Hegyi Barbara a Partyról: A törvény miatt 18 éven felülieknek való, pedig nem hiszem, hogy amúgy tömegével érkeznének óvodások az előadásra
Hegyi Barbarával eredetileg 2020 őszén szerettem volna beszélgetni, Az öreg hölgy látogatása bemutatója után, de akkor közbe szólt a Covid. Most egy újabb bemutató, a Party után szerencsére összejött a beszélgetés.
– Ebben az időszakban kötelező kérdés: hogy van, hogyan vészelte át eddig a Covidot?
– Én másokhoz képest szerencsés helyzetben voltam, mert szinte folyamatosan dolgozhattam.
– A Covid alatt mutatták be tavaly ősszel Az öreg hölgy látogatását, ami a drámairodalom egyik legtöbbet játszott alkotása és talán nem túlzás azt mondani, hogy Claire Zachanassian az egyik legjobb női karaktere. Nagy elődök nyomdokába léphetett, úgy mint Psota Irén, Temessy Hédi, Molnár Piroska. Rutkai Éva éppen a Vígszínházban játszotta a szerepet. Mi volt az első gondolata, amikor kiderült, hogy ön játszhatja?
– Nagyon szomorú apropója volt annak, hogy én kaptam meg, mert eredetileg Börcsök Enikő volt kiírva a szerepre, és tőle kellett átvennem a betegsége miatt. Úgyhogy örömtelinek semmiképp nem nevezném. Ráadásul tavaly októberben épp készültünk a második hullámra. Ahogy megvolt a bemutató, utána talán háromszor játszottuk még, és be kellett zárnunk. Tehát nagyon fura és szomorú körülmények között jött létre az előadás. Ennek ellenére a szerep nagyon vonzó. Annyira sokrétű, annyira sok mindent lehet belőle kihozni, ezért nagyon szeretem. Óriási kihívás, mégis nagyon jó egy ilyen erős karaktert próbálni. Ez volt az első alkalom, hogy Rudolf Péterrel, mint rendezővel dolgozhattam. Ez volt az első olyan produkció, amit maszkban kellett próbálnunk.
De mégis elkészült, és bevallom, nekem kicsit olyan érzés, mintha most lett volna az igazi premierje. Most lehetett remélni, hogy talán nem zárunk be, és akkor beáll az előadás abba a menetbe, amiben lennie kell.
– Szokták mondani, hogy kell 10-15 alkalom, mire egy előadás igazán kiforrja magát.
– Egy kis idő jót tesz. Kifekszi magát a szerep, mint egy ruha rásimul az emberre. Mindenki felveszi azt a repülési fokozatot, amiben lenni kell. A közönség is hozzáadja a maga reakcióit, a maga nevetését, a lélegzetvételeit, ami lök az előadás ritmusán.
– Mi a cél ilyenkor? Hogy valami teljesen újat hozzon ki a szerepből, vagy hogy minél inkább megpróbálja visszaadni azt, amit a szerző vélhetően szeretett volna?
– Is. Azt gondolom, az a fajta csalódás, az a fajta igazságkeresés – ami persze nagyon elvetemült módon jelenik meg Claire Zachanassian szándékaiban, hisz nagyon rafinált módon egy emberéletet fog követelni –, a bosszú és az igazságtétel az adott dolog. De hogy ez a nő miként van megnyomorítva, azt sokféleképpen játszották. Kívülről olyan, mintha rendben lenne, de belül nagyon nincs. Volt olyan felfogású előadás, ahol Claire nagyon meg volt kívülről is nyomorodva. Mi nem ezt az utat választottuk.
Az én Clairem még egy nő illúzióját tudja kelteni. Azt gondolhatja a néző, hogy egy vonzó nő. Csak hát a szándékaiban maga az ördög, mert ide juttatták, ez lett belőle. De ez nem feltétlenül látszik minden pillanatában, mert a megkeseredettség, a megkínzottság viszi erre az útra.
– Bevallom, nekem az volt az érzésem, Rudolf Péter nem véletlenül választotta ezt a darabot bemutatkozó rendezésnek. Kicsit benne van a színház közelmúltja. A törtető, mindenkin átgázoló nő figurájáról nem nehéz Eszenyi Enikőre asszociálni, Alfred Illben pedig kicsit a Marton ügy jelenik meg: mekkora büntetés jogos egy efféle bűnért, főleg több évtized után.
– Én nem hiszem, hogy bárki erre gondolt volna a darab kiválasztásakor. Szerintem az volt Péter célja, hogy új vezetőként minél több színésszel találkozhasson, legyen egy közös, jó hangulatú, nagy munka. Nekem legalábbis ezek a párhuzamok nem jutottak eszembe, de érdekes felvetés, fogok gondolkozni rajta.
– Akkor lehet, hogy csak én láttam bele…
– Nekünk igazából az lenne a feladatunk, hogy minél előbb túllegyünk ezeken a dolgokon, de nehezen enged az élet. Most például itt a Wunderlich-ügy… Nehéz helyzetben vagyunk, nem elég a Covid… Pedig azt kell mondjam, hogy ez például egy mondvacsinált ügy. Semmi értelme nincs, és végképp nem volt korrekt kivinni így a nyilvánosság elé. Főleg úgy, hogy most van lehetőség tárgyalni. Minden fórum adott a színházban a problémák vagy akár sérelmek orvoslására. Egyszerűen igazságtalan, hogy Wunderlich nem is próbálta megkeresni a többieket, hogy azt gondolta, nem lehet erről beszélni.
– Olyan híresztelések is megjelentek, hogy Wunderlich Józsefet letiltották, nem játszhat a színházban. Pontosan mi az igazság?
– Most kivárunk, hogy kiderüljön, mi okozta ezt az egészet, miért történhetett így. Amint konkrétumok vannak, úgy is nyilvánosságra hozza a színház.
– Akkor térjünk is át az idei évadra, és beszéljünk a Kő című darabról, ahol egészen más szerepben, más oldaláról ismerhetjük meg, egy olyan nőt játszik, akinek menekülnie kell. Kicsit meséljen erről az előadásról, erről a szerepről.
– Az is egy fantasztikus történet, de egészen más szempontból. Mayenburg zseniálisan rakja össze ezeket az idősíkokat, furcsa időugrásokkal, egyetlen asszony szemén keresztül tulajdonképpen. Megmutatja, hogy a hazugságok hogyan szövik keresztül az egész életét, és miként nem bír szabadulni az „eredendő bűntől”. Az ottani szerepem egyszerűbb és bonyolultabb is, mivel az én szerepem az egyetlen, amelyik lineáris síkon halad előre a darabban. Tulajdonképpen egy másfél órás délutáni együttlét van felosztva 6 vagy 7 képre.
– A Kő esetében is egy rendkívül nehézsorsú nőt kell megjelenítenie. Annyit talán spoiler nélkül elmondhatunk, hogy Mieze és férje a fasizmus árnyékában kénytelen eladni mindenét, hogy Amerikába meneküljön.
– Mieze esetében az igazi drámát azt jelenti, hogy mennyire más kultúrának, igényszintnek kell átengedni azt, ami az övé volt. Mit jelent a zongora? Mit jelent a neveltetés? Mit jelent az ezüst? Mit jelent késsel-villával enni? Mit jelent egy ölbe tett damaszt szalvéta? Ennek a világnak a pusztulását megélni...Az a játszani való, ahogy fokozatosan rádöbbenek, kikkel is állok szemben.
– Úgy érzem, a Kőben sokkal finomabb eszközök álltak rendelkezésére, mint Az öreghölgy esetében.
– Igen. Az öreghölgyben van egy demonstráció, hogy lám-lám, a pénzzel ennyi mindent lehet. Claire felmutatja a szegény városnak, hogy ez mind az övék lehetne, ha lenne pénzük. Más élethelyzet, más karakter, más eszközök.
– A legfrissebb Önhöz kapcsolódó színházélményem a Party. A darab alaphelyzete, hogy az Ön által játszott karaktert megválasztják a brit árnyékkormány egészségügyi miniszterének. Magyarországon az árnyékkormány, mint olyan, nem igazán ismert fogalom. Milyen rangot jelent ez pontosan?
– Ez a „ha”. „Ha” kormányra kerülünk, akkor majd...Egyfelől valami, másfelől semmi. Hoztam is meg nem is. Arra viszont jó, hogy ünnepelni lehessen a barátokkal, hitet lehessen tenni bizonyos elvek mellett. Janet reflektorfénybe kerül, de a férje rögtön lerombolja az álmait – ennyit talán elmondhatunk –, amikor kiderül, hogy magánorvoshoz ment.
Janet ebbe azonnal bele is bukhat akár. És ez még csak a kezdet...
– Ebben a szerepben az volt nagyon feltűnő, hogy Jane pillanatokon belül éli meg a legszélsőségesebb érzelmeket az eufóriától az öngyilkossági gondolatokig. Kívülről nézve ez mindig egy csoda.
– Ez benne az érdekes, a kihívás. Nagyon jó, mert még a kétségbeesésnek is különböző árnyalatai jelennek meg. Azért is jó, mert a darab végén a néző sok mindent átértelmez utólag. Lehet, hogy közben, az adott pillanatban nem is érti Janet bizonyos reakcióit. Utólag nyernek értelmet. Nagyon fordulatos darab, sokat lehet rajta nevetni. 70 perc az egész, egy szösszenet, de mindenkinek nagyszerű szerepe van benne.
– A Party tulajdonképpen egy politikai fricskadarab, van egy olyan kicsengése, hogy lám, ilyen a brit Munkáspárt. És miközben néztem, többször is arra gondoltam, hogy bárcsak nálunk is ilyen színvonalú lenne a politikai kritika!
– Hozzátéve, hogy ez egy magas színvonalú társaság. Tanult, diplomás emberek. Nem útszéli stílusban beszélgetnek. Kulturáltan próbálnak kommunikálni, és mindenki nagyon „politikailag korrekt”, amiről persze hamar kiderül, hogy semmi értelme.
– Sokáig törtük egyébként a fejünket a feleségemmel, hogy miért 18 éven felülieknek való az előadás. Aztán rájöttünk…
– Mert ilyen törvényt hozott a parlament, hogy a szexualitás semmilyen szinten nem jeleníthető meg tizennyolc éven aluliaknak.
– Mit hoz a jövő?
– Hogy a Vígszínházban lesz-e új bemutató, azt nem tudom, olyan bizonytalan a helyzet. A már meglévő darabjainkat sem tudjuk eléggé kijátszani, akkora a repertoárunk. A Pesti Magyar Színházban most újítjuk fel a Naptárlányokat, és ha minden igaz, lesz február elején egy bemutatóm az Art Színtérrel, Albee: Három magas nő című darabjában játszom.
