KULT
A Rovatból

„Ez a film, hogy így összejött, egy csoda” – Herendi Gábor állami támogatás nélkül is leforgatta legújabb vígjátékát

A Futni mentem idén novemberben érkezik a mozikba. A Valami Amerika rendezője azt mondja, annak ellenére, hogy alacsonyabb büdzsével kellett dolgozniuk, borzasztó lelkes volt mindenki, és már forgatás közben érezték, hogy ebből valami jó fog kisülni.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2024. október 12.



Herendi Gábor az elmúlt évtizedek legnagyobb közönséget bevonzó filmjeit rendezte, például a Valami Amerikát és a Kincsemet. A mozikban összesen 2,5 millióan látták az alkotásait, a rendszerváltás utáni tíz legnézettebb magyar moziból négy az ő nevéhez fűződik. Azonban azt mondja, ennek ellenére feketelistára került, évek óta hiába pályázik állami pénzekre.

Új filmjét is egyetlen fillér állami támogatás nélkül volt kénytelen leforgatni.

A romantikus vígjáték novemberben kerül a mozikba, és valódi sztárparádét vonultat fel. Miről szól az új film, és mennyire nehéz ilyen körülmények között nagyjátékfilmet forgatni? Mit gondol a magyar viszonyokról, és a világban szemünk előtt zajló változásokról? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a rendezővel.

– Hogyan jött a Futni mentem ötlete?

– Ez egy saját gyártású film, aminek az alapötletét egy nagysikerű cseh vígjáték adta. A Vertigo filmforgalmazó cég két tulajdonosa, Kárpáti György és Berta Balázs már régóta dédelgették ezt az álmukat, hogy készítsenek egy saját filmet. Kerestek egy olyan nagy sikerű vígjátékot, ami a környező országokban nagy nézőszámot hozott. Így találtak rá erre a cseh filmre, ami a Futni mentem alapja lett. Annak ellenére, hogy Csehországban nagy siker volt, a forgatókönyvet teljesen átíratták, aminek nagyon örültem, mert az eredeti filmet nem éreztem erősnek. A két forgatókönyv írónk nagyon klasszul beletette ezt a hiányzó lényeget, így

egy sokkal minőségibb dolgot hoztunk létre, lett szíve a filmnek.

A jó forgatókönyv általában vonzza a jó színészeket is, igazi sztárparádé van ebben a filmben is. Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi, Trill Bea, és a fiúk között is olyan nevek vannak, mint Csányi Sándor - aki egyébként 14 éve nem szerepelt mozifilmben, - Bányai Kelemen Barna, aki a Csernus dokit játszotta a Toxikomában, valamint Csuja Imre, Ember Márk és Schmied Zoltán is. A film zenéjét Hrutka Róbert szerzi, és már van egy főcímdalunk is, amit Kiss Tibi és Tarján Zsófi énekel.

– Többször, több helyen is elmondta, hogy az utóbbi években hiába pályázott állami támogatásra. Mennyire nyomta rá ez a bélyegét a forgatásra?

– Igen, ez egy független film, nem kaptunk rá állami pénzt. Lis költségvetéssel készült, de nagyon okosan kitaláltuk, hogyan forgassuk le költséghatékonyan. Egy igazán jó minőségű mozifilm kerekedett belőle, ami novemberben lesz látható a mozikban. Szerencsémre azok az állandó munkatársaim, akikkel a filmjeimet készítem, megint mellém álltak, még így is, hogy alacsonyabb büdzsével kellett dolgoznunk, és ennek ellenére borzasztó lelkes volt mindenki, már forgatás közben éreztük, hogy ebből valami jó fog kisülni.

A film előzetese

– Mi az alapsztorija a filmnek?

– Ez egy összetett kis családi történet, amiben a szülők bakancslistáznak. Az utolsót sajnos már nem tudják együtt megvalósítani, ami a maraton lefutása lett volna, mert a papa váratlanul meghal. Ezért a mama kitalálja, hogy a papa hamvait tartalmazó urnával együtt lefutja a maratont. Igen ám, de rájön, hogy ezt egyedül nem fogja tudni megcsinálni, ezért a három felnőtt lányát ráveszi, hogy váltóban fussák le ezt a távot. Természetesen a lányai a hátuk közepére kívánják, így ez fenekestül felborítja a mindennapi életüket. Ebből fakadnak a vicces jelenetek, és több szerelmi szál is bonyolódik a történetben, amitől rendkívül kedvessé válik.

– A filmben feltűnik Csányi Sándor is, akit már nagyon rég óta nem láttunk a mozivásznon. Hogy sikerült rábeszélnie a visszatérésre?

- Valóban, 14 évvel ezelőtt ő volt az ügyeletes romantikus komédiák főszereplője, de az utóbbi években nem nagyon volt már kedve, hogy ebben a műfajban újra megmérettesse magát. Felesége, Tenki Réka már elvállalta a film főszerepét, és én csalárd módon őt kértem meg, hogy beszélje rá Sanyit, hogy ő is szerepeljen. A filmben egy párt alkotnak, az egyik szerelmi szál az övék. Szerencsére nagyon megtetszett neki a forgatókönyv, sok jó poént hozott be, úgyhogy végül nagyon élvezte a munkát, és örült, hogy rábeszéltük.

– Könnyebb vagy nehezebb amikor házaspár is dolgozik együtt egy filmben?

– Ezt tőlük kellene megkérdezni, de szerintem nagyon jól dolgoztak együtt. Nem volt semmiféle konfliktus, én azt hiszem, hogy ketté tudták választani a magánéletet, meg a munkát. A castingnak nagyon komoly feladata az, hogy nem elég kiválasztani a fiút meg a lányt, fontos, hogy együtt is tudjanak majd működni, hogy van-e köztük kémia. Itt ez most tökéletesen sikerült, hiszen az életben is egy párt alkotnak.

– A film tehát egy bakancslista körül forog. Önnek is van bakancslistája?

– Igazából pont ezt beszéltük a feleségemmel, hogy mi is lenne a mi bakancslistánkon. Nagyon szeretünk utazni, így leginkább úticéljaink vannak, ahová szeretnénk eljutni. Nem nagyon voltunk még Dél-Amerikában, és Ázsiában is sok izgalmas helyet megnéznénk. Mi most tényleg írtunk magunknak egy ilyen bakancslistát, ahova mindenképpen szeretnénk eljutni, és erre a film inspirált minket.

– Hogy érzi magát így a forgatás után?

– Ha van feladat, az mindig jót tesz a lelkemnek. Mondhatom, hogy harmóniában élek, egy rossz szót nem mondhatok. Nagyon jól érezzük magunkat a feleségemmel, de mindketten érzékenyek vagyunk a körülöttünk zajló dolgokra. Nagyon el vagyunk szomorodva, hogy mennyire rossz irányba mennek a dolgok, sok probléma van a világban, és ez sokszor rányomja a hangulatunkra a bélyeget. Sokszor elhatározzuk, hogy na jól van, innentől kezdve akkor most nem nézzük a híreket, nem olvasunk a nagyvilágról dolgokat, de ezt nem tudjuk kizárni.

Borzasztóan sok a konfliktus, az éghajlati problémák is aggasztanak minket.

Az én két gyermekem is Londonban dolgozik, annyira szeretném, hogyha boldog öregkoruk lehetne.

– Mi lenne, ha meg kellene rendeznie a világ jövőjét?

- Hát ha ezt a filmet ma kellene megrendeznem, akkor az egy horror lenne, de ha a nekem tetszőt kéne, akkor az biztosan egy vígjáték lenne, ami az emberi kapcsolatokban lévő sok problémára keresné a megoldást. Manapság sajnos semmilyen szinten nem toleráljuk a másik embert, a másik kultúrát. Ez egy valós pobléma, mivel egyre több kultúrának kell egymás mellett élnie, érdekes módon ez nem tud működni, ami elég szomorú. Annyira más prioritások vannak különböző kultúrákban, és akár vallási alapon is borzasztóan nagyok a távolságok. Látom, hogy erős konfliktusokat szülnek, amikor erőltetnek valamit, egyszerűen nem tudok okos lenni.

– Milyennek látja ma Magyarországot?

– Nagy feszültségek vannak az országon belül, politikai és kulturális is, egyfajta kettéosztódás van. Elég ha csak megnézzük, hogy a social média felületeken milyen hangnemben és milyen szinten tudunk egymással kommunikálni, az egyszerűen rémisztő. Ez persze nem csak magyar jelenség, bár én az internetet okolom, de hát ez van. Azt is tapasztalatom, hogy a politika barátságokat, meg családokat vert szét az idők folyamán, és úgy érzem, hogy ez abszolút tovább romlik.

– Ebben a hangulatban milyen alkotni?

- Az alkotás az egy buborékban történik, de ettől függetlenül a kultúrába is nagyon beette magát a politika.

Nagyon sokan kárvallottjai a rendszernek, mert nem kapnak lehetőséget, nem jutnak munkához.

A kultúra államilag támogatott, és ez egy nagyon erős eszköz, ki az, akit támogat, és ki az, akit ellehetetlenít. Sajnos sokkal polarizáltabb a helyzet, mint régen. Ha valaki úgy érzi, hogy Magyarország a nyugalom szigete, az egy kicsit olyan, mint egy turista. Hogyha a mindennapokban kell létezni, és a mindennapok híreit olvassa az ember, akkor nem rózsás a helyzet. Jó lenne egy kis konszolidáció, nyugalom és megbékélés, nem csak itthon, hanem a világban is.

- Észrevette, hogy valamiért az emberek nem tudnak örülni mások sikereinek?

- Nem tudom, hogy ez mennyire magyar jelenség, de én ezt nagyon tapasztalom. Sok közönségdíjat nyertem már, és utólag a képeken láttam, hogy mennyire nem örömteliek az arcok az átadón. Ha megnézünk egy Oscar díjátadót, egészen mást mutat. Ott mindenki mosolygó arccal ünnepli azt az egyet, aki megnyeri a díjat, nem akarják elrontani a másik örömét. Ez itthon nem megy, nem tudunk a másik sikerének örülni. Egy-egy mozipremiernek egy ünnepnek kellene lennie, mert amikor elkészül egy új film, az az egész szakmának fontos lehetne.

- Mindig azon csodálkozom amikor beszélgetek önnel, hogy olyan nyugodt a hangja, a természete, mint direktor, hogyan tud erélyes lenni?

- Soha nem vagyok mérges, elég nyugodt típus vagyok valóban, nem szoktam megemelni a hangomat, vagy csak nagyon ritkán. Nem hiszem, hogy kiabálással lehet rendet teremteni, inkább azt gondolom, hogy magabiztosságal és felkészültséggel. A színészek is, meg a stábtagok is akkor érzik jól magukat, hogy ha a rendezőtől - aki a forgatásnak a karmestere - azt látják, hogy pontosan tudja, hogy mit akar, biztos kézzel fogja a gyeplőt. Akkor ők sem bizonytalanok, tudják, hogy egy nagy gépezetnek a fogaskerekei, és az a gépezet jól működik. Úgyhogy

én mindig nagyon felkészülök a forgatásokra, pontosan tudom, hogy mit akarok, és ettől a színészek is sokkal magabiztosabbnak érzik magukat.

Nekik a legnehezebb, mert a filmeket soha nem kronológiai sorrendbe forgatjuk, hanem az ugyanazon a helyszínen történő eseményeket egyidőben. Így ők - úgy mondanám - egy sötét erdőben vannak, hogy éppen a filmnek melyik pontján vagyunk, ott éppen milyen a viszonya a többiekkel, és milyen hangulatban kell lennie, ezeket nekem kell mindig helyretenni. Így ha én biztos kézzel vezetem a színészt, akkor megbíznak bennem, érzik, hogy a végeredmény csak jó lehet, ha ennyire tudom, hogy mit akarok. Ha egy rendező bizonytalan és kicsit vacillál, akkor az a színészt is elbizonytalanítja, és abból csak a bajok vannak.

- Akkor tehát az ön fejében az egész film hangulata, minden jelenete megvan?

- Ez így van. Sokat foglalkozunk a forgatókönyvvel, már akkor, amikor íródik a könyv, nagyon elmerülök benne. A fejemben van a film, de nem is szabad máshogy nekikezdeni, mint hogy a rendező gyakorlatilag látja maga előtt a filmet. A forgatási napokon azokat a jeleneteket csak létre kell hozni. Magabiztosan tudom vezetni a színészeket, mert nagyon látom magam előtt, hogy mit akarok kihozni belőle.

- Mi volt a legnehezebb ezen a forgatáson?

- A film egynegyede a maratoni futásról szól, amihez sok statiszta kellett. Ráadásul spórolnunk kellett, úgyhogy nagyon ügyesen kellett forgatnunk, hogy mégiscsak azt érezzük, hogy ez egy nagy tömegrendezvényen van. Annyi szerencsénk volt, hogy pont a forgatáskor volt a szokásos nyári maratoni futás Budapesten. Sikerült szövetkeznünk a szervezőkkel, így a szereplőinket be tudtuk helyezni az igazi futók közé. Nyilván nem zavarhattuk meg a maratoni futást, de a jelenetek nagyon látványosak és valódiak lettek.

- Sokan nem szeretnek futni, de hogyan bírták a sztárok?

- Először nagyon meg voltak ijedve. Fogadtunk egy olimpikon edzőt hozzájuk, és majdnem két hónapon át futóedzéseken készültek fel, nagyon rendesen. Azért persze nincs olyan sok futás a filmben, mert az unalmas lenne, de igazából a színészek futnak a jeleneteikben, persze nem kilométereket.

- Talán meg is szerették a futást?

- Tenki Réka kifejezetten azt mondta, hogy ő indul majd a következő maratonon, és többen lelkesek lettek a futásért a filmnek köszönhetően.

- A Futni mentem lesz a következő sikerfilmje?

-Nagyon remélem, bár nehéz dolgunk van, miután ez magánpénzből készült, marketingre már nemigen maradt. Óriási verseny van, több magyar film is kijön a karácsonyi időszakot megcélozva, mert az az egyik legjobb időszaka a moziba járásnak, ilyenkor nagyon számít, hogy mennyire tudjuk reklámozni magunkat,

Ez a film, hogy így összejött, egy csoda.

Rekordidő alatt forgattuk le, 20 nap alatt, mert ennyire volt keret. Tényleg nagyon jól haladtunk, köszönhetően a színészeknek, akik mind nagyon jók voltak, és nem kellett sokszor ismételni a jeleneteket. Fantasztikus hangulat volt a forgatáson, a régi stábommal nagyon szeretünk együtt dolgozni és új baratságok is alakultak. Igazi örömfilmezés volt, szeretetben, ami remélem a vásznon keresztül a nézőknek is átjön majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Csányi Sándor egyedül marad a gyerekekkel karácsony előtt – mutatjuk Herendi Gábor új filmjének előzetesét
A történet szerint egy apa egyedül marad a három gyerekkel és egy fontos céges rendezvénnyel. A filmben Csuja Imre és Hernádi Judit is feltűnik a Csányi Sándor és Lovas Rozi alkotta páros mellett.


Megérkezett Herendi Gábor új, Karácsonyra megjövök című vígjátékának első előzetese, a film pedig december 3-án kerül országszerte a mozikba.

A történet egy háromgyerekes házaspár életét követi nyomon, amelyben az anya, Míra egy hétre Balira utazik, miután a férje magabiztosan állítja, hogy egyedül is megbirkózik a családi teendőkkel. A férfi a filmben egyszerre próbálja kézben tartani a gyereknevelést és egy fontos céges karácsonyi rendezvény megszervezését, ami gyorsan káoszba torkollik – írta a Forbes a filmről.

A Divinyi Réka forgatókönyvéből készült produkció a Vertigo Média gyártásában valósult meg, és közvetlen állami támogatás nélkül készült.

A főszerepeket Csányi Sándor és Lovas Rozi alakítják, mellettük pedig feltűnik többek között Csuja Imre, Hernádi Judit, Mészáros Piroska és Pálmai Anna is.

A film egy nagysikerű argentin alapmű feldolgozása, amelyből korábban már francia és olasz változat is készült.

Karácsonyra megjövök - előzetes

Herendi Gábor számára nem újszerű a piaci alapú filmkészítés, legutóbbi, Futni mentem című filmje éppen ezzel a modellel ért el jelentős nézettséget. Az a produkció szintén állami támogatás nélkül készült, és a premier utáni hetekben többen váltottak rá jegyet, mint a jelentős állami forrásból megvalósult Most vagy soha! című Petőfi-filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Keanu Reeves irgalmat kér a rendezőnek, aki 4 milliárdot lopott a Netflixtől
A színész a bíróságnak írt levélben kért méltányosságot a 47 Ronin rendezője, Carl Erik Rinsch számára. A filmest tavaly bűnösnek találták, amiért 11 millió dollárt költött el a Netflix pénzéből.


Keanu Reeves egykori rendezője, Carl Erik Rinsch ügye a célegyenesbe fordult, miután a bíróság tavaly több vádpontban is bűnösnek találta, amiért 11 millió dollárral (közel 4 milliárd forinttal) károsította meg a Netflixet. Az ítélethirdetés előtt azonban a színész a bírósághoz fordult, és méltányosságot kért a filmes számára – írja a Variety.

Az ügyészség várhatóan június 16-ig nyújtja be a büntetési tételre vonatkozó indítványát, a végső döntés pedig június 29-én születhet meg.

Reeves a bíróhoz eljuttatott levelében Rinscht tehetséges alkotónak nevezte, akivel a 47 Ronin forgatásán dolgozott együtt. A színész szerint Rinsch szakmai problémáinak gyökere egyfajta önpusztító hajlam, amely a kreatív elképzeléseinek túlzott felnagyításából fakad.

„Véleményem szerint Carl hajlamos önszabotázsra azzal, hogy felnagyítja a megállapodás tárgyának léptékét és terjedelmét, ezzel önmagát és partnereit ellentétbe sodorja.”

A színész hangsúlyozta, hogy nem a rendező felelősségét akarja megkérdőjelezni.

„Nem azért írom mindezt, hogy mentséget keressek vagy kisebbítsem azt, amiben bűnösnek találták, csupán lehetséges magyarázatként ajánlom fel a miértre.”

A vád középpontjában a White Horse című sci-fi sorozat áll, amelyre a Netflix eredetileg is több tízmillió dollárt biztosított. Amikor Rinsch 2020 márciusában további 11 millió dollárt kért a produkció befejezéséhez, a stúdió átutalta az összeget. Az ügyészek szerint azonban a pénz jelentős részét a rendező saját céljaira fordította: luxusautókat, drága bútorokat vásárolt, és kockázatos kriptovaluta-befektetésekbe kezdett belőle. A sorozat végül nem valósult meg.

Rinsch karrierjét már korábban is beárnyékolták a problémás produkciók. Legismertebb munkája, a 2013-as 47 Ronin forgatása során a költségvetés jelentősen megemelkedett, a stúdió többször is újraforgatásokat rendelt el, a bemutatót pedig elhalasztották. A több mint 175 millió dollárból készült film végül a 2010-es évek egyik legnagyobb hollywoodi bukásaként vonult be a filmtörténetbe.

A rendezőt végül 2025 márciusában vették őrizetbe, az esküdtszék pedig 2025 decemberében mondta ki bűnösnek csalás, pénzmosás és illegális pénzügyi tranzakciók vádjában.

Reeves az elmúlt hónapokban sokat tartózkodott Magyarországon, egy filmforgatás miatt Budapestre költözött, ahol a stábtagok szerint rendkívül közvetlen volt mindenkivel. Személyiségét sokak szerint azok a tragédiák formálták, amelyeket élete során átélt. Zenei karrierje is érinti a fővárost: Dogstar nevű zenekarával 2026. július 18-án az Akvárium Klubban ad koncertet.

Via The Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Barátnő a pokolból, avagy a Megszállottság az utóbbi idők egyik legjobb horrorja és egyben legrosszabb randifilmje
A toxikus szerelem új szintre kerül ebben a vérrel átitatott, beteg, nyers és a legjobb értelemben vett traumát kiváltó kis mesterműben.


Curry Barker 2017 óta készít filmeket. Ezek többségében amatőr rövidfilmek, főként horrorok és vígjátékok. Általában ő maga játszotta el a főszerepeket is jó barátjával, Cooper Tomlinsonnal együtt. Az eddigi legnagyobb volumenű projektje a 2024-es Milk & Serial című egyórás horror volt, de az is csupán 800 dollárból készült, és a YouTube-on volt a premierje. Ennek köszönhetően viszont most leforgatott csupán 20 nap alatt, és kevesebb mint egymillió dollárból egy filmet, amiért aztán több független stúdió (A24, NEON, Focus Featuers) is licitháborút folytatott, s végül az utóbbi lett a győztes, 15 millió dollárért vásárolták meg a forgalmazási jogokat.

Nos, azóta kiderült, hogy mindenki jól járt. A Megszállottság ugyanis 17,1 millió dolláros nyitóhétvégével startolt az Egyesült Államokban, a szájhagyomány miatt pedig e sorok írásakor már 105,7 millión áll. De csapjuk hozzá az eddigi nemzetközi bevételeket is, így már 150,5 millió dollár a jelenlegi bevétel.

Megismételjük, kevesebb mint egymilliót kóstált a leforgatása, avagy máris minden idők egyik legkifizetődőbb filmje a Megszállottság, amely olyan címek mellé csatlakozhat be ezzel, mint a Mad Max, a Rocky, Az élőhalottak éjszakája, a Paranormal Activity, az Ideglelés, a Nevetséges Napóleon, az American Graffiti, a Péntek 13, a Super Size Me, a Halloween – A rémület éjszakája vagy az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás, vagyis azok a filmek, amelyek a büdzséjük több mint százszorosát megkeresték a mozikban. Ja, és még nem említettünk valamit. Curry Barker 1999-ben született...

A pofátlanul fiatal, mindössze 27 éves filmes tehát rendesen belevéste a nevét a Los Angeles-i Mount Lee-n található Hollywood-feliratba, biztosan sokat fogjuk még hallani a nevét.

S hogy mi is ez a Megszállottság, és miért generál ekkora nézettséget és beszédtémát szerte a világon, ráadásul úgy, hogy nincs benne egyetlen ismert színész, sem pedig nagyszabású látványos jelenet sem?

Nos, mint oly sokszor, most is az atmoszférát, a színészi játékot és a sztorit hozhatjuk fel a siker és a minőség zálogaiként.

Adott ugyanis egy hangszerboltban dolgozó, gátlásos, már-már lúzer srác, Bear (Michael Johnston), aki reménytelenül szerelmes az egyik kollégájába, Nikkibe (Inde Navarrette), pedig már régóta a barátságzónában van. Egy kissé kínosan sikerült hazavitel után Bear kétségbeesésében egy boltban vásárolt kívánságteljesítő bigyó használatához folyamodik: „Azt kívánom, hogy Nikki mindenkinél jobban szeressen!” – mondja, majd eltöri a mellékelt „fűzfaágat”, s csodák csodája, az óhaj valóra válik. Nikki tényleg őrülten beleszeret Bearbe, a hangsúly pedig az „őrültön” van…

A korábban aranyos és közvetlen lány egyre furábban és egyre ijesztőbben viselkedik: éjjelente a szoba sarkából figyeli Beart, nyilvánvalóan hazudik dolgokról, hogy közelebb férkőzzön hozzá, érzelmileg is zsarolja, plusz a semmiből jövő hirtelen dühkitörései és lenyugvásai sem túl bizalomgerjesztőek. A fiú pedig képtelen szabadulni a fizikailag, érzelmileg és lelkileg is durván rátelepőd lánytól, aki egyre aberráltabb dolgokat művel.

„Vigyázz, mit (vagy kit) kívánsz!” – hirdeti fennen első blikkre a Megszállottság, amely nyilván a természetfeletti behozatalával (mintha Nikkit megszállta volna valami), erősen túltolva mutatja be, hogy amúgy mennyire toxikus a beteges ragaszkodás. Persze ennél sokkal többről is szól az emberi kapcsolatok tematikáján belül, a film elsődleges célja azonban természetesen a félelemkeltés. Csak itt gy kb. „vasággyal együtt 40 kilós” és kb. 160 centi magas fiatal és csinos lánytól kellene parázni…

A 13 okom volt, illetve a Superman és Lois című sorozatokból ismert Inde Navarrette pedig tesz róla, hogy az utóbbi évek egyik legijesztőbb és legjobb horrorgonoszát köszönthessük a Megszállottságban.

Bár Michael Johnston (Teen Wolf – Farkasbőrben) is kiváló (noha sokak számára lesz nehéz azonosulni a karakterével), sőt, Curry Barker még állandó alkotótársának, Cooper Tomlinsonnak is adott egy nagy mellékszerepet (Ian), a film sztárja egyértelműen Navarrette, aki elképesztő alakítást nyújt, és sosem vagy maximum nehezen fogjuk elfelejteni mindazt, amit ebben a filmben művel.

A Megszállottság abszolút minimalista eszközökkel operál, és úgy vált ki hihetetlen hatást.

Nem kell például félelmetes maszkot, sminket vagy CGI-t pakolni Nikki arcára, elég, ha csak árnyék vetül rá, s így is kiver tőle a frász.

A nyugtalanító zenehasználat (Rock Burwell első filmzenéje), a fényekkel játszó operatőri munka (Taylor Clemonsnak is kábé az első egész estése), illetve a hihetetlenül nyomasztó és sok esetben vicces atmoszférát megteremtő biztos kezű rendezés együtt szegezik az ülésbe a nézőt, akin úgy száguld át az egyébként egyáltalán nem pörgős cselekmény, mint egy benitrózott úthenger. Mindemellé ráadásul meglepő brutalitást is kapunk, a kamera nem fordul el a legkeményebb részeknél sem, amelyek igencsak megszaporodnak a film második felére.

A Megszállottság az év nagy horrorfilmes meglepetése, egy instant örökbecsű darab, amely abszolút megérdemli a sikert és a dicséretcunamit, mivel csont nélkül bizonyítja, hogy az elevenünkbe vágó mozógképes hatáshoz nem kell a világ minden pénze, elég a lelkesedéssel kevert hozzáértés is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
2024 egyik legjobb tini-krimisorozata folytatódik a Netflixen: Visszatért a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Valami nagyon nem stimmel egy tökéletes angol kisvárosban. True-crime podcast, eltűnt tanúk és egy újabb sötét titok: Pip és csapata visszatért, a nyomozás pedig veszélyesebb, mint valaha. Kritika.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. május 30.



A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz netflixes sorozat első évada pontosan azt nyújtotta, amit egy könnyed, mégis okosan felépített tinikrimitől várhatunk. Nem akart többnek látszani annál, ami: egy remek ritmusú, fordulatos „baby’s first whodunnitnak”, amely ügyesen vegyítette a fiatalos hangulatot a klasszikus nyomozós történetmeséléssel.

Talán emiatt is működött ennyire jól. Volt benne valami frissesség, valami szerethetően naiv lelkesedés, mintha az Eufória neonfényes fiatalos világába csöppent volna egy Agatha Christie-szerű rejtély.

Meglepő módon ez a kombináció szinte végig hibátlanul működött az első évadban. Ügyes zeneválasztás, remek vágás, jó színészválasztás és bumm, az első évad nézette magát.

Az egyik legnagyobb erőssége mégis az volt, hogy mennyire biztos kézzel vezette a nézőt. Feszes történetvezetés, a fordulatokat kellően ügyesen adagolták, a félrevezetések pedig pont annyira működtek, hogy a néző végig játékban maradjon. Emellett a kisvárosi környezet is rengeteget hozzáadott az atmoszférához: mindenki ismer mindenkit, az összes család rejteget valamit, és a látszólag idilli közeg alatt folyamatosan ott lappangott a feszültség.

A karakterek szerethetőek voltak, a színészek pedig meglepően erős alakításokat hoztak.

Emma Myers különösen kellemes meglepetésként hatott Pip szerepében. A Wednesdayből megismert hiperaktív, ultraharsány szerepét ügyesen levetkőzte. Még a brit akcentusát is könnyen elhittem, pedig amerikai színésznőről beszélünk.

A második évad viszont már eleve nehezebb helyzetből indul. Tipikus példája annak, amikor egy sikeres első könyv után kötelezővé válik a folytatás. Ez önmagában még nem probléma, hiszen rengeteg sorozat tudott már magasabb szintre lépni a második évadával. A kérdés inkább az, hogy van-e még mondanivaló, és tud-e új rétegeket hozzáadni a történethez. A nyitány alapján úgy tűnhet igen. A sokkoló cold open rögtön berántja a nézőt, majd a történet visszaugrik két héttel korábbra, amikor a kisváros még mindig az első szezonos Andie Bell-ügy következményeivel küzd.

Pip eközben a gyilkosságról podcastet készít, amelyben le akarja zárni az egész ügyet, és valamiféle feloldozást szeretne hozni a közösség életébe.

Ez egyszerre érdekes és kissé problematikus alapfelvetés. A modern true crime kultúra nyilvánvaló inspirációként lebeg a háttérben, és a sorozat próbál reflektálni arra, hogyan válik egy tragédia szórakoztató tartalommá. Csakhogy az új ügyben időnként nehéz komolyan venni azt, hogy Pip gyakorlatilag élőben osztja meg a nyomozását a hallgatóival. Egy ponton már szinte komikus, hogy a potenciális tettes is ugyanúgy követheti az eseményeket, mint bárki más. Ebben az ötletben lenne kreatív lehetőség, de a sorozat csak részben használja ki.

Jó érzés újra látni a régi szereplőgárdát, mert az első évad egyik legjobb eleme éppen a karakterek közötti dinamika volt. Pip és társai továbbra is tökéletesek együtt a képernyőn, még akkor is, ha néha már túlságosan hibátlannak érződnek. Van egy jelenet például a golfpályán, ami szinte tökéletesen összefoglalja a sorozat problémáját: a főszereplők mindig okosak, erkölcsösek, mindig a helyes döntést akarják meghozni. Emiatt néha nehéz valódi emberként tekinteni rájuk és nem egy mindent tudó Poirotra, vagy Miss Marple-re.

Ennél is nagyobb gond, hogy a forgatókönyv időnként mesterségesen butítja le a karaktereket azért, hogy működjön a cselekmény.

Bizonyos döntések egyszerűen logikátlanok, és csak azért történnek meg, hogy újabb konfliktus vagy veszélyhelyzet alakulhasson ki. Ez különösen a harmadik felvonásban válik zavaróvá, ahol a nagy drámai összeomlás már inkább frusztráló, mint feszült. A szereplők viselkedése több ponton teljesen irracionális, mintha a forgatókönyv hirtelen elfelejtené, hogyan építette fel őket korábban. Pedig addig a sorozat egész ügyesen működteti a klasszikus nyomozós formulát: Pip újra szimatolni kezd, ezúttal egy eltűnt szemtanú után, aki az első évad következményében tanúskodik és a történet szépen, lineárisan bontja ki az eseményeket.

A nagy rejtély önmagában nem rossz, sőt, vannak kifejezetten erős momentumai. A probléma inkább az, hogy a végső csavar egyszerre érződik kiszámíthatónak és hirtelennek. A sorozat próbál meglepni, de közben nem fektet elég hangsúlyt arra, hogy a lezárás valóban organikusan következzen a korábbi eseményekből. Emiatt a finálé nem üt akkorát, mint kellene. Az előző évad egyértelműen erősebb ezen a téren. Ám amiben zseniális továbbra is az a vágás. Ennyire kreatív vágást régen láttam Netflix sorozatnál.

A második szezon összességében ugyanabba a csapdába sétál bele, mint sok más hasonló folytatás.

Egyszerűen nem tud kilépni az első évad árnyékából, hiába tűnhet elsőre pozitívnak minden, de az új seprű nem seper annyira jól. Mindenből kapunk még egy kicsit: még több titkot, még több drámát, még nagyobb téteket, csak éppen az a frissesség hiányzik, ami az első részeket igazán különlegessé tette. Ettől függetlenül Poppy Cogan készítő tudta hogyan nyúljon Holly Jackson könyvsorozatához úgy, hogy megmaradjon az eredeti hangulata. Továbbra is egy kifejezetten szórakoztató, könnyen fogyasztható krimisorozat. Nem váltja meg a műfajt, és nem is lesz belőle generációs klasszikus, de egy közös esti nyomozgatásra tökéletes választás. Természetesen úgy hagyják abba, hogy bőséggel lehet folytatni. Sőt bedobnak egy nagy kérdőjelet a végére. Egy biztos, már most több zenét lementettem a Spotify listámba, amik a sorozat folyamán elhangzottak, pont úgy ahogy az első évad esetében is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk