„Ez a film, hogy így összejött, egy csoda” – Herendi Gábor állami támogatás nélkül is leforgatta legújabb vígjátékát
Herendi Gábor az elmúlt évtizedek legnagyobb közönséget bevonzó filmjeit rendezte, például a Valami Amerikát és a Kincsemet. A mozikban összesen 2,5 millióan látták az alkotásait, a rendszerváltás utáni tíz legnézettebb magyar moziból négy az ő nevéhez fűződik. Azonban azt mondja, ennek ellenére feketelistára került, évek óta hiába pályázik állami pénzekre.
A romantikus vígjáték novemberben kerül a mozikba, és valódi sztárparádét vonultat fel. Miről szól az új film, és mennyire nehéz ilyen körülmények között nagyjátékfilmet forgatni? Mit gondol a magyar viszonyokról, és a világban szemünk előtt zajló változásokról? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a rendezővel.
– Hogyan jött a Futni mentem ötlete?
– Ez egy saját gyártású film, aminek az alapötletét egy nagysikerű cseh vígjáték adta. A Vertigo filmforgalmazó cég két tulajdonosa, Kárpáti György és Berta Balázs már régóta dédelgették ezt az álmukat, hogy készítsenek egy saját filmet. Kerestek egy olyan nagy sikerű vígjátékot, ami a környező országokban nagy nézőszámot hozott. Így találtak rá erre a cseh filmre, ami a Futni mentem alapja lett. Annak ellenére, hogy Csehországban nagy siker volt, a forgatókönyvet teljesen átíratták, aminek nagyon örültem, mert az eredeti filmet nem éreztem erősnek. A két forgatókönyv írónk nagyon klasszul beletette ezt a hiányzó lényeget, így
A jó forgatókönyv általában vonzza a jó színészeket is, igazi sztárparádé van ebben a filmben is. Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi, Trill Bea, és a fiúk között is olyan nevek vannak, mint Csányi Sándor - aki egyébként 14 éve nem szerepelt mozifilmben, - Bányai Kelemen Barna, aki a Csernus dokit játszotta a Toxikomában, valamint Csuja Imre, Ember Márk és Schmied Zoltán is. A film zenéjét Hrutka Róbert szerzi, és már van egy főcímdalunk is, amit Kiss Tibi és Tarján Zsófi énekel.
– Többször, több helyen is elmondta, hogy az utóbbi években hiába pályázott állami támogatásra. Mennyire nyomta rá ez a bélyegét a forgatásra?
– Igen, ez egy független film, nem kaptunk rá állami pénzt. Lis költségvetéssel készült, de nagyon okosan kitaláltuk, hogyan forgassuk le költséghatékonyan. Egy igazán jó minőségű mozifilm kerekedett belőle, ami novemberben lesz látható a mozikban. Szerencsémre azok az állandó munkatársaim, akikkel a filmjeimet készítem, megint mellém álltak, még így is, hogy alacsonyabb büdzsével kellett dolgoznunk, és ennek ellenére borzasztó lelkes volt mindenki, már forgatás közben éreztük, hogy ebből valami jó fog kisülni.
– Mi az alapsztorija a filmnek?
– Ez egy összetett kis családi történet, amiben a szülők bakancslistáznak. Az utolsót sajnos már nem tudják együtt megvalósítani, ami a maraton lefutása lett volna, mert a papa váratlanul meghal. Ezért a mama kitalálja, hogy a papa hamvait tartalmazó urnával együtt lefutja a maratont. Igen ám, de rájön, hogy ezt egyedül nem fogja tudni megcsinálni, ezért a három felnőtt lányát ráveszi, hogy váltóban fussák le ezt a távot. Természetesen a lányai a hátuk közepére kívánják, így ez fenekestül felborítja a mindennapi életüket. Ebből fakadnak a vicces jelenetek, és több szerelmi szál is bonyolódik a történetben, amitől rendkívül kedvessé válik.
– A filmben feltűnik Csányi Sándor is, akit már nagyon rég óta nem láttunk a mozivásznon. Hogy sikerült rábeszélnie a visszatérésre?
- Valóban, 14 évvel ezelőtt ő volt az ügyeletes romantikus komédiák főszereplője, de az utóbbi években nem nagyon volt már kedve, hogy ebben a műfajban újra megmérettesse magát. Felesége, Tenki Réka már elvállalta a film főszerepét, és én csalárd módon őt kértem meg, hogy beszélje rá Sanyit, hogy ő is szerepeljen. A filmben egy párt alkotnak, az egyik szerelmi szál az övék. Szerencsére nagyon megtetszett neki a forgatókönyv, sok jó poént hozott be, úgyhogy végül nagyon élvezte a munkát, és örült, hogy rábeszéltük.
– Könnyebb vagy nehezebb amikor házaspár is dolgozik együtt egy filmben?
– Ezt tőlük kellene megkérdezni, de szerintem nagyon jól dolgoztak együtt. Nem volt semmiféle konfliktus, én azt hiszem, hogy ketté tudták választani a magánéletet, meg a munkát. A castingnak nagyon komoly feladata az, hogy nem elég kiválasztani a fiút meg a lányt, fontos, hogy együtt is tudjanak majd működni, hogy van-e köztük kémia. Itt ez most tökéletesen sikerült, hiszen az életben is egy párt alkotnak.
– A film tehát egy bakancslista körül forog. Önnek is van bakancslistája?
– Igazából pont ezt beszéltük a feleségemmel, hogy mi is lenne a mi bakancslistánkon. Nagyon szeretünk utazni, így leginkább úticéljaink vannak, ahová szeretnénk eljutni. Nem nagyon voltunk még Dél-Amerikában, és Ázsiában is sok izgalmas helyet megnéznénk. Mi most tényleg írtunk magunknak egy ilyen bakancslistát, ahova mindenképpen szeretnénk eljutni, és erre a film inspirált minket.
– Hogy érzi magát így a forgatás után?
– Ha van feladat, az mindig jót tesz a lelkemnek. Mondhatom, hogy harmóniában élek, egy rossz szót nem mondhatok. Nagyon jól érezzük magunkat a feleségemmel, de mindketten érzékenyek vagyunk a körülöttünk zajló dolgokra. Nagyon el vagyunk szomorodva, hogy mennyire rossz irányba mennek a dolgok, sok probléma van a világban, és ez sokszor rányomja a hangulatunkra a bélyeget. Sokszor elhatározzuk, hogy na jól van, innentől kezdve akkor most nem nézzük a híreket, nem olvasunk a nagyvilágról dolgokat, de ezt nem tudjuk kizárni.
Az én két gyermekem is Londonban dolgozik, annyira szeretném, hogyha boldog öregkoruk lehetne.
– Mi lenne, ha meg kellene rendeznie a világ jövőjét?
- Hát ha ezt a filmet ma kellene megrendeznem, akkor az egy horror lenne, de ha a nekem tetszőt kéne, akkor az biztosan egy vígjáték lenne, ami az emberi kapcsolatokban lévő sok problémára keresné a megoldást. Manapság sajnos semmilyen szinten nem toleráljuk a másik embert, a másik kultúrát. Ez egy valós pobléma, mivel egyre több kultúrának kell egymás mellett élnie, érdekes módon ez nem tud működni, ami elég szomorú. Annyira más prioritások vannak különböző kultúrákban, és akár vallási alapon is borzasztóan nagyok a távolságok. Látom, hogy erős konfliktusokat szülnek, amikor erőltetnek valamit, egyszerűen nem tudok okos lenni.
– Milyennek látja ma Magyarországot?
– Nagy feszültségek vannak az országon belül, politikai és kulturális is, egyfajta kettéosztódás van. Elég ha csak megnézzük, hogy a social média felületeken milyen hangnemben és milyen szinten tudunk egymással kommunikálni, az egyszerűen rémisztő. Ez persze nem csak magyar jelenség, bár én az internetet okolom, de hát ez van. Azt is tapasztalatom, hogy a politika barátságokat, meg családokat vert szét az idők folyamán, és úgy érzem, hogy ez abszolút tovább romlik.
– Ebben a hangulatban milyen alkotni?
- Az alkotás az egy buborékban történik, de ettől függetlenül a kultúrába is nagyon beette magát a politika.
A kultúra államilag támogatott, és ez egy nagyon erős eszköz, ki az, akit támogat, és ki az, akit ellehetetlenít. Sajnos sokkal polarizáltabb a helyzet, mint régen. Ha valaki úgy érzi, hogy Magyarország a nyugalom szigete, az egy kicsit olyan, mint egy turista. Hogyha a mindennapokban kell létezni, és a mindennapok híreit olvassa az ember, akkor nem rózsás a helyzet. Jó lenne egy kis konszolidáció, nyugalom és megbékélés, nem csak itthon, hanem a világban is.
- Észrevette, hogy valamiért az emberek nem tudnak örülni mások sikereinek?
- Nem tudom, hogy ez mennyire magyar jelenség, de én ezt nagyon tapasztalom. Sok közönségdíjat nyertem már, és utólag a képeken láttam, hogy mennyire nem örömteliek az arcok az átadón. Ha megnézünk egy Oscar díjátadót, egészen mást mutat. Ott mindenki mosolygó arccal ünnepli azt az egyet, aki megnyeri a díjat, nem akarják elrontani a másik örömét. Ez itthon nem megy, nem tudunk a másik sikerének örülni. Egy-egy mozipremiernek egy ünnepnek kellene lennie, mert amikor elkészül egy új film, az az egész szakmának fontos lehetne.
- Mindig azon csodálkozom amikor beszélgetek önnel, hogy olyan nyugodt a hangja, a természete, mint direktor, hogyan tud erélyes lenni?
- Soha nem vagyok mérges, elég nyugodt típus vagyok valóban, nem szoktam megemelni a hangomat, vagy csak nagyon ritkán. Nem hiszem, hogy kiabálással lehet rendet teremteni, inkább azt gondolom, hogy magabiztosságal és felkészültséggel. A színészek is, meg a stábtagok is akkor érzik jól magukat, hogy ha a rendezőtől - aki a forgatásnak a karmestere - azt látják, hogy pontosan tudja, hogy mit akar, biztos kézzel fogja a gyeplőt. Akkor ők sem bizonytalanok, tudják, hogy egy nagy gépezetnek a fogaskerekei, és az a gépezet jól működik. Úgyhogy
Nekik a legnehezebb, mert a filmeket soha nem kronológiai sorrendbe forgatjuk, hanem az ugyanazon a helyszínen történő eseményeket egyidőben. Így ők - úgy mondanám - egy sötét erdőben vannak, hogy éppen a filmnek melyik pontján vagyunk, ott éppen milyen a viszonya a többiekkel, és milyen hangulatban kell lennie, ezeket nekem kell mindig helyretenni. Így ha én biztos kézzel vezetem a színészt, akkor megbíznak bennem, érzik, hogy a végeredmény csak jó lehet, ha ennyire tudom, hogy mit akarok. Ha egy rendező bizonytalan és kicsit vacillál, akkor az a színészt is elbizonytalanítja, és abból csak a bajok vannak.
- Akkor tehát az ön fejében az egész film hangulata, minden jelenete megvan?
- Ez így van. Sokat foglalkozunk a forgatókönyvvel, már akkor, amikor íródik a könyv, nagyon elmerülök benne. A fejemben van a film, de nem is szabad máshogy nekikezdeni, mint hogy a rendező gyakorlatilag látja maga előtt a filmet. A forgatási napokon azokat a jeleneteket csak létre kell hozni. Magabiztosan tudom vezetni a színészeket, mert nagyon látom magam előtt, hogy mit akarok kihozni belőle.
- Mi volt a legnehezebb ezen a forgatáson?
- A film egynegyede a maratoni futásról szól, amihez sok statiszta kellett. Ráadásul spórolnunk kellett, úgyhogy nagyon ügyesen kellett forgatnunk, hogy mégiscsak azt érezzük, hogy ez egy nagy tömegrendezvényen van. Annyi szerencsénk volt, hogy pont a forgatáskor volt a szokásos nyári maratoni futás Budapesten. Sikerült szövetkeznünk a szervezőkkel, így a szereplőinket be tudtuk helyezni az igazi futók közé. Nyilván nem zavarhattuk meg a maratoni futást, de a jelenetek nagyon látványosak és valódiak lettek.
- Sokan nem szeretnek futni, de hogyan bírták a sztárok?
- Először nagyon meg voltak ijedve. Fogadtunk egy olimpikon edzőt hozzájuk, és majdnem két hónapon át futóedzéseken készültek fel, nagyon rendesen. Azért persze nincs olyan sok futás a filmben, mert az unalmas lenne, de igazából a színészek futnak a jeleneteikben, persze nem kilométereket.
- Talán meg is szerették a futást?
- Tenki Réka kifejezetten azt mondta, hogy ő indul majd a következő maratonon, és többen lelkesek lettek a futásért a filmnek köszönhetően.
- A Futni mentem lesz a következő sikerfilmje?
-Nagyon remélem, bár nehéz dolgunk van, miután ez magánpénzből készült, marketingre már nemigen maradt. Óriási verseny van, több magyar film is kijön a karácsonyi időszakot megcélozva, mert az az egyik legjobb időszaka a moziba járásnak, ilyenkor nagyon számít, hogy mennyire tudjuk reklámozni magunkat,
Rekordidő alatt forgattuk le, 20 nap alatt, mert ennyire volt keret. Tényleg nagyon jól haladtunk, köszönhetően a színészeknek, akik mind nagyon jók voltak, és nem kellett sokszor ismételni a jeleneteket. Fantasztikus hangulat volt a forgatáson, a régi stábommal nagyon szeretünk együtt dolgozni és új baratságok is alakultak. Igazi örömfilmezés volt, szeretetben, ami remélem a vásznon keresztül a nézőknek is átjön majd.
