KULT
A Rovatból

Fura, sötét és szerethető – a Fekete Zajon az is profi, ha vascsővel vernek egy buszkerék-kitámasztó éket

Az idén először teltházas fesztiválon az underground színe-java képviselte magát, élen Kátai Tamással. Élménybeszámoló fotókkal.


Minden évben a leginkább várt kikapcsolódásom a Fekete Zaj fesztivál, amely a csillagos ég alatt, a mátrafüredi fenyvesek közt salaktalanítja a lelkem. A furcsa fazonokat csokorba gyűjtő négynapos hepaj immár levedlette baráti osztálykirándulás arculatát, mert már szinte tömegek hömpölyögtek környezetbarát repoharakkal a három színpad között.

Ugyanakkor a bónusz negyedik helyszín, a Sás-tó apró szigetén található Kacsatónia hangulatos fahasáb-miniszínpada még mindig a természetes közvetlenséget szimbolizálta akusztikus koncertjeivel. Éjszaka a hidakra épített installációk szemkápráztató fényjátékkal elevenedtek meg, ráadásul a színpad helyén egy meghekkelt zaj-generátor mikrofon kínálta az önkifejezést, amelytől mindenki instant művésznek érezhette magát (bár attól, hogy nem értenek meg, még nem vagy az). Egyfajta kiskapuként ezen a helyszínen tobzódtak a védettségi igazolvány híján kint rekedt érdeklődők is.

Nyitányként a Freak Fusion Cabaret jópofa utazócirkusza mozgósította a megérkezőket, precízen repülő kardok kereszttüzében. Az első napon leginkább a hazai The Devil's Trade profi és átszellemült előadása nyűgözött le. A keserédes, népies blues-doom sokkal jobban működött nagyzenekarral, mint tavaly egymagában.

A Grand Mexican Warlock bólogatós, progresszív matekmetálja után szinte szégyelltem, hogy milyen jólesett veretni Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force-ra, amely négynegyedes rántottát habosított az agyamból. Az elszállós akusztikban utazó Törzs azért közelebb állt a lelkemhez, majd az észt-angol Deathsomnia a lüktető melankóliájával, a Korai Electric pedig a progresszívan pulzáló világzenéjével vette ki a lábamból az erőt.

Remek hangulatindítóként táncoltatott meg második nap a Middlemist Red, utána a fekete játszóháznak titulált geek sarokban vetettem bele magamat a retro konzolok világába. Némi pixeles Mortal Kombat, Tekken és Super Mario Kart annyira feltuningolt – villámgyorsan nyomkodtam a gomb-kombinációkat, bár nem sok sikerrel – hogy utána kilépve a virtuáltérből elvertem pár ellenfelet ping-pongban.

Áron András, azaz Apey projektje, a The Black Circle Orchestra hozta az elvárt magas színvonalat, de amilyen ütős dark-country dallal nyitott, úgy belassult a végére, hogy a VHK őssámán-csujjogatása kellett hozzá, hogy újra felélénküljön a nagyszínpad előtti közönség.

A kedvemre való vérhányás-gonoszmetál vonalon a Nest of Plagues, a Nadir és a Beneath the Void produkcióit emelném ki, precízen szaggatták a húrokat és a lábdobokat.

Éjszaka az elmaradt Cocaine Piss helyett beugrott a hazai synthwave elismert figurája, Quixotic, ami abból állt, hogy egy flitteres gúnyába bújt, furafrizurás pasas zseniálisan összevágott vetítéssel lepergette a '80-as éveket, miközben leszaggatta az arcomat a precíz basszus és a szinti-prüntyi. Szinte mindenki, aki arra járt és maradt benne szusz, bemozdult rá, annyira adta magát az egész.

Mivel minden este két színpadon folyt a dark-diszkó reggelig, nyilván minden reggel átaludtam a jógaórát (bár voltak, akik részegen bealudva még reggel is sajátos ászanába merevedve várták a napfelkeltét). Ugyan nem jutottam el a workshopokra és a filmvetítésekre, ellenben a közeli libegővel, bobbal és erdei kalandparkkal tripláztuk az adrenalint.

A harmadik napon hajmosás közben hallottam meg a szerb Dreddup industrial zenéjét, amely annyira megfogott, hogy félig vizes hajjal rohantam ki csapatni rá, konkrétan defibrillátor helyett üzemelném be őket. Utánuk jött az általam régóta kedvelt Entrópia Architektúra ipari zajzenéje, ami maga a szuggesztív őserő.

De hogyan is tudnám elmagyarázni egy laikusnak, hogy mi a jó abban, hogy egy szőrös férfi addig püföl egy vascsővel egy buszkerék-kitámasztó éket, amíg az el nem fogy?

Hazai csemegékben ezután sem szűkölködtünk, az avantgárd-metál Perihelion és a poszt-rock Pozvakowski is illett az ütős sormintába, a francia elektronikát képviselő Dalhia énekesnője viszont kissé hamiskás volt.

A zárónapot a BNC kabarézaj elnevezésű interaktív programmal kezdtem a teraszon, ami abból állt, hogy az egyik kedvenc magyar bandám, a Black Nail Cabaret két, civilben házaspárt alkotó tagja elmesélték, hogyan néz ki náluk az alkotói folyamat. Emke és Krisztián beavatták a nézőket a szövegírás, dallam-cizellálás, és a különféle effekt-kütyük rejtelmeibe, mindez ráadásul úgy zajlott, hogy improvizálva bevonták a közönséget is, létrehozva egy-egy dalt a végére.

A nap zenei csemegéi sorra érték egymást: először a Fonogram-díjas, balkáni világzenét játszó Meszecsinka merített pszichedelikus magasságokba, utána instrumentális jazz-elektronikával rázott fel a Freakin’ Disco. Mivel sejtettem, hogy még irdatlan mennyiségű kalóriát fogok elégetni az este hátralevő részében, beálltam az egyik kajás stand előtti kígyózó sorba.

A Fekete Zaj egyik erőssége a gasztronómia: túllépve a szokásos hitvány fesztiválkoszt-alapvetéseken itt autentikus curryt és ramen levest, illetve csípős burritót és szaftos BBQ oldalast pakoltam a prémium falatokra hangolt bendőmbe.

Már előre hegyeztem a karót a jóféle erdélyi black metalra, a Dordeduhra, és nem csalódtam: brutális erővel zengtek a holdfényben. Értékeltem a gesztust, hogy szépen megtanultak magyarul néhány mondatot, és az erdélyi népi hatás is remekül összecsengett a zengő hörgéssel. Egyedül azt a hatalmas fém-vágódeszkát nem tudtam értelmezni, amelyet párszor megkongattak: amilyen nagy meló lehetett azt a böszme monstrumot ideszállítani, olyannyira szégyenlősen szólalt meg.

Végül elérkezett a fesztivál történetének első teltháza, méghozzá Kátai Tamásnak köszönhetően. A tekintélyes zenei anyagot felhalmozó, de sosem koncertező multitalentum eddigi életművét nem kevesebb, mint 25 remek zenész dolgozta fel a közreműködésével.

A Mezolit - Mesék a Thy Catafalque-ról elnevezésű szuperprodukcióban a magyar metálelőadók színe-java képviselte magát, elementáris energiamezőt létrehozva a nagyszínpad körül. Örömzenélés, profizmus, némi technikai malőr és garantált lúdbőr fémjelezték a Zaj legjobban várt produkcióját, Kátai versmondása a vastapsot követően pedig egészen meghatott.

Záróakkordként az immár szokásosnak mondható Pornography koncert elevenítette fel a The Cure legkellemesebb dalait, a színes fényben gomolygó füstben pedig ideje volt tudomásul vennem, hogy idén ennyi volt. Jövőre remélem ismét találkozom azon hasonszőrűekkel, akik szerint a Fekete Zaj a legszerethetőbb fesztivál a maga festői környezetével és underground zenei palettájával.

További képek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: