KULT
A Rovatból

Fördős Zé kontra Tilla: összehasonlítottuk az Ingatlanvadászokat a Kincsvadászokkal

Június elején startolt az RTL-en az Ingatlanvadászok című lakáskeresős valóságshow Fördős Zé vezetésével. A TV2 a Kincsvadászokkal rukkolt elő.


A TV2 ugyan még márciusban bejelentette, hogy érkezik a Lakásvadászok Lékai-Kiss Ramónával, de mégsem ezzel rukkolt elő válaszként, hanem dupla Kincsvadászokkal próbálja magánál tartani a nézőket hétköznap esténként. Arra gondoltunk, megnézzük mindkét műsort, és összehasonlítjuk őket, ezzel is segítve kicsit a választást.

A német eredetű Kincsvadászok (eredetileg: Bares für Rares) tipikus vásárlós reality, ahol civilek (vagy épp statiszták) próbálnak eladni valamit pénzes (és állítólag hozzáértő) befektetőknek. Tulajdonképpen ugyanaz a kaptafa, mint a Cápák között: ott befektetési lehetőséggel házalnak, itt ereklyékkel.

A Kincsvadászok ezt annyival megfejeli még, hogy az eladása kínált portékát szakértő is megvizsgálja. Ez akár okozhatna feszültséget, amikor a becsüs jóval kisebb értéket állapít meg, mint amire az eladó gondolt, de ebben a műsorban (legalábbis amennyit láttam belőle) mindenki nagyon decensen viselkedik.

Az Ingatlanvadászok is hasonló eladós műsor, de kicsit csavar a megszokott formulán. Itt az amatőr szereplők a befektetők, akik ingatlant szeretnének vásárolni, és az ő kegyeikért versengenek a profik, jelen esetben értelemszerűen ingatlanosok.

A műsor lényegében a francia Flat Hunters (eredeti címén Chasseurs d'appart') koppintása, de mivel azt a TV2 vásárolta meg (ez volna az egyre tolódó Lakásvadászok), az RTL és a Show & Game Productions saját formátumot fejlesztett.

Ez persze főleg jogászkodás, hiszen már maga a Flat Hunters is kísértetiesen hasonlít az 1999-ben indult, amerikai House Huntersre (Házvadászok).

Amúgy nem ez az első eset, hogy magyar csatorna elkészíti valamelyik külföldi siker franchise bootlegjét. Annak idején az RTL porig alázta riválisát, amikor a Big Brotherrel szemben előállt a Való Világgal. A TV2 aztán a Megasztárral vett revansot, amiért az RTL el is halasztotta az X-Faktor első évadát.

A felsorolt ingatlanos műsorok lényege egy és ugyanaz. Profi ingatlanosok vetélkednek egymással egy héten át. Minden adásban kapnak egy ügyfelet, akinek meg kell találni álmai otthonát. Az adás végén a potenciális vásárló(k) értékelik az ingatlanosokat. A legrosszabb 0 pontot kap, a legjobb 3-at. És ha meg is veszik az ingatlant, akkor jár még 7 pont, összesen tehát 10.

A hét végén a pontok alapján eldől, ki a hét ingatlanosa, aki 3 millió forinttal lesz gazdagabb. Az amerikai House Huntersben legjobb tudásom szerint a stáb visszatért a vásárlókhoz, hogy megnézzék, mennyire elégedettek a választásukkal, esetleg hogyan alakították át a megvásárolt ingatlant. Itt ilyesmi nincs, pedig igazán érdekes volna.

Mindkét műsorral most találkoztam először (ne vessetek követ rám, nincs nekem annyi életem, hogy ilyeneket nézzek akkor is, ha nem muszáj), így bármiféle előítélet nélkül ültem le a készülék elé (vagy egyforma előítélettel: egyiktől sem vártam sokat).

Mivel napi műsorokról van szó, hétfőn és kedden is bekapcsoltam őket, mondhatnám, többszöri mintavétellel éltem. Sőt, az Ingatlanvadászok esetében visszanéztem az előző hét utolsó adását, hogy lássam, van-e bármi extra fícsör a végén. (Spoiler: nincs.)

Elsőre az Ingatlanvadászok érdekesebbnek tűnt. Viszont a második adásnál már azt éreztem, nagyon merev, kiszámítható, statikus. Az eddig látott élethelyzetek – ki miért szeretne költözni – nem voltak különösebben izgalmasak. A bemutatott ingatlanok valamennyire érdekesek, ha az ember szereti az ilyesmit, de a műsorban valójában nem történik semmi.

A legszórakoztatóbb része az, amikor a többi ingatlanos tableten nézi a kollégáik bemutatóját, és cikizik őket. De még egymás oltása is visszafogott, ráadásul nem szemtől szembe történik, így nem alakulnak ki olyan konfrontációk, amik némi fűszert csempészhetnének a dolgok menetébe.

A karakterek sem igazán kontrasztosak, és arra sem teremt lehetőséget a formátum, hogy az ingatlanosokról megtudjunk valamivel többet, láthassuk őket adáson kívül a vívódásaikat, hogyan kapcsolódik a munkájuk a magánéletükhöz. Várnék bármit, ami engem, mint nézőt arra késztet, hogy valamiért egyik szereplő szimpatikusabbá váljon, mint a másik, szurkolni kezdjek valakinek, mint egy szappanoperában. De ez legfeljebb szárazsampon opera. Míg a Kincsvadászoknál vagy a Cápák közöttben castingolhattak olyan fix szereplőket, akik érdekesek (például egy Moldován Andrást vagy Fejes Tamást), a naponta cserélődő befektetők és a hetente cserélődő ingatlanosok esetében ez nehezen emgoldható.

Ahogy néztem a műsort, néha azt éreztem, ennél még az is érdekesebb volna, ha néha megszólalna Kerekes Józsi narrátorhangja, és előre megírt blődségeket beszélne, mint a Hal a tortánban.

A Kincsvadászok annyiból szórakoztatóbb, hogy szegmensekből áll, vagyis nem csak adásról adásra, de egy epizódon belül is 5-10 percenként jön egy új szereplő és egy új tárgy. Tehát ha az egyik kicsit unalmasabb is, van remény, hogy a következő érdekesebb lesz. A szakértők alkalmazása is érdekes műsorelem. Bár úgy érzem, még szórakoztatóbb lehetne, ha a vásárlók is megismernék a becsüsök véleményét, ami sokszor ellentmond a gyűjtők – elvileg szintén hozzáértő – véleményének.

Ami a Kincsvadászokban kevésbé szimpatikus, az egy apró mozzanat. Ha létrejön az üzlet, vagyis az eladó elfogadja a legnagyobb licitet, a gyűjtő készpénzben kifizeti. Adott esetben több százezer forintot is.

Márpedig lássuk be, az efféle rongyrázás nem elegáns. Leginkább arra jó, hogy erősítse a gazdagokkal szembeni előítéleteket.

Fontos még kitérni a műsorvezetők személyére. Fördős Zéről olyan borzasztó sok mindent nem tudok, leginkább arra emlékszem a pályafutásából, amikor egy dzsungeltúlélős műsorban egy kádban kellett fürödnie az ex-pornós, ex X-Faktoros Krasznai Tündével. Az Ingatlanvadászokban végül is, nem tudok semmit felhozni ellene. Nincs sok feladata, és azt teljesíti. De nem viszi hátán a műsort, nincs az az érzése az embernek, hogy már magáért a műsorvezetőért érdemes lenne nézni. Nincs kiemelkedő egyénisége, vagy ha van, nem derül ki.

A Kincsvadászokban Tillát láthatjuk, aki rutinos róka, és persze nyilván egyéni ízlés kérdése, hogy kinek mennyire jön be. De az biztos, hogy ő odateszi magát. Poénkodik, "él", olykor egyenesen ripacskodik, de legalább addig is történik valami, amíg őt láthatjuk. Nem akarok igazságtalan lenni Fördőssel, hisz lehet, hogy azt csinálja, amit kértek tőle, és tudna ő sokkal bolondosabb is lenni. Mindenesetre nem tartom valószínűnek, hogy bárki kifejezetten ő miatta kapcsol majd esténként az RTL-re.

A TV2 műsorában van még egy csavar, a Kincsvadászok VIP, ami címének megfelelően abban tér el a "hagyományostól", hogy hírességek érkeznek különféle tárgyakkal. Kicsit ebbe is belenéztem, és leginkább két dolog maradt meg bennem. 1: ma már bárkiből lehet celeb. 2: ők sem lényegesen érdekesebbek, mint a civilek. Sőt, egy hiteles magánzó sokszor szórakoztatóbb, mint egy öregedő nevettető, vagy egy letűnt szappanopera-sztár.

Összességében hosszútávon a Kincsvadászok számomra valamivel érdekesebb műsor, de azoknak, akik szeretik a hasonló realityket, érdemes belenézni mindkettőbe. Némileg árnyalja a képet, hogy ha minden igaz, a Kincsvadászokból őszig már csak ismétléseket láthatunk, de annak, aki eddig nem nézte, voltaképp teljesen mindegy.

Minden esetre, én azt hiszem, maradok inkább az Agymenőknél, amíg nem találnak ki jobbat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Ez a fesztivál mindig lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar” – A Platon Karataev nyitja meg az idei Művészetek Völgyét
A legkisebb színpadról indultak, idén pedig már másodjára lépnek fel a legnagyobbon, ezúttal egy különleges nyitó show keretében. A két frontember mellett több vendégfellépő is elmesélte, hogy fogadták a felkérést és mit jelent számukra a Völgy.


Alig néhány nap múlva, július 18-án kezdetét veszi az idei Művészetek Völgye: 10 nap alatt több mint 3000 program várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Péntek este 20:30-tól a Platon Karataev direkt erre az alkalomra koreografált koncertje nyitja meg a fesztivált a Panoráma Színpadon, számos vendéggel kiegészülve. Ennek apropóján tettünk fel körkérdést a két frontember, Balla Gergely és Cz.K. Sebő mellett Vecsei H. Miklósnak, Gryllus Dánielnek, Nóvé Somának, Lovász Irénnek és Szabó Benedeknek.

Balla Gergely

„Áprilisban kaptuk a megkeresést a Művészetek Völgyétől, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk a nyitókoncert. Egyből arra gondoltunk, hogy szeretnénk magunk mellett tudni azokat az alkotókat, előadókat, barátokat, akik számunkra is nagyon fontosak, de a fesztiválnak is meghatározó arcai. Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyien igent mondtak a felkérésre, és hogy a fesztivál is ránk gondolt a koncert kapcsán. Már a zenekar indulásától kezdve ott voltunk a Művészetek Völgyén, és évről-évre egyfajta lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar.

Játszottunk öt ember előtt a Hangfoglaló udvarban, majd kinőttük azt, Kapolcson megtelt a második színpad is, majd a Lőtérre sem fértek már be az emberek Taliándörögdön. Tavaly először voltunk a Panoráma színpadon, idén pedig mi nyithatjuk a fesztivált.

Hihetetlenül sokat jelent ez nekünk és egy emlékezetes estével készülünk. Az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy különböző udvarokban több fellépésem is volt, így mindig 2-3 napot ott vagyok, és már viszem a családot is magammal. Délelőtt velük vagyok, utána pedig jönnek az előadások - sok különleges nyári nap kötődik így a fesztiválhoz.”

Fotó: Mudrák Balázs

Cz.K. Sebő

„Én is több napot töltök a Völgyön évről-évre. Sok színpadon megfordultam már, sőt a zenélő buszon és volt szerencsénk duózni. Nagyon szép élmények érnek itt, olyan barátokkal, ismerősökkel futok össze, akikre nem is számítok. Szeretem a Művészetek Völgyében, hogy több korosztály is rendszeresen visszatér ide, ez megkülönbözteti a többi fesztiváltól. Nagyon jó érzés, hogy mi nyithatjuk az idei fesztivált, különleges estére készülünk, ami sok-sok ideig emlékezetes marad, remélhetőleg nem csak számunkra.”

Vecsei H. Miklós (a koncert rendezője)

„A Platon Karataev tagjaival régi és fontos barátság köt össze.

Amit én a színházban keresek, azt ők a zenében találják meg. Most, hogy ez a két műfaj egyre szorosabban összefonódik, különösen izgalmas közös utakat keresni. Örülök, hogy a Művészetek Völgye felismerte ennek a találkozásnak a lehetőségét, és ránk bízta a nyitóelőadás megálmodását.

A saját feladatomnak azt érzem, hogy a színpadi mozgások és effektek a lehető legletisztultabban működjenek, és hogy a koncert során megszólaló dalok íve minél érzékelhetőbb legyen – mintha egy belső történetet járnánk végig a zenén keresztül.”

Gryllus Dániel

„A Kalákával a kezdetektől, harminc-valahány éve ott vagyunk a fesztiválon, és amikor elindult az udvarosodás, mindjárt az elején lett Kaláka Versudvar is. Most aggodalommal vegyes kíváncsisággal tekintünk arra, hogy idén el kellett hagynunk a jól megszokott és belakott helyünket Kapolcson, hiszen az öreg fát nehéz átültetni. De a szellemiséget visszük magunkkal, szóval reméljük, hogy a közönség is megtalálja majd az új, vigántpetendi helyszínt. Maga a program szinte semmit nem változik, legfeljebb annyiban, hogy Lackfi Jani egészségügyi okokból már nem tud végig ott lenni velünk. A posztját hárman is be fogják tölteni: Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna és Nyáry Krisztián lesznek a házigazda-műsorvezetők 3-3 napig. Ők beszélgetnek majd költőkkel, valamint mindannyian készülnek önálló produkcióval is.

A Platon Karataevhez régi barátság fűz bennünket, nagyjából azóta, hogy a saját stílusukban feldolgozták a Valaki jár a fák hegyén című Kányádi-megzenésítésünket, amit a mai napig játszanak, lemezre is került.

Az idei kapolcsi nagykoncertjükre is emiatt hívtak meg, hogy adjuk elő a dal eredetijét, sőt valamit talán velük együtt is énekelünk majd belőle. Egyébként volt már ennek előzménye: amikor az A38-on tartottunk egy koncertfelvételt, meghívtuk Gergőt, hogy játssza velünk a dalt úgy, ahogyan ők szokták. Most pedig megfordítjuk a dolgot.”

Nóvé Soma

„Elég sok szituációban és formációval átéltem már a Művészetek Völgyét, sokszínű emlékhalmazom van a fesztiválról, ami miatt nyilván kötődöm is hozzá. Hogy miért különleges számomra, annak vannak nagyon egyértelmű okai, például az, hogy sokáig tart, három falut köt össze, mégis nagyon otthonos a légköre. Minden nyáron nagyon jó élmény ott játszani, rendszeresen meglepődöm azon (a szó jó értelmében véve), mennyire közvetlen és befogadó a közönség.

A Platon Karataev tevékenységét a kezdetektől követem, ezért nagyon örültem, amikor Gergő megkeresett a felkéréssel. Mindig szeretek új zenészekkel együtt játszani, mert érdekel, mit tudok tanulni másoktól, és hogyan tudom bővíteni a saját zeneiségemet azon keresztül, hogy megismerek más felfogású embereket.

Minden ilyen közreműködési lehetőségnek örülök, de ennek különösen, már csak a köztünk lévő barátság miatt is. A Platon egy nagyon izgalmas projekt, mivel állandóan változik, rendkívül erős az indíttatásuk arra, hogy kísérletezzenek. Nem szabnak korlátokat saját maguknak, biztos vagyok benne, hogy adott esetben egy 180 fokos fordulattól sem riadnának vissza. Szimpatikus nekem ez a hozzáállás, és szívesen részt veszek bármi olyasmiben, amivel kiegészíthetem – például ezt a koncertet.”

Lovász Irén

„A Művészetek Völgyébe régóta járok előadni és másokat nézni, hallgatni egyaránt. Fölléptem a Makámmal és több saját formációval a taliándörögdi templomromtól a legkisebb udvarokig. Szép találkozásokat, értékes barátságokat is köszönhetek a fesztiválnak. Ilyen két keramikus művésszel, Edinával és Edittel való barátságunk, mely egy kapolcsi »véletlen« találkozásból indult, aztán a következő évben az ő csodaszép kerámiakertjükben megvalósult különös konceremmel folytatódott, mikor a fűben ülve énekeltem Janával, a didgeridooval és a közönséggel együtt a piros cserépalmákkal és mesebeli lényekkel teli varázskertben. Felejthetetlen élmény.

Tavaly pedig a taliándörögdi világzenei színpadon Takács Dorinával (Deva) és Lantos Zoltánnal adtuk elő közös műsorunkat, mely főleg a Női hang és Gyógyító hang című lemezeim anyagára épült. Ez is nagyon szép emlékű koncert, azért is, mert nem fért be az udvarra közönség, sokan a színpad mögötti utcáról és a kert mögül hallgatták műsort.

Idén nagy örömmel fogadtam el Balla Gergő megtisztelő fölkérését, hogy a nyitókoncert nyitószámát én énekeljem a Platon Karatevvel. Ez lesz a nagyon szép Napkötöző című daluk, melynek szövegét, dallamát, szellemiségét is szeretem, nagyra értékelem, és erre az alkalomra tanultam meg.

A Balatonban a kelő és a lemenő nappal úszkálva, lebegve, merülve dúdolgattam, hordoztam az elmémben és a szívemben, tanultam, mantráztam sokszor, hogy teljesen magamévá tudjam tenni, és remélem, szép élményünk lesz majd az első közös elődadása a Panoráma Színpadon. Izgatottan várom.”

Fotó: Cseke Csilla

Szabó Benedek

„A legszebb emlékem a Művészetek Völgyével kapcsolatban jóval a Galaxisok előttről származik. Középsulis lehettem, az egyik ismerős lány mindig kint volt a fesztiválon, és egyszer elmentünk érte Bajáról kocsival. Akkor még több faluban zajlott a program, szép nyári éjszaka volt, emlékszem a fényekre, az országúti suhanásra, a zenére és a színes forgatagra. Olyan volt, mint egy mese. Azóta is gyakran eszembe jut.

Ritkán nyílik alkalmam vendégénekesként szerepelni egy produkcióban, főleg egy ilyen profin koreografált eseményen, ezért legfőképpen arra koncentrálok, hogy élvezzem az élményt.”

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Keserédes remények a reflektorfényben – a Sweet Charity Szolnokról hódítja meg a Városmajor színpadát
Egy naiv lány a szerelemről álmodik Manhattan forgatagában, miközben újra és újra csalódik – a Szolnokról érkező előadás érzékenyen és látványosan mesél sorsokról, álmokról és a reményről.


Egy naiv, reményeit könnyen feladó lány története, aki Manhattan fényei között táncol és énekel, miközben azt keresi, ami mindannyiunkat vonz és izgat: a szerelmet és egy helyet a kegyetlen világban. Az egyik legsikeresebb hazai zenés színházi rendező, Béres Attila nemrég a Szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra a Sweet Charity-t, ami augusztus 6-án érkezik a Városmajorba.

A kezdeteket a film- és a színháztörténet egyaránt büszkén jegyzi fel lapjaira: Federico Fellini emblematikus filmje, a Cabiria éjszakái ihlette a Broadway-siker, Bob Fosse rendezte musicalt, amiből aztán Shirley Maclaine főszereplésével készült filmváltozat.

A beszédes nevű Charity Hope (Szolnokon: Masina) Valentine sztorija ugyanakkor jóval ritkábban kerül színre Magyarországon, mint ahányszor nagyhírű testvéreivel, a Kabaréval vagy a Chicagóval találkozhatunk.

A ritka igenis tud szép lenni: hogy minőségében egyáltalán nem marad el az említett musicalektől, arról könnyedén meggyőződhet a néző, aki most jegyet vált a Városmajorba.

Adott egy kicsit talán önsorsrontó, mégis üde és bájos lány, akinek valahogy semmi sem akar összejönni az életben. A New York-i éjszakában táncosnőként keresi a betevőt, de persze valójában arról álmodik, hogy a jóképű lovag majd szélesre tárja a lebuj ajtaját, hogy végre elragadja őt egy egészen másfajta valóságba. Aztán egy váratlan találkozás miatt hirtelen úgy tűnik, hogy az élete végre rendes kerékvágásba kerül, csakhogy... A folytatást fedje homály, hiszen

a jó színház sosem nélkülözi a fordulatokat és a meglepetéseket, és ez igaz a Sweet Charity történetszövésére is.

Aki eddig nem ismerte, most biztosan megjegyzi a címszerepben valósággal ragyogó Biró Panna Dominika nevét, aki az előadásban nem csupán kitűnően énekel és táncol, de kivételes karizmával létezik a színpadon. Charity életének minden rezdülését magunkénak érezzük: ahogy újból és újból szerelemre vágyik, még ha a férfiak rendre be is csapják. Az életigenlő vidámság mellett rendre megjelenik a kiábrándult keserűség is: ezek jó érzékkel kikevert elegye adja a darab sajátos ízvilágát.

Béres Attila szolnoki rendezői működéséről a kritika felsőfokban szólt, amikor leszögezte: „...munkáinak jellemzője, hogy nem papírmasé figurákkal dolgozik, hanem lelkekkel, akik közeli ismerőseink a mindennapjainkból. A drámát, az egyéni sorsot keresi a többség számára ’egyszerű’ szórakoztatóipari darabokban is. A rendezőt nem először érdekli a mind hierarchikusabbá váló társadalom, amelynek a legszélére szorultaknak semmi esélye újra illeszkedniük az úgynevezett polgári társadalomba.”

Érdemes ugyanakkor a produkcióra tágabb kontextusban is rápillantani: Barabás Botond – aki maga is fontos szerepet alakít az előadásban – igazgatása alatt mintha végre Szolnokon is újraéledne a valódi színház. Izgalmas rendezők fontos vállalásai bukkannak fel rendre a repertoáron, és Béres Attila meghívása jól illeszkedik egy folyamatosan bővülő névsorba.

A szolnoki Sweet Charity megnevettet és elgondolkodtat, elvarázsol és megrendít.

És bár kicsit kétségbe is ejt a folytatást illetően, de ha valaki ma is hisz a mindig jóra forduló tündérmesékben, magára vessen...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Lemondja a fellépését a Szigeten a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ha fellép a botrányos Kneecap raptrió
Az ír zenekar korábban kiállt a Hamász terrorszervezet mellett, és örömüket fejezték ki a 2023 októberi izraeli terrortámadás miatt. Nemrég több mint 100 művész tiltakozott a fellépésük ellen.


A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondja fellépését a 2025-ös Sziget Fesztiválon augusztus 10-én, amennyiben a szervezők nem vonják vissza a Kneecap zenekar meghívását a rendezvényről – tudatta a táncegyüttes pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelik, hogy „a Magyar Nemzeti Táncegyüttes álláspontja szerint a Kneecap korábbi, nyilvánosan vállalt gyűlöletkeltő megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek a művészet és a közösségi fesztiválok alapértékeivel.”

„Az antiszemita, uszító tartalmak nem tartoznak a véleménynyilvánítás szabadságának körébe, és nincs helyük olyan eseményen, amely a kulturális sokszínűséget és a befogadást hirdeti”

– tették hozzá.

„Fellépéseinkkel mindig az összekötést, az emberi méltóság tiszteletét és a közös kulturális értékek megőrzését képviseljük. Ezért nem kívánunk olyan rendezvényen részt venni, ahol gyűlöletkeltő tartalmak kapnak teret” idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjét.

Az együttes bízik abban, hogy a Sziget szervezői felelősségteljes döntést hoznak. A társulat nyitott a személyes egyeztetésre, és kész újragondolni részvételét, amennyiben eltekintenek a raptrió fellépésétől – emelték ki az összegzésben.

Az ír Kneecap korábban nyilvánosan kiállt a Hamasz terrorszervezet mellett, és a 2023 októberi súlyos izraeli terrortámadás után is örömüket fejezték ki. Akkor legalább 130-an meghaltak a 70 terrorista által véghez vitt támadásban, számos embert pedig túszul ejtettek.

Nemrég a raptrió fellépése ellen tiltakozott több mint száz művész és közéleti személyiség, köztük Hegedűs D. Géza, Parti Nagy Lajos, Szalóki Ági, Farkasházi Réka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György, Hegyi Barbara, Péterfy Gergely és Geszti Péter is.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Guns N’ Roses a Puskásban: egy őszinte, élvezetes, rettenetesen hosszú, de felejthetetlen koncert volt
Természetesen már nem úgy szólnak a dalok, mint a "90-es években, de Axl Rose önmagát meghazudtoló frissességgel szántotta fel a színpadot. Kár, hogy a hangosítás nem volt egy leányálom.


Meghaltak, újjászülettek, még egyszer meghaltak, de jó nekik így. Mi pedig élvezzük. Megnéztük a Guns N’ Rosest a Puskásban és

kijelenthetjük, hogy a rock nem halott. Még nem!

A Public Enemy (előzenekar) koncertjének kezdőhangjaira léptem be az arénába és alig hittem a szememnek. Megszoktam a Puskásban, hogy tömött sorok várnak mindenhol. Kétszer lemegy a koncert, mire szerez az ember egy korsó sört, a boltból pedig azonnal elfogynak a legmenőbb pólók. Ennek ellenére azonnal sorra kerültem mindenhol. Nagyjából negyedház volt a koncert hivatalos kezdete előtt egy órával, de a Public Enemy így is hozta a maximumot, alaposan feltüzelte a „koránkelőket”.

Fél nyolc, 30 fok, közel 60 ezer ember. A felvezető videó után megjelent a zenekar és Slash elkezdte játszani a Welcome To The Jungle ikonikus témáját. Teljes erőbedobással robbant be a zenekar a színpadra, a közönség eufória-közeli állapotba került, de már itt is lehetett érezni, hogy baj lesz. Lett is. A hangosítás sajnos kritikán aluli volt, ennyi hibát egy humán tagozatos diák kémia dolgozatában sem találni. A zenekar hiába adott bele apait-anyait, esélyük sem volt arra, hogy világmegváltó produkciót nyújtsanak. Pedig mindent megtettek ennek érdekében.

Úgy tűnik, a Guns N’ Roses szereti a magyar közönséget. Valamit mindig adni akarnak a nagyérdeműnek, amikor hazánkban lépnek fel.

1992-ben Axl elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amivel azonnal belopta magát a publikum szívébe. Most, több mint 30 évvel később megint kiemelt szerepet kapott Magyarország a rockzenekar turnéján.

A Guns N’ Roses híres arról, hogy folyamatosan változtatja a dallistát, amit esténként előadnak, de nálunk ezt különösen komolyan vették. Természetesen megszólaltak a hatalmas slágerek, mint a Sweet Child o' Mine, a Paradise City, a November Rain és a Knocking on Heaven’s Door, de mellettük olyan dalokat is elővettek, amiket ritkábban hall a közönség. Az este folyamán két olyan dalt is eljátszottak, amit az idei turnén eddig egyszer sem. Az egyik a korai időkből származó Shadow of Your Love, a másik a legutóbbi lemezen szereplő There Was a Time. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy osztatlan sikert arattak, de az igazi Guns-fanoknak ez igazi csemegeként szolgált. Nem beszélve a Locomotive című dalról, amit korábban csak egyszer játszottak a jelenlegi turnén, mégpedig május 17-én Mumbaiban.

A showelemeket nem vitték túlzásba, ledfalakon kívül semmi mást nem használtak. Ez a fajta egyszerűség a ruházatukban is megmutatkozott. Axl Rose egy fekete pólót viselt, míg Slash és Duff feliratos pólót. A közönség jó része a skizofrénia tüneteit produkálta. Egyik pillanatban (amikor épp sláger szólt) teli torokból énekelt, önmagából kifordulva, elérzékenyülve szédelgett, amikor azonban olyan dal következett, amit ne adj isten, nem ismert, unottan, másokkal beszélgetve, közömbösen fogadott.

Ha már kritizáljuk a produkciót, tegyük alaposan.

A Guns N’ Roses minden idők egyik legsikeresebb, legjobb és legizgalmasabb zenekara. Albumaik elképzelhetetlen mennyiségben fogytak, ugyanis megtalálták a fogyaszthatóan slágeres és az őserőt magában hordozó rock and rollnak az aranymetszetét. Ennek ellenére jelenlegi műsoraikat teletűzdelik a kevésbé ismert és kevésbé jó dalaikkal.

Mi ebből bőven kaptunk, ugyanis a rajongók által is vegyesen fogadott Chinese Democracy albumról öt dalt is eljátszottak, valamint műsorra került az Absurd, a Perhaps és a The General, amiket kevesen ismertek, így elindult a nép a sörcsapok felé.

Ez egyszerre pozitívum és negatívum, ugyanis ebből is látszik, hogy nem egy hakniról van szó, nem ugyanazt a 15 dalt játsszák estéről estére teljesen lélektelenül, hanem mindig variálnak, ezzel is színesítve a műsort. Azt a műsort, ami sajnos elveszett abban a rettenetes hangkavalkádban, aminek szem és fültanúi lehettünk a Puskás Arénában. Nem ez az első eset, hogy szó éri a ház elejét a Puskásnál, ugyanis a Red Hot Chili Peppers koncert után is tömegesen háborodtak fel a rajongók, de a legutóbbi, 2023-as Guns N’ Roses buli sem volt egy leányálom hangosítás terén. A mostani azonban még azt is alul múlta. Axl Rose hangja bizonyos lágékban átszakította a plafont hangerőben, míg bizonyos hangmagasságokban egyáltalán nem lehetett hallani. Ugyanez igaz a gitárokra, a basszusgitárra és a billentyűkre. Nagy kár, hiszen Slash és Duff legalább annyira fontosak, mint Axl Rose.

Na és ha már a zenekar! Nagyon jót tett a bandának a doboscsere, ugyanis a Frank Ferrer helyére érkezett Isaac Carpenter végre olyan lendülettel, érzéssel és profizmussal üti meg a dobot, hogy megelevenedik a rock and roll igazi fénykora. Duff McKaganről sajnos a mai napon nem lehet nyilatkozni, ugyanis, hallhatatlanként működött. Slash azonban olyan volt, mint a magyar népmese: hol volt, hol nem volt. Ugyan alkalmanként kiesik a ritmusból a göndör hajú, cilinderes fenegyerek, de valahogy az a feeling, amit játszi-könnyedséggel közvetít, mindenkihez eljut.

Összességében egy őszinte, élvezetes, rettenetesen hosszú, de felejthetetlen koncertről beszélhetünk.

Természetesen már nem úgy szólnak a dalok, mint a '90-es években, de Axl Rose önmagát meghazudtoló frissességgel szántotta fel a színpadot. Slash és Duff egész este a hátán cipelte a produkciót, nem beszélve Richard Fortusról, aki egy hihetetlenül technikás fazon és a csapat méltán kiemelt ritmusgitárosa.

Három és fél óra sok, de végül azt éreztem, hogy a Guns N’ Rosesból még ez is kevés. Ha lehetne, minden évben megnéznénk! És mivel mostanában gyakran koncerteznek nálunk és a környéken, lassan nem lesz olyan daluk, amit ne hallottunk volna tőlük élőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk