Filmen a szadista gyilkológép, aki popsztárrá vált – Ted Bundy nem érdemelt jobbat, de mi igen
Mégis, akár tudjuk, akár nem, a film az utolsó húsz percig kétségek közt tart minket azt illetően, hogy Theodore Bundy ártatlan-e. Ismétlem, tudjuk, hogy nem az, az alkotók azonban nem megfelelően használják a filmnyelvet annak sejtetésére, hogy ők is tudják. Egyszerűen csak elmesélik egy férfi történetét, meglehetősen foghíjasan, aki számtalanszor áll bíróság előtt a hetvenes években bestiális gyilkosságok elkövetésének vádjával, és mindenkinek azt hajtogatja, hogy ő bizony ártatlan. Annak érzékeltetésére pedig, hogy Bundy valójában egy gyilkológép volt, nem elegendő, hogy egy kedves kutyus hirtelen őrjöngve ugatni kezd, amint hősünk farkasszemet kezd nézni vele.
Zac Efron többek között ezért is küzd a szereppel. Mert hiába állítja az interjúkban, hogy azért vállalta el, mert szerette volna megismerni egy ilyen figura motivációit – nem ismerte meg, és mi sem ismertük meg.
Persze az extra intelligens és nem feltűnően rossz családi hátterű és gyermekkorú Bundy borzasztóan komplex személyiség volt,
de a forgatókönyvíró nem vette a fáradságot, hogy akár csak egy pillanatra is elhúzza a függönyt, és benézzen a hideg szempár mögé. Így Efronnak is maradnak a – sokszor klisésen megírt – szavak és a cselekedetek.
Bundy csókol egy nőt, kimászik egy ablakon, nagy elánnal képviseli magát a bíróságon. De nem tudjuk meg, vajon szenvedett-e a szenvedélyétől, ami ölni késztette, nem látjuk, felismeri-e saját betegségét, vagy egyáltalán, bármiféle önreflexióra képes-e. Az a tippem, hogy Efron erősebb alakításra is képes lett volna, ha az alkotók veszik a fáradságot, és mélyebbre ásnak, de így mind Bundy története, mind az ő alakítása megrekedt a felszínen, megmaradt a gesztusok-mimika ügyes és üres utánzásánál.
A film egy másik szereplőjének és az őt játszó Lily Collinsnak köszönheti azonban, hogy mégis van lélektani mélysége (csak épp aránytalanul). Nem véletlenül: a forgatókönyv Elizabeth Kendall (a filmbeli Liz, Collins karaktere) könyvén alapul, melynek címe: "The Phantom Prince: My Life with Ted Bundy", magyarul A fantomherceg: Életem Ted Bundyval. Liz éveken át volt Bundy élettársa, miközben a férfi éjszakánként az utcákat szelte Volkswagen bogarával, és gyilkolt, a nő pedig semmiről sem tudott. Az ő életrajzi vallomásának érzékenysége átjön a filmen, Lily Collins pedig szuperül ábrázolja azt a szenvedést, amit át kellett élnie a gyötrő kétségek, később pedig a bűntudat miatt, hogy életeket menthetett volna, ha nem bízik meg annyira a férfiban. Ennek a két alkotónak a munkájától válik átélhetővé a mozi és átérezhetővé egy komoly emberi dráma.
Arra azonban ne számítsunk, hogy élesedik a Ted Bundyról ismert kép. Van Liz karakterének egy jó mondata a film végén arra, amit Bundy tett az egyik áldozatával: „Állatok nem csinálnak ilyet.” Jó meglátás, még az állatok sem csinálnak ilyet. Úgyhogy lehet, hogy nem baj, hogy ez a film nem állított csillogó emléket ennek a hitvány alaknak.
Persze Bundy is áldozat volt bizonyos értelemben, a saját agyi körülményeinek az áldozata. Hátha erről is szól majd egy másik film, máskor, más hangvételben.
