KULT
A Rovatból

Gut, besser, Presser – koncertkritika

Öt év után adott koncertet a Papp László Sportarénában mindenki Pici bácsija, felejthetetlen élményt nyújtva a rajongóknak.


Azt hiszem, nincs még egy olyan zenekar a világon, amihez olyan intim viszony fűzne, mint az LGT-hez.

Kapcsolatunk nagyon romantikusan indult. 1990-ben, a taxisblokád idején 14 éves voltam. A szüleim nem engedtek ki a házból, mert nagyon féltek, hogy megismétlődik 56’. Így hát jobb híján egész nap otthon gubbasztottam, és – internetről még nem is hallottunk – tévéztem.

A kerületi kábeltévé véletlenül épp a Sándor Pál által rendezett Locomotiv GT show című filmet adta. Ha van szerelem első látásra, ez az volt. Teljesen magával ragadtak az LGT slágerek.

Még épp jókor jött a felismerés, hogy ott lehessek 1991-ben a Nyugati-pályaudvaron, az utólag már megmosolyogtató elnevezésű Búcsúkoncerten, kétszer is.

LGT-rajongásom köztudott volt, olyannyira, hogy gimnáziumban egy fizika felelésem azzal kezdődött, hogy a tanár LGT dalokat sorolt és meg kellett mondanom, melyik albumon van.

Rajongóként egyébként eléggé félénk – van aki úgy fogalmazna: balfasz – tudok lenni. Nem is olyan rég például besétáltam a kormányablakba, ahol ott ücsörgött a várakozók között Karácsony János – és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ő az, ezért nem szólítottam meg. Később ráírtam a közösségimédiában és megerősítette, hogy tényleg ő volt.

Mindezt csak azért írom le, mert érzékeltetni szerettem volna, mennyire sokat jelent nekem, hogy eljutottam Presser Gábor koncertjére.

Presser utoljára 2018-ban tartott koncertet az Arénában. Most olyan hamar elkeltek a jegyek a két estére, hogy végül megnyitották a pénteki főpróbát is – szerencsémre.

Az ember persze mindig izgul egy kicsit ilyenkor, nem ritkaság, hogy a fiatalkori bálvány az évek múlásával veszít csillogásából. Nagy csalódás volt például tavaly nyáron John Cleese szereplése, aki persze mindig is a humortörténelem egyik legmeghatározóbb alkotója és előadója marad, de kifejezetten gyenge, megúszós előadást láthattunk tőle.

Presser Gábor azonban nem okozott csalódást. Habár „csak” a főpróbán vettem részt, ez azonban egyáltalán nem érződött.

Pedig ha valaki, ő megengedhetné magának, hogy kimegy a színpadra, eljátssza a népszerű slágereit, aztán a kasszához fárad.

De ő nem érte be ennyivel. A régi dallamokat újragondolta, áthangszerelte, és körülvette magát tehetséges kollégákkal, akik mind hozzátettek valamit, amitől még különlegesebb élményt kaptunk. A koncert minden egyes pillanatában több munka, ötlet és alázat volt, mint John Cleese egész estés előadásában.

Nekem persze legjobban azok a részei tetszettek a koncertnek, ahol LGT dalok csendültek fel, de ezek sem úgy, ahogy megszokhattuk. Instrumentális kompozíciókká gyúrva, bravúrokkal tűzdelve, bizonyos dalokat csak egy két taktus erejéig felvillantva.

Például amikor a Menni kéne ürügyén felcsendült kicsit az Ezüst nyár, vagy a Hirdetés. Igazi fanservice, hiszen ezek a nóták ritkán szerepelnek a rádiók műsorain, csak az igazi rajongók ismerik fel őket pár hangból.

Azt is megtapasztalhattuk – sokadszorra –, hogy Presser nem csak nagyszerű dalszerző, énekes és előadóművész (a kettő nem mindig jár kéz a kézben!), de tehetséges és képzett (szintén nem egyértelmű párosítás) zenész, akinek ráadásul remek humora is van.

Például, a Szebényi Danival és Holló Auréllel közösen bemutatott „ökörködésükben” (Presser fogalmazott így) mindkét tulajdonságát megcsillogtatta. A Gyere ki a hegyoldalbant adták elő olyan módon, hogy az megállta volna a helyét a világ bármely humorszínpadán is mint zenei paródia. Persze ehhez az is kellett, hogy Dani és Aurél minden tekintetben méltó partnere volt a Mesternek.

A koncertet Novák Péter rendezte. Miután az LGT repertoárjának visszatérő motívuma a cirkusz, adta magát, hogy cirkuszi kavalkádot körítsen Pici bácsi köré a Soharóza és a Fitos Dezső Társulat segítségével.

Ha pedig mindez nem lett volna elég, Presser nagyszerű játszótársakat is hívott. Impozáns névsor: Sena, Rúzsa Magdi, Vitáris Iván érkezett a színpadra néhány dal erejégi. De mind közül kimagaslott Falusi Mariann.

Sokadszorra állapítom meg, hogy Mariann énekesnői kvalitásai sokkal de sokkal többre predesztinálnák, mint a Padödö. Nem csak hangban, technikában, de mélységben is. A Ne szeress engem-et képes volt sajátjává tenni, pedig hát az eredeti előadó, Deák Bill Gyula sem a futottak még-kategória. Ugyancsak megrázóan szép volt amikor Presserrel duettben énekelte a Várlak című dalt. Mariann szereplése mindenképp az est libabőrös pillanatai közé tartozott.

Nem nosztalgiakoncertet láthattunk, hanem minden elemében friss, mai, modern, mégis autentikus zenei élményt kaptunk. Mintha egy új konceptlemez bemutatóján jártunk volna. Sokat megadnék érte, ha készülne belőle album, de tudom, a mai világban ennek kicsi a realitása. Reméljük viszont, hogy Presser Gábor még sok-sok koncertet ad.

Menjetek el, mert ő tényleg szereti a közönséget, és ezt csodás zenei ajándékokkal fejezi ki újra és újra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: