prcikk: Harcsa Veronika ősszel Berlinben is bemutatkozik | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Harcsa Veronika ősszel Berlinben is bemutatkozik

Az egyedi hangú énekesnővel Kapolcson beszélgettünk a jazz műfaj itthoni helyzetéről és aktuális terveiről.


- Hányadik alkalommal vagy itt a Művészetek Völgyében – akár nézőként, akár fellépőként – és milyen emlékeid vannak az előző évekből?

- 17 évesen voltam itt először, akkor épp egy zenész fiúval jártam, akinek koncertje volt, én pedig elkísértem őt. Ezt követően sokszor jártam vissza, nézőként is, de elsősorban fellépőként. Viszont a legtöbbször csak egy-egy napot maradtam, hosszabb időt sosem töltöttem lent, és bár nagyon tetszett, így nem tudtam mélyebben megismerni a Völgyet. Emiatt ért különösen nagy meglepetésként, amikor felkértek a szervezők, hogy vegyem a nevemre a korábban gazda nélkül működő jazzudvart. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, ez egy teljesen új szerep, amit óriási örömmel vállaltam el.

- Hogy állt össze a program és milyenek az eddigi tapasztalataid? (Megjegyzés: az interjú a fesztivál hétfői napján készült)

- Szuper jó minden. Igazából most vagyunk az egyharmadánál, úgyhogy még sok minden hátra van, de fantasztikusan élvezem. Gyakorlatilag egy teljes évet dolgoztunk a megvalósításon, mivel pont a tavalyi fesztivál során, a koncertem után kaptam a felkérést a szervezőktől. Akkor rögtön el is kezdtem gondolkodni a koncepción, és október végére már összeállt a program. Maga a műsor megtervezése nagy élmény volt, hiszen a kedvenc zenekaraimat hívhattam el koncertezni, ami kiváltságos helyzet. Emellett természetesen én magam is itt vagyok tíz napig, három nagy koncertet adok a különböző formációimmal, de vendégként szinte minden este feltűnök a színpadon.

harcsav2

- Kikből áll a közönség, vannak-e ismerős arcok?

- Ma van a negyedik nap, de már látok visszatérőket, akikkel ezek szerint hasonló az ízlésünk. Illetve délutánonként tartunk workshopokat, amik szintén kezdenek beindulni, nagyon sokan kíváncsiak rájuk. A témák között volt már a Hősök Tere nevű civil kezdeményezés, de általában inkább egy-egy fellépővel beszélgetek zenei dolgokról. Továbbá a Magyar Írószövetség is szervezett programokat a délutánokra, főként irodalmi beszélgetések, verses koncertek és gyerekprogramok formájában. Külön örülök, hogy nemcsak a koncertek, de ezek iránt is nagy az érdeklődés.

- Hogy látod a jazz műfaj helyzetét ma Magyarországon, bővült-e az erre nyitottak köre az utóbbi időben (akár a te munkásságodnak köszönhetően)?

- Ez sosem egy előadóhoz köthető, de szerintem abszolút bővült, én kimondottan jó tendenciát látok az elmúlt pár évet nézve. Persze nagy csodákra nem szabad számítani, a jazz egy rétegműfaj és ez mindig is így fog maradni, soha nem lesz belőle tömegdivat. Ezzel együtt van egy nagyon stabil réteg, aki nyitott rá, és azt veszem észre, hogy állandón jönnek új arcok. Az utóbbi 5-6 évben mintha egy teljesen új réteg is kialakult volna – főleg fiatalok –, akik elkezdtek jazzkoncertekre járni. Hozzátartozik azért a képhez, hogy ez nem csak a klasszikus értelemben vett jazzt jelenti. Velem együtt sok olyan előadó van a porondon idehaza, aki más műfajokat kever jazz elemekkel, miközben változatlanul fontos számára az alapját adó improvizáció. Ezért is hívtam meg például a Random Tripet, akik egyáltalán nem jazzt játszanak, ugyanakkor a zenéjük alapkövét jelenti az improvizálás.

A kérdésre visszatérve, jazz-zenésznek lenni nyilván nem életbiztosítás. Az én esetem szerencsésnek mondható, de sok zenésztársam kényszerül másodállást vállalni, hogy meg tudjon élni szenvedélye mellett. Ezzel együtt egyáltalán nem reménytelen a helyzet: vannak fiatal együttesek, akiknek felfelé ível a pályája, holott egyáltalán nem a legkönnyebben befogadható zenét játsszák. Illetve létezik több kifejezetten kísérleti műfajú koncertsorozat is Budapesten, például a Jazzaj a Mika Tivadar Mulatóban. Utóbbi keretein belül direkt olyan formációk lépnek fel, akik csak arra az estére jönnek össze. A spontaneitás és kísérletezés áll az egész középpontjában, ennek ellenére sikeres a sorozat: van stabil közönsége, ami szintén egy rendkívül pozitív jel.

harcsav3
Névjegy

Harcsa Veronika 1982-ben született Budapesten. 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén, majd a Brüsszeli Királyi Konzervatórium mesterképzésére iratkozott be. 2005-ben alapította saját jazz zenekarát, mellyel még ugyanabban az évben elkészítették Speak Low című, jazz standardeket feldolgozó lemezüket.

A lemez 2007 júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat vokális jazz eladási listájának élére ugrott. Az énekesnő 2008-ban megjelent, You Don’t Know It’s You című albumán már saját szerzeményei szerepeltek. Az album szintén listavezető lett Japánban, Magyarországon pedig jazz-platinalemez. Legismertebb dala, a Too Early 2008 februárjában vezette az MR2 Petőfi Rádió játszási listáját is. A 2009-es Fonogram díjátadón az év hazai jazz albumának választották.

Harmadik, Red Baggage című lemeze hasonló sikereket ért el mind itthon, mind Japánban, ahol a lemezmegjelenéseket két bemutató turné is követte. 2011 májusában jelent meg a Harcsa Veronika Quartet negyedik, Lámpafény című lemeze, melyen a zenekar 20. századi magyar költők verseit dolgozta föl. Ez volt az énekesnő első magyar nyelvű albuma.

A Quartet mellett a 2010 óta működő, Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus zenekarnak is tagja, illetve Gyémánt Bálint gitárossal duóban is koncertezik. Harcsa Veronika eddig húsz ország fesztiváljain és klubjaiban lépett fel. Neves hazai produkciók meghívott vendége, dolgozott együtt Nicola Conte olasz producerrel, kortárs tánc produkciók, színházi előadások, filmek zenei szereplője.

Videó: Bin-Jip koncert az A38 hajón

- A két zenekarod (Bin-Jip és Harcsa Veronika Quartett) közül melyik milyen helyet foglal el az életedben, mi a választóvonal közöttük?

- Az igazat megvallva mostanában a két legfontosabb projektem a Bin-Jip és a Gyémánt Bálinttal közös duó. A Quartettel 2011-ben jelent meg utoljára lemezünk, úgyhogy ez most nem annyira aktív, bár itt pont koncertezem velük is. Úgy fogalmaznék, hogy a fenti két formáció nagyon jól kiegészíti egymást. Természetesen mindkettővel nagyon más színpadra lépni: a duó egy színtisztán akusztikus projekt, loopert használunk, de egyébként egyáltalán nincs széteffektezve a hangzás. Mindkét zenekar dalközpontú, a duó jazzesebb, míg a Bin-Jipben nagyobb hangsúly teszünk az elektronikus megszólalásra. Utóbbi kicsit más közegekbe is visz el: jobban lehet rá mozogni, így fesztiválokon is működik, szemben a duóval, amire inkább csak leül az ember és végighallgatja. De mindkettőt nagyon szeretem, egyaránt megvan bennük az a fajta spontaneitás, amire nekem feltétlenül szükségem van.

- Dalszerzőként melyikben mennyire vagy aktív?

- A duóban nagyrészt én vagyok a szerző, míg a Bin-Jip esetében kiegyenlítettebbek a szerepek. Illetve ott Andrew J, a producerünk a hangzás fő felelőse, míg a szövegírás többnyire az én feladatom, a dalszerzést pedig hárman közösen csináljuk.

- Nagyon sok helyen koncerteztél már külföldön is, mi a helyzet mostanában ezen a téren, van tervben nemzetközi turnéd?

- Igen, augusztusban például egy román turnénk lesz a duóval. Erdélyt is útba ejtjük, de elmegyünk egészen a Duna-deltáig. Emellett szeptembertől bérelek egy szobát Berlinben, mert az egyik ottani kiadó megjelentette a Lifelover című lemezünket, és ezt a lehetőséget kihasználva szeretnék kicsit beépülni a zenei életbe. A Collegium Hungaricumban indul majd havi rendszerességű klubestem, ahová a helyi zenészek közül tervezek vendégfellépőket hívni, minden alkalommal mást.

- Tavaly december végén egyetlen koncertre összeállt az Erik Sumo Band, aminek hatalmas sikere volt, ennek ellenére kimondtátok, hogy nincs szó folytatásról. Azóta sem gondolkodtatok rajta?

- Természetesen felmerült a dolog, de részemről biztosan csak alkalomszerű lehet, mert egyszerűen nincs kapacitásom jelenleg további projektekbe beszállni. Tehát azt ne várja senki, hogy újra stabilan összeáll az Erik Sumo Band, ugyanakkor számunkra is nagy élmény volt az a koncert, úgyhogy egyáltalán nincs kizárva, hogy lesz még ilyen. De ez elsősorban Tövisházi Ambrus döntésén múlik.

harcsav4

- A már elmondottakon kívül milyen terveid vannak még az elkövetkező időszakra?

Készülni fogok az említett dolgokra, például a berlini klubomra, emellett Budapesten lesz még néhány fellépésünk a nyár folyamán. Rögtön a Völgy után, augusztus 5-én játszunk Gyémánt Bálinttal a Kobuci Kertben, ahol egyébként a Lezuaso nevű belga vokális zenekar lesz a vendégünk, akik itt is fellépnek. Szintén a Kobuciban, augusztus 16-án koncertezünk a Bin-Jippel is. Velük december 21-én a Művészetek Palotája nagytermében mutatjuk be a második lemezünket, annak a koncertnek Erik Truffaz lesz a vendége, ugyanúgy mint itt a Völgyben. További különlegesség, hogy a látványvilágért a Kiégő Izzók csapata felel majd, akik több Planetárium-beli fellépésünkön is bizonyítottak már, szóval ezúttal is garantált a nem mindennapi vizuális élmény.

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Lengyel Tamás a választásról: Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon és lesújt a neki nem tetsző emberekre
A népszerű, szókimondó színész nyíltan beszélt arról, miért kezdett politizálni, mire számít a választások után, milyen új sorozatban szerepel majd Lovas Rozival, és mi az a "Gyuri univerzum". Interjú.


Lengyel Tamás körül őrült tempóban zajlik az élet, láthatjuk színházban, tévében, ráadásul nemrég podcastot is indított két kollégájával. Interjúnkban kérdeztük a Loupe Színházi Társulásról, a választásokról és A mi kis falunk spin-off sorozatáról is.

– Viszonylag rég ismerlek, korábban nem volt annyira jellemző rád, hogy nyilvánosan megszólaltál aktuálpolitikai vagy társadalmi kérdésekben. Volt egy tudatos döntés amögött, hogy ezen változtattál?

– 2020-ban született meg a kisfiam, és egyszerre ráébredtem, hogy az embernek már nem csak azért kell tennie, hogy a környezete önmagának megfeleljen, hanem hogy a gyerekei egy normálisabb világban tudjanak felnőni. Ebben az évben történt egy másik fontos, szem felnyitó esemény is, az SZFE ledózerolása.

– Mintha nem lenne így is elég ingatag a helyzet, művésztársaiddal létrehoztátok a Loupe Színházi Társulást, amely kicsit a "renitensek" gyűjtőhelye. A társulat több tagja is nyíltan vállalja az ellenzéki nézeteit. Eleve merész vállalás piaci alapon működő társulatot létrehozni, így pedig pláne nehezített a terep. Mennyire szűri meg a politika a közönséget, és mennyire szűkíti le a mozgásteret?

– A politikai klíma nálunk pont hogy nem becsukta a kapukat, hanem még nagyobbra nyitotta. A társadalom többségében érezhetően kialakult valamiféle változás iránti vágy. Azzal, hogy mi nyíltan vállaljuk a véleményünket, és mi is azt gondoljuk, hogy változás szükséges, a közönségünk nem csak színházi szempontból érdeklődik irántunk, hanem közösséget érez velünk. Ez most egy adottság, amivel sikerült élni, de az, hogy ekkorát nőtt a látogatottságunk, az nem csak ennek köszönhető.

Ha nem lenne jó a kulturális termék, az előadás nem lenne szórakoztató és elgondolkodtató, ha nem jó színészek adnák elő, akkor ez a vállalkozás nem lehetne ennyire sikeres.

Az is fontos, hogy országosan ismert színészek vannak nálunk, és hogy nem szokványos színházat csinálunk. Lebontottuk a negyedik falat, találkozunk a nézőkkel, beszélgetünk velük. Nemcsak színházat csinálunk, hanem a társadalmi felelősségvállalás keretében különböző eseményeket szervezünk. Adománygyűjtéseket rendezünk, felkarolunk civilszervezeteket, tüntetést szervezünk. Ezeken keresztül még több emberhez jutunk el.

– Több nyíltan ellenzéki előadóművész került már olyan helyzetbe, hogy bizonyos településeken nem engedték fellépni őket, vagy lemondták a már leegyeztetett fellépést. Ti is kerültetek már ilyen helyzetbe?

– Van ilyen. Mi azért nem kommunikáljuk ezeket, mert szerencsére nem ez a többség. Ráadásul ezt a kérdést rugalmasabban kezeljük. Mivel mi magunk szervezzük az előadásainkat, ha nem mehetünk Nyíregyházára, akkor megyünk Nyíregyháza mellé. És akkora az érdeklődés, hogy a nyíregyháziak hajlandóak 20-25 kilométert utazni, hogy megnézzenek minket.

– A Loupe nagyon érzi a közösségimédiát. Például a napokban botlottam bele egy videótokba, ahol a társulat négy hölgytagja rólad szóló reddites kommenteket olvas fel mély beleéléssel. Hogy találjátok ki ezeket a kontenteket?

– Minden területnek megvan a gazdája. Van egy háromfős csapat, akik a social tartalmakon dolgoznak. Projekt alapon kapcsolódnak hozzánk. Ők kitalálják és leforgatják velünk a tartalmakat.

– A Magyarország kedvenc műsora híradó paródiának indult. Most azonban úgy döntöttetek Rainer-Micsnyei Nórával és Molnár Áronnal, hogy elindítjátok Magyarország kedvenc reggeli műsorát, ami egy klasszikus közéleti kibeszélős podcast. Miért döntöttetek a formátumváltás mellett?

– Nagyon elbillent a magyar médiapiac, a kormány rengeteg pénzt költ arra, hogy eltussoljon bizonyos információkat.

Mi viszont azt szeretnénk, hogy a tények napvilágot lássanak, és ha ehhez hozzá tudunk tenni a nagy elérésünknél fogva, akkor ez kötelességünk.

Amikor 2020-ban elkezdtük a Magyarország kedvenc műsorát, maga a közélet annyira abszurd irányba ment, mintha maga is egy politikai szatíra lenne. Ezt próbáltuk ellensúlyozni, hogy közösen nevessünk rajta. Indulattal nagyon nehéz szembeszállni ezzel. A humornál nincs jobb fegyver.

– Az elmúlt napokban egymást érték a leleplező interjúk. Ezeket sokan azzal próbálják hitelteleníteni, hogy megrendezték, szerepet játszanak a nyilatkozók. Színészként, szakmailag megközelítve meg tudod állapítani, hogy amit látsz, az mennyire frankó?

– Ha egymás mellé teszem a NER-es megmondóembereket Szabó Bencével vagy Pálinkás Szilveszterrel, úgy érzem, az utóbbi két ember más minőségben szólal meg, mint az előbbiek. Mindkét interjúban olyan személyességet láttam, amihez vagy nagyon-nagyon jó színésznek kell lennie, vagy súlyos szociopatának, hogy az ember az ilyen jellegű gátlásait elveszítse és így tudjon szerepet játszani.

Semmi kétségem afelől, hogy ők a saját percepciójuk szerint megélteket őszintén mondják el.

Amikor a jobboldali fizetett propagandisták az ukránokról, Zelenszkijről vagy a háborúról beszélnek, hiába próbálnak egyes szám elsőszemélyben fogalmazni, ott nem érzek ilyen jellegű hitelességet. Ráadásul a mondatok, amiket elmondanak, rendre ugyanazok, mintha egy közös Google Drive-ról lennének átvéve.

Szóval a közlés minőségét lehet értékelni, és ehhez nem is kell feltétlenül színésznek lenni.

– Mit vársz az április 12-e utáni Magyarországtól?

Molnár Áron azt mondja, hogy mindig a pesszimistáknak van igazuk, de az optimisták változtatnak a világon. Én mindenesetre azt remélem, hogy mindent elsöprő változás jön. Nem mintha azt szeretném, hogy legyen megint egy kizárólagos hatalom, ami azt csinál az életünkkel, amit akar, de nem maradt más reményem, mint hogy bízom Magyar Péterben, és ha április 12-én sikerül jelentős győzelmet elérni, akkor a 2/3-ot arra használja majd, hogy visszaállítsa a fékek és ellensúlyok rendszerét.

A különböző pozíciókba a Fidesz emberei vannak bebetonozva, és ha az új kormánynak nem lesz lehetősége leváltani őket, mert nem rendelkezik kétharmados többséggel, akkor ez csak egy vekengés lesz. Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon, és lesújt a neki nem tetsző emberekre.

– Végül beszéljünk kicsit könnyebb témáról is: Kapitány Iván A mi kis falunk fesztiválon bejelentette, hogy a karaktered, Gyuri spin-off sorozatot kap. Erről mit lehet elárulni jelen pillanatban?

– Leforgattuk az első évadot, de hogy mikor kerül adásba, azt nem tudom. Szerintem nagyon szórakoztató lett.

Én csak Gyuri-univerzumnak hívom, és nagyon reflektál a mostani időkre.

Egy fiatal család küzd, mint malac a jégen a rezsifizetéssel, a lakhatással, a mindennapi bonyodalmakkal, és ez sok komikus helyzetet szül.

– A mi kis falunk más karakterei is feltűnnek?

– Jelen pillanatban annyit mondhatok csak, hogy Erika, Lovas Rozi karaktere szerepel benne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk