Haza akarok menni…de hová? – Szabó István Zárójelentés című filmje
Egy orvost riasztanak az operába, ahol a színpadon rosszul lett egy énekes. Lélekszakadva érkezik, próbálja a művész életét megmenteni, de közben énekelnie kell és kifütyülik. Ez azonban csak rossz álom. Aztán két órával később látjuk az orvost, amint egy fenséges kórus tagjaként énekel. Ez is álom, de szép, és talán megvalósult álom.
E két jelenet fogja közre Szabó István Zárójelentés című alkotását, amelynek kiindulópontja ugyan az egyik legneuralgikusabb magyar közeg, az egészségügy kétségbeejtő helyzete, de az a mikroközösség, amelybe a főszereplő részben kényszerű választásból, részben csillapíthatatlan hivatástudatból bekerül, kegyetlen kórképe a 21. századi Magyarország morális és lelki állapotának.
A rendező Klaus Maria Brandauerrel forgatott „trilógiájában”, a Mephistóban, a Redl ezredesben és a Hanussenben olyan emberek sorsát követte, akik tehetségük, vagy különleges képességük révén és nem kevés megalkuvással csinálnak karriert, de igazából legfeljebb kihasználják, be sohasem fogadják őket, és bukásuk törvényszerű. Most ismét a nagyszerű osztrák színészt hívta meg Oscar-díjas rendezőnk. A kiváló kardiológus, akinek felszámolják kórházát, kirabolják az osztályát, szülőfalujában, anyja kívánságára folytatja néhai, nagy tiszteletnek örvendő apja praxisát. Csakhogy hamar kellemetlenné, sőt „ellenséggé” válik, mert – pusztán szakmai alapon – többször is szembekerül a helyi kiskirály polgármesterrel, aki rettegésben tartja a települést és a legaljasabb módszerektől sem riad vissza, hogy lehetetlenné tegye őt és vele együtt azokat, akikkel kapcsolatba kerül, vagy akik kiállnak mellette.
Egy ifjúkori, tisztázatlan botlás elég a karakter-gyilkossághoz és szinte pillanatok alatt uralkodik el a gyűlölet, a bizalmatlanság légköre az orvos körül. Lehetetlen nem asszociálni Szabó István meghurcolására, de nem hajuknál fogva előrángatott párhuzamok mai valóságunkból a milliárdos légvárak hangzatos tervei az igazi szükségletekkel szemben, vagy akár a migráns-hisztéria, miként szintén messzire vezethet a még a saját gyógyszerezésének jogát is magának fenntartó polgármester modellje.
Tehát ismét egy olyan emberrel van dolgunk, aki hiába akar beilleszkedni, csakhogy ezúttal éppen azért nem sikerül neki, mert nem hajlandó engedni hippokratészi esküjéből. „Haza akarok menni – mondja – de hová?”