Három ausztrál turista holttestét találták meg egy kút mélyén Mexikóban
A helyi rendőrség szerint az történhetett, hogy a három szörfözni induló turistát megtámadták, és el akarták lopni az autójukat. Amikor a turisták ellenálltak a bűnözőknek, egyszerűen lelőtték őket.
Három holttestet találtak pénteken a mexikói hatóságok az ország északnyugati részén. A holttestek egy négy méter mély kút alján fedezték fel, mindhármukat főbe lőtték - írta meg a BBC híre alapján a Telex.
A lap szerint három turistáról van szó, a 30 és 33 éves Jake és Callum Robinson (ők testvérek voltak), valamint amerikai barátjuk, a 30 éves Jack Carter Rhoad, akik szörfözni mentek Ensenadába, majd április 27-én eltűntek.
A rendőrség feltételezése szerint az történhetett, hogy a három szörfözni induló turistát megtámadták, és el akarták lopni az autójukat. Amikor a turisták ellenálltak a bűnözőknek, azok egyszerűen lelőtték őket.
Az államügyész szerint a támadók az autót a kerekei miatt akarták ellopni, és mikor a turisták ellenálltak, egyszerűen lelőtték őket.
A bűncselekmény helyszínének közelében megtalálták az elhagyott sátrakat, egy leégett fehér pickupot és az egyik áldozat telefonját.
A holttesteket egy 4 méter mély kútban találták meg pénteken, mintegy 6 kilométerre a támadás helyszínétől, Santo Tomás városában.
Három holttestet találtak pénteken a mexikói hatóságok az ország északnyugati részén. A holttestek egy négy méter mély kút alján fedezték fel, mindhármukat főbe lőtték - írta meg a BBC híre alapján a Telex.
A lap szerint három turistáról van szó, a 30 és 33 éves Jake és Callum Robinson (ők testvérek voltak), valamint amerikai barátjuk, a 30 éves Jack Carter Rhoad, akik szörfözni mentek Ensenadába, majd április 27-én eltűntek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő fotók: megmutatták, hol bujkált a férfi, aki három gyerekével együtt tűnt el évekkel korábban, majd egy tűzharcban meghalt
Az új-zélandi apát a rendőrök lőtték le, miután tűzpárbajba keveredtek. A hatóságok szerint a gyerekek olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna.
A hatóságok a napokban közölték az első fotókat arról a táborhelyről, ahol egy új-zélandi apa évekig bujkált három gyermekével. A rendőrség itt találta meg a gyerekek közül kettőt, körülbelül 12 órával azután, hogy apjuk, Tom Phillips tűzharcban életét vesztette – írja a BBC.
A rendőrök a gyerekeket a harmadik testvér segítségével találták meg, aki szintén az apjával volt a lövöldözés idején. A táborhelyet sűrű növényzet vette körül, és a helyszínen több lőfegyvert, lőszereket és két quadot is lefoglaltak. A járművek a fák között parkoltak, a sátor közelében.
Phillips még 2021 karácsonya előtt tűnt el a három gyermekével – a nyolcéves Jaydával, a hétéves Maverickkel és az ötéves Emberrel –, miután elveszítette a felügyeleti jogot. Azóta rejtőztek a hatóságok elől.
Hétfőn reggel a rendőrség bejelentést kapott egy betörési kísérletről egy mezőgazdasági bolt környékén, Piopio településen.
A helyszínen tűzharc tört ki, egy rendőr súlyosan megsérült. A hatóságok szerint biztos, hogy Phillips szándékosan támadt a rendőrre. A férfi a helyszínen meghalt.
Phillips egy nagy teljesítményű puskával lőtt rá a rendőrre, aki több műtéten is átesett. A rendőrség szerint hosszú időbe telik, mire teljesen felépül.
A rendőrök majdnem fél napig kutattak a gyerekek után, mire megtalálták őket a helyszínen. A gyerekek jelenleg hatósági felügyelet alatt állnak. A rendőrség közlése szerint „jól vannak”, de időbe telik, mire felépülnek a megpróbáltatások után. Richard Chambers rendőrfőkapitány a sajtónak azt mondta:
„Olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna”.
Hozzátette, hogy az apa „nem törődött” a gyerekek biztonságával, és „szó szerint veszélybe sodorta őket”.
Mark Mitchell rendőrminiszter arról beszélt: „Elsődleges célunk, hogy gondoskodjunk ezekről a gyerekekről.” Warwick Morehu, az új-zélandi Gyermekügyi Minisztérium munkatársa azt mondta: „Ezek a gyerekek minden szükséges segítséget megkapnak, ameddig csak szükségük van rá.”
A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogyan tudtak ilyen hosszú ideig rejtve maradni, annak ellenére, hogy több bejelentés is érkezett arról, hogy látták a férfit. Arra is keresik a választ, hogyan jutott fegyverekhez. A hatóságok szerint az is kérdés, hogyan sikerült éveken át elkerülni az elfogását, miközben országos szintű körözés volt érvényben.
A helyi RNZ rádió megszólaltatta a gyerekek édesanyját is, aki úgy fogalmazott:
„Nagy megkönnyebbülést” érzett, hogy „ez a megpróbáltatás véget ért”, és azt mondta, gyermekei „közel négy éven át, minden egyes nap” hiányoztak neki. Nyilatkozatát így zárta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy alakultak a mai események”.