony rémálma, egy furcsa család és egyre nyomasztóbb a légkör. Minden adott egy erős horrorhoz. Mégis, a sorozat hosszú epizódokon át alig halad előre, mintha direkt húzná az időt. Aztán hirtelen magához tér, és amit kapunk, azt igencsak megköszönjük!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. március 31.



A Netflix új horrorsorozata már az első pillanatban gyanús: amikor egy produkciót úgy próbálnak eladni, hogy „a Stranger Things alkotóitól”, ott érdemes egy kicsit hátra lépni.

Ez a marketingfogás ugyanis gyakran inkább hangzatos címke, mint valódi kreatív jelenlétet jelez. Itt csak Stranger Things-pénz van, nem alkotók.

Nem meglepő tehát, hogy a sorozatnak valójában kevés köze van a Duffer-tesókhoz és ahhoz a fajta atmoszférához és történetvezetéshez, amely a Netflix sikersorozatát megalapozta.

Az indítás ugyanakkor kifejezetten ígéretes. Egy feszült véres, úgynevezett „cold open” jelenettel kezdünk, amely azonnal felkelti az érdeklődést a nyomasztó hangulatban. A történet középpontjában egy fiatal nő áll, aki élete egyik legfontosabb eseményére, az esküvőjére készül. Ám ez az élmény hamar rémálommá válik. A menyasszony teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül: a leendő férje családja uralja az eseményeket, ő maga pedig szinte teljesen elveszíti az irányítást a saját élete felett.

Ez az alaphelyzet önmagában is feszültséggel teli, és kiváló kiindulópont lehetne egy erős pszichológiai thrillerhez.

A sorozat egyik legnagyobb erénye az atmoszférateremtés. Az első epizódokban folyamatosan jelen van egy fojtogató, kellemetlen érzés, amely a családi dinamika torzulásából fakad. A néző szinte együtt szenved a főhőssel, miközben egyre mélyebbre merül ebbe az idegen és ellenséges közegbe. A szereplők többsége szándékosan furcsa, kiszámíthatatlan és zavarba ejtő, ami hatékonyan erősíti a bizonytalanság érzetét.

A központi párost alakító Camila Morrone és Adam DiMarco között működik a kémia, hitelesen hozzák a szerelmespárt, akik egyre abszurdabb helyzetbe sodródnak. A mellékszereplők közül különösen emlékezetes Gus Birney idegesítően túljátszott sógornője, aki egyszerre irritáló és szórakoztató jelenség. Jennifer Jason Leigh pedig láthatóan élvezi a manipulatív anyós szerepét, még ha karaktere idővel háttérbe is szorul.

A családfőt alakító Ted Levine jelenléte pedig már önmagában hordoz egyfajta fenyegető aurát, amelyet korábbi szerepei csak tovább erősítenek. (Ő volt Buffalo Bill A bárányok hallgatnakban.)

A horror azonban igazán lassan kerül a felszínre. A sorozat tempója ugyanis kifejezetten lassú, sokszor indokolatlanul vontatott. A történet apránként adagolja az információkat, ami egy bizonyos pontig működhetne, ám itt gyakran inkább frusztrálóvá válik. A folyamatos félrevezetések és ál-nyomok (red herringek) nem annyira izgalmasak, mint inkább fárasztóak, és időnként az az érzésünk támad, hogy a készítők szándékosan hülyének nézik a nézőt, visszatartják az információkat, nem pedig ügyesen építik a rejtélyt.

Ez a fajta történetvezetés különösen a horror műfaján belül problémás. A feszültség ugyanis nem fokozódik, hanem inkább szétaprózódik. A sorozat első felében alig találunk valóban emlékezetes vagy ijesztő jeleneteket, a jumpscare-ek pedig inkább kötelező elemként vannak jelen, mintsem valódi hatásként. Az egész inkább kellemetlen, mint félelmetes horror élmény.

Tematikáját tekintve a sorozat ambiciózus. A történet, a házasság, a generációs traumák és az identitásvesztés kérdéseit próbálja horrorba csomagolni.

Ez önmagában izgalmas vállalkozás, és nem példa nélküli: az It Follows például hasonló módon emelt be társadalmi és pszichológiai rétegeket a műfajba. Itt azonban az allegória túlságosan is direktnek és túlgondoltnak hat. Az üzenetek nem organikusan épülnek be a történetbe, hanem sokszor szinte didaktikusan kerülnek a néző elé. Pedig a forgatókönyvet jegyző Haley Z. Boston több ígéretes horrorban is benne volt az utóbbi időben (Guillermo del Toro: Rémségek tára és A cseresznye vadiúj íze).

Amit viszont a képernyőn látunk, az működik, kifejezetten figyelemre méltó a technikai megvalósítás. A sorozat látványvilága igényes, a fényképezés kimondottan szép, a kameramunka, a helyszínek, a világítás és a vágás pedig professzionális. Egyértelmű, hogy a készítők nagy hangsúlyt fektettek a vizuális megvalósításra. Éppen ezért különösen sajnálatos, hogy mindez nem párosul egy erősebb, feszesebb forgatókönyvvel. Legalább is az első felében.

Az igazi fordulat aztán a sorozat vége felé megérkezik. A hetedik epizódtól kezdve hirtelen felgyorsulnak az események, a történet lendületet kap, és valódi feszültség kezd kialakulni.

Az addig lassan csordogáló narratíva egyszer csak életre kel, és egy sokkal izgalmasabb, koncentráltabb élményt nyújt. A finálé kifejezetten erősre sikerült: egyszerre működik horrorcsúcspontként és érzelmi lezárásként. Az utolsó előtti epizód különösen emlékezetes, hiszen egyfajta kamaradrámává alakul, amelyben a párkapcsolati dinamika kerül a középpontba, mindezt horrorisztikus keretbe ágyazva. Bár nem minden megoldás tökéletes, például a digitális effektek néhol kilógnak az összképből (főleg a CGI vér…), a befejezés mégis képes részben ellensúlyozni a korábbi hibákat.

Összességében ez a sorozat tipikus példája annak, amikor egy erős alapötlet és kiváló technikai kivitelezés nem találkozik megfelelő történetmeséléssel és tempóval.

Az első epizódok lassúsága és túlbonyolítottsága sok néző türelmét próbára teheti, ám aki kitart, egy kifejezetten erős befejezést kap jutalmul.

Nem hibátlan élmény, sőt, sok szempontból kifejezetten egyenetlen, de a végére összeáll annyira, hogy érdemes legyen beszélni róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk