KULT
A Rovatból

„A gyűlölet ugyanúgy működik, mint 70-80 évvel ezelőtt” – Alföldi Róbert az új rendezéséről beszélt

A müncheni Oktoberfesten, az 1929-es nagy válság idején játszódik Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című 'népszínműve', amelynek január elején volt a bemutatója a Centrál Színházban.


A darabról, annak aktualitásairól, a színház mai szerepéről beszélgettünk a rendező Alföldi Róberttel. A Radnóti Színházban találkoztunk, mivel a művész itt készül következő munkájára, Harold Pinter A gondnok című művének színpadra állítására.

– Bár a Kasimir és Karoline a múltban játszódik, hangulatát, a körülményeket elég könnyű „áthallani” napjainkra. Én úgy érzem, hogy egy válság, legyen az akár politikai, társadalmi, vagy akár az emberi értékrendek válsága, többnyire a legrosszabb énünket hozza ki.

– Minden végletes helyzet az emberekből általában legrosszabb énjüket hozza ki, és azok a különlegesek, akikből a jót. De én inkább azokról a társadalmi közegekről beszélnék, amikor a közélet beleszól a magánéletbe, vagy meghatározza azt.

Az, hogy nem lehet megélni, hogy szegénység van, nagyon keményen meghatározza, hogy miként élünk és ez sajnos hatással van arra, hogy milyen viszonyban leszünk azokkal, akiket szeretünk vagy akikkel együtt élünk.

Ebben a darabban éppen az a szép, hogy nem a társadalmi vagy a gazdasági viszonyokat vizsgálja, hanem egy szerelmet, amely tönkremegy a gazdasági világválságban, hogy a pénz hatalma mennyire írja felül a szerelmet, a nagyon szoros emberi kapcsolatokat vagy szövetségeket, mennyire zilálja szét a személyiségeket. Mennyire fontos, hogy legyen cirkusz, ha már nincsen kenyér, és akinek van kenyere, inkább élvezi a cirkuszt, és nem foglalkozik azokkal, akiknek nincs.

– Régi igazság, hogy ha kevés a kenyér, több a cirkusz. A darab úgy kezdődik, hogy a színpadon lévők, a nézőknek háttal, nézik az eget. Mint megtudjuk, a Zeppelint bámulják.

– Az emberek régóta szeretnének repülni, és akkor olyasmi vált valósággá, amiről azt hitték, hogy soha nem történhet meg. Ebből a szempontból nem érdekes, hogy később mi történt a Zeppelinnel.

– A darab fontos mozgatórugói az indulatok, a gyűlöletek. Miért van az, hogy egy éles helyzetben a gyűlöletnek sokkal inkább van táptalaja, mint a szolidaritásnak?

– Ez kultúra kérdése… az angol polgári forradalom 1640-ben tört ki, volt csaknem 500 évük, hogy ezt megtanulják. Úgy gondolom, hogy a demokráciának, a jólétnek muszáj megteremtődnie ahhoz, hogy létrejöjjön a szolidaritás. Faramuci helyzet, hogy miért nem akkor vagyunk szolidárisak, amikor erre szükség lenne, amikor mindenki bajban van. De ha ma Magyarországon körbe nézünk, azt látjuk, hogy főleg azok segítenek, akik maguk is bajban vannak és azok nem segítenek, akik könnyebben megtehetnék.

Nem tudom, miért ennyire negatív ügy nálunk a szolidaritás. Ha megnézzük a magyar történelmet, valahol mindig ilyenek voltunk, miközben elvártuk a világtól a különböző történelmi kataklizmás pillanatokban, hogy velünk nagyon szolidáris legyen és minket befogadjon.

Ezeket a végletes társadalmi helyzeteket mindig kihasználták az emberek egymás ellen fordítására, és nem tanulunk belőlük. Így tud a gyűlölet ugyanúgy működni, mint 70-80 évvel ezelőtt. Ezért is gondolom, hogy ez kultúra, nevelés, oktatási rendszer kérdése, hogy milyen az otthoni, családi béke. Nem az ilyen légkörtől lesz nagyobb a szeretet a családban, nem ettől fog több gyermek születni.

– A darabban nagyon fontos dramaturgiai szerepe van a zenének, és a Borbás Gabi alakította dizőz egyfajta narrátor is.

– Ödön von Horváth nagyon sok korabeli zenét írt bele, amelyek kifejezték a sörsátorok, a vurstli hangulatát. De ezeket a zenéket mi Magyarországon nem ismerjük. Ezért kerestünk olyanokat, amelyek itt és most ugyanazt jelentik.

– A nyitány a hitlerjugendes dal a Kabaréból, aztán az Egyiknek sikerültől eljutunk a Csipkés kombinéig…

– Azt hiszem, nagyon sokat elárul a magyar társadalomról, hogy a Csipkés kombinét mindenki el tudja énekelni. Megérne akár egy szociológiai tanulmányt is a lakodalmas zene, hogy mikor, mire szoktunk mulatni.

-Az előadás időnként kifejezetten hangos, a főszereplő Stohl András, de a többiek is nemegyszer szinte „ordítanak”… Nekem Jancsó Miklós utolsó filmszkeccse jutott eszembe a Magyarország 2011-ből, amikor egy haláltánc-jelenet végén azt mondja: „Itt nem forgatni, itt ordítani kell…”

– Az artikulálatlan tehetetlenség megnyilvánulása… megoldások helyett zsákutcák vannak, az embereknek nincsen semmi jövőképük. De ma is üvölt mindenki. Kimegyünk az utcára, hol ezt üvöltjük, hol azt üvöltjük, miközben nem tudunk egymással kommunikálni. De van az életnek, az érzelmi elhagyatottságnak egy olyan pontja, amikor az ember nem tud mást tenni, mint üvölteni. De Miki bácsinak teljesen igaza volt… úgy azóta sem ordít senki, ahogyan ő gondolta…

– A darab befejezése egy fanyar „happy end.” A két új szerelmespár „jobb híján” talál egymásra.

– Legalább életben maradnak. „Amíg nem kötjük fel magunkat, nem halunk éhen” – hangzik el. Az elmúlt években láthattunk szerelmeket, családi viszonyokat, barátságokat szétmenni, mert a „nagy egész” valahogy belemászott életünk minden egyes pórusába. És nem gondolom, hogy abból valódi boldogság lehet, legfeljebb „túlélő szövetségek”.

– Korábban azt nyilatkozta, hogy a színház ma is egyfajta szelep. Az utóbbi időben jó néhány olyan darabot láttam, ami abszolút a máról szól, köztük klasszikust, Shakespeare-t is. Vajon a közönség érti ezt, vagy meri-e érteni?

– Magában biztosan érti, az egy másik kérdés, hogy ennek hangot ad-e. A választások után sokan tüntettek, és akkor én kérdeztem, hogy másnap, ha bemennek a munkahelyükre, merik-e ugyanezt képviselni. De ebből a szempontból a színháznak nem is lehet más, vagy ennél több feladata. És ha a néző magában megérti, és olyan közegben él, akkor erről biztosan kommunikálni is fog másokkal.

És nem is biztos, hogy értenie kell, mert ha eljön, biztosan fog vele történni valami.

Még akkor is, ha elutasítja, amit lát és hall, mert el kell gondolkodnia azon, hogy miért utasítja el. És akkor már valami valóságos dologról beszélgethetünk, nem valami virtuális világról.

– A színházak népszerűsége azért marad fenn, mert megvan az azonnali, testközeli élménye.

– Igen, a jelenidő! Szinte már sehol nem lehet látni élő embereket, akik tüsszögnek, dadognak, sírnak… A tv-ben mást látunk, a filmekben nagyon sokszor kiretusálják az embereket, a számítógépnek már sokkal fontosabb a szerepe, mint az embernek, bármit létre lehet hozni. Az élő embert a maga esendőségével, a maga meglepő, ismerős vagy ismeretlen érzelmi kitöréseivel még mindig a színházban lehet látni. És ott a legerősebb az az érzés, hogy rólunk beszélnek. Nem lehet visszatekerni, visszanézni, kitörölni, mert ott történik előttünk valami.

– Önt tavaly beválasztották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé. Ilyen minőségben mit tud hozzátenni a magyar kultúrához?

– Azt gondolom, hogy beválasztásom eddigi működésemnek, gondolkodásomnak a megerősítése, de egyben felelősség is. Engem úgy neveltek és tanítottak, hogy aki értelmiségi pályát választ, annak kutyakötelességei vannak. Az akadémiai tagság ezt erősíti még jobban. Minél inkább zűrzavarossá válik a valóság, annál fontosabb, hogy az ember megszólaljon, és ne sunnyogjon.

Annál többet nem tudok tenni, minthogy képviseljem az általam normálisnak tartott dolgokat, az elengedhetetlen párbeszédet, a másik ember iránti kíváncsiságot, akkor is, ha ő egy másik pártra szavaz, vagy egy másik istenben hisz, esetleg nem is hisz semmilyen istenben.

És van miről beszélni, mert ebben az országban immár az alapügyek kezdenek nem működni, és ránk hárul a megszólalás, a dolgok megfogalmazásának felelőssége.

– Alig másfél hónappal a Kasimir és Karoline után a Radnóti Színházban Harold Pintert rendez.

– A gondnok hősei három kvázi-hajléktalan, akik ugyanolyan emberek, mint mi, és ugyanazok a dolgok mozgatják és működtetik őket, mint bennünket. Ez is olyan téma, ami az utóbbi időben fontos lett: megint kriminalizáltuk a hajléktalanokat, megint sikerült találnunk egy csoportot, akikről azt gondoljuk, hogy alacsonyabb rendűek, mint mi, vagy csak ők tehetnek arról, ami történt velük. Persze ezek a helyzetek soha nem feketék vagy fehérek, de bajban lévő emberekről van szó. És nem jó, hogy ilyen törvények születnek ebben az országban, mert ezzel nem erősítik a szolidaritást a fiatalokban. Fontos megmutatni ezeket az embereket, mert ők sem alkotnak egy tömeget, mint ahogyan a menekültek sem. A nem-menekültek között is van rossz ember, és fordítva, de semmilyen általánosítás nem működik, főleg akkor, ha ezeket a csoportokat bűnbakként kezelik…

Alföldi Róbertnek már a következő évre is szinte tele van a naptára. Az idén többek között Bulgakovot rendez Szegeden, majd Ecuadorba utazik Mozart: Don Giovannijával. Továbbra is ragaszkodik a műfaji sokféleséghez, mert az – mint mondja – segít frissen tartani az embert…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.


Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.

Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.

14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.

Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.

Erről álmodozott

A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.

Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo Bertolucci Álmodozók (2003) című filmje.

A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.

Vesper a neve

Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.

Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.

Tim Burton múzsája

A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.

2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf Benedek Méh című filmjében, 2010-ben.

2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.

Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).

Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás

2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.

Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.

A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”

Titokzatos és paradox

Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.

A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.

2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.

Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyolc csatorna tűnhet el a tévéképernyőkről, köztük a Comedy Central is
Szlovák és ausztrál források is azt állítják, több tévécsatorna sugárzása végleg megszűnhet. Magyarország is érintett lehet.


Egy szlovák portál arról számolt be, hogy 2025 végén több ismert tévécsatorna is eltűnhet a képernyőkről, írja a Media1. A döntés érintheti a Club MTV-t, az MTV 80s-t, az MTV 90s-t, az MTV 00s-t, az MTV Hits-et és az MTV Live HD-t is.

Emellett kikerülhet a kínálatból a magyar nézők számára elérhető Comedy Central és a Paramount Network is.

A Media1 arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a Živé.sk anyaga a szlovák és cseh piacról szól, a nemzetközi trendek alapján elképzelhető, hogy ezek a változások a magyar közönséget is érinthetik.

Hasonló fejleményekről számolt be az ausztrál tvblackbox.com.au is: ott 2024 júniusában több MTV-csatorna adását szüntették meg. A Media1 azt is megemlíti, hogy az Insidus Television egyik YouTube-videójában arról számolnak be, hogy globálisan zárnak be több Paramount csatornát, ráadásul a Comedy Central magyar feedjének megszűnését címbe is kiemelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: