Esterházy gondolatainak nem szabad elhalványodniuk – Interjú Dés Lászlóval

Dés ezt írja az est előszavában: ,,Annak idején a fellépéseinket eleinte nagy gonddal készítettük elő, nem voltunk biztosak abban, hogy ebből lesz valami, még nem lehetett tudni, mi hogy bírunk vele, és hogy veszi a közönség, aztán az idő múlásával már csak könyvcímeket és oldalszámokat küldött át. Ennyi volt az előkészület. Nem is volt szükség többre. Bíztunk egymásban, és ez magabiztossá tett bennünket. Péter egyre jobban olvasott, én pedig megtanultam az iróniát szaxofonon. Ezt aztán több nyelven képes voltam eljátszani.”

Az Esterházy-est kapcsán beszélgettünk a zenésszel.

– Mikor, hogyan ismerkedtetek meg, és hogyan lettetek barátok?

– Több fázisban történt. Az 1980-as évek végén volt egy Trio Stendhal nevű zenekarunk Snétberger Ferenccel és Horváth Kornéllal. Az első olyan koncertünket, amivel kiléptünk a jazzklubok keretei közül, az Egyetemi Színpadon adtuk ’88-ban. Akkor még nem voltunk ismertek, de Bachman Gábor építész, aki jó viszonyban volt Péterrel, nagy rajongója volt a Triónak, és Pétert is elhívta a koncertünkre. Ő el is jött, tetszett is neki, de akkor még nem találkoztunk, nem beszéltünk egymással.

Egy vacsorán találkoztunk először, szintén ’88-ban, Béládi Zsófiánál, a neves irodalomtörténész feleségénél, ahová szintén Bachman protezsált be minket a feleségemmel, és Péter is ott volt. A harmadik helyszín Szigliget volt, ahol együtt nyaraltunk a gyerekeinkkel. Akkor még kicsik voltak a gyerekeim, Péter gyerekei is. Délelőttönként foci volt, aminek persze Péter volt a vezéregyénisége, esténként meg dumaparti.

A szoros barátságunk 1991-ben kezdődött. Előző évben jelent meg Péter Hrabal könyve című kötete, és felkért, hogy szaxofonozzak a könyv bemutatóján.

Az apropót az adta, hogy a regényben van egy olyan vonulat, amikor Charlie Parker fölkerül a mennybe, és szaxofonozni tanítja a botfülű, tehetségtelen Úristent. Az Egyetemi Színpadon (ami akkor már nem az ELTE-n, hanem a Szerb utcában volt) léptünk fel először együtt ezzel a felolvasásos-szaxofonozós játékkal, ami teltházasra és nagyon jó hangulatúra sikerült, úgyhogy abban maradtunk: ezt csináljuk máskor is. Elkezdtük együtt járni az országot és a világot, Wiesbadentől Berlinig, Bécstől Rómáig mindenfelé felléptünk Európában, és attól fogva nagyon szoros barátság alakult ki köztünk.

– Tulajdonképpen Esterházyval kezdődött a Szó és zene sorozat?

– Igen, vele, a Szó és szaxofon című esttel kezdtem el a felolvasóestesdit, és ez így is ment sokáig, mígnem felkértek, hogy a 2010-es Zsidó Nyári Fesztiválra csináljak egy életműsorozatot. Öt koncertlehetőséget kaptam, négyet az Urániába, egyet a Dohány utcai zsinagógába. Öt olyan estet kellett produkálnom, amelyek az életművem más-más szeleteit mutatják meg, és arra gondoltam, hogy az Urániában legyen egy különleges felolvasóest, de ezúttal négy íróval.

Esterházy mellett Parti Nagy Lajossal, Spiró Györggyel és Závada Pállal. Mivel baromi jól sikerült, óriási nevetések voltak a színpadon is, a nézőtéren is, elhatároztuk, hogy megtartjuk a négyírós felállást, és Szó és zene címmel csináltunk egy nagy sorozatot a Pesti Színházban, illetve vidéken – már ahol lehetett. Vidéken nem mindenhová sikerült eljutni, ahová szerettünk volna, ugyanis az önkormányzatok többsége nem hagyta, hogy a művelődési intézményeik meghívjanak minket.

– Esterházy Péter halála után Össz-Hang címmel folytattátok.

– Péter halála után Össz-Hangra változtattuk az est címét, mert úgy éreztük, hogy nélküle ugyanazon a címen már nem tudjuk csinálni, ráadásul más helyszínen, a Katona József színházban folytattuk.

Minden esten mindannyian felolvasunk Péter írásaiból is, ragaszkodunk ahhoz, hogy ő is mindig ott legyen velünk. Össz-Hang legközelebb februárban lesz.

A Katonában egyébként van egy másik irodalmi műsorunk is, Mácsai Pállal, Fullajtár Andreával, a Radnóti és korunk, ami minden hónapban legalább egyszer megy. Erről bővebben itt olvashatsz!

– Kertész Imrét búcsúztató sírbeszédében ezt mondta Esterházy: „A temetés nemcsak arról szól, akit temetünk, hanem akik temetnek, azokról is. Rólunk. De teremt-e a koporsó egy közös mit? (…) A temetés nem a vége valaminek, hanem a kezdete. És nem az örök életre gondolok, hanem a teendőinkre, amelyeket ránk hagyott a halott. (...)” Milyen teendőket hagyott rád Esterházy Péter?

– Már életében is igazodási pont volt nekem. Nem találkoztunk naponta, de amikor nem voltunk együtt, akkor is mindig jó volt tudni, hogy ő van. Ha valami történt, arra gondoltam, mit szólna hozzá Péter, mit mondana, tenne az én helyemben. Ez tulajdonképpen így maradt, továbbra is dialogizálok vele. Azt gondolom, mindig is eléggé határozott koordinátarendszer szerint éltem az életemet, de Péter lénye, a szó minden értelmében vett hihetetlen tisztasága, a toleranciája nagyon fontos példa nekem. Az est elé ezt írtam a ZsiMü honlapjára: Ugyanúgy gondolok rá, mint eddig, és akkor jobb leszek, okosabb és tehetségesebb. Mert ha együtt voltunk, mindig ezt éreztem, és ez olyan, mint valami jótékony kábítószer, mámorossá lesz tőle az ember”.

A ZsiMü-estet is azért csinálom, hogy együtt legyünk, megidézzem őt. Péter több mint egy jelentős író: egy magatartás, viselkedési, létezési, életfilozófiai forma. Nem szólalt meg gyakran közéleti kérdésekben, de ha megszólalt, az sokunk számára ugyancsak fontos igazodási pontot jelentett.

Péternek soha semmilyen hatalma nem volt a tehetségén kívül, soha semmilyen posztot nem vállalt, mégis, ma is úgy ír róla a jobboldali sajtó, mint a magyar közélet megrontójáról. Nem bírják megemészteni, hogy bár szerintük a származásánál fogva az úgynevezett nemzeti keresztény jobboldalon kellett volna lennie, az istennek sem tartozott oda, mert az esze és a tisztessége folytán nem tartozhatott oda. Nem tudják megbocsájtani neki, hogy ahelyett, hogy a keresztény konzervatív kurzus zászlóvivője lett volna, nagyon határozottan letette a voksát a szabad gondolkodás, a liberalizmus mellett. Az ő gondolatainak nem szabad elhalványodniuk, mert a magyar társadalomnak most, amikor nem a legjobb irányba haladunk, nagyon nagy szüksége van rá.

– Szintén Kertész Imre temetésekor mondta Esterházy: ,,De hogy meghalt, hirtelen annyian ülnek az ágynak a szélén, így óhatatlanul erről is kéne mondanom valamit, de nem akarok rendet vágni az új üldögélők közt, csak megállapítom a tolongást”. Esterházy körül is tolonganak?

– Kétségtelenül sokan jelentkeztek, írogattak a halála után, és kiderült, hogy mindenkinek van róla egy személyes élménye, de ez inkább azt jelezte, hogy nagyon szerették. Az utolsó nyilvános szereplésén, a Könyvhét Vörösmarty téri megnyitóján fizikailag lehetett érezni a több ezer ember felé áradó szeretetét. Őt nem tudják megfogni, nem tudják ,,használni”, mint ahogy azt Kertész Imrével tették a Nobel-díja után, főleg az élete vége felé.

VIDEÓ: Esterházy Péter beszéde a 2016-os Ünnepi Könyvhéten

– Miket hallhatunk majd a ZsiMü Esterházy-estjén?

– Vecsei H. Miklós (aki egyébként az A Pál utcai fiúkban Nemecseket játssza) kitalált egy könyvautomatát, amivel ezer forint körüli összegért hozzá lehet jutni kis zsebkönyvekhez. Meg akart jelentetni egy Esterházy-kiadványt, és felkért, hogy írjak hozzá előszót. Azt mondtam, ne adjanak most ki Esterházyt, hiszen – igaz, drágábban, de – minden könyve kapható a könyvesboltokban; sokkal izgalmasabb lenne, ha csinálnék egy válogatást, amibe a legolvasmányosabb írásait tenném. Ilyen még sosem készült.

A közönség egy része fél Péter írásaitól, mert nehéznek gondolja a posztmodern szövegeit, ezért csináltam egy Esterházy-válogatást, amihez írtam egy előszót is: csupa olyan írás van benne, amikből látszik, hogy tud ő ,,hagyományosan” is írni. Ezek természetesen ugyanolyan magas színvonalú írások, mint a többi. A ZsiMü estjén alapvetően ebből a válogatásomból fogok felolvasni. Ezt megtűzdelem majd személyes szövegekkel. A Hrabal könyvétől kezdve minden kötetéhez kötődik valamilyen személyes élményem, amit elmesélek majd, ezeken keresztül is beszélek róla, rólunk. És persze zenében reagálok is a szövegekre.