Éveket öregedünk Az ifjúság forrása nézése alatt – Sajnos nem Guy Ritchie hozza el nekünk az új Indiana Jonest

Alig néhány nap múlva, július 18-án kezdetét veszi az idei Művészetek Völgye: 10 nap alatt több mint 3000 program várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Péntek este 20:30-tól a Platon Karataev direkt erre az alkalomra koreografált koncertje nyitja meg a fesztivált a Panoráma Színpadon, számos vendéggel kiegészülve. Ennek apropóján tettünk fel körkérdést a két frontember, Balla Gergely és Cz.K. Sebő mellett Vecsei H. Miklósnak, Gryllus Dánielnek, Nóvé Somának, Lovász Irénnek és Szabó Benedeknek.

Balla Gergely

„Áprilisban kaptuk a megkeresést a Művészetek Völgyétől, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk a nyitókoncert. Egyből arra gondoltunk, hogy szeretnénk magunk mellett tudni azokat az alkotókat, előadókat, barátokat, akik számunkra is nagyon fontosak, de a fesztiválnak is meghatározó arcai. Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyien igent mondtak a felkérésre, és hogy a fesztivál is ránk gondolt a koncert kapcsán. Már a zenekar indulásától kezdve ott voltunk a Művészetek Völgyén, és évről-évre egyfajta lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar.

Hihetetlenül sokat jelent ez nekünk és egy emlékezetes estével készülünk. Az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy különböző udvarokban több fellépésem is volt, így mindig 2-3 napot ott vagyok, és már viszem a családot is magammal. Délelőtt velük vagyok, utána pedig jönnek az előadások - sok különleges nyári nap kötődik így a fesztiválhoz.”

Fotó: Mudrák Balázs

Cz.K. Sebő

„Én is több napot töltök a Völgyön évről-évre. Sok színpadon megfordultam már, sőt a zenélő buszon és volt szerencsénk duózni. Nagyon szép élmények érnek itt, olyan barátokkal, ismerősökkel futok össze, akikre nem is számítok. Szeretem a Művészetek Völgyében, hogy több korosztály is rendszeresen visszatér ide, ez megkülönbözteti a többi fesztiváltól. Nagyon jó érzés, hogy mi nyithatjuk az idei fesztivált, különleges estére készülünk, ami sok-sok ideig emlékezetes marad, remélhetőleg nem csak számunkra.”

Vecsei H. Miklós (a koncert rendezője)

„A Platon Karataev tagjaival régi és fontos barátság köt össze.

A saját feladatomnak azt érzem, hogy a színpadi mozgások és effektek a lehető legletisztultabban működjenek, és hogy a koncert során megszólaló dalok íve minél érzékelhetőbb legyen – mintha egy belső történetet járnánk végig a zenén keresztül.”

Gryllus Dániel

„A Kalákával a kezdetektől, harminc-valahány éve ott vagyunk a fesztiválon, és amikor elindult az udvarosodás, mindjárt az elején lett Kaláka Versudvar is. Most aggodalommal vegyes kíváncsisággal tekintünk arra, hogy idén el kellett hagynunk a jól megszokott és belakott helyünket Kapolcson, hiszen az öreg fát nehéz átültetni. De a szellemiséget visszük magunkkal, szóval reméljük, hogy a közönség is megtalálja majd az új, vigántpetendi helyszínt. Maga a program szinte semmit nem változik, legfeljebb annyiban, hogy Lackfi Jani egészségügyi okokból már nem tud végig ott lenni velünk. A posztját hárman is be fogják tölteni: Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna és Nyáry Krisztián lesznek a házigazda-műsorvezetők 3-3 napig. Ők beszélgetnek majd költőkkel, valamint mindannyian készülnek önálló produkcióval is.

Az idei kapolcsi nagykoncertjükre is emiatt hívtak meg, hogy adjuk elő a dal eredetijét, sőt valamit talán velük együtt is énekelünk majd belőle. Egyébként volt már ennek előzménye: amikor az A38-on tartottunk egy koncertfelvételt, meghívtuk Gergőt, hogy játssza velünk a dalt úgy, ahogyan ők szokták. Most pedig megfordítjuk a dolgot.”

Nóvé Soma

„Elég sok szituációban és formációval átéltem már a Művészetek Völgyét, sokszínű emlékhalmazom van a fesztiválról, ami miatt nyilván kötődöm is hozzá. Hogy miért különleges számomra, annak vannak nagyon egyértelmű okai, például az, hogy sokáig tart, három falut köt össze, mégis nagyon otthonos a légköre. Minden nyáron nagyon jó élmény ott játszani, rendszeresen meglepődöm azon (a szó jó értelmében véve), mennyire közvetlen és befogadó a közönség.

Minden ilyen közreműködési lehetőségnek örülök, de ennek különösen, már csak a köztünk lévő barátság miatt is. A Platon egy nagyon izgalmas projekt, mivel állandóan változik, rendkívül erős az indíttatásuk arra, hogy kísérletezzenek. Nem szabnak korlátokat saját maguknak, biztos vagyok benne, hogy adott esetben egy 180 fokos fordulattól sem riadnának vissza. Szimpatikus nekem ez a hozzáállás, és szívesen részt veszek bármi olyasmiben, amivel kiegészíthetem – például ezt a koncertet.”

Lovász Irén

„A Művészetek Völgyébe régóta járok előadni és másokat nézni, hallgatni egyaránt. Fölléptem a Makámmal és több saját formációval a taliándörögdi templomromtól a legkisebb udvarokig. Szép találkozásokat, értékes barátságokat is köszönhetek a fesztiválnak. Ilyen két keramikus művésszel, Edinával és Edittel való barátságunk, mely egy kapolcsi »véletlen« találkozásból indult, aztán a következő évben az ő csodaszép kerámiakertjükben megvalósult különös konceremmel folytatódott, mikor a fűben ülve énekeltem Janával, a didgeridooval és a közönséggel együtt a piros cserépalmákkal és mesebeli lényekkel teli varázskertben. Felejthetetlen élmény.

Tavaly pedig a taliándörögdi világzenei színpadon Takács Dorinával (Deva) és Lantos Zoltánnal adtuk elő közös műsorunkat, mely főleg a Női hang és Gyógyító hang című lemezeim anyagára épült. Ez is nagyon szép emlékű koncert, azért is, mert nem fért be az udvarra közönség, sokan a színpad mögötti utcáról és a kert mögül hallgatták műsort.

A Balatonban a kelő és a lemenő nappal úszkálva, lebegve, merülve dúdolgattam, hordoztam az elmémben és a szívemben, tanultam, mantráztam sokszor, hogy teljesen magamévá tudjam tenni, és remélem, szép élményünk lesz majd az első közös elődadása a Panoráma Színpadon. Izgatottan várom.”

Fotó: Cseke Csilla

Szabó Benedek

„A legszebb emlékem a Művészetek Völgyével kapcsolatban jóval a Galaxisok előttről származik. Középsulis lehettem, az egyik ismerős lány mindig kint volt a fesztiválon, és egyszer elmentünk érte Bajáról kocsival. Akkor még több faluban zajlott a program, szép nyári éjszaka volt, emlékszem a fényekre, az országúti suhanásra, a zenére és a színes forgatagra. Olyan volt, mint egy mese. Azóta is gyakran eszembe jut.

Ritkán nyílik alkalmam vendégénekesként szerepelni egy produkcióban, főleg egy ilyen profin koreografált eseményen, ezért legfőképpen arra koncentrálok, hogy élvezzem az élményt.”

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.

Egy naiv, reményeit könnyen feladó lány története, aki Manhattan fényei között táncol és énekel, miközben azt keresi, ami mindannyiunkat vonz és izgat: a szerelmet és egy helyet a kegyetlen világban. Az egyik legsikeresebb hazai zenés színházi rendező, Béres Attila nemrég a Szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra a Sweet Charity-t, ami augusztus 6-án érkezik a Városmajorba.

A kezdeteket a film- és a színháztörténet egyaránt büszkén jegyzi fel lapjaira: Federico Fellini emblematikus filmje, a Cabiria éjszakái ihlette a Broadway-siker, Bob Fosse rendezte musicalt, amiből aztán Shirley Maclaine főszereplésével készült filmváltozat.

A ritka igenis tud szép lenni: hogy minőségében egyáltalán nem marad el az említett musicalektől, arról könnyedén meggyőződhet a néző, aki most jegyet vált a Városmajorba.

Adott egy kicsit talán önsorsrontó, mégis üde és bájos lány, akinek valahogy semmi sem akar összejönni az életben. A New York-i éjszakában táncosnőként keresi a betevőt, de persze valójában arról álmodik, hogy a jóképű lovag majd szélesre tárja a lebuj ajtaját, hogy végre elragadja őt egy egészen másfajta valóságba. Aztán egy váratlan találkozás miatt hirtelen úgy tűnik, hogy az élete végre rendes kerékvágásba kerül, csakhogy... A folytatást fedje homály, hiszen

Aki eddig nem ismerte, most biztosan megjegyzi a címszerepben valósággal ragyogó Biró Panna Dominika nevét, aki az előadásban nem csupán kitűnően énekel és táncol, de kivételes karizmával létezik a színpadon. Charity életének minden rezdülését magunkénak érezzük: ahogy újból és újból szerelemre vágyik, még ha a férfiak rendre be is csapják. Az életigenlő vidámság mellett rendre megjelenik a kiábrándult keserűség is: ezek jó érzékkel kikevert elegye adja a darab sajátos ízvilágát.

Béres Attila szolnoki rendezői működéséről a kritika felsőfokban szólt, amikor leszögezte: „...munkáinak jellemzője, hogy nem papírmasé figurákkal dolgozik, hanem lelkekkel, akik közeli ismerőseink a mindennapjainkból. A drámát, az egyéni sorsot keresi a többség számára ’egyszerű’ szórakoztatóipari darabokban is. A rendezőt nem először érdekli a mind hierarchikusabbá váló társadalom, amelynek a legszélére szorultaknak semmi esélye újra illeszkedniük az úgynevezett polgári társadalomba.”

Érdemes ugyanakkor a produkcióra tágabb kontextusban is rápillantani: Barabás Botond – aki maga is fontos szerepet alakít az előadásban – igazgatása alatt mintha végre Szolnokon is újraéledne a valódi színház. Izgalmas rendezők fontos vállalásai bukkannak fel rendre a repertoáron, és Béres Attila meghívása jól illeszkedik egy folyamatosan bővülő névsorba.

És bár kicsit kétségbe is ejt a folytatást illetően, de ha valaki ma is hisz a mindig jóra forduló tündérmesékben, magára vessen...

Meghaltak, újjászülettek, még egyszer meghaltak, de jó nekik így. Mi pedig élvezzük. Megnéztük a Guns N’ Rosest a Puskásban és

A Public Enemy (előzenekar) koncertjének kezdőhangjaira léptem be az arénába és alig hittem a szememnek. Megszoktam a Puskásban, hogy tömött sorok várnak mindenhol. Kétszer lemegy a koncert, mire szerez az ember egy korsó sört, a boltból pedig azonnal elfogynak a legmenőbb pólók. Ennek ellenére azonnal sorra kerültem mindenhol. Nagyjából negyedház volt a koncert hivatalos kezdete előtt egy órával, de a Public Enemy így is hozta a maximumot, alaposan feltüzelte a „koránkelőket”.

Fél nyolc, 30 fok, közel 60 ezer ember. A felvezető videó után megjelent a zenekar és Slash elkezdte játszani a Welcome To The Jungle ikonikus témáját. Teljes erőbedobással robbant be a zenekar a színpadra, a közönség eufória-közeli állapotba került, de már itt is lehetett érezni, hogy baj lesz. Lett is. A hangosítás sajnos kritikán aluli volt, ennyi hibát egy humán tagozatos diák kémia dolgozatában sem találni. A zenekar hiába adott bele apait-anyait, esélyük sem volt arra, hogy világmegváltó produkciót nyújtsanak. Pedig mindent megtettek ennek érdekében.

1992-ben Axl elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amivel azonnal belopta magát a publikum szívébe. Most, több mint 30 évvel később megint kiemelt szerepet kapott Magyarország a rockzenekar turnéján.

A Guns N’ Roses híres arról, hogy folyamatosan változtatja a dallistát, amit esténként előadnak, de nálunk ezt különösen komolyan vették. Természetesen megszólaltak a hatalmas slágerek, mint a Sweet Child o' Mine, a Paradise City, a November Rain és a Knocking on Heaven’s Door, de mellettük olyan dalokat is elővettek, amiket ritkábban hall a közönség. Az este folyamán két olyan dalt is eljátszottak, amit az idei turnén eddig egyszer sem. Az egyik a korai időkből származó Shadow of Your Love, a másik a legutóbbi lemezen szereplő There Was a Time. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy osztatlan sikert arattak, de az igazi Guns-fanoknak ez igazi csemegeként szolgált. Nem beszélve a Locomotive című dalról, amit korábban csak egyszer játszottak a jelenlegi turnén, mégpedig május 17-én Mumbaiban.

A showelemeket nem vitték túlzásba, ledfalakon kívül semmi mást nem használtak. Ez a fajta egyszerűség a ruházatukban is megmutatkozott. Axl Rose egy fekete pólót viselt, míg Slash és Duff feliratos pólót. A közönség jó része a skizofrénia tüneteit produkálta. Egyik pillanatban (amikor épp sláger szólt) teli torokból énekelt, önmagából kifordulva, elérzékenyülve szédelgett, amikor azonban olyan dal következett, amit ne adj isten, nem ismert, unottan, másokkal beszélgetve, közömbösen fogadott.

Ha már kritizáljuk a produkciót, tegyük alaposan.

Mi ebből bőven kaptunk, ugyanis a rajongók által is vegyesen fogadott Chinese Democracy albumról öt dalt is eljátszottak, valamint műsorra került az Absurd, a Perhaps és a The General, amiket kevesen ismertek, így elindult a nép a sörcsapok felé.

Ez egyszerre pozitívum és negatívum, ugyanis ebből is látszik, hogy nem egy hakniról van szó, nem ugyanazt a 15 dalt játsszák estéről estére teljesen lélektelenül, hanem mindig variálnak, ezzel is színesítve a műsort. Azt a műsort, ami sajnos elveszett abban a rettenetes hangkavalkádban, aminek szem és fültanúi lehettünk a Puskás Arénában. Nem ez az első eset, hogy szó éri a ház elejét a Puskásnál, ugyanis a Red Hot Chili Peppers koncert után is tömegesen háborodtak fel a rajongók, de a legutóbbi, 2023-as Guns N’ Roses buli sem volt egy leányálom hangosítás terén. A mostani azonban még azt is alul múlta. Axl Rose hangja bizonyos lágékban átszakította a plafont hangerőben, míg bizonyos hangmagasságokban egyáltalán nem lehetett hallani. Ugyanez igaz a gitárokra, a basszusgitárra és a billentyűkre. Nagy kár, hiszen Slash és Duff legalább annyira fontosak, mint Axl Rose.

Na és ha már a zenekar! Nagyon jót tett a bandának a doboscsere, ugyanis a Frank Ferrer helyére érkezett Isaac Carpenter végre olyan lendülettel, érzéssel és profizmussal üti meg a dobot, hogy megelevenedik a rock and roll igazi fénykora. Duff McKaganről sajnos a mai napon nem lehet nyilatkozni, ugyanis, hallhatatlanként működött. Slash azonban olyan volt, mint a magyar népmese: hol volt, hol nem volt. Ugyan alkalmanként kiesik a ritmusból a göndör hajú, cilinderes fenegyerek, de valahogy az a feeling, amit játszi-könnyedséggel közvetít, mindenkihez eljut.

Összességében egy őszinte, élvezetes, rettenetesen hosszú, de felejthetetlen koncertről beszélhetünk.

Természetesen már nem úgy szólnak a dalok, mint a '90-es években, de Axl Rose önmagát meghazudtoló frissességgel szántotta fel a színpadot. Slash és Duff egész este a hátán cipelte a produkciót, nem beszélve Richard Fortusról, aki egy hihetetlenül technikás fazon és a csapat méltán kiemelt ritmusgitárosa.

Három és fél óra sok, de végül azt éreztem, hogy a Guns N’ Rosesból még ez is kevés. Ha lehetne, minden évben megnéznénk! És mivel mostanában gyakran koncerteznek nálunk és a környéken, lassan nem lesz olyan daluk, amit ne hallottunk volna tőlük élőben.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondja fellépését a 2025-ös Sziget Fesztiválon augusztus 10-én, amennyiben a szervezők nem vonják vissza a Kneecap zenekar meghívását a rendezvényről – tudatta a táncegyüttes pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelik, hogy „a Magyar Nemzeti Táncegyüttes álláspontja szerint a Kneecap korábbi, nyilvánosan vállalt gyűlöletkeltő megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek a művészet és a közösségi fesztiválok alapértékeivel.”

– tették hozzá.

„Fellépéseinkkel mindig az összekötést, az emberi méltóság tiszteletét és a közös kulturális értékek megőrzését képviseljük. Ezért nem kívánunk olyan rendezvényen részt venni, ahol gyűlöletkeltő tartalmak kapnak teret” ľ idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjét.

Az együttes bízik abban, hogy a Sziget szervezői felelősségteljes döntést hoznak. A társulat nyitott a személyes egyeztetésre, és kész újragondolni részvételét, amennyiben eltekintenek a raptrió fellépésétől – emelték ki az összegzésben.

Az ír Kneecap korábban nyilvánosan kiállt a Hamasz terrorszervezet mellett, és a 2023 októberi súlyos izraeli terrortámadás után is örömüket fejezték ki. Akkor legalább 130-an meghaltak a 70 terrorista által véghez vitt támadásban, számos embert pedig túszul ejtettek.

Nemrég a raptrió fellépése ellen tiltakozott több mint száz művész és közéleti személyiség, köztük Hegedűs D. Géza, Parti Nagy Lajos, Szalóki Ági, Farkasházi Réka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György, Hegyi Barbara, Péterfy Gergely és Geszti Péter is.

(via MTI)