KULT
A Rovatból

„Ez a film, hogy így összejött, egy csoda” – Herendi Gábor állami támogatás nélkül is leforgatta legújabb vígjátékát

A Futni mentem idén novemberben érkezik a mozikba. A Valami Amerika rendezője azt mondja, annak ellenére, hogy alacsonyabb büdzsével kellett dolgozniuk, borzasztó lelkes volt mindenki, és már forgatás közben érezték, hogy ebből valami jó fog kisülni.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2024. október 12.



Herendi Gábor az elmúlt évtizedek legnagyobb közönséget bevonzó filmjeit rendezte, például a Valami Amerikát és a Kincsemet. A mozikban összesen 2,5 millióan látták az alkotásait, a rendszerváltás utáni tíz legnézettebb magyar moziból négy az ő nevéhez fűződik. Azonban azt mondja, ennek ellenére feketelistára került, évek óta hiába pályázik állami pénzekre.

Új filmjét is egyetlen fillér állami támogatás nélkül volt kénytelen leforgatni.

A romantikus vígjáték novemberben kerül a mozikba, és valódi sztárparádét vonultat fel. Miről szól az új film, és mennyire nehéz ilyen körülmények között nagyjátékfilmet forgatni? Mit gondol a magyar viszonyokról, és a világban szemünk előtt zajló változásokról? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a rendezővel.

– Hogyan jött a Futni mentem ötlete?

– Ez egy saját gyártású film, aminek az alapötletét egy nagysikerű cseh vígjáték adta. A Vertigo filmforgalmazó cég két tulajdonosa, Kárpáti György és Berta Balázs már régóta dédelgették ezt az álmukat, hogy készítsenek egy saját filmet. Kerestek egy olyan nagy sikerű vígjátékot, ami a környező országokban nagy nézőszámot hozott. Így találtak rá erre a cseh filmre, ami a Futni mentem alapja lett. Annak ellenére, hogy Csehországban nagy siker volt, a forgatókönyvet teljesen átíratták, aminek nagyon örültem, mert az eredeti filmet nem éreztem erősnek. A két forgatókönyv írónk nagyon klasszul beletette ezt a hiányzó lényeget, így

egy sokkal minőségibb dolgot hoztunk létre, lett szíve a filmnek.

A jó forgatókönyv általában vonzza a jó színészeket is, igazi sztárparádé van ebben a filmben is. Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi, Trill Bea, és a fiúk között is olyan nevek vannak, mint Csányi Sándor - aki egyébként 14 éve nem szerepelt mozifilmben, - Bányai Kelemen Barna, aki a Csernus dokit játszotta a Toxikomában, valamint Csuja Imre, Ember Márk és Schmied Zoltán is. A film zenéjét Hrutka Róbert szerzi, és már van egy főcímdalunk is, amit Kiss Tibi és Tarján Zsófi énekel.

– Többször, több helyen is elmondta, hogy az utóbbi években hiába pályázott állami támogatásra. Mennyire nyomta rá ez a bélyegét a forgatásra?

– Igen, ez egy független film, nem kaptunk rá állami pénzt. Lis költségvetéssel készült, de nagyon okosan kitaláltuk, hogyan forgassuk le költséghatékonyan. Egy igazán jó minőségű mozifilm kerekedett belőle, ami novemberben lesz látható a mozikban. Szerencsémre azok az állandó munkatársaim, akikkel a filmjeimet készítem, megint mellém álltak, még így is, hogy alacsonyabb büdzsével kellett dolgoznunk, és ennek ellenére borzasztó lelkes volt mindenki, már forgatás közben éreztük, hogy ebből valami jó fog kisülni.

A film előzetese

– Mi az alapsztorija a filmnek?

– Ez egy összetett kis családi történet, amiben a szülők bakancslistáznak. Az utolsót sajnos már nem tudják együtt megvalósítani, ami a maraton lefutása lett volna, mert a papa váratlanul meghal. Ezért a mama kitalálja, hogy a papa hamvait tartalmazó urnával együtt lefutja a maratont. Igen ám, de rájön, hogy ezt egyedül nem fogja tudni megcsinálni, ezért a három felnőtt lányát ráveszi, hogy váltóban fussák le ezt a távot. Természetesen a lányai a hátuk közepére kívánják, így ez fenekestül felborítja a mindennapi életüket. Ebből fakadnak a vicces jelenetek, és több szerelmi szál is bonyolódik a történetben, amitől rendkívül kedvessé válik.

– A filmben feltűnik Csányi Sándor is, akit már nagyon rég óta nem láttunk a mozivásznon. Hogy sikerült rábeszélnie a visszatérésre?

- Valóban, 14 évvel ezelőtt ő volt az ügyeletes romantikus komédiák főszereplője, de az utóbbi években nem nagyon volt már kedve, hogy ebben a műfajban újra megmérettesse magát. Felesége, Tenki Réka már elvállalta a film főszerepét, és én csalárd módon őt kértem meg, hogy beszélje rá Sanyit, hogy ő is szerepeljen. A filmben egy párt alkotnak, az egyik szerelmi szál az övék. Szerencsére nagyon megtetszett neki a forgatókönyv, sok jó poént hozott be, úgyhogy végül nagyon élvezte a munkát, és örült, hogy rábeszéltük.

– Könnyebb vagy nehezebb amikor házaspár is dolgozik együtt egy filmben?

– Ezt tőlük kellene megkérdezni, de szerintem nagyon jól dolgoztak együtt. Nem volt semmiféle konfliktus, én azt hiszem, hogy ketté tudták választani a magánéletet, meg a munkát. A castingnak nagyon komoly feladata az, hogy nem elég kiválasztani a fiút meg a lányt, fontos, hogy együtt is tudjanak majd működni, hogy van-e köztük kémia. Itt ez most tökéletesen sikerült, hiszen az életben is egy párt alkotnak.

– A film tehát egy bakancslista körül forog. Önnek is van bakancslistája?

– Igazából pont ezt beszéltük a feleségemmel, hogy mi is lenne a mi bakancslistánkon. Nagyon szeretünk utazni, így leginkább úticéljaink vannak, ahová szeretnénk eljutni. Nem nagyon voltunk még Dél-Amerikában, és Ázsiában is sok izgalmas helyet megnéznénk. Mi most tényleg írtunk magunknak egy ilyen bakancslistát, ahova mindenképpen szeretnénk eljutni, és erre a film inspirált minket.

– Hogy érzi magát így a forgatás után?

– Ha van feladat, az mindig jót tesz a lelkemnek. Mondhatom, hogy harmóniában élek, egy rossz szót nem mondhatok. Nagyon jól érezzük magunkat a feleségemmel, de mindketten érzékenyek vagyunk a körülöttünk zajló dolgokra. Nagyon el vagyunk szomorodva, hogy mennyire rossz irányba mennek a dolgok, sok probléma van a világban, és ez sokszor rányomja a hangulatunkra a bélyeget. Sokszor elhatározzuk, hogy na jól van, innentől kezdve akkor most nem nézzük a híreket, nem olvasunk a nagyvilágról dolgokat, de ezt nem tudjuk kizárni.

Borzasztóan sok a konfliktus, az éghajlati problémák is aggasztanak minket.

Az én két gyermekem is Londonban dolgozik, annyira szeretném, hogyha boldog öregkoruk lehetne.

– Mi lenne, ha meg kellene rendeznie a világ jövőjét?

- Hát ha ezt a filmet ma kellene megrendeznem, akkor az egy horror lenne, de ha a nekem tetszőt kéne, akkor az biztosan egy vígjáték lenne, ami az emberi kapcsolatokban lévő sok problémára keresné a megoldást. Manapság sajnos semmilyen szinten nem toleráljuk a másik embert, a másik kultúrát. Ez egy valós pobléma, mivel egyre több kultúrának kell egymás mellett élnie, érdekes módon ez nem tud működni, ami elég szomorú. Annyira más prioritások vannak különböző kultúrákban, és akár vallási alapon is borzasztóan nagyok a távolságok. Látom, hogy erős konfliktusokat szülnek, amikor erőltetnek valamit, egyszerűen nem tudok okos lenni.

– Milyennek látja ma Magyarországot?

– Nagy feszültségek vannak az országon belül, politikai és kulturális is, egyfajta kettéosztódás van. Elég ha csak megnézzük, hogy a social média felületeken milyen hangnemben és milyen szinten tudunk egymással kommunikálni, az egyszerűen rémisztő. Ez persze nem csak magyar jelenség, bár én az internetet okolom, de hát ez van. Azt is tapasztalatom, hogy a politika barátságokat, meg családokat vert szét az idők folyamán, és úgy érzem, hogy ez abszolút tovább romlik.

– Ebben a hangulatban milyen alkotni?

- Az alkotás az egy buborékban történik, de ettől függetlenül a kultúrába is nagyon beette magát a politika.

Nagyon sokan kárvallottjai a rendszernek, mert nem kapnak lehetőséget, nem jutnak munkához.

A kultúra államilag támogatott, és ez egy nagyon erős eszköz, ki az, akit támogat, és ki az, akit ellehetetlenít. Sajnos sokkal polarizáltabb a helyzet, mint régen. Ha valaki úgy érzi, hogy Magyarország a nyugalom szigete, az egy kicsit olyan, mint egy turista. Hogyha a mindennapokban kell létezni, és a mindennapok híreit olvassa az ember, akkor nem rózsás a helyzet. Jó lenne egy kis konszolidáció, nyugalom és megbékélés, nem csak itthon, hanem a világban is.

- Észrevette, hogy valamiért az emberek nem tudnak örülni mások sikereinek?

- Nem tudom, hogy ez mennyire magyar jelenség, de én ezt nagyon tapasztalom. Sok közönségdíjat nyertem már, és utólag a képeken láttam, hogy mennyire nem örömteliek az arcok az átadón. Ha megnézünk egy Oscar díjátadót, egészen mást mutat. Ott mindenki mosolygó arccal ünnepli azt az egyet, aki megnyeri a díjat, nem akarják elrontani a másik örömét. Ez itthon nem megy, nem tudunk a másik sikerének örülni. Egy-egy mozipremiernek egy ünnepnek kellene lennie, mert amikor elkészül egy új film, az az egész szakmának fontos lehetne.

- Mindig azon csodálkozom amikor beszélgetek önnel, hogy olyan nyugodt a hangja, a természete, mint direktor, hogyan tud erélyes lenni?

- Soha nem vagyok mérges, elég nyugodt típus vagyok valóban, nem szoktam megemelni a hangomat, vagy csak nagyon ritkán. Nem hiszem, hogy kiabálással lehet rendet teremteni, inkább azt gondolom, hogy magabiztosságal és felkészültséggel. A színészek is, meg a stábtagok is akkor érzik jól magukat, hogy ha a rendezőtől - aki a forgatásnak a karmestere - azt látják, hogy pontosan tudja, hogy mit akar, biztos kézzel fogja a gyeplőt. Akkor ők sem bizonytalanok, tudják, hogy egy nagy gépezetnek a fogaskerekei, és az a gépezet jól működik. Úgyhogy

én mindig nagyon felkészülök a forgatásokra, pontosan tudom, hogy mit akarok, és ettől a színészek is sokkal magabiztosabbnak érzik magukat.

Nekik a legnehezebb, mert a filmeket soha nem kronológiai sorrendbe forgatjuk, hanem az ugyanazon a helyszínen történő eseményeket egyidőben. Így ők - úgy mondanám - egy sötét erdőben vannak, hogy éppen a filmnek melyik pontján vagyunk, ott éppen milyen a viszonya a többiekkel, és milyen hangulatban kell lennie, ezeket nekem kell mindig helyretenni. Így ha én biztos kézzel vezetem a színészt, akkor megbíznak bennem, érzik, hogy a végeredmény csak jó lehet, ha ennyire tudom, hogy mit akarok. Ha egy rendező bizonytalan és kicsit vacillál, akkor az a színészt is elbizonytalanítja, és abból csak a bajok vannak.

- Akkor tehát az ön fejében az egész film hangulata, minden jelenete megvan?

- Ez így van. Sokat foglalkozunk a forgatókönyvvel, már akkor, amikor íródik a könyv, nagyon elmerülök benne. A fejemben van a film, de nem is szabad máshogy nekikezdeni, mint hogy a rendező gyakorlatilag látja maga előtt a filmet. A forgatási napokon azokat a jeleneteket csak létre kell hozni. Magabiztosan tudom vezetni a színészeket, mert nagyon látom magam előtt, hogy mit akarok kihozni belőle.

- Mi volt a legnehezebb ezen a forgatáson?

- A film egynegyede a maratoni futásról szól, amihez sok statiszta kellett. Ráadásul spórolnunk kellett, úgyhogy nagyon ügyesen kellett forgatnunk, hogy mégiscsak azt érezzük, hogy ez egy nagy tömegrendezvényen van. Annyi szerencsénk volt, hogy pont a forgatáskor volt a szokásos nyári maratoni futás Budapesten. Sikerült szövetkeznünk a szervezőkkel, így a szereplőinket be tudtuk helyezni az igazi futók közé. Nyilván nem zavarhattuk meg a maratoni futást, de a jelenetek nagyon látványosak és valódiak lettek.

- Sokan nem szeretnek futni, de hogyan bírták a sztárok?

- Először nagyon meg voltak ijedve. Fogadtunk egy olimpikon edzőt hozzájuk, és majdnem két hónapon át futóedzéseken készültek fel, nagyon rendesen. Azért persze nincs olyan sok futás a filmben, mert az unalmas lenne, de igazából a színészek futnak a jeleneteikben, persze nem kilométereket.

- Talán meg is szerették a futást?

- Tenki Réka kifejezetten azt mondta, hogy ő indul majd a következő maratonon, és többen lelkesek lettek a futásért a filmnek köszönhetően.

- A Futni mentem lesz a következő sikerfilmje?

-Nagyon remélem, bár nehéz dolgunk van, miután ez magánpénzből készült, marketingre már nemigen maradt. Óriási verseny van, több magyar film is kijön a karácsonyi időszakot megcélozva, mert az az egyik legjobb időszaka a moziba járásnak, ilyenkor nagyon számít, hogy mennyire tudjuk reklámozni magunkat,

Ez a film, hogy így összejött, egy csoda.

Rekordidő alatt forgattuk le, 20 nap alatt, mert ennyire volt keret. Tényleg nagyon jól haladtunk, köszönhetően a színészeknek, akik mind nagyon jók voltak, és nem kellett sokszor ismételni a jeleneteket. Fantasztikus hangulat volt a forgatáson, a régi stábommal nagyon szeretünk együtt dolgozni és új baratságok is alakultak. Igazi örömfilmezés volt, szeretetben, ami remélem a vásznon keresztül a nézőknek is átjön majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk