Hihetetlenül megosztó lett a Coen-fivérek új szuperprodukciója
Elképesztően megosztja a szakmát és a közönséget a Coen-fivérek legújabb filmje, az Ave, Cézár! Míg a kritikusok, még ha nem is olyan egyöntetűen, mint a rendezőpáros legnagyobb remekművei esetében, de alapvetően ünneplik a filmet, a közönség java értetlenkedve áll a sztárokkal megtűzdelt produkció előtt.
Ebben egyfelől a nem túl szerencsés marketing a ludas, másfelől pedig az a sajnálatos tény, hogy a moziba járó közönség oroszlánrésze vajmi keveset tud arról a korszakról, amelyet az Ave, Cézár! szeretetteljes csipkelődéssel megidéz.
Bizony, a legújabb Coen-mozihoz nem árt, ha rendelkezünk némi filmtörténeti háttértudással: rengeteg ugyanis az utalás, és nemcsak a filmekre, hanem az álomgyár színfalai mögött zajló valós eseményekre és személyekre is, s ismeretük kétségkívül hozzátesz a film élvezeti értékéhez.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a történet ne lenne szórakoztató anélkül, hogy betéve tudnánk a hollywoodi stúdiótörténetet, hiszen az amerikai film aranykorának címzett szerelmeslevél csupán a felszín, az Ave, Cézár! a látszatnál jóval mélyebb értelmű történet is egy Hollywoodi stúdió felelős problémamegoldójának személyes válságáról.
A film előzetese:
Le kell tehát szögeznünk, hogy a film nem az a pörgős krimivígjáték, amit a marketingkampány ígért. A cselekmény során ehelyett a problémamegoldó, Eddie Mannix (Josh Brolin) egy napját követhetjük nyomon, ahogyan a szerződéses sztárok körüli ilyen-olyan nehézségeket igyekszik elsimítani. Ezek közül pedig az előzetesből ismert emberrablási szál csupán az egyik.
Mannix nyaktörő napirendjébe ugyanis éppúgy belefér egy cowboyszerepekben tündöklő matinésztár imidzsének átrajzolása, mint egy teherbe ejtett musicalsztár körüli potenciális botrányok elsimítása, vagy a már emlegetett elrabolt sztár kézre kerítése.
Érdekes, hogy egy olyan filmben, amelyben a legtöbb szereplő valós történelmi személyen alapszik, egyedül hősünk, a problémamegoldó Eddie Mannix szerepel az igazi nevén (na jó, rajta kívül van még valaki, de az ő kilétét talán spoileres lenne felfedni), kételyei és belső konfliktusai mégis alapvetően fiktívek.
Coenék megrögzött katolikusként ábrázolják Mannixet, aki minden reggel meggyónja azt a pár szál cigarettát, amit annak ellenére szívott el, hogy feleségének megígérte, hogy leszokik, de ezen kívül is érdemes lesz odafigyelnünk a rengeteg vallási utalásra, ezek ugyanis a film szövetének egészét átszövik: Mannix valódi Krisztus-figuraként tekint magára, akinek az egész stúdió problémáinak terhét egyedül kell cipelnie. Fő konfliktusa ennek megfelelően nem az egyes sztárokhoz kapcsolódik. Ehelyett el kell döntenie, hogy kitart-e imádott, de minden idejét felemésztő munkája és a hollywoodi stúdiórendszer cirkuszi világa mellett, vagy enged egy jól fizető, de kevésbé fontos állás kísértésének.
A film legközelebbi rokonai a rendezőpáros életművében így nem is az olyan hisztérikus vígjátékok, mint az Ó testvér, merre visz az utad? vagy A nagy Lebowski. Helyettük az 1991-es Hollywoodi lidércnyomás, valamint a 2009-es Egy komoly ember tekinthetők a két legfontosabb előzménynek: előbbiből a filmkészítői közeget és a filmbéli (fiktív) stúdió, a Capitol Pictures nevét emelték át, utóbbiból pedig az egzisztencialista krízis témáját és a hangsúlyos vallási allúziókat.
Összességében az Ave, Cézár! – ha nem is emlegethető egy lapon a legjobb Coen-filmekkel – kifejezetten szórakoztató darab lett, amely csak epizodikus, kaleidoszkóp-szerű szerkezete miatt hathat helyenként céltalannak és szétszórtnak. Figyeljünk azonban oda, mert a film sokszorosan megjutalmazza azokat a nézőket, akik mindvégig kitartanak a film mellett, és még az előzetesek által ránk erőltetett prekoncepciókat is elengedik.
Ha érdekes volt a cikk, oszd meg másokkal is!