Hogyan lehet eljutni a VIII. kerületből a UPC közép-európai elnöki székébe?
Kovács Nimród nyugdíjba vonult nemzetközi üzletember. Budapesten született, de 20-as éveiben az Egyesült Államokba emigrált. Tanulmányai idején pincérkedésből élt, majd a Thunderbird School of Global Management-en MBA diplomát szerzett.
Ezzel kezdődött 35 évig tartó üzleti karrierje, melynek során a reklám-, a kábeltelevízió-, és a telekommunikáció világában tevékenykedett. A világ szinte minden táján dolgozott, de most már ideje nagy részét Budapesten tölti. Jelenleg befektetőként, természetbarát borosgazdaként él.

Hosszú, kalandos és tanulságos volt az út, amely
1971-ben a budapesti nyolcadik kerületből az olasz menekülttáboron át az Egyesült Államokba, majd vissza Budapestre és Egerbe vezette.
Különleges életpálya az övé, amely a legismertebb New York-i reklámügynökségektől, a kábeltelevíziós világtól, a Discovery Channel megalapításától, az HBO magyarországi sugárzásától a UPC közép-európai elnöki székébe és onnan a saját borászatáig vezette.

Az eltelt 45 év alatt nagy utat járt be magán- és üzletemberként, térben, gondolkodásmódban, életszemléletben. Sikeres lett, megdolgozott érte.
Szerinte nincs kudarc, csak lecke, és a szerencse megjutalmazza azt, aki készen áll megdolgozni érte:
"Büszke vagyok arra, hogy a körülöttem, a velem együtt dolgozó emberek nagyon sok pénzt csináltak. A beosztottjaim a legtöbbször komoly profittal szálltak ki a buliból.
Vallom, mert megtapasztaltam, hogy ha jelentős értéket adsz a világnak, abból Neked is busásan jut. Hatvanhét éves leszek, és még mindig keresem a választ arra, hogy miről szól az élet."
Nemzetközi üzletemberként vált ismertté, 2009 óta a saját borászatát vezeti. Hat, különböző gimnáziumban tanult, mire sikerült jeles eredménnyel leérettségiznie és pincérként kezdte pályafutását Budapesten. 1971-ben az olasz menekülttáboron át az Egyesült Államokba került, ahol üzleti tudományokból diplomázott a Coloradói Egyetemen, és New Yorkban a legismertebb amerikai reklámügynökségek vezető munkatársaként ismerte meg az üzleti világ törvényeit, amelyeket későbbi pályafutása alatt kiválóan kamatoztatott.
Társtulajdonosa lett azoknak a cégeknek, amelyek részt vettek a Discovery Channel fejlesztésében, bevezették Magyarországon az HBO-t és a Chello Média csatornáit. Aktívan vett részt a UPC létrehozásában, amely a vezetése alatt a legnagyobb közép- és kelet-európai kábelszolgáltatóvá vált.
2000-ben létrehozta a Monarchia Borkereskedést, majd a Monarchia Borászatot. 2009-ben vonult vissza az üzleti élettől, azóta az egri, Kovács Nimród borászatot vezeti. Megtanulta, hogy csak minőségben és márkákban szabad gondolkodni, és azt is, hogy mindenki egy márka az életben.

A csapat, a közvetlen környezet, a család mindig nagyon fontos volt az életében. Ő is megvívta a maga csatáit. A borok, a gasztronómia szerelmese és lelkes műgyűjtő. Gyűjteménye alapvetően 19. századi magyar festményekből és 20. századi nemzetközi és magyar műtárgyakból áll.
A nagyvállalatok világától visszavonult, de továbbra is aktív befektető, számos társaság tagja. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2016-ban az év Gasztro-borászának választották a Best of Budapest & Hungary szavazásán. Egyre büszkébb a borászatára és szeretné, ha egyszer majd úgy emlegetnék, hogy: Eger büszkesége.
Lebilincselő történet az övé a sikerhez vezető útról, amelyből kiderül, hogy Kovács Nimród mit gondol a sikerről, a szeretetről, a barátságról, az apa-gyermek kapcsolatról, az üzleti világról, a kihívásokról, a kudarcokról, a pénzről, a bölcsességről, a háláról, a boldogságról, a borok világáról – az életről.
A könyvet, amelyet László Ágnes írt, a Kossuth Kiadónál vásárolhatjátok meg, ezen a linken.
Fotók: Grnák László és Gergely Bea
Ha Te is szereted a könyveket, nyomj egy lájkot!