KULT
A Rovatból

Gubancokkal teli bájos utazás Olaszországba – Könyvklub: A következő fejezet kritika

Felnőtt kalandok Olaszországban? Így mulatnak a kortalan dívák!

Link másolása

2018-ban Diane Keaton, Jane Fonda, Candice Bergen és Mary Steenburgen főszereplésével megismerkedhettünk egy évtizedek óta tartó barátság kedves kis mindennapjaival. Bár nem kiemelkedő, mégis szerethető vígjátékra ülhettünk be a mozikba. Idén elérkezett a folytatás, mely hasonló bohóságokkal teli történetet hozott el a szórakozni vágyó nézők számára.

A folytatást szintén Bill Holderman tette le az asztalra, aki nem csak rendezője, hanem Erin Simmsszel közösen írója is a Könyvklub – A következő fejezetnek. Holdermannak ugyan ez csak a második rendezése, de stabil kézzel irányítja a vígjátékot. A történet az egész világot érintő 2020-as vírushelyzettel kezdődik. Főszereplőink, akár csak a valóságban, a járvány kijárási tilalma miatt nem találkozhattak egymással.

A film első etapja erre a furcsa időszakra koncentrál, megfűszerezve helyzetkomikumaival.

Tökéletes a „nosztalgikus” hangulat, a helyzet életszerűsége miatt mindenki átérzi a szituációt, bele tudja képzelni magát, milyen is volt, amikor unalmunkban mindenféle új hobbiba kezdtünk, és mindenkivel csak videochaten értekeztünk. Bevallom, nem túl nagy elvárásokkal ültem be a moziba, de már az elején éreztem, hogy a Könyvklub folytatása nem az általam várt gyenge második rész lesz, abszolút pozitívan csalódtam. Persze csak a zsáner határain belül, ez attól még egy könnyed nyári komédia marad.

Az események további része már napjainkban folytatódik, a négy országos cimbora újra találkozik, és kezdődik a nagy kaland, amikor is a Jane Fonda által alakított Viviant eljegyzik, és a jóbarátok felkerekednek, hogy megvalósítsák régi vágyukat: elmennek egy rögtönzött lánybúcsúra Olaszországba. Innentől kezdve rengeteg váratlan fordulat éri főszereplőinket, ezeket nem spoilerezném el, de

legyen elég annyi, hogy egyszerű szórakoztatás várható.

Van benne egy kis eltúlzott Hollywood-faktor, hiszen ennyi véletlen a lottónyertesekkel sem történik, de valahogy mégis jól állt a filmnek. A humor nagyobb részben a hölgy nézőknek szól, de szerintem a férfinézők is el-el fognak mosolyodni. Nem több, de egy mosolyt megér.

A menyasszonyt és barátnőit nem nagyon kell bemutatni, hiszen zseniális színésznők egytől egyig. Jane Fonda (beavatkozástól függetlenül) simán letagadhatna 10 évet. Karakán, önfejű és teljes mértékben önálló nő Vivian szerepében. Diane Keaton és Mary Steenburgen még mindig nagyon csinos és bájos színésznő, mindenkit elvarázsolnak a vásznon. Személyes kedvencem Candice Bergen nyers, kissé érzéketlen, de végletekig humoros Sharonja, aki tökéletes volt.

Érezhetően lubickolt az általa megformált nyugalmazott bíró karakterben,

abszolút őt mondanám a csapat mozgatórugójának, ha ő nincs, sokkal laposabb lett volna a hangulat. Bár a hölgyek párjait játszó urak is ismert, remek színészek – Andy Garcia, Don Johnson és Craig T. Nelson - azonban mégis Giancarlo Gianninit emelném ki a rendőrfőnők szerepében, aki Candis Bergenhez hasonlóan több alkalommal tudott mosolyt csalni a nézők arcára, mogorva, bár humoros karakterével.

A barátnők utazásával mi is belecsöppenhetünk egy kicsit az itáliai életérzésbe, láthatunk csodaszép helyszíneket, impozáns épületeket, felcsendülnek az olasz dallamok, az egész nagyon hangulatos. Miféle kevésbé jót lehet írni a filmről? Talán a fentebb említett túlzott Hollywood-faktort.

Amennyire hiteles a járványidőszak ábrázolása, annyira tündérmesévé varázsolták a folytatás bizonyos részeit.

Nem mondanám egyértelműen negatív dolognak, de néha túlzásba estek a mázzal. Egy kissé gejl a végeredmény, amit azért nem tudok mindenkinek ajánlani, de az első rész kedvelői szeretni fogják a folytatást.

Nem nevezném filmtörténeti remekműnek, de egy könnyed vígjáték, a zsáner minden alkotóelemével, alapvetően szórakoztató, és ami célt kitűzött maga elé, azt eléri. Az biztos, hogy a célközönség a középkorú nők, de alapvetően az egész moziterem jól szórakozott a vetítés alatt. Ha hasonlítanom kéne korábbi művekhez, azt mondanám, hogy kicsit Mamma Mia, kicsit Last Vegas, és egy csepp Levelek Júliának (ha olasz hangulatról és véletlenek netovábbjáról van szó), megfűszerezve egy csipetnyi Szex és New York 2 -vel. Ezzel szinte teljesen körbeírtam.

Randifilmnek, egy kis kikapcsolódásnak bátran ajánlom, jobb, mint amire számítana az ember, de ne üljünk be rá magas elvárásokkal.

A Könyvklub: A következő fejezet május 11-től látható a magyar mozikban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: