News here
hirdetés

KULT

Kimondatlan érzések, amelyek az idő múlásával felhalmozódnak – Fatal Error klippremier

Újabb dalhoz forgatott klipet a zenekar a tavaly megjelent Művirágok karneválja duplalemezről.

Link másolása

hirdetés

A Fatal Error 2021-ben nagy fába vágta a fejszéjét, és megjelentette 21 dalos duplalemezét, mely a Művirágok karneválja címet kapta. A most klippel debütáló Minden hang című dal az első korongon szerepel, és mind hangszerelésben, mind pedig zenei témák terén kicsit eltér a megszokott „fatalerroros” hangzásvilágtól.

A zenekar énekese, Zsola így nyilatkozott a dalról és klipről:

„A Minden hang egy picit "kakukktojás" a Fatal Error dalai között. Szeretünk kimozdulni a megszokott dolgokból, és kipróbálni különböző zenei eszközöket, néha más irányokba elmenni, amit most meg is tettünk. Úgy éreztük, hogy passzol a picit elektronikusabb irány a dal mondanivalójához, de a dal alapját mégis az akusztikus gitár adja meg.

Mindenféle emberi kapcsolatból folyamatosan kapunk jeleket. Ha egészségesen szeretnénk működtetni ezeket a kapcsolatokat, akkor fontos tenni értük, a jeleket időben észrevenni, hisz az ember rengeteget veszíthet. Ez igaz a családi, baráti és szerelmi kapcsolatokra is egyaránt. Ez a dal két fél között lévő kimondatlan érzésekről szól, amelyek az idő múlásával felhalmozódnak.

A videoklip gyakorlatilag egyfajta folytatása a Művirágok karneválja klipjének, tavaly nyáron vettük fel Bikali Sanyi barátunkkal. Nagyon szeretünk vele dolgozni, egy végtelenül precíz és jó szakember, arról nem is beszélve, hogy jó barátok vagyunk. Mondhatjuk, hogy ő is a csapatunk tagja, és így házon belül csináljuk vele a videókat.”

A Fatal Error elcsíphető a nyári fesztiválokon, valamint szeptemberben a Budapest Parkban a Tankcsapda vendégeként. Bővebb információ a Facebookon, itt!

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Strand Fesztivál 2022 – Az idei utolsó parti élmény Zamárdiban
Kihagyhatatlan esti bulik négy napon keresztül a Balaton partján. Cikkünkből kiderül a Strand Fesztivál 2022-es fellépői és programja, avagy így zajlik egy igazi strandfesztivál!

Link másolása

hirdetés

A Strand Fesztivál 2022-es helyszíne

Idén ismét vár a Strand Fesztivál. 2013-ban indult útjára ez a nyári fesztivál a Zamárdi Nagystrandon, ahol azóta több száz hazai együttes is fellépett. A tavalyi évben megszakadt ez a hagyomány és ideiglenesen Balatonvilágos adott otthont a rendezvénynek, de most visszatér a Zamárdi fesztivál, ahogy azt már megszokhattuk!

A 4 napos rendezvényen 3 színpadon több nemzetközi sztár mellett közel 50 hazai előadóval, zenekarral találkozhattok augusztus 18-19-20-21-én.

 a strandfesztivál 2022-ben visszatér, újra 4 napos lesz a fesztivál

Mivel készül a Strand Fesztivál 2022-ben?

A Strandfeszt idei újdonságaként elsőként szervezik meg a Legendák című projektet a Strand és a Hajógyár közös szervezésében. Ebben a múlt nagy hatású zenészeinek és napjaink népszerű előadóinak fúziója valósul meg. A KFT például a Carson Comával, Charlie a Wellhellóval, a Kispál és a Borz az Analog Balatonnal, Menyhárt Jenő az Ivan & The Parazollal, az R-Go a Valmarral zenél.

A strandfeszt idén különleges Halott Pénz koncert nappal készül

Bemutatkoznak továbbá a Hangfoglaló Program idei évadjának támogatottjai, valamint a Nagylemez Program nyertesei is. A hajnali party sávban a Petőfi Elektrik dj-i töltik meg élettel a színpadot.

Lobenwein Norbert a fesztivál alapítója elmondta, hogy augusztus 20-án nemcsak a Balaton legnagyobb tűzijátékát tartják, hanem aznap lesz a 18 éves Halott Pénz saját fesztiválja is a Strandon.

Strand Fesztivál 2022 fellépők

A Strand Fesztivál sztárfellépői Alvaro Soler, a Clean Bandit, Parov Stelar, Sean Paul, Timmy Trumpet, DJ Kungs és Tom Walker lesz.

hirdetés

Sean Paul legutóbb 2019-ben járt volna Magyarországon, ám akkor betegségre hivatkozva lemondani kényszerült fellépését. A jamaikai rapper rajongói így a Strand 2022-ön pótolhatják az elmaradt koncertélményt.

Az idén máris új dallal, az „Everything But You”-val jelentkező Clean Bandit brit elektropop-trió már többször adott Magyarországon koncertet, Alvaro Solert azonban eddig mindössze egy alkalommal hallhatta élőben a hazai közönség, augusztus 20-án igazi ünnepi fiesztát várhatunk tőle. A még mindig csak 25 éves Kungs pedig a David Guettát követő francia house DJ-k új generációját képviseli majd a fesztiválon.

A hazai előadók – a két évvel ezelőtti mezőnyhöz képest - olyan nevekkel bővülnek, mint például Azahriah, Dzsúdló, vagy éppen a Carson Coma.

Az idei Strand Fesztivál különleges programmal készül Augusztus 20-án

Igazi meglepetéssel készül a Strand Fesztivál 2022-ben

A Strandfeszt idén a 18 éves Halott Pénz előtt tiszteleg, így egy különleges napot szentelve a zenekarnak. A fellépők listáját maga a zenekar tagjai állították össze, és a napot is a Halott Pénz koncertje zárja.

“Olyan zenekarokat és előadókat hívtunk meg, akiket nagyon szeretünk és közülük sokakkal korábban már dolgoztunk is együtt. A Strand három színpadán egymást váltják a vendégelőadók, estére pedig egy fergeteges koncerttel készülünk, sok vendéggel”

– mondta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere.

Augusztus 20-án Beton.Hofi, a Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, Dzsúdló, a hiperkarma, a Hősök, az Irie Maffia, Krúbi, a Mary Popkids, Ohnody és a Supernem is koncertet ad, de születésnapi parti is várja a közönséget Dedmani, Venom, Columbo, Andro, Izil és Monkeyneck vezetésével.

A Tábortűz helyszín házigazdája Járai Márk, akinek meghívott vendégei az éjszakai órákban lépnek fel, de a hét során vele is találkozni lehet a Tábortűz előadójaként. A Filmio Kertmoziban ugyancsak a Halott Pénz szervezi a programot.

A Strand Fesztivál 2022-es sztárfellépője Sean Paul

Strand Fesztivál 2022 program

A Strandon minden napra jut legalább egy party, amin ott kell lenni! Íme egy kis ízelítő:

Augusztus 18.: - Zúzunk az éjszakában (Fluor és Juhász Laci házibuli), - Next Level Presents: Barely Alive (US), - Tampa B2B Badklaat (UK),- B'Andre B2B Skrude, - Dublic, - Willcox/Snayl

Augusztus 19.: - Stadium X, - Lotfi Begi, - On the Low, - Sterbinszky+Mynea/Snayl

Augusztus 20.: - Halott Pénz 18. szülinapi buli, - Metzker & Friends, - Revolution/Snayl

Augusztus 21.: - World is Mine End Show, - Necc Party, - Szeresd a Trashem

A fellépőkről részletes infókat és a programtáblát ITT találod.

Strand Fesztivál 2022 jegyek

A 2013-ban, a MOL Nagyon Balaton-sorozat kiemelt eseményeként elindított Strand Fesztiválra a napijegyek és bérletek ára az érdeklődéssel párhuzamosan emelkedik, így érdemes mihamarabb megvásárolni azokat. A cikk megírásának időpontjában kedvezményes jegyek még elérhetőek.

Strand Fesztivál napijegyek:

- Napijegy: 16.990 Ft - 19.990 Ft

- VIP Napijegy: 29.990 Ft

-Strand Fesztivál bérletek:

- 3 napos bérlet: 39.990 Ft

- 3 napos VIP bérlet: 59.990 Ft

- 4 napos bérlet: 49.990 Ft

- 4 napos VIP bérlet: 79.990 Ft

- 4 napos Diák bérlet: 39.990 Ft

A fesztivál szervezője, a VOLT Produkció minden márciusban, áprilisban és májusban megvásárolt bérletből 1000 forinttal az Ukrajnából menekülőket segíti az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.

A jegyekről részletesen ITT tájékozódhatsz.

A Zamárdi strand különleges élményt nyújt a fesztiválon

Zamárdi: szállás a Strand Fesztiválon

Szálláshelyek többek között két kempingben is elérhetőek:

Az egyik a Part kemping, ami fesztivál területe mellett helyezkedik el és közvetlenül a vízpart mellett, vagyis a sátradból azonnal csobbanhatsz egyet a Balatonba!

A másik Rét kemping. Ez ugyan távolabb helyezkedik el, de mindössze pár perces távolság választ el a Balatontól és a fesztiváltól.

Bővebb infókat az elérhető szállásokról ITT és a kempingről ITT olvashatsz.

A Strand Fesztivál 2022-re jegyek még kaphatók kedvezményes áron is

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Ennyi esélye van a Ragadozó ellen egy kis indiánlánynak – Ilyen a kegyelmet nem ismerő Préda
Az űrből jött trófeagyűjtő „ocsmány féreg”, a Predator ezúttal 18. századi komancs indiánokra vadászik. Rosszul teszi… Kritika.

Link másolása

hirdetés

A Predator, avagy magyar nevén Ragadozó a filmvilág egyik legkultikusabb „szörnye”, a szörny pedig azért idézőjeles, mivel egy az embernél jóval fejlettebb és intelligensebb fajról, a yautjáról van szó, amelynek egyedei egyszerre hipermodernek (űrhajók, fegyverek) és hagyományőrzők (öltözködés, vadászmánia, becsületkódex). Előszeretettel látogatnak el például a Föld nevű sárgolyóra egy laza kis űrszafarira, ahol minduntalan be akarják cserkészni azt a zsákmányt, amelyik a legnehezebben adja magát: az embert.

A Ragadozó-franchise 1987-ben startolt John McTiernan rendezésében, és noha első blikkre egy átlagos dzsungeles, schwarzeneggeres akciófilmnek tűnt, a földön kívüli entitás, vele együtt pedig a sci-fiműfaj beemelésével végül sokkal több lett annál. A fókusz a muszklikról a csápokra suhant át, és öröm volt nézni, ahogy a mindenkinél erősebb Arnie ezúttal is a menekülő embert játszotta, akire egy még nagyobb és még erősebb vadász fente a fogát és a pengéit.

Mindez megspékelve a ’80-as évek nyers kegyetlenségével, valamint Alan Silvestri parádés zenéjével meg is hozta a várt sikert, a Stan Winston trükkmester műhelyéből előbújt Ragadozó pedig instant kultfigura lett, akire érdemes volt ráépíteni egy franchise-t.

És bár azt gondolhatnánk, hogy a karakter jelenleg is tomboló népszerűségének anyagilag felettébb megtérülő filmek egész sora ágyazott meg, ez korántsincs így. Ugyanis sem a Ragadozó 2 (1990), sem az Antal Nimród-féle Ragadozók (2010), sem pedig a Predator – A ragadozó (2018) nem bizonyultak kasszasikernek (más médiumokban tudott igazán kiteljesedni John Thomas és Jim Thomas kreálmánya, úgymint képregényekben, regényekben és videójátékokban).

Persze azért időnként rá kell ereszteni a népre egy mozgóképet is, csak ne emésszen fel sok pénzt!

Shane Black legutóbbi menete csalódást keltő minőségével és box office-eredményével visszahőkölésre késztette a stúdiót (20th Century Studios, vagyis Disney), a Prédát épp ezért szűkebb büdzséből próbálták tető alá hozni, ráadásul nem is merték mozikba küldeni, egyenesen a Disney+-on debütált Dan Trachtenberg rendezése.

hirdetés

Apropó, direktor... Trachtenberg leszerződtetése kapásból vérmes reményeket keltett a rajongókban, hiszen eddigi egyetlen filmjével, a 2016-os és nem mellesleg pazar Cloverfield Lane 10-zel már bebizonyította, hogy kevés pénzből izgalmas és látványos eredményre képes. A Prédához pedig ismét az egyszerűségében rejlő nagyszerűség kiaknázására volt szükség.

Adott ugyanis az 1719-es esztendő, az amerikai Északi Nagy Síkság (ami magába foglalja Montana keleti és Wyoming északkeleti részét, Észak- és Dél-Dakota nagy részét, illetve a kanadai prérit), valamint az itt élő komancs indiánok. Erre a terepre érkezik meg a film elején a magányos űrvadász, aki nem elégszik meg holmi skalpokkal, neki a préda egész koponyája kell. Főszereplőnk pedig a fiatal komancs lány, Naru (Amber Midthunder - Jeges pokol), aki jócskán megelőzve korát a girl powerben hisz, és bizonyítani akarja, a nők is többre hivatottak annál, minthogy a konyhatipiben sürgőlődjenek, vagy állatbőröket készítsenek ki. Ő vadászni szeretne, akkor is, ha senki nem hiszi, hogy képes lenne elejteni egy vadat. Márpedig nemsokára a legnagyobb vad fedi fel magát előtte, aki ráadásul szintén egy jó fogást lát benne.

Ennyi és nem több a sztori, amibe azért egyéb hozzávalók is vegyülnek, például egy okos és hűséges kutyus, valamint különféle földi ragadozók (farkas, puma, medve, francia telepesek).

Egy vadászatról szóló filmet nem is kell túlbonyolítani, Trachtenberg pedig tudta, melyik ösvényen kell haladnia, hogy összedobjon nekünk 100 izgalmas percet. A Préda ráadásul nem elégszik meg a Predator kontra indiánok-tematikával, a mű első harmadában a komancs törzs mindennapjaiba is beavat minket, a női mivolta által determinált szerepköréből kitörni óhajtó Naruval ugyanakkor egy (18. századi létére) ízig-vérig modern hősnőt prezentál, akiért lehet drukkolni.

Ebben pedig nagy szerepe van az őt alakító és egyébként sziú származású Amber Midthundernek is, aki többek között Ellen Ripley, Sarah Connor, a Menyasszony, Trinity, Katniss Everdeen és Imperator Furiosa után egy újabb emlékezetes akcióhősnővel ajándékozott meg minket.

A rendező ugyanakkor arról sem feledkezett meg, hogy a Predator-franchise nem a tündérmesék birodalma, s így nem fogta vissza a vérengzéseket, sőt! Különösen kegyetlen mederben folynak az események (és a belsőségek). Az erőszak ettől függetlenül nem öncélú, hiszen ez egyben igazodik a bemutatott kor és miliő vadságához is, erre a sztorira egyszerűen nem lehetett 12-es karikákat dobálni.

Talán a fentiekből is érződik, hogy a Préda nem reformálja meg a műfajt, nem egészíti ki a Predator-univerzumot olyasmivel, ami az eddigiektől eltérő megvilágításba helyezné a franchise-t vagy a koponyahappoló űrrasztákat. Egyszerűen csak piszok jó szórakozást nyújt, és néha ennyi is elég.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Először beszél Kulka János színpadon a stroke-ja óta, a szerepre Alföldi Róbert kérte fel
A rendező szerint a színész tökéletes a szerepre és jól meg fogja csinálni.

Link másolása

hirdetés

„János tökéletes arra, hogy ezt megcsinálja!” – mondta Alföldi Róbert az RTL Híradónak, amikor arról kérdezték, miért pont Kulka Jánost kérte fel Bíró Bence: Magyar tenger című színdarabjának nagypapa szerepére, amelyet először a Szentendrei Teátrum programjában láthat a közönség.

A kortárs dráma egy balatoni nyaralóba szervezett tipikus családi születésnapot mutat be, nem mindennapi fordulatokkal.

A rendező elmondta, hogy a feladatot Kulka tökéletesen meg tudja oldani. Mint mondta, ez egy olyan szerep, amiben nincsenek hosszú mondatok, nincsenek nagy monológok. "A János tékeletesen alkalmas arra, hogy ezt megcsinálja". Annyit segítettek csak, hogy amelyik mondatok nehezebben mentek volna, azt a szerzővel közösen átalakították.

"Használjuk a Jánosból mindent, amit lehet használni"

- tette hozzá Alföldi.

A színész a stroke-ja óta színpadon még nem beszélt. "Majd most fog!" - mondta a rendező. Neki van egy dolga, és azt jól meg fogja csinálni - tette hozzá.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Mucsi Zoltán a színházi életről: Ami most van, az egy szar helyzet, de a társaság jelentős része intelligensebb annál, hogy ez problémát jelentsen
A népszerű színészt az Együtt kezdtük című film bemutatója kapcsán kérdeztük az apósságról, a fiatal kollégákról, és arról, hogyan viszonyul a népszerűséghez.

Link másolása

hirdetés

Csütörtökön mutatják be a mozik Kerékgyártó Yvonne új, Együtt kezdtük című vígjátékát. A tehetséges fiatal színészeket is felvonultató filmben Mucsi Zoltán egy apóst játszik.

– Az első élményem rólad a 90-es évekből a Bárka Színház Szentivánéji álom előadása.

– Az egész színészi pályám egyik meghatározó szerepe volt.

– Annak ellenére, hogy az tulajdonképpen egy alternatív színházi előadás volt, nagy ismertséget hozott neked. Az sem mindennapi, hogy Pepével tulajdonképpen egy Jancsó-filmben lettetek igazi, országosan ismert sztárok. Márpedig azért a Jancsó-filmek sem azok, amikre azt gondolná az ember, hogy százezrével tódulnak a nézők.

– Az a 43 év, amit eltöltöttem a pályán, az egy folyamat. Nyilván vannak jelentősebb és kevésbé jelentős állomásai, de ez akkor is egy egybefüggő folyamat.

hirdetés

– Akkor nem is volt olyan pillanat, amikor tudatosodott benned, hogy ez már más? Hogy ismertté válttál?

– Ezeken csak ti gondolkodtok. Nyilván voltak szerepek, amiket jól megoldottam és voltak, amiket kevésbé, de az ember nem gondol arra, hogy most akkor mennyire vagyok ismertebb, mint az előzőnél. Gondolom, te sem döntöd el előre, hogy beteg leszel, vagy a közeljövőben át kell majd esned egy kisebb műtéten.

Az egész élet egy sodrás, ahol vannak bizonyos pillanatok, amikor dönthetsz.

Aztán majd kiderül, hogy valami jó döntés volt, vagy szamárság.

– Sok színészkollégádnak nagyon fontos, hogy mennyien követik, hány rajongója van, mennyi lájkot kap. Ezek szerint téged ez nem foglalkoztat?

– Dehogynem. Ez egy nagy ajándéka ennek a pályának. Nagyon fontos érezni, hogy sokan szeretnek. Lényegesen jobb, mint az, ha sokan utálnak.

Már csak azért is fontos, mert ha sokan szeretnek, az azt sugallja, hogy akkor talán nem csinálom annyira rosszul.

De nem úgy keresem a szerepeket, hogy vajon hány nézője lesz, mennyivel leszek tőle ismertebb.

– Az Együtt kezdtükben egy apóst játszol. Nem tudom, a való életben após vagy-e már, de ez az egyik olyan szerep egy férfi életében, ami sok stresszt tud okozni.

– Általában nem így vizsgálja az ember, amikor felkérik egy szerepre. Azt szoktam mondani erről a figuráról, hogy valószínűleg nem szeretnék nyaralni menni vele. Kaptam egy jópofa figurát, amit kihívás volt eljátszani, és örülök, hogy ennyi tehetséges fiatallal dolgozhattam. Nagy jövőt jósolok nekik a szakmában.

De magáról az apósságról csak egy dolog jut eszembe: az, hogy az ember túllépett egy bizonyos kort.

– A mostani figurád is egy mérges karakter. Ami viszont mindig meglep, hogy hányféleképpen tudsz mérges lenni. A most játszott apósról egy percig nem jutott eszembe Tóth János.

– Azért ez sok mindentől függ. A megírt anyagtól, a közegtől, amiben a szerep működik. Szerintem nincs olyan színész, aki ugyanúgy akar mindent játszani. Ez egy kicsit más kihívás volt. Engem leginkább az érdekel, hogy az egész film mennyire szerethető, mennyien fogják megnézni. Nem tudom, mennyire láttál színházban, ott azért nagyon különböző karaktereket játszom.

Természetesen izgatja az embert, amikor egy rendező olyan feladatra kéri fel, amilyet még soha nem csinált.

– Napjainkban nagyon megosztott a színházi élet. Rányomja ez a bélyegét a munkára, vagy ha forgatás van, akkor eltűnnek a nézetkülönbségek, mert csak a munka a fontos?

– Nagy öröm a kérdésben, hogy eljutottunk a politikáig. Esetleg beszélhetnénk Orbán beszédéről is...

– Odáig talán nem mennék, de azért mégis csak fontos erről beszélni, hiszen ez történik most körülöttünk. És engem érdekel, hogy emberileg ez miként csapódik le, például egy forgatáson.

– Röviden: az, ami most van, az egy szar helyzet. De a társaság jelentős része intelligensebb annál, hogy ez problémát jelentsen. Ilyesmiből nem volt konfliktus.

Egyébként a színházi szakma, ugyanúgy, mint a társadalom, jelentősen megosztottabb és összetettebb, mint amit a média láttat ebből.

Nyilván van olyan kolléga, akivel nehezen találnék hangot, de valószínűleg nem véletlen, hogy a sors még nem hozott össze velük közös projektbe.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: