„Ez a Jonathan Hugh Grant szüleménye” - interjú a Tudhattad volna rendezőjével
Az Emmy-díjas rendezőnő igazi nagy utazáson vett részt az elképesztően sikeres HBO-sorozat készítésekor, erről, valamint két kedvenc színészéről mesél az interjúban.
Mit ad egy jó thriller a közönségének?
Meg kell ragadnia a nézőt, magával vinni egy őrületes utazásra (elneveti magát).
A Tudhattad volnának ez kétségtelenül sikerül. Hogyan talált rád a project? David E. Kelley (Hatalmas kis hazugságok) keresett meg a forgatókönyvekkel?
Megkaptam az első epizód első változatát. Imádom David írásait, ezért már az olvasás előtt azt gondoltam, hogy nagyon izgalmas lesz. És tényleg – aztán Nicole is csatlakozott, ami szintén nagy vonzerő volt. Amikor pedig Nicole-lal leültünk, ő maga is iszonyúan csábító volt. Ezután elolvastam a könyvet is (Jean Hanff Korelitz azonos című regényét) és gyorsan rájöttem, hogy mind nagyjából ugyanúgy képzeljük el előre az egészet.
Mi tetszett a legjobban a történetben? Ez egy thriller, amiben sok jelenlegi probléma megjelenik, ugye?
Igen. És a legfontosabb a fő kérdés: Mennyire vagyunk képesek megismerni egy másik emberi lényt? Mennyire tudunk megbízni a saját megérzéseinkben? Mennyire vagyunk képesek megbízni abban, amit látunk? Mindezzel valamikor mindannyian szembesülünk az életünk során. Azt is érzem, hogy nagyon izgalmas és ellenállhatatlan, hogy épp egy ilyen intelligens, érdekes és gyönyörű személy, Grace áll a történet középpontjában, miközben körülötte minden széthullik.
Amikor megismerjük Grace-t és Jonathant, olyanok, mintha egy álompár lennének.
Igen, bár a filmek gyakran ábrázolnak boldog párokat, és gyakran nem hiszem el őket. Grace-ék azonban valahogy valódinak tűnnek, szerintem ezért is működik a dolog. Hasonló a humoruk, ironizálnak, nem kamuznak egymásnak. Olyan, mint egy igazi működő kapcsolat.
Grace egy ponton elkezdi felfedezni, hogy a férfi, akihez hozzáment, nagy titkokat őriz. Mindig vannak titkok még a legszorosabb kapcsolatokban is?
Mindannyian őrzünk titkokat. Épp ezért átélhető ez a történet, mert tudunk vele azonosulni. Vannak, akik banális, kis titkokat őriznek, és vannak, akik hatalmasakat takargatnak. Ez a sorozat azért szórakoztató, mert egy idő után kiderül, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek tűnik. És ez egy picit mindenkire igaz.
Jonathan sok szempontból nagyon érdekes, vonzó férfi. Orvos, beteg gyermekekkel dolgozik. Az orvosok és páciensek közti viszonyt szintén érinti a sztori – azt hiszem, valaki “Isten-komplexusnak nevezi.
Ez érdekes, mert a férfi tényleg jó orvos, de közben aggódik is a saját státusza miatt. És mint olyan sok ember esetében, akik “jó dolgot tesznek”, jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy vajon függővé válnak a rájuk adott reakcióktól? És egy idő után az ilyesfajta sötét indítékok minden mást elhomályosíthatnak.
