KULT
A Rovatból

„Gal Gadot az életben még lenyűgözőbb” – interjú Pedro Pascallal a Wonder Woman 1984 kapcsán

A film férfi főszereplője az exkluzív interjúban többek között női kollégáiról is mesélt.


Pedro Pascal arcát több moziból is ismerhetjük, most a Wonder Woman 1984 antagonista, azaz negatív férfi főszereplőjét játssza. A film holnap kerül fel az HBO GO-ra.

- Rajongója voltál az első Wonder Woman-filmnek?

- Naná. Még sírtam is rajta. Legjobban úgy tudnám leírni, hogy egy kollektív élmény volt, amit mindenki átélt, aki látta. Hatalmas teljesítmény, hogy egy akció-jelenetsor érzelmi reakciót váltson ki, és itt ez történt, amikor a hősnő legyőzte az ellenséget a nőiség erejével – szerintem arra volt bizonyíték, hogy mekkora hatalma van az univerzális nőiségnek, amire egyértelműen éhezünk. Szóval imádtam. Most pedig látom Patty-t (Patty Jenkins, a rendező) és a társírót, valamint a producereket, amint még tovább terjeszkednek a sztorik emberi oldalával, ami fantasztikus.

- Mi futott át az agyadon, amikor Patty megkeresett Max Lord szerepével?

- Charles Roven producer volt az első, aki be akart mutatni Pattynek, aki egy misztikus karakterről szeretett volna beszélgetni a Wonder Woman 1984 című film kapcsán. Persze azonnal felpörögtem, hogy “jesszus, ez az új Wonder Woman lesz, viccelsz?”. Már azelőtt a rajongója voltam Pattynek, hogy együtt dolgoztunk volna egy ABC-s piloton. Akkoriban kisebb szerepeket is vállaltam pilotokban, de abban az évban csak erre az egy szerepre jelentkeztem, kifejezetten azért, mert találkozni akartam Pattyvel.

Nem is a munka miatt, hanem hogy megismerjem, mert A rém az egyik kedvenc filmem. Ő az egyik legjobb rendező.

- Képregényolvasó voltál Max Lord szerepe előtt?

- Nem túl korán kezdtem. A DC Comics-szal való első találkozásom talán Richard Donner Supermanje volt. A húgom Wonder Womanért volt oda, én meg Pókemberért. Aztán később jobban elmélyedtem a képregények világában. Szerintem ez egy csodás művészeti forma. Elkezdtem idővel a kultúránkban betöltött szerepét is jobban megérteni. Nagyon tetszettek a sötétebb változatok is.

– Ha már a sötétségről beszélünk, mit árulhatsz el Max Lordról?

– Szerintem ő egy kifejezetten specifikus kulturális identitás megjelenítője a nyolcvanas évekből. A fókuszban a siker ideája áll, amit bármilyen eszközzel, de el kell érni, mert annyira fontos, és mindent ennek kell alárendelni. És annak, hogy mivel mérhető a siker.

- A dolgokkal, melyeket birtoklunk?

- Igen. Nagy ház, autók, észerek, pénz, minden… aminek a fontossága elárasztott minket a nyolcvanas években. Szerintem ez máig kulturális betegség a társadalomban, ami teljes ellentétben áll azzal, hogy milyen sérülékeny emberi lények vagyunk.

- Akkoriban mindez nagyon sokat számított.

- Pontosan. Még mindig nagyon nagyra tartjuk ezeket a státusszimbólumokat. Na meg persze a like-okat. Még ma is közbeszéd tárgya mindez, az emberek figyelik mások közösségi médiás oldalait és azt, hogy miként reprezentálják magukat vizuálisan, és az életüket képeken keresztül – aztán pedig azt akarják, ami a másiknak van.

- Érdekes, hogy a nyolcvanas évek még a social media világa előtt volt, de a karaktered mégis hasonlóan működik és éri el a hallgatóságát: az infomercial műfaján keresztül. Sok ilyen videót néztél, hogy felkészült erre az erősen önmenedzselő szerepre?

- 1975-ben születtem Chilében, de a családom elköltözött még csecsemőkoromban, így az Egyesült Államokban nőttem fel, kertvárosi környékeken. Úgyhogy nem is volt sok kutatásra szükségem, annyira megvolt a fejemben ez a korszak és ezek a tartalmak. Konkrétan a DNS-emben voltak annak az időszaknak a televíziós-médiás brandjei.

- Milyen volt Patty Jenkinsszel dolgozni?

– Egy ilyen hatalmas filmben dolgozni, melynek ilyen elképesztő szereplőgárdája van, valamint egy rendezője, aki kreatív oldalról is állandóan kihívás elé állítja az embert, és azt követeli meg, hogy magadat is kihívások elé állítsd… Ez az egyetlen módja, hogy elérjük, amit a sztorival el szerettünk volna érni.

Furcsa ezt így kimondani, de a Wonder Woman 1984 sokkal megterhelőbb és kreatív értelemben kitelejesítőbb volt, mint a Shakespeare in the Park-élményem pár nyárral ezelőtt – az is elképesztő volt, de ez hihetetlenül váratlan.

Egy ilyen film esetében az ember azon morfondírozik általában, hogy ezt vagy azt technikailag hogyan oldja meg. Hogyan nézzek ki? Hogyan oldjak meg egy akciójelenetet? Hogyan harcoljak? Csakhogy Pattyvel az első mindig az, hogy miként meséljük el a sztorit – hogy én hogyan mesélem el a sztorit. Ez lenyűgözött engem.

Gal Gadot-tal is alkalmad volt együtt dolgozni. Mesélnél erről az élményről?

Gal egyike azoknak az embereknek, akiket ha a kamera által közvetítve nézel, lenyűgöz a szépsége, a belőle áradó melegség és a tehetsége. Arra gondolsz automatikusan, hogy hogyan jöhetett össze mindez egyszerre egy ilyen teljesen megközelíthető színészben és filmsztárban? Aztán találkozol vele – és még kedvesebb, mint ahogy arra számítottál!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk