News here

KULT

Folytatódik a film forgatása, ahol Alec Baldwin véletlenül lelőtte az operatőrt

A Rust című film producere ráadásul az elhunyt nő férje. Valószínűleg ez lehetett a megegyezés.
Fotó: ABC News/YouTube - szmo.hu
2022. október 05.


Link másolása

Alec Baldwin és társai januárban folytatják a Rust című film forgatását. Ez az a film, amelynek forgatásán a színész egy tragikus baleset során lelőtte az operatőr Halyna Hutchinst - írja a Mirror.

A Rust forgatása 2023 januárjában folytatódik, miután Baldwin megállapodásra jutott Halyna Hutchins férjével, aki a film executive producere lesz.

A tragikus incidenst követően Baldwin mindig is hangsúlyozta, hogy nem ő húzta meg a ravaszt a kellékként használt fegyveren.

Ehelyett azt állítja, a filmen dolgozó kaszkadőrök és kellékmenedzserek felelőssége lett volna, hogy ne kerüljön éles töltény a fegyverbe.

A múlt hónapban Mary Carmack-Altwies, Santa Fe kerületi ügyész azt mondta, készen áll arra, hogy négy ember ellen vádat emeljen, és az új-mexikói büntetőjog szerint "tanulmányozza az összes gyilkossági törvényt". A vádemelés azonban elmaradt.

A megállapodást követően Halyna férje, Matthew a következőket mondta:

„A bíróság jóváhagyásával megegyezésre jutottunk a Rust producerei, köztük Alec Baldwin és a Rust Movie Productions ellen indított, gondatlanságból elkövetett emberölés miatti perben. A megegyezés részeként a vádat visszavonjuk.”

„A Rust forgatása, amelyben most executive producerként fogok részt venni, 2023 januárjában folytatódik az összes eredeti főszereplővel. Nem az érdekel, hogy vádaskodjak, vagy hibáztassak bárkit - akár a producereket, akár Mr. Baldwint. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy Halyna halála szörnyű baleset volt. Hálás vagyok, hogy a producerek és a szórakoztatóipar összefogtak, hogy tisztelegjünk Halyna utolsó munkája előtt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Kirstie Alley, a Nicsak, ki beszél sztárja
A színésznő hosszabb ideje küzdött titokban a rákkal, gyerekei osztották meg a hírt a közösségi médiában.

Link másolása

Kirstie Alley a 80-as és 90-es évek egyik legnagyobb sztárja volt, nálunk főként a Nicsak, ki beszél filmekkel vált népszerűvé, de szerepelt olyan filmekben, mint a Kettőn áll a vásár, a Kitúr-lak, az Agyament Harry, és ő alakította Rebecca, a pultos szerepét az ikonikus Cheers sorozatban.

A színésznő, aki rákkal küzdött, hosszú távollét után áprilisban a Maszkos énekes amerikai változatában lépett fel, szeptemberben pedig friss videót is posztolt magáról, így sokakat ért váratlanul a halálhíre.

True és Lillie, a két gyereke osztották meg a közösségi médiában a hírt:

"A barátainknak, a világ minden pontján... Szomorúan tudatjuk veletek, hogy a csodálatos, erős és szerető édesanyánk meghalt a rákkal való küzdelme során, amelyet nemrég fedeztek fel nála.

Közeli családja mellette volt, ő pedig nagy erővel küzdött. Ikonikus volt a képernyőn, de ennél még lenyűgözőbb anya és nagymama volt. Hálásak vagyunk az orvosoknak és nővéreknek a Moffitt Cancer Centerben a gondoskodásukért." - írták a búcsúposztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Király kicsit meztelen, de mi így szeretjük – A harmadik rész után derül csak ki igazán, milyen sokat vállal a Zámbó Jimmy-sorozat
A Királyt nem csak azoknak ajánljuk, akik rajongtak a legendás énekesért. Sőt talán nekik kevésbé. Kritika.

Link másolása

Mindenki gondoljon vissza, mi volt a leggyakoribb mondat, amit életében Zámbó Jimmyről hallott. (Ha éppen nem ő maga mondta róla.)

„Bevallom, a zenéi nekem nem tartoznak a kimondott kedvenceim közé, de azt el kell ismerni, hogy volt hangja!”

Ismerős? Persze, hogy az, nem csoda, hogy az RTL saját készítésű életrajzi sorozatában is kimondatják ezt az alkotók a Király rejtélyes halálesetével foglalkozó nyomozóval. Ráadásul rögtön az első részben.

Mert A Király már az első epizódban 2001 januárjára, a végzetes napra ugrik, miután bemutatta a legelső próbálkozásokat a füstös kocsmákban és az eggyel feljebb lépést a testvére által üzemeltetett Casanova bárban. Az időugrások nem zavaróak, sőt a további részekben kifejezetten mélyebb értelmet nyernek, mintegy kirakósdarabokként szolgálva egy amúgy nem túl bonyolult, de mindenképpen érdekes puzzle-höz.

Azt hiszem, viszonylag átlagosnak mondható utat jártam be, miután megtudtam, hogy a kertévés óriás sorozatot tervez készíteni Zámbó Jimmy életéről. Nem tagadom, először felröhögtem, aztán megláttam, hogy Nagy Ervin lesz a címszereplő, és felszaladt a szemöldököm. Bizonytalanság lett úrrá rajtam, nem tudtam, hogy az amúgy remek produkciókban és darabokban játszó színész eljutott az anyacsatornán „már minden szart eljátszik”-kategóriába, vagy épp „tud valamit” a forgatókönyvet és a terveket ismerve, és nagy durranásra készülnek. Aztán jöttek a hírek a Zámbó-család reakcióiról, innentől pedig érdekessé vált a dolog. Majd megérkeztek az első vélemények a szűk szakmai körből, amik meglepő szuperlatívuszokban nyilatkoztak a produkcióról. Az is árulkodó volt, hogy az RTL saját, fizetős streamingplatfromján jelentkezik a sorozattal. (Még ha az első részt tévében is vetítették, az RTL Most-ból RTL Plusz-szá avanzsált felület pedig egy hónapig ingyenes, így lehet ráfűződni többek között a Király történetére is.)

Kell nekünk Jimmy-sorozat? – merült fel sokakban a kérdés Magyarország talán valaha volt legmegosztóbb énekese kapcsán. És most, hogy már több rész is elérhető a produkcióból, a válasz részemről egy elég határozott igen. Egyfelől szerintem nagyon is kellenek a valós eseményeket fikcióval keverő, egyben a korszakot remekül bemutató produkciók (RIP Besúgó...), másrészt pedig az a bátorság és kreatív energia, amit nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg csak a streaming platformok biztosítanak az alkotóknak. Ez esetben:

hozzányúlnak a Jimmy-legendához, utánajárnak, kattognak a fogaskerekeik, a kapott anyagot csavarják, dobálják, formálják – mindezt olyan merészen, hogy simán hozzák az eddig etalonnak számító HBO-s Társas játék, Terápia, Aranyélet vagy a jobb sorsra érdemes Besúgó színvonalát.

És hát nem király már az alapsztori is? Budapest Csikágó negyedéből kiskocsmákba, kiskocsmákból nagy bárokba, bárokból Sportcsarnokokba – a vadkapitalizmus kitörésének kétes ügyeivel, kis- és nagyobbstílű maffiózóival és persze a máig rejtélyes (vagy annak beállított) halállal terhelve. Mindezt soha nem ellenőrizhető nagy sztorikkal, egy legendásan sajátos arcberendezéssel és egy híresen (legyünk finomak) „egyedi” családdal színezve. A Zomborácz Virág által vezetett írói stáb munkáját elnézve ma már inkább vagyok úgy vele, hogy miért csak most jutott eszükbe ezt a történetet képernyőre vinni.

De megtették, és nem is lehetnénk hálásabbak. A Jimmy-sorozat első három része nagyjából minden szinten hozza az egyenletesen magas színvonalat. A forgatókönyvnek köszönhetően

úgy íródik át a mindenki által ismertnek hitt Zámbó Jimmy-kép, hogy a hardcore rajongók számára alapvetően nem sérül a legenda státusza sem.

Csak épp erről a Királyról is kiderül, hogy néha meztelen: egy esendő kisember, aki úgy él a családjáért, hogy ha úgy tartja kedve, azért alapít egy újabbat. Ennek megmutatására pedig nem is találhattak volna jobb színészt az Aranyélet aranyifjújaként berobbanó Olasz Renátónál, aki 30 éves korára meg is kapta élete nagy felnőtt szerepét. Külön trükkös volt a készítőktől, hogy a végsőkig Nagy Ervinnel reklámozták a sorozatot, majd az első részekben Olasszal vitették el a showt. Irtó izgalmas kérdés, hogy hogyan és mikor váltanak majd az idősebb színészre, akit eddig csak néhány másodpercig láthattunk félig kitakarva, egy kórházi ágyon feküdve a 2001-es jelentben.

A főszereplő mellett telitalálatnak tűnik a nyáron A játszmában már nagyot alakító Staub Viktória, aki legalább annyira érett, dinamikus női karaktert alakít Olasz Renátó oldalán, mint tette azt Kulka János mellett. A színészi gárdából személyes kedvencem a három másik Zámbó-testvér. Valószínűleg kicsit szalad a ló a fantáziámmal, de Tihamér (Ötvös András), Árpy (Schruff Milán) és Marietta (Rainer-Micsinyei Nóra) „Imicivel” kiegészülve az én fejemben már simán kaphatnának egy sitcom-szerű spin-off sorozatot is, akár a hetedik kerületi ifjú évekkel. És ott van persze az egyik legfőbb főszereplő, aki meg sem jelenik a képernyőn: Peter Sramek, a konkurens TV2-től átcsábított sztár, aki lélegzetelállítóan (sokaknak bizonyára: szívet melengetően) adja vissza a királyi hangot.

Külön dicséret illeti a képeket: a háttér itt nem olyan hangsúlyos, mint a fentebb már említett Besúgóban volt, ahol a 80-as évek nem csak a környezet volt, de egyfajta főszerepet is játszott. Itt „csak” meg kellett oldani, hogy a néző minden pillanatban a 80-as évek egyszerre szabadabbá váló és mégis fojtóan szocialista környezetében érezze magát, ami az alkotógárdának maradéktalanul sikerült is. Ha őszinték akarunk lenni, talán még kicsit természetesebben is, mint a Besúgóban.

A sorozat egyszerre szól a sztárrá válás lehetőségeiről (és határairól) a későszocializmus Magyarországán, egy legendás énekes viselt dolgairól és magának az országnak a finoman szólva is sajátságos légköréről a nyiladozó, majd berobbanó korakapitalizmus világában. Kultúrcézárokkal (Gyabronka József príma Erdős Péter), maffiózókkal (magyar sorozat, tehát megkerülhetetlenül Anger Zsolttal), és az éjszakai élet sajátos és bohém figuráival. Egyáltalán nem lepne meg, ha valamilyen szinten a politikai élet figurái is feltűnnének a Király mellett.

Mivel a sorozat merészen nyúl Zámbó Jimmy életéhez, és sok erős állítást is tesz, talán azt sem túlzás kimondani, hogy mi, magyarok megkaptuk a saját Koronánkat a Király által. A brit opuszhoz hasonlóan itt is keveredik a valóság az írói fantáziával, itt is emberivé válik a Király, és ha Royal Familynk nincs is, a címlapokról több évtizede ismert Zámbó-család így is kellően szórakoztató tud lenni – messze nem csak Jimmy-rajongóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Láncokon rángatják Tóth Gabit legújabb klipjében, miközben acélkönnyeket sír
Az énekes egy ismert népdal egy sorát gondolta újra.

Link másolása

Mozgalmas éveken van túl Tóth Gabi, amelyekben voltak magasságok (családalapítás, sikeres koncertek és műsorok) és mélységek (közösségi médiás támadások, kifakadások) egyaránt. Állítása szerint ezekből minden ihletet merített legújabb, SzívbeEmelő című dalához készült videóklipjében.

Az énekesnő legújabb produkcióját a közönség először a Sztárban Sztár leszek! vasárnapi adásában hallhatta, akkor egy speciális, látványos táncos produkcióval egybekötve. Majd nem sokkal később, még aznap éjjel felkerült a YouTube-ra is a szám, immár egy izgalmas látványvilágú, fekete-fehér klippel.

„Drága emberek, végre megoszthatom veletek az új dalomat! Rengeteg munka van benne, de imádtam minden percét! Kiadtam magamból mindazt, ami az elmúlt két évben történt velem, rosszat, jót egyaránt”

– írta instagramos ajánlójában Gabi.

A klip maga nem kevés erős képpel operál: Tóth Gabi furcsa, leginkább acélra emlékeztető könnyekkel sír, miközben komoly erők rángatják láncon. De a klip egy pontján olyan jelmezt is kapott, ami némileg emlékeztet Szulák Andrea kancellárnő-ruhájára a 90-es évek emblematikus ifjúsági sorozatából, az Űrgammákból.

Gabi azonban a Xénia-láz helyett a hidegen fújó szelekről énekel, amivel megidézi, egyszersmind át is gondolja az ismert népdal híres sorát.

A teljes képért azonban érdemes végignézni az egész klipet.

Tóth Gabi – SzívbeEmelő


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Pénztelenül, zacskós levesen élt, mára történelmet írt a popzenében, és a Spotify listáját vezeti
Kim Petras élete olyan, mint egy Grimm-mese: tele nehézségekkel, fordulatokkal, de egyelőre teljes happy enddel.

Link másolása

Történelmet írt két előadó a popzenében idén: Sam Smith és Kim Petras lett az első nem bináris és transznemű szólóelőadó, akik a Billboard Hot 100-as slágerlistájának élére kerültek. Bár Petras szinte minden lehetséges alkalommal hangsúlyozza: szeretné, ha nem neme, hanem tehetsége és zenéje miatt figyelnének rá.

Kim Petras 1992. augusztus 27-én született Kölnben, és egész kicsi gyerekkora óta rosszul érezte magát abban a testben, amibe született. Szüleinek már gyerekként beszélt erről, ők pedig biztosították arról, hogy ha később is így érez, támogatni fogják a nemváltásban. Érzései nem változtak, azonban egyre rosszabbul érezte magát, sőt öngyilkos gondolatai is voltak, ezért szülei pszichológusokhoz jártak vele. Sok különféle visszajelzést kapott, volt olyan "szakember" is, aki szerint a gyerek egyszerűen őrült, megoldásként pedig azt javasolta, vágják kopaszra a haját, és úgy járassák iskolába. „Megcsináltuk, kopaszon mentem iskolába, és ugyanúgy azt mondtam, hogy remek, lány vagyok” – emlékezett vissza később.

Miután három különböző pszichológus is arról beszélt, hogy Kim (akkor még Tim) esetében jó volna minél hamarabb megkezdeni a nemátalakító folyamatot, 13 évesen megkezdték hormonterápiáját, amivel akkoriban egy német dokumentumfilmben is szerepelt.

Így amikor 16 évesen, 2009-ben átesett a beavatkozáson, a világ legfiatalabb transzszexuális személyeként lett ismert.

Ugyanakkor a mai napig úgy véli, hormonkezelését elrontották, és ezzel nevetségessé tették szülőhazájában.

Élete azonban innentől kezdve meseszerű fordulatot vett, tele nehézségekkel, akadályokkal, de végső soron az áhított hírnév felé haladva. Kim ugyanis eldöntötte, hogy dobva korábbi mérnöki álmait, énekes-dalszerző akar lenni. Erre a következtetésre akkor jutott, amikor megnézett egy dokumentumfilmet a svéd dalszerzőről, Max Martinról – külön szép a történetben, hogy a későbbiekben ők ketten együtt dolgozhattak.

Németországgal azonban többször is meggyűlt a baja. Ott egyfelől túl poposnak és túl "amerikainak" tartották dalait, másrészt a német nyelvet nem tartotta elég megfelelőnek érzései kifejezésére. Nem segített az sem, hogy hazájában szinte kizárólag a "transzi" fiatalként ismerték, nem pedig tehetsége miatt ismerték el. 19 éves korában így Los Angelesbe repült, de akkor még kapcsolatok nélkül, meglehetősen kevés pénzzel. Kezdetben háromhavonta haza kellett repülnie, mert nem volt megfelelő vízuma.

A fordulat három évvel később következett be, amikor – hitvallása szerint folyamatos, kitartó munka után – egyik számát felénekelte a népszerű énekesnő, Fergie. 2014-ben kiadói szerződést köthetett a Big Machine zenei kiadócsoporttal, ami lehetővé tette, hogy megkapja a vízumát, és végre legálisan tartózkodhatott Amerikában.

Pénzét azonban hamar elköltötte, házat bérelt magának, ahol azonban legtöbbször csak zacskós levesen élt.

Ennek ellenére dalait 2021-ben függetlenként adta ki, amit a következőkkel magyarázott: „Azért vagyok független, mert a nagy kiadók, akikhez elmentem, csak a nememről tudtak beszélni. Voltak, akik azt mondták, titkoljam, és olyanok is, akik azt, hogy használjam. Én pedig igazából egyiket sem akartam. Csak azt akartam, hogy a zeném önmagáért beszélhessen.”

Később dalai elkészítésében sokáig együtt dolgozott Dr. Luke producerrel, amiért számos kritikát is kapott, a zenei szakembert ugyanis a szakmában többen zaklatással vádolták. Bár Kim sokáig nyíltan védte kollégáját, az utóbbi időben Dr. Luke már nem működik közre dalaiban.

Így legújabb, Sam Smith-szel közös Unholy című slágerében sem, ami üstökösként robbant be a zenei piacra idén. A dal a Spotifyon már a megjelenését követő első 24 órában 10 milliós streamelést ért el, manapság pedig már közel 500 milliónál jár. A magát nem binárisnak definiáló Sam Smith hetedik Grammy-jelölését söpörte be vele, míg Petras az elsőnek örülhetett.

2021-ben ő volt az első transznemű előadó, aki fellépett az MTV EMA díjátadó estjén, ráadásul épp Budapesten, ahol nem sokkal azelőtt fogadták el a gyerekvédelmi álca mögé rejtett homofób törvénycsomagot. Kim Petras akkor azt mondta az Indexnek:

„Én egész gyerekkoromban arra vártam, hogy legyen egy transznemű popsztár, akire felnézhetek, és azt látni, hogy megpróbálnak minket kitiltani a tévékből, eléggé kiábrándító. Remélem, hogy ez a jövőben változni fog. Mindenesetre nagyon izgatott vagyok, már várom, hogy ott lehessek, és kiálljak értük, mindenképpen megpróbálom ezt belevinni az előadásomba. Hangja szeretnék lenni azoknak, akik úgy érzik, hogy nem fogadják el őket, hiszen én is sokáig ezt éreztem. Úgy gondolom, felelősséggel tartozom a közösségért.”

Sam Smith feat. Kim Petras – Unholy

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: