Ezeket a sorozatokat szerettük a legjobban 2018-ban
Jó pár éve már nem kérdés, hogy amire nem képes a stúdiófilmek nézőszámra utazó világa, az a gombamódra szaporodó külföldi kábelcsatornák berkein belül megvalósítható. Vagány, eredeti sorozatok születnek egyre másra, s olyan bátor dolgokat visznek végbe, amire a moziban gyakran már nincs példa.
A sorozatok alkotói is sokat kockáztatnak ugyan, mégsem egyetlen hétvége alatt dől el a műsoruk sorsa, mint egy mozifilm esetében, így a sok részre „széthúzott” évadokon belül lehetőségük nyílik kísérletezni, játékosan mesélni, esetleg jóval lassabban és komótosabban megmutatni egy történetet, mint egy másfél órás nagyjátékfilm tenné.
Így nyílt tér a cizelláltan megmutatott lélektani folyamatok és emberi dinamika finom ábrázolására, így kaptak hangsúlyt a részletek, a szép képek, a kitartott jelenetek, így időzhet el a kamera egy-egy dramaturgiailag fontos pillanaton tovább, mint ahogy azt egy mozifilmben tenné. Mi viszont nem húzzuk az időt tovább, lássuk, miket szerettünk idén:
Barry
Bill Hader, az örök komikus mellékszereplő végre megmutathatta, mire képes színészként – de nemcsak így, hiszen executive producere, írója és rendezője is a sorozatnak. Hader egy profi, hideg fejű bérgyilkost játszik, aki egy napon véletlenül belecsöppen egy amatőr színjátszó társulat életébe s nemsokára rájön, hogy valódi szerelme a színészet, sokkal jobb ember annál, hogy napi szinten agyakat fröccsentsen szét – és hogy képes szerelmes is lenni, még akkor is, ha az nagyon fáj. A dolog iróniája, hogy Barry tehetségtelen, a bűn világa pedig nem ereszti. Remek sorozat, sok feszültséggel, fekete humorral.
Patrick Melrose
A Patrick Melrose-könyvek megkapták méltó adaptációjukat. Azok kedvéért, akik nem tudják, eláruljuk, hogy a regények önéletrajzi ihletettségűek, s írójuk, Edward St. Aubyn maga is megjárta a poklok poklát a drogokkal és az elhúzódó függőséggel, aminek komoly előzménye volt, hogy apja gyermekkorában szexuálisan bántalmazta. Ráadásul súlyosan, nem egyszer, hanem sorozatosan, s közben lelki terrornak is kitette a családját. A sorozat kíméletlenül ábrázolja a törékeny emberi lélek színeváltozásait gyermekkortól a felnőtt Malrose kálváriájáig a letehetetlen heroinnal (egyébként az íróval is megtörtént ugyanaz, mint a hősével: akárhogy is adagolta túl magát egy lónak is elegendő adaggal, csodával határos módon mégis mindig életben maradt). Sokkoló, nyomasztó és egyszerre nagyon vicces miniszéria, ami elképzelhetetlen lenne Benedict Cumberbatch briliáns játéka nélkül.
Homecoming
Julia Roberts mindig fantasztikus, de most végre ő is belátta, hogy a tévében lehet igazán szárnyalni mostanság. Egy hátborzongatóan rémületes thrillerszériában találta meg a helyét, ami elsőre lehet, hogy nem tűnik izginek, pedig abbahagyhatatlan. Egy, háborúból visszatért katonák pszichológiai rehabilitációjával foglalkozó intézet szakemberét játssza, aki idővel nagyon furcsa sztoriba keveredik. Nem véletlen, hogy egy jövőbeni időszálban minden erejével azon van, hogy elfelejtse a múltját.
A szolgálólány meséje
Sokak szerint túllőtt a célon a széria második évadja, már ami az ábrázolt végleteket illeti. A szolgálólány meséjének már az alaphelyzete is nagyon megterhelő volt érzelmileg, de a második szezon csak emelte a téteket. A termékenységi rabszolgaként fogvatartott nők története már túlmutatott az egyszerű fiktív disztópián – miközben egyre több borzalmat ábrázolt, szép lassan egyre több néző vette észre, hogy komolyan rímel a Trump-adminisztrációra.
The Marvelous Mrs. Maisel
A Szívek szállodája kreátorának Amy Sherman-Palladinónak eddig ez a széria a szakmai csúcsa. Nem véletlenül kapta meg idén a Golden Globe-ot mind a legjobb musical és vígjáték széria kategóriában, illetve a női főszereplő kategóriájában – illetve jelölték mindkettőben újra a 2019-es Golden Globe-ra. Végtelenül szellemes, könnyed eleganciával ragad tökön és mesél egy korról, amikor egy nőnek még nem volt divat önállónak lenni, pláne kinyitni a száját, s pláne a kettő keverékének lenni, azaz stand up komikussá válni.
Aranyélet
Az Aranyélet utolsó évada nem azért került a listánkba, mert akartuk, hogy szerepeljen benne egy magyar széria is, hanem azért, mert jó. Sötétség mindenütt: a lelkekben, a kapcsolatokban, az ügyekben. Pesszimista – vagy realista? – emberkép, görög drámákba illő fordulatok, igényes képi világ, erős színészek – mi kell még?
Éles tárgyak
Igazán figyelemreméltó találkozás ez a sorozat és tényleg megcsillant belőle valami a képernyőnkön. A széria alapjául szolgáló regényt ugyanis nem más írta, mint a jelenleg egyik legsikeresebb és méltán dicsért krimiíró, Gyllian Flynn (Holtodiglan), míg a rendezését Jean-Marc Vallée, a Mielőtt meghaltam, a Vadon és a Hatalmas kis hazugságok direktora vállalta, így az ő zsenialitása ezt a sorozatot is áthatja. Ráadásul megszerezték generációjának egyik legnagyszerűbb színésznőjét, Amy Adams-t a főszerepre, s így lesz teljes a névsor. Izgalmas, költői krimi, a háttérben egy megrázó emberi történettel.
American Crime Story – The Assassination of Gianni Versace
Ryan Murphy fantasztikus antológiasorozatának első évadját már körömrágósan végigizgultuk annak ellenére, hogy pontosan tudtuk, mi lett az O. J. Simpson-ügy végkifejlete – most a második leglátványosabb amerikai bűntény következett, azaz a világhírű divattervező, Versace 1997-es meggyilkosának krónikája. A főszereplő egyfelől persze a divatcézár, másfelől viszont a fókusz inkább az elkövetőn, a nárcisztikus pszichopatán van, akit Darren Criss játszik, hátborzongatóan. Az év egyik leglebilincselőbb sorozata, az év egyik leglenyűgözőbb alakítása.