KULT
A Rovatból

5 ikonikus horrorkarakter, és amit még nem tudtál róluk

Alien, Frankenstein, Dracula, Krueger és Hannibal legérdekesebb kulisszatitkai.


A rettegős mozifilmek koronázatlan királyait mindenki ismeri, a háttértörténetüket azonban már nem biztos.

Ismerd meg a kultikus szereplők mögött rejlő bizarr históriákat!

Alien

A világ egyik leghíresebb sci-fi horrorja, az Alien-sorozat vérfagyasztó lényének eredetileg volt szeme. A karakter megálmodója, H.R. Giger svájci művész azonban végül leszedte róla, mondván,

úgy sokkal vérfagyasztóbb, ha sosem tudjuk, hogy éppen merre néz.

A filmforgatáson a jelmez alá érthető okokból egy irreálisan magas és vékony embert kerestek, végül teljesen véletlenül a londoni Soho egyik sörözőjében bukkantak rá a stábtagok a megfelelő alanyra.

A 218 centiméteres, nigériai Bolaji Badejo bújhatott így Alien bőrébe, de valószínűleg hamar megbánta élete első és egyetlen filmszereplését. Ugyanis

a szörny jelmeze úgy lett kialakítva, hogy nem tudott benne leülni,

ezért végig állnia kellett a fárasztó felvételek során. Továbbá

annyira meleg volt az apró szemnyílással rendelkező maszk, hogy legfeljebb negyed órát tudta a fején tartani.

Bolajit egyébként külön trénerek készítették fel a fizikális megterhelésre és a szokatlanul lassú, kecses mozgáskoordinációra.

Frankenstein

Az közismert, hogy Mary Shelley írta a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című, mérföldkőnek számító regényt. Azt azonban már kevesen tudják, hogy

19 évesen, terhesen kezdett dolgozni rajta, és amikor befejezte, ismét terhes volt,

méghozzá az angol romantikus költészet egyik legjelentősebb képviselőjétől, Percy Shelley-től.

A mű úgy keletkezett, hogy Shelley harmadik gyerekükkel terhes felesége dacára szeretett bele barátja lányába, Marybe, a szökésben lévő párt pedig Lord Byron fogadta be. Egy hideg nyári estén Byron vendégei körében kitalálta, hogy rendezzenek történetíró versenyt: az nyer, aki a legijesztőbbet kreálja. Mary is nekilátott, hogy egy lidérces álmát papírra vesse, ebből született a világhírű könyv.

Frankensteinről sokan tévesen gondolják azt, hogy a teremtmény neve, holott Victor Frankenstein a szörny létrehozója, amelynek szándékosan nincsen megszólítása.

A teremtett démont Mary eredetileg afrikainak ábrázolta,

mivel férjével a felszabadítás hívei voltak, még cukrot sem fogyasztottak, mert elolvasták, hogy a feketék rovására készül.

Az első adaptációkban még könyvhűen mutatták be a teremtményt, később vált zölddé a bőrszíne.

Dracula

A vámpírról elsőként Drakula figurája jut eszükbe, Bram Stoker 1897-es regénye alapján. Az író hat év kutatómunka után, Vlad Tepes havasalföldi fejedelemről mintázta a főszereplőjét, aki a 15. század közepén uralkodott. Vlad ugyan nem mások vérét szívta, de minden idők legkegyetlenebb méltóságaként vonult be a történelembe.

A Drǎculea Vlad román keresztneve, és apja nevéből, a Draculból származtatható

(ami románul ördögöt jelent, latinul pedig sárkányt).

A 17 éves korától uralkodó Vlad minden ellensége kínhalált halt: a Tepes ragadványnév karóbahúzót jelent, ez volt ugyanis a kedvenc kivégzése.

A faggyúval bekent karókon a halálraítéltek akár egy teljes napig is szenvedtek, ugyanis a végbélen keresztül lassan ért létfontosságú szervet. Leghíresebb ámokfutása II. Mehmed szultán 1462-es támadásához köthető, ekkor

a havasalföldi fejedelem több tízezer törököt húzatott karóba, hogy példát statuáljon és elűzze a behatolókat.

Két adókövetelő török tisztviselőnek pedig beleszögelte a fejébe a turbánt, miután nem vették le a jelenlétében a fejfedőjüket.

Tepes a munkakerülőkkel és a pitiáner bűnözőkkel sem bánt kesztyűs kézzel:

egyszer összehívta a koldusokat egy lakomára, majd dühében rájuk gyújtotta a termet.

Freddy Krueger

Az égett arcú, kalapos, csíkos pulcsis és pengekesztyűs alakot sem kell bemutatni egy mozirajongónak sem. Freddy Krueger figuráját a rendező, Wes Craven rakta össze személyes élményei alapján:

a nevét egy régi zaklató osztálytársáról kapta, aki őt is gyakran bántotta, az arcát pedig egy csavargó ihlette, aki halálra rémítette Cravent kiskorában.

A sötétzöld-piros csíkos pulcsi a Plastic Man képregény óta foglalkoztatta, ráadásul olvasott egy kutatást, miszerint ez a színkombináció a legzavaróbb az emberi szem számára.

A Rémálom az Elm utcában története pedig úgy fogant meg a rendező fejében, hogy továbbgondolta a Los Angeles Times cikksorozatát, amelyben arról számoltak be, hogy a Pol Pot rémuralmai elől Amerikába menekült kambodzsai menekültek gyermekeit elviselhetetlen rémálmok gyötrik. Olyannyira, hogy

az érintettek megtagadták maguktól az alvást, és volt, aki szívrohamot kapott az álmában.

A filmsorozat első részében debütált az akkor még teljesen ismeretlen Johnny Depp, aki éppen egy másik film válogatására igyekezett. Azonban Wes Craven ránézett, és meggyőzte, hogy inkább nála szerepeljen.

Depp karaktere elégcsúfos véget ért a Rémálom az Elm utcában című filmben, hiszen testét elnyelte az ágya, majd hatalmas vérgejzírként végezte a plafonon. Ezt a jelenetet úgy vették fel, hogy a bútorokat a padlóra szögezték, a vér pedig a valóságban fentről lefelé zúdult le, csak a kamerát állították fejjel lefelé.

Hannibal

Thomas Harris Hannibalról szóló regényeinek első adaptációját össze-vissza adogatták a sztárok: először Gene Hackman akarta magának a főszereppel együtt, de a lánya lebeszélte róla. Ekkor került Jonathan Demme rendezőhöz, aki Michelle Pfeiffert és Sean Conneryt nézte ki a főszerepekre, de mindketten visszadobták, így került a képbe a végső páros: a szerepért küzdő Jodie Foster és Anthony Hopkins, aki

először azt hitte a cím hallatán, hogy egy gyerekfilmről van szó.

1991-ben, Valentin-napon mutatták be A bárányok hallgatnak című pszichothrillert, amely az Oscar történelmében egyedülállóan megnyerte az öt legfontosabb kategóriát: a legjobb film, rendezés, férfi és női főszereplő, illetve adaptált forgatókönyv díját egyaránt.

Hopkins csak 20 percet kapott a vásznon, mégis elvitte a főszereplésért járó aranyszobrot, ráadásul azóta is ez az egyetlen Oscar-díjas horrorfilm.

Az FBI végig támogatta a forgatást, például megengedték, hogy a valódi akadémiájukon forgasson a stáb, mert azt remélték, hogy a nyomozónő karaktere miatt több lány jelentkezik majd hozzájuk.

Hopkins pedig sorozatgyilkosokat látogatott a börtönben és aktákat olvasgatott róluk, hogy jobban beleélhesse magát a szerepbe.

A film plakátján is szereplő halálfejes lepkékkel – a másik filmbéli sorozatgyilkos, Buffalo Bill házi kedvenceivel – viszont nem boldogult a csapat:

először megfagytak a rovarok, ezért másféle lepkék statisztáltak helyettük, amelyekre festett műkörmöket ragasztottak

a kreatív munkatársak. A szerencsétlenek azonban ettől nem tudtak repülni, ezért madzagon rángatták őket a látszat érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: