KULT
A Rovatból

Gyilkosság, baleset vagy öngyilkosság az apa halálba zuhanása? Az Arany Pálma-győztes film az év legizgisebb bírósági perével ejt ámulatba

Apa kizuhan az ablakból. Anyát megvádolják gyilkossággal. Na de mi van, ha csak véletlenül kiesett? Vagy ha önszántából ugrott? Mi hogyan bizonyítanánk be, hogy nem mi löktük ki? Jogos kérdések, amelyekre egészen elképesztő válaszokat kapunk Justine Triet filmjéből.

Link másolása

Először akkor hallhattunk Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című filmjéről, amikor idén kihirdették a 2023-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramját, amelyben többek között olyan riválisokkal szerepelt együtt, mint pl. Wes Anderson Asteroid Cityje, Aki Kaurismäki Hulló levelekje, Todd Haynes May Decemberje, Kore-eda Hirokazu Szörnyetegje, Ken Loach A mi kocsmánkja, Wim Wenders Tökéletes napokja, Anh Hung Tran Ízek és szenvedélyekje vagy Jonathan Glazer Érdekvédelmi területe. S bár Triet kevésbé volt ismert és elismert a filmvilágban, mint a fenti direktorok, hiszen eddig csupán négy, nem túl acélos filmet rendezett (köztük az Egy ágyban Victoriávalt, valamint a Szex és piszchoanalízist), az Egy zuhanás anatómiája mégis elhappolta a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát a veteránok elől. És nem is érdemtelenül…

Persze az sem elhanyagolandó tényező, hogy három éven belül két női rendező nyerte meg az Arany Pálmát, hiszen 2021-ben Julie Ducornau Titánja győzedelmeskedett. Ducornau és Triet előtt pedig csupán egyetlen alkalommal került a fődíj egy női direktor kezébe: Jane Campion részesülhetett addig csupán ezen elismerésben az 1993-as Zongoraleckével (igaz, megosztva Chen Kaige Isten veled, ágyasom!-jával).

Az Egy zuhanás anatómiája tehát igen erős starttal robbant be a filmínyencek látómezejébe, s az utóbbi fél évben bejárt diadalmenete (az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programjában is szerepelt például) alapján az sem elképzelhetetlen, hogy, bár nem amerikai film, komoly tényezője lehet a 2024-es Oscar-díjátadónak.

Sőt, akár még a legjobb film kategóriájában is számíthat jelölésre.

Na de lássuk az alapsztorit, ami egy kifogástalan krimi-drámát ígér! Franciaország dél-keleti részén, a havas Grenoble-ben járunk, ahol egy félreeső házban él a német írónő, Sandra Voyter (Sandra Hüller) francia művész férjével, Samuel Maleskivel (Samuel Theis), közös, látássérült kisfiukkal, Daniellel (Milo Machado Graner) és a kutyájukkal. Egy nap Daniel a négylábúval sétára indul, visszatérve a házhoz azonban apja vérbe fagyott holttestére talál a ház előtt, a férfi nyilvánvalóan kiesett a padlás ablakából. Csak Sandra tartózkodott otthon a zuhanás pillanatában, így a kivonuló rendőrségi helyszínelés és a körülmények vizsgálata után az ügyészség megvádolja őt gyilkossággal.

Hogy valóban emberölés történt-e, avagy öngyilkosság (erre utaló jelek is mutatkoztak), esetleg egy szimpla baleset, a nézők előtt is rejtély, amit a forgatókönyv a bírósági eljárás, valamint a család és a házaspár életének különféle pillanatait bemutató flashbackekkel vázol fel.

Justine Triet filmje tehát egyszerre egy izgalmas tárgyalótermi krimi és egy családi dráma, bár utóbbi van inkább a fókuszban.

Mindjárt a nyitány megadja az alaphangulatot, amely során egy fiatal nő interjút készít Sandrával a házukban, a padláson ténykedő Samuel pedig jó hangosan hallgatja zenéjét, olyannyira, hogy a beszélgetés odalent meghiúsul. Samuelt nem látjuk és nem halljuk, de már csupán ennyiből képet kapunk a házasságuk milyenségéről. A köztük lévő feszültségek pedig a magánéletük minden apró részletébe belemenő bírósági tárgyalás alatt kerülnek felszínre előttünk. Persze senki ne gondoljon itt a hasonszőrű hollywoodi filmekre, mint például az Egy becsületbeli ügy vagy a Ha ölni kell, amelyekben az ügyész vagy az ügyvéd próbálja megizzasztani a tanúkat, és hatásvadász nagymonológok segedelmével fordítják a maguk oldalára az esküdteket. Itt csendes, európai mederben folynak az események, és olyan privát dolgok is szóba kerülnek, hogy mi, nézők is elszégyelljük magunkat.

Persze hatásos aláfestő zene, fennhangon magyarázó ügyvédek és csavarok nélkül is lehet izgalmas egy per, ha a forgatókönyv kellő figyelmet fordít a részletekre.
Márpedig Samuel halálba zuhanása korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, hiszen minden lehetséges okra akad magyarázat.

Sandra Hüller kimagasló alakítást nyújt, és abszolút megérdemelne egy Oscar-jelölést jövőre ezért a szerepért, mivel a visszafogott és ridegnek tűnő írónő szerepében, annak ellenére, hogy akár a gyilkosságot is el tudjuk képzelni róla, simán eléri, hogy szimpátiát érezzünk iránta, és szorítsunk az ártatlansága bebizonyításáért. Pedig fogalmunk sincs, hogy valóban ártatlan-e. Ugyanakkor meg kell említeni a kis Danielt alakító Milo Machado Granert is, akinek döntő szerepe lesz az ügy végkimenetelében, és aki az év talán legjobb gyerekalakítását nyújtja.

Az Egy zuhanás anatómiája összességében tehát egy műfajok között sikerrel lavírozó, gondolkodásra késztető, mély, emberi dráma, és egyben izgis mozgóképes kirakós kiváló karakterrajzokkal. Érdemes próbát tenni vele, mivel az év egyik legmaradandóbb filmélményével gazdagodhatunk általa.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Melegbotrányba keveredett, a fia halálával zsarolták, és már kétszer tönkretette a karrierjét – John Travolta 70 éves
A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legfőbb hollywoodi szívtiprója volt, majd a szcientológia miatt majdnem teljesen eltűnt a süllyesztőben. Azonban sem ez, sem a borzalmas családi tragédiák nem tudták kiölni belőle az optimizmust: John Travolta máig képes nevetni magán.

Link másolása

„Nagyon türelmetlen gyerek voltam, majd nagyon türelmetlen tinédzser, és nagyon türelmetlen felnőtt" – mesélte John Travolta. "Az a fajta fickó voltam, aki azt mondta: »Ha 25 éves koromra nem értem el valamit ebben a szakmában, figyelmeztessetek, hogy csináljak valami mást'." Szerencsére senkinek sem kellett pályamódosítást javasolnia neki, hiszen 24 éves korában már filmsztár volt. Addigra a Grease-ben és a Szombat esti lázban játszott szerepei miatt már világszerte híres volt, a Time magazin pedig egyenesen Robert De Niróhoz és Al Pacinóhoz hasonlította őt. De kezdjük egy kicsit korábból!

John Joseph Travolta 1954. február 18-án jött a világra, a második generációs olasz-amerikai Salvatore Travolta és Helen Cecilia Burke ír-amerikai színésznő és énekesnő hat gyermeke közül a legfiatalabbként. John New Jersey-ben nőtt fel, ahol a korábbi félprofi amerikaifutball-játékos apjának volt egy gumiszerelő műhelye.

Tinédzserként azt tervezte, hogy egy repülőtéren dolgozik majd csomagkezelőként vagy jegyárusként, ehelyett azonban végül úgy döntött, hogy édesanyja nyomdokaiba lép, és színész lesz.

Ezt annyira komolyan gondolta, hogy 16 évesen New Yorkba költözött, hogy megvalósítsa álmát. 18 éves korára már bejárta Amerikát a Grease színpadi változatának szereplőjeként, fellépett a Broadwayn is, illetve feltűnt több tévéjátékban. Első nagyobb filmszerepét Brian De Palmától, a Stephen King regényéből készült Carrie című filmben kapta, de először az 1978-as Szombat esti láz narcisztikus, diszkókirály Tony Manerójaként (amelyhez hónapokig tartó tánctréningen vett részt) figyelt fel rá a világ. Főként, hogy megkapta érte az első Oscar-jelölését is.

Majd egy évvel később végérvényesen Hollywood egyik legfőbb szívtiprója lett, amikor a Grease filmváltozatában immár a főhős Danny Zukóként dobogtatta meg a női szíveket. Travolta a vagányság és a magabiztosság megtestesítője lett. Karizmája volt, tudott színészkedni, énekelni és táncolni. Úgy tűnt, semmi sem állíthatta meg abban, hogy a világ legnagyobb sztárja legyen. A nyolcvanas évek azonban megállították. Legalábbis egy időre. És nem azonnal.

Beszélő babák

1980-ban még a Városi cowboy is sláger volt középpontjában a countryzenével és a mechanikus bikalovaglással. Majd a következő évben érkezett Travolta talán legfontosabb szerepe, amikor újra összeállt Brian De Palmával és Nancy Allennel a Carrie-ből a Halál a hídon című thriller kedvéért.

Ez a film ugyanis lehetőséget adott Travoltának arra, hogy drámai színészként is kibontakozzon, és a komfortzónáján kívül bizonyíthasson. Ezúttal nem számított a jó megjelenése, a tánctudása és az énekesi képessége.

Bár a Halál a hídon nem volt akkora siker, mint a korábbiak, de hamar kultstátuszt kapott. Az anyagi sikertelensége miatt azonban Travolta visszatért ahhoz, amit biztonságosnak érzett, ezért legközelebb az 1983-as Életben maradni című filmben tűnt fel, vagyis a Szombat esti láz Sylvester Stallone által rendezett folytatásában. A kritikusok utálták a filmet, de ez nem számított, mert a közönség így is elárasztotta a mozikat, és ez lett Travolta korai karrierjének utolsó sikere.

A karrierje azonban ezután zuhanórepülésbe kezdett. 1985-ben Jamie Lee Curtisszel az Ingerlő idomokban borzasztott el sokakat, majd négy évig nem is tűnt fel semmiben, hogy aztán 1989-ben a Nicsak, ki beszélben kvázi mellékszerepet játsszon egy Bruce Willis hangján beszélő baba mellett.

A vígjáték azonban nagy sikert aratott (Magyarországon például az 1990-es bemutatása után 1 millió 62 ezren nézték meg a mozikban, ezzel pedig az Avatar, a Star Wars: Az ébredő Erő, a Star Wars 1. rész: Baljós árnyak és a Titanic után jelenleg is az utóbbi 34 év ötödik legnézettebb filmje itthon), és két folytatást is megélt (1990: Nicsak, ki beszél még!, 1993: Nicsak, ki beszél most!). Travolta neve tehát megmaradt a köztudatban, de ennek meg kellett fizetnie az árát. Már nem a ’70-es évek menő John Travoltája volt, hanem az a színész, aki beszélő babás és beszélő kutyás filmekben szerepelt. Ráadásul ebben az időszakban lett a szcientológiai mozgalom követője, ami szerinte segített neki megbirkózni a nehéz időkkel, ám nem váltotta ki vele sokak szimpátiáját.

Egyszer fent…

John szerencséje azonban megváltozni látszott, amikor Quentin Tarantino felkérte, hogy játssza el a gengszter Vincent Vega szerepét az 1994-es Ponyvaregényben: Michael Madsen helyére ugrott be, aki a Wyatt Earp forgatása miatt szállt ki a projektből.

"A kultikus filmklasszikusban nyújtott alakításáért mindenki odáig volt, és meghozta neki a második Oscar-jelölését. Travolta hirtelen újra keresett lett, és özönlöttek hozzá a forgatókönyvek. Tarantino tanácsára elvállalta a Szóljatok a köpcösnek! főszerepét, amiért 1996-ban Golden Globe-díjat kapott.

Majd olyan, változatos műfajú, és többnyire sikerfilmekben tűnt fel, mint a Rés a pajzson (1996), A csodabogár (1996), a Michael (1997), az Ál/Arc (1997), az Őrült város (1997), A nemzet színe-java (1998), a Zavaros vizeken (1998) vagy A tábornok lánya (1999). Egyik sem tipizálta őt táncosnak vagy mondjuk bérgyilkosnak. Az akciósztártól kezdve az angyalig, a gonoszig, a kétségbeesett túszejtőig, a politikusig és az ügyvédig mindent eljátszott. Majd elkövetett egy hatalmas baklövést.

…egyszer lent

Bármennyire sikeres is volt színészünk az 1990-es évek második felében, az ezredforduló után drámaian visszaesett a népszerűsége a Háború a Földön (2000) című filmnek köszönhetően.

A szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard által írt regény alapján készült több mint bizarr sci-fiben Travolta egy emberiséget sanyargató földönkívüli vezért alakított borzalmas sminkben. A film irtózatos bukás volt, világszerte körberöhögték, emellett két Arany Málnát is hozott neki, ráadásul a szerelemprojektjét a valaha készült legrosszabb filmek közt tartják számon ma is.

Vagyis az a bizonyos második esély, amit Travolta joggal érdemelt ki a karizmájával és a színészi képességeivel, egy szempillantás alatt elszállt. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal eltűnt volna a süllyesztőben.

Próbálta menteni a menthetőt, például a Kardhal (2001) vagy A vér kötelez (2001) című filmekkel, az újjáépített csillogása azonban végérvényesen megkopott. Ráadásul azóta két brutális személyes tragédián is keresztülment…

A magánélet: örömök és tragédiák

Bár 1980-ban hírbe hozták Catherine Deneuve-vel, 1981-ben pedig Brooke Shieldsszel, a nagy ő-vel csak 1987-ben hozta össze Travoltát a sors: ebben az évben forgatta le a nem túl jól sikerült Zűrös páros című filmet Kelly Prestonnal, akivel három évvel később randevúzni kezdtek. 1991-ben összeházasodtak, a fiuk, Jett 1992 áprilisában érkezett, a lányuk, Ella Bleu pedig 1993-ban.

Majd sok évvel később jött a botrány, amikor egy Doug Gotterba nevű pilóta azt állította, hogy minimum fél éven át szexuális kapcsolata volt John Travoltával, amikor neki dolgozott. A színész tagadta a vádakat, amelyeket Gotterba később visszavont, ki tudja, mi okból…

Ez persze nem robbantotta szét a házasságát Kelly Prestonnal.

Az anyagi sikereivel mindenesetre együtt járt a lehetőség, hogy John gyermekkori szenvedélyének, a repülésnek hódolhasson, és a következő évek során folyamatosan gyarapította a legmodernebb repülőgépekből álló flottáját. Még 26 évesen szerezte meg a pilótaengedélyét, majd egy Boeing 747-es, 189 férőhelyes, négy hajtóműves utasszállító repülőgép vezetésére is képesítést szerzett.

2009-ben érte élete első nagy tragédiája szeretett fia, Jett halálával. A 16 éves, autista fiú egy rohamot követően hunyt el, miközben a család a Bahamákon nyaralt, őt azonban otthagyták a szálláson. Állítólag súlyosan beverte a fejét a fürdőkádba, és a szobalány talált rá. „Megszakad a szívünk, hogy ilyen rövid volt a vele töltött időnk, amit életünk végéig meg fogunk becsülni. Jett volt a legcsodálatosabb fiú, akit két szülő csak kívánhatott, és mindenki életét beragyogta, akivel találkozott” – olvasható a megrendült házaspár által akkor kiadott közleményben.

A gyászoló Travoltáék ezután egy zsarolási kísérlet középpontjában találták magukat, miután egy mentős, aki nem sokkal a halála előtt kezelte Jettet, állítólag azzal fenyegetőzött, hogy személyes információkat ad ki, hacsak John és Kelly nem fizetnek neki 25 millió dollárt. Sokak szerint a számukra kényelmetlen autizmusa miatt elhanyagolták Jettet, és az is fura, hogy egyedül hagyták a szállásukon. Az ügy bíróság elé került, de Travoltáék végül ejtették a vádakat. „A család számára ez az ügy hihetetlen stresszt és fájdalmat okozott, szeretnék már maguk mögött hagyni ezt az egészet” – mondta az ügyvédjük.

2010 májusában aztán ismét nagy volt az öröm John és Kelly számára, akik bejelentették, hogy gyermeket várnak.

„Lehetetlen titkot tartani... különösen egy ilyen csodálatosat, mint ez" – mondták akkor, egy barátjuk pedig hozzátette: „Ez egy gyógyító baba lesz.” A kis Benjamin 2010. november 23-án jött a világra.

Sajnos tíz évig sem élhetett azonban így együtt a család, mivel 2020. július 12-én a Christine, a Titkos imádó, az Ikrek, az Only You, a Meglesni és megszeretni, a Nekem 8 és a Gotti sztárja, Kelly Preston 57 évesen elveszítette a mellrákkal szembeni küzdelmet. 29 év együttlét után John Travolta megözvegyült.

Jöhet a harmadik menet?

Részben a színészt ért veszteségek miatt az utóbbi években megfigyelhető volt, hogy a vele kapcsolatos általános álláspont megenyhült. Már senki sem foglalkozik a Háború a Földönnel, ő azonban szívesen nosztalgiázik (reklámkampányokban, vicces videókban), és tud magán nevetni.

A színészi karrierje sajnos továbbra sem pörög úgy, ahogy kéne, de ha már három évtizeddel ezelőtt kapott egy második esélyt, talán van még benne egy harmadik felvonás. Az biztos, hogy senki sem nézne ki belőle 70 évet, hiszen frissebb és élettelibb, mint valaha. Az pedig könnyen előfordulhat, hogy valaki, mint ahogy anno Tarantino, ad neki egy esélyt a tökéletes szereppel. Persze Travoltának már semmit sem kell bizonyítania, hiszen akármit is csinál a karrierje további részében, már biztosan úgy fog emlékezni rá az utókor, mint minden idők egyik legkedveltebb színészére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Köllő Miklós
A Balázs Béla-díjas dramaturg, forgatókönyvíró, színész, stúdióvezető 96 éves volt.
F. P. Fotó:Pixabay - szmo.hu
2024. február 20.


Link másolása

Köllő Miklós 1928. június 28-án született Gyergyócsomafalván. 1948 és 1953 között a Leningrádi Állami Egyetem filológiai szakán tanult. 1953-tól két éven át a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa volt. 1955-től 1957-ig a Mafilmnél, 1957-ben az Élet és Irodalomnál dolgozott. 1957 és 1959 között ismét a Mafilm lett a munkahelye. 1959-től 1965-ig forgatókönyvíróként dolgozott, majd 1965-től fődramaturg, 1976-től 1987-ig pedig a Hunnia Stúdió vezetője volt.

Színészként szerepelt egyebek mellett Jancsó Miklós Csend és kiáltás, valamint Rajnai András Fejenincs Írástudó – avagy a titokzatos haláleset című filmjében.

Forgatókönyvíróként dolgozott Herskó János Vasvirág és Fábri Zoltán Húsz óra című filmjén, valamint a Családi kör és a Bors című televíziós sorozatokban is.

1975-ben Balázs Béla-díjat kapott, 2002-ben, a 33. Magyar Filmszemlén Életműdíjjal jutalmazták.

Köllő Miklós február 14-én hunyt el. Halála nagy veszteség az egész filmes szakmának – írta a Magyar Filmművészek Szövetsége. A közlemény szerint Köllő Miklóstól családi körben vesznek végső búcsút.

MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Náci édenkertben élt a család a haláltábor mellett – Az Érdekvédelmi terület rémisztő hangjai örökre belénk ivódnak
Még egy holokausztfilm? Igen. Láttunk már ilyet? Aligha! Jonathan Glazer Oscar-jelölt filmje ugyanis ezúttal Auschwitz parancsokát és annak családját mutatja be, akiknek aranyélete van csupán néhány méterre a kb. 340 ezer ember halálát jelentő koncentrációs tábortól.

Link másolása

Érdekes módon az idei Oscar-gálán a Legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában versenyez a díjért az Érdekvédelmi terület, amely az Egyesült Királyság küldöttje. Az angol Jonathan Glazer filmje azért vehet részt itt, mivel a filmben, bár főként brit pénzből készült, nem angolul beszélnek, hanem németül, illetve hallható benne némi lengyel és jiddis nyelv is. Nem egyedülálló ez az Oscar-átadók történetében, hiszen az Egyesült Királyság színeiben indult az 1993-as Egy walesi bárd, valamint az 1999-es Solomon és Gaenor is, amelyek szintén jelöltek voltak ebben a kategóriában, igaz, akkor még Legjobb idegen nyelvű filmnek hívták. S bár a korábbi két nominált nem tudott győzedelmeskedni, ráadásul mindkettő elől egy-egy spanyol alkotás (Belle Epoque, Mindent anyámról) happolta el a hőn áhított szobrocskát, az Érdekvédelmi területnek idén abszolút van esélye a díjra, még úgy is, hogy ezúttal is akad a legjobb öt között spanyol rivális (A hó társadalma).

S hogy miért van nagyobb esélye a többi filmnél? Nos, mivel Jonathan Glazer (Szexi dög, Születés, A felszín alatt) rendezését összesen öt kategóriában is jelölték idén az Oscar-szavazók, köztük pedig nemcsak a Legjobb nemzetközi játékfilmében, hanem a Legjobb filmében is. Ilyen korábbi esetekben pedig, ha az utóbbit nem is, az előbbit mindenképp bezsebelte az adott alkotás (eddig csupán a dél-koreai Élősködők tudta mindkét díjat behúzni). Ilyenkor persze kevésbé lehet izgulni e kategória kapcsán, az Érdekvédelmi terület azonban rászolgált a kitüntető figyelemre.

Ha azt halljuk, olvassuk egy új film szinopszisában, hogy holokausztfilm, vagy koncentrációs táborban játszódik a II. világháború idején, sokaknak az ugrik be, hogy „de hiszen már száz ilyet is láttunk, minek még egy?”

Nos, egyrészt egy ilyen súlyos történelmi és társadalmi traumára időnként emlékeztetni kell az emberiséget, hogy ne történhessen meg újra, másrészt pedig az Érdekvédelmi terület minden, csak nem egy tipikus holokausztfilm.

A filmesek időről időre próbálják más, addig nem látott szempontból bemutatni ezt a mindennél sötétebb időszakot: Roberto Benigni például mert humort is belevenni Az élet szépben (1998), A csíkos pizsamás fiú (2008) alkotói egy náci parancsnok fiának szemszögét választották az események felvázolására, az Oscar-díjas Saul fiában (2015) pedig a kamera egyetlen emberre szorosan rátapadva követte nyomon egy koncentrációs tábor borzalmait.

Az Érdekvédelmi területben az SS-alezredes Rudolf Höss (Christian Friedel), a felesége, Hedwig (Sandra Hüller) és a gyerekeik mindennapjait követjük nyomon, Höss ugyanis 1940 és 1943 között három és fél év át volt az auschwitzi tábor parancsnoka. A család villája ott volt közvetlenül a tábor falai mellett, ahol Hedwig egy kis földi édenkertet rendezett be az udvaron növényekkel, melegházzal, kerttel, padocskákkal, csúszdás úszómedencével.

Itt éldegéltek boldogan, látszólag felhőtlenül, az idillbe „csupán” a ház melletti fal túloldaláról beszűrődő fegyverropogások, sikolyok és kiáltások, a tábor folyamatosan dübörgő gépeinek komor zajai, vagyis a létező leghorrorisztikusabb hangok piszkítanak bele, amelyeket Hössék mintha nem is hallanának.

Megtanulták látszólag ignorálni mindezt, de az embert már csak úgy találták ki, hogy a szemével ellentétben a fülét nem tudja becsukni, így minden egyes nap szembesülniük kell tetteik következményeivel.

Az Érdekvédelmi terület nem adja könnyen magát, Jonathan Glazer időnként elidegenítő eszközökkel mutatja be a család hétköznapjait, de épp ebben a hétköznapiságban rejlik az igazi borzalom. A fentiek tükrében a film A csíkos pizsamás fiúhoz áll a legközelebb, ám ezúttal egy pillanatra sem lesünk át a fal és a szögesdrótos kerítések túloldalára, megmaradunk mindvégig Hössék villájában és az udvarán, ahol Glazer lassú, komótos tempóban tárja elénk a napi rutint:

a megfélemlített lengyel szolgálólányok tüsténkedéseit, hogy Hedwig időnként csomagot kap, s egy nap egy drága bunda, a zsebében egy használt rúzzsal érkezik, hogy az idősebb fiú este az ágyában aranyfogakkal játszik.

Időnként csobbannak egyet a közeli folyóban, vendégeket fogadnak, például a többi tisztet a táborból, vagy partit tartanak a csodaszép udvaron. Hedwig pedig annyira boldog ezen a helyen, hogy még a férjét sem hajlandó követni, amikor leváltják a tábor parancsnoki posztjáról, és áthelyezik máshova.

Hösséket egyébként egy teljesen átlagos családként mutatja be a film. Rudolf sem az az ordibáló, bármikor robbanó szadista pszichopata, akihez hasonlót sokszor láttunk már (pl. Ralph Fiennes Amon Goeth-je a Schindler listájában), hanem egy teljesen nyugodt, a munkáját végző, a családját és a gyerekeit szerető, a feleségét abszolút egyenrangú félként kezelő férfi, akin időnként úgy jön ki ez az egész borzalom és feszültség, hogy öklendezni kezd.

Vagyis Jonathan Glazer bekukkant a család intimebb pillanataiba is, de a filmjében érezhetően nem akar hatásvadász módon érzelmeket kicsikarni a nézőkből. A tábor borzalmai így is tisztán érezhetőek, s mindez szembeállítva a család közönyével (a gyerekeknél azért még érezhető némi természetes empátia) és életkörülményeivel, ugyanúgy eléri a kívánt hatást. Anélkül lesz megterhelő az élmény, hogy nem is látjuk direkten a horrort, csupán hangokat hallunk, és el-elcsípünk dolgokat, amelyek a fal túloldalán történő iszonyatra utalnak. Ilyen holokausztfilmet még biztosan nem láttunk – és nem is felejtjük el egyhamar!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mintha a Hihetetlen családot látnánk, csak nindzsákkal – Megnéztük Az utolsó nindzsaklánt
Az utolsó nindzsaklán a Netflix legújabb keleti szerzeménye. Egy érdekes, már-már anime paródába illő élőszereplős családi akció-dráma. Úgy kell elképzelni, mintha a Hihetetlen családot animébe oltanánk.

Link másolása

A sorozat készítőjének Dave Boylenak érdekes koncepció jutott eszébe. Az utolsó nindzsaklán zsáner szempontból nagyon különleges. Nem lehet egyértelműen besorolni egyetlen típusba sem, mert egyben egy érdekes családi dráma, akciófilm, nyomozós történet, illetve vígjátéki elemekből is építkezik.

De a legkülönlegesebb az egészben a sorozat hangneme, amit legjobban a nyitány reprezentál:

látunk egy éjszakai nindzsaakciót, ahogy maszkos főhőseink küzdenek számtalan ellenséggel, miközben andalító, ’70-es évekbeli rockzene szól. A második jelenetben egy hatalmas, az egész évadot befolyásoló tragikus esemény történik, de a zene ezt nem követi le. Annyira abszurd az egész, hogy akarva-akaratlanul is mosolyog rajta az ember.

Történetük szerint van két rivális klán: az egyik Hattori Hanzotól származtatott, kormány által fizetett shinobi ügynökökből áll, a másik pedig a gonosz Fuma-klán, akik a civilizáció vesztét akarják. Rögtön az első jelenet után a Hattori-klán elveszti egyik fontos tagját, és kiszállnak az állami megbízásból. Nevet váltanak és megpróbálnak normális életet élni, de mint azt már sok filmből és sorozatból megtudtuk, ez nem olyan könnyű, mint ahogyan azt gondolták.

A szuperhősök élete bizony nem csak játék és mese – akarom mondani a nindzsáké.

A Hattori-klán ugyanis már csak egy családból áll, Souichi (Yôsuke Eguchi) a családfő, felesége Yoko (Tae Kimura), legidősebb gyermekük Gaku (Kengo Kôra) (akit leszúrnak az első rész első percében), fiatalabb fiúk Haru (Kento Kaku), aki képtelen embert ölni, lányuk Nagi (Aju Makita), legkisseb gyermekük Riku és a család legidősebb tagja, a bölcs nagyi Taki (Nobuko Miyamoto).

Ezt leírni is fárasztó volt, hát még, gondolom, olvasni.

Az utolsó nindzsaklán – előzetes

Természetesen minden családtag máshogy próbálja feldolgozni Gaku elvesztését. Apuka a munkába temetkezik, és a nindzsa (vagy ahogy ők mondják shinobi) fedőcégként működtetett Sake főzdét akarja életben tartani.

Haru — gyakorlatilag a főszereplőnk – nem akarja a legidősebb fiú feladatait betölteni, teljesen ledobja magáról a felelősséget.

Nagi igyekszik testvérének emlékét megtartani azzal, hogy gyakorolja a shinobi művészetét. Az anyuka pedig eltereli a figyelmét és piti bolti tolvajlásokkal szeretne egy kis izgalmat csempészni a mindennapokba. A legkisebb fiú nem tud az egész családi bizniszről, de érzi, hogy valami nem kóser, és nyomozgat odahaza saját bajszára.

Ekkor megjelenik egy nemzetbiztonsági kérdés, ami miatt az állami szerveknek szüksége lesz a Hattori-klánra. Minden jel arra mutat, hogy a Fuma-klán visszatért, és valamire készülnek. Emellé a globális fenyegetés mellé mindenkinek megvan a saját kis történetszála, ami miatt a sorozat hihetetlenül szerte ágazónak tűnik. Vannak jól működő és kevésbé izgalmas pillanatok egyaránt.

Az expozíció furcsasága mellé tesszük ezt a rengeteg karaktert és észrevehetjük, hogy az egész olyan, mintha egy animét néznénk.

Sőt, ha igazán pontos akarok lenni, egy animeparódiára hajaz Az utolsó nindzsaklán. Mintha a Hihetetlen családot néznénk nindzsákkal szuperhősök helyett. Sok a logikai ugrás, a történet se hibátlan, és a tempó sem mindig tökéletes. Rengeteg a pillanat, amikor csak bámulnak egymásra hőseink, ebből is látszik, hogy egyértelműen anime elemekből építkezik, de nem annyira populáris módon, mint azt például a szintén netflixes One Piece tette. Ezért európai szemmel nagyon furcsa, idegen lehet a stílusa és a hangneme. Ezen túl kell lépni: ha az első rész nem tetszett, akkor sanszos, hogy az egész sorozat sem fog.

A megvalósítás a költségvetéshez képest kimagaslóan ügyes, a színészek nagyon jók, de mindenképpen eredeti nyelven ajánlanám a megtekintését, valahogy az ilyen történeteket csak japán nyelven lehet autentikusan eladni.

Hangneméhez képest meglepően véres a sorozat, ugyanakkor mégsem „tocsogunk” benne, ahogy azt a téma megkívánná.

Egy nindzsákról (elnézést: shinobikról) szóló sorozatnál ennél sokkal bátrabb megvalósításra számítottam. Viszont ilyen, finomabb kivitelben sokkal többen férnek hozzá a tartalomhoz, nem kell aggódni, hogy a gyermek túl kemény dolgokat lát majd. Azért akad vér, de 12-es korhatárnál erősebb tartalom igencsak kevés van Az utolsó nindzsaklánban.

Én nagyon jól szórakoztam, de azt zárójelben hozzá kell tennem, hogy magam nagyon kedvelem a japán kultúrát és az aminéket, így nem állt messze tőlem ez a zsánerkavalkád.

Nem tudom egyértelműen ajánlani mindenkinek Az utolsó nindzsaklánt, de aki kicsit nyitott a keleti kultúrára, szereti ezt a stílust és a nindzsákat, azok tegyenek egy próbát vele, szerintem nem fogják megbánni.

Az biztos, hogy nem lesz akkora dobás, mint mondjuk a Squid Game volt, de már most bejelentették a második évadot.

Az utolsó nindzsaklán megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix streaming szolgáltató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: