„Ezúttal gyerek tanít felnőttet viselkedni” – beszélgetés Philippe Godeau-val, a Yao rendezőjével
Ez alkalomból érkezett Budapestre a film rendezője, Philippe Godeau, akivel a Francia Intézet könyvtárában beszélgettünk.
-A filmben épít mind az Ön, mind a főszereplő Omar Sy életének motívumaira.
-Alapvetően kitalált történetről van szó, de valóban szerepelnek benne olyan elemek, amelyek közel állnak Omar valóságos életéhez, hiszen ő is szenegáli származású, de Franciaországban, Yvelines megyében született, ahogy az általa megszemélyesített színész. És nekem is megvannak az Afrikával kapcsolatos élményeim, mivel apám éveken át dolgozott Maliban. Filmjeimben mindig szívesen keverem a valóságot a fikcióval.
-Számomra a film központi gondolata a gyökereinkhez való viszonyunk. Lehet-e valakinek teljes értékű kettős identitása?
-Omarról konkrétan tudom, hogy ő számon tartja kétféle gyökereit, és sokan vannak mások is, akik úgy gondolják, hogy két folyó egyesülése szülte őket. A filmben éppen ezt próbáltam megmutatni, hogy milyen nehéz ez a kettős identitás. Amikor Afrikában van, akkor szemére vetik francia kötődését – a kisfiú azért is nevezi őt Bounty-nak, mert „kívül fekete, belül fehér” – Franciaországban pedig túlságosan afrikai…
-A filmbeli Seydou azonban éppen a kisfiú által ismer meg olyan dolgokat, amik közelebb állnak hozzá, mint gondolná.
-Igen, a gyerek ébreszti rá arra, hogy itt milyenek az emberek, mi a szokás és mit nem illik csinálni. Yao egyedül indul el, hogy találkozzon Seydou-val és kész ugyanúgy hazamenni. Nem ő kéri a férfi segítségét, hanem ő kapaszkodik bele. Nincs kedve visszatérni a luxushotelbe, hanem elmegy vele, kihasználja az alkalmat, hogy megtanuljon valamit, amit elveszített. És ezúttal egy gyerek tanít egy felnőttet viselkedni is, ami általában fordítva szokott történni.
-Hogyan hangolta össze a már nemzetközi sztár Omar Syt az abszolút kezdő Lionel Louis Basse-szal?
-Omar két nappal a forgatás előtt érkezett meg Dakarba. Ragaszkodtam ahhoz, hogy a filmet a történet folyamatában forgassuk, hogy közösen éljük át ezt az utazást és a körülmények ezt lehetővé tették.
Bár volt egy megírt sztorim, a kettejük közötti viszony alakulása és bizonyos előre nem látható helyzetek többször is alakították a film menetét.
Két és fél hónapig dolgoztunk így együtt. Azért is volt szükség erre a módszerre, mert egy olyan gyerek volt az egyik főszereplő, aki még kamerát sem látott életében, tehát menet közben kellett neki mindent megtanítani. És Omarnak is fontos volt, hogy kis partnere jól érezze magát, hogy könnyen beilleszkedjen a munkába, mert így alakult ki az igazán erős kémia közöttük.
-A filmben több emlékezetes gondolat is elhangzik. Amikor elvetődnek Seydou ősei falujának közelébe, és a színész véletlenről beszél, azt mondják neki: „A véletlen maga az Isten álruhában”. A végén pedig, amikor Yao az iskolában elmeséli útját, így beszél: „A szél lassan jön a sivatag felől, nem siet, mert az örökkévalóságot szállítja.
-Afrika mindennapjai tele vannak spiritualitással, valósággal fürdőztünk benne. Innen-onnan hullottak ránk az ilyen gondolatok, amelyeket aztán kénytelen voltam „ellopni”. Egyetértek azzal, hogy a véletlen valami isteni dolog, különben mivel lehetne magyarázni olyan dolgok egybeesését, amelyek egy jól meghatározott cél felé visznek minket?
Ami az időt illeti: megpróbáltam filmben megmutatni, hogy vannak dolgok, amelyek mindkét világban léteznek, mégsem lehet őket összehasonlítani.
Jó példa erre a buszsofőr esete. Ha nálunk megkérdezik tőle, hogy mikor indul, azt feleli: 14 órakor. Az afrikai buszsofőr pedig azt mondja: Akkor indul, amikor tele lesz. Nem irányítják az időt, hanem együtt élnek vele. Amikor gyerekkoromban Maliban jártam, voltam olyan helyeken, ahol nem volt áram, és az emberek a nappal keltek, a nappal feküdtek.
-A filmet Omarral együtt apáiknak ajánlották.
-Ez Omar ötlete volt és nagyon örültem neki, mert azt jelentette számomra, hogy ő is közös művünknek tekintette a filmet, hogy megoszthattuk egymással ezt a nagy utazást, ő, a fekete, én a fehér ember, megoszthattuk egymással értékeinket, amelyeket átadhatunk a gyerekeinknek, folytatva azt, amit apáink elkezdtek.
Philippe Godeau még nem döntötte el, hogy mi lesz a következő filmje, csupán azt reméli, hogy nem kell újra öt évet várnia, mint a Yao előtt. Bevallotta azonban, hogy a dolgát megnehezíti az a tény, hogy csak olyan történetről tud filmet forgatni, ami személyesen megérinti őt.
A Yao a tervek szerint nyáron kerül az országos mozihálózatba a Mozinet forgalmazásában.
