Nagy Ervin: rám szóltak, hogy hagyjam a kaszkadőröket is dolgozni
Már mozikban minden idők legdrágább költségvetésű magyar filmje, a Kincsem. A filmet megnéztük mi is, és beszélgettünk Herendi Gábor rendezővel a produkcióról. Most a férfi főszereplőt, Nagy Ervint kérdezzük arról, mit adott neki a forgatás, örök barátságot kötött-e a lovakkal, és hogy el tudná-e magát képzelni hollywoodi mozisztárként.
- Mi motiválta arra, hogy elfogadja Blaskovich gróf szerepét? A karakter? Vagy az, hogy egy nagyszabású filmes produkcióban közreműködhetett? Esetleg az, hogy kicsit döcögősen vezetett az út ehhez a szerephez?
- Motiválni engem külön nem kellett. Az ember elvégzi a főiskolát és utána semmi másra nem vár, minthogy jöjjön egy ilyen szerep. És ha aztán eljátszik még két ilyet, akkor akár nyugdíjba is mehet. Vannak persze kisebb kitérők, kirándulások más műfajokba, de a színészt az élteti, hogy eljátszhassa a Dobó kapitányt az Egri csillagokban – és ez most valami hasonlót jelent nekem. Ritkán adatik ilyen lehetőség, úgy érzem, hogy ha a sors egy kicsit a tenyerén hord.
Visszatekintve abszolút álomszerű volt ez az elmúlt két év. A forgatás, a stáb, a sok helyszín… Közben a magánéletben is rengeteg minden történt velem. De bele tudtam magam élni, hogy milyen lehet igazi nagy sztárnak lenni, és gondoltam, hogy biztos a Matt Damon vagy a Jude Law is így csinálja, mint most én.
- A Berlinaléról hazatérve épp azt nyilatkozta, hogy ott úgy bántak önökkel, mint a sztárokkal. De hát joggal gondolhatják, hogy Nagy Ervin Magyarországon egy sztár, nem?
- Nevezhetjük magunkat így, nem is ez a fontos nekem. Inkább arra akartam utalni, hogy nem volt különbség abban, ahogy az amerikai sztárokkal és velünk bántak. Sztár vagyok a 10 milliós kis országunkban, de azért világsztár nem vagyok, sőt Európában sem ismerik a nevemet. Mégis, a Berlinalén olyan tálalást kaphattam, olyanfajta fókuszt, mint amit három órával később Richard Gere kaphatott.
A Kincsem forgatása során 97 lóra és 8 tonna zabra volt szükség
- Van ilyen álma, világsztárnak lenni?
- Persze, szívesen lennék világsztár. De a nyelvembe eléggé be vagyok zárva. Nem tudom, mi lehetne az a film, amiben szerepelhetnék, ez nyelvtudás kérdése is. Nem tudom, hogy hány és mennyire nagy filmet kell ahhoz forgatni, milyen ügynökrendszerbe kell ahhoz bekerülni, hogy az ember megvesse a lábát Hollywoodban. Nem mondok le róla, hogy nemzetközi karrierem legyen, de azt látom a kollégáimon, hogy ez a világ legnagyobb szívása, és már megint mindenki itthon van.
- Lehet, hogy ez valahol a szerencsénk, hogy a művészeinket köti az anyanyelv, különben már közülük is sokan elvándoroltak volna más országokba, mint sok más szakma képviselői...
- Sok hollywoodi szuperprodukció forog már itt Magyarországon, és van több olyan ismerősöm, aki inkább ezeken keresztül próbálkozik, mert a hátsó kapun talán könnyebb bejutni. Az egyikük a múltkor épp Jennifer Lawrence-szel forgathatott együtt. Én hiszek a vakszerencsében is, meg abban is, hogy a díjakkal felhívjuk magunkra a figyelmet. A Berlinalén Aranymedvét nyert Enyedi Ildikó filmje, és annyira jól játszik benne Szandra, hogy remélném, ez tovább repítheti őt Európa felé. De szerintem jobban figyelnek most már a magyar filmre Hollywoodban is. Két Oscar-díjat is elhoztunk az elmúlt két évben, azért ez nem sok nemzettel fordult elő.
- Mi állhat ennek a sikernek a hátterében? Több cikkben is próbálták mostanság megfejteni a titkot, de mit gondol erről Nagy Ervin, aki az újféle rendszerben és azt megelőzően is forgatott már filmeket? Van különbség?
- A színésznek nincs különbség ebben. A Kincsem esetében a kiemelt támogatású produkció miatt volt más léptékű a forgatás, ez egy óriási költségvetésű mozi.
A filmben Kincsem sikersztorija mellett kibontakozik egy szerelmi történet is
- Ez egy olyan film, amit a magyar nézők egyébként is jó érzéssel néznek végig, mert egy számukra kedves témát dolgoz fel?
- Igen, a dicső múltról amúgy is szívesen készít visszaemlékezéseket ez az ország. A Kincsem története pedig olyan, mint az egyik legszebb fejezet. Egy hurráhangulatú történetre alapoz: elindul egy ló és nyer mindent. Azt kellett még felépíteni, hogy mellette az én csillagom hogy száll fel, és Ervinke hogy ér révbe.
- Ervinke vagy Blaskovich gróf?
- Hát, Ervinke is. Abban az időben körülöttem is sok minden változott. A komfortzónámból való kilépést hozta el a forgatás, mert addigra egyfajta tespedés és hihetetlen belső vívódás volt rám jellemző. Ez a munka mindezt letisztázta. A férfiúi mivoltomba vetett hitemet visszahozta elég rendesen. Mind alkatilag, mind a tehetségemet, mind pedig az életkoromat tekintve azt éreztem, hogy olyan mintha felébredtem volna 10 év után.
- Nehéz elhinni, hogy egy nők által körberajongott színésznek ilyen problémája legyen...
- Az ember elkezd családot alapítani, apuka lesz, óhatatlanul kicsit leül. Más lett az életritmusom, belekényelmesedtem, lelassultam, és ez szakmailag is igaz lett rám.
A Kincsem főszerepe újra reflektorfénybe helyezett, és meg is változott az életem.
- Akkor most úgy érzi, a helyén van?
- Én azt hiszem, hogy igen. Nem könnyebb az életem, mondhatni inkább nehezebb, de harmonikusabban élem meg a nehézségeket is.
A forgatás jó fizikumot követelt: Nagy Ervinnek nem csak lovagolnia kellett
- Most térjünk vissza a kihívásokra, amiket a film jelentett. Elnézve a jeleneteket, kellett benne futni, vívni, kicsit úszni, lovagolni meg pláne. Már csak a lövészet hiányzik, különben elmondható, hogy kész öttusa-edzőtábor lehetett a felkészülés és a forgatás.
- Férfikiképzés volt a javából. Az olyan típusú színész, mint én, aki büszke a fizikumára, arra, ha meg tudja maga oldani a dolgokat, tud például vívni, annak egy ilyen szerep egy aranybánya.
Fáradtságot nem is éreztem a forgatás közben, hajtott az adrenalin. Minden újdonságra rácsodálkoztam, akár az új helyszíneknek, új statisztáknak is nagyon tudtam örülni. Az elején volt bennem félelem csak, az első két-három napban nem tudtam aludni az izgalomtól, mert annyira jól akartam csinálni. Aztán ahogy haladtunk előre az időben, minden egyre könnyebb lett. A végén úgy fejeztem be a forgatást, mintha egy szanatóriumból jöttem volna ki – lefogyva, kipihentem, feltöltekezve.
- Ez egy kosztümös film, XIX. századi történettel, de van benne bőven utalás a mára. Mi az, amit ezek közül kiemelne?
- Ezek stílustörések, mint ami már a moziplakáton is látszik, hogy a gróf például napszemüveget hord. Én szeretem ezeket, nekem bejön. Annyira hódít a posztmodern, hogy minden mindenből idézhető, és lehet kikacsintani. Nagyon bírnám, ha akár emiatt is a fiatalabb korosztály még inkább kedvelné a filmet. Ez is a cél, hogy a fiatalok is érezzék, hogy rájuk is gondoltak a filmkészítők. Az én személyes célom az volt, hogy alkossunk egy olyan izgalmas kalandfilmet, mint amilyen a Tulipános Fanfan volt sok évvel ezelőtt, amit gyerekkoromban láttam. Szeretném, hogy a mai fiatalok a Kincsem lóversenyei alatt ugyanúgy izguljanak, mint én izgultam annak idején a filmet nézve, hogy ki nyer.
- A Kincsem előtt hogy állt a lovakkal?
- Mindig szívesen megnéztem őket, bár tény, hogy nem nagyon üldögéltem rájuk, véletlenül sem mentem ki lovagolni. Most ez már persze egész másképp van és másképp lesz. Tavaly például elindultam a Nemzeti Vágtán és ezt idén is tervezem. Sokkal közelebb kerültem a lovakhoz a film miatt – de nem lettem fanatikus. Nem vásároltam lovat, nem költöztem vidékre.
Nagy Ervin a filmnek köszönhetően egy életre barátságot kötött a lovakkal
- A kritika befolyásolja?
- Egyáltalán nem érdekel. Csak az számít, hogy a nézők elmenjenek megnézni a moziba a filmet.
Mert büszkék lehetünk rá. Még akkor is, ha tudjuk, hogy nagy szerencse is kellett hozzá, hogy összeálljon egy ilyen vérvonal, mint Kincsemé.
- A lánya megnézi majd a filmet?
- Nem. Túl kicsi még hozzá, még csak 6 éves. Bár nagyon szeretném, hogy átélje egyszer azt a pillanatot, amikor az apukája filmbemutatóra hivatalos, de remélem, lesz még rá lehetősége.
- Mi lenne a kívánsága, miért legyen büszke önre a lánya mondjuk tíz év múlva?
- Arra, hogy elég időt töltöttem vele, és nem csak fényképről ismer, meg a tévéből.
Fotók: Szabó Adrienn / Forum Hungary
