News here
hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„Éreztem őt, és azt, ahogy a halállal küszködik” – Angela Murinai tengerbe veszett fia emlékére írt regényt

Az írónő fia 2016-ban hunyt el Máltán egy tragikus balesetben. A többrétegű regény a Librinél jelent meg.

Link másolása

hirdetés

Elolvastam a könyvet, nehéz volt. A címe: Mikor feltámad a szél. Örülök, hogy elolvastam, mert sokat kaptam tőle, ezért is vártam, hogy beszélgethessek a szerzőjével, akinek a regény egy pontján valaki azt mondja: csak a nagyon erős emberekre mérnek ilyen sorscsapást, akiknek valamilyen fontos feladatuk van.

– Az Angela Murinai a szerzői neved?

– Ez az eredeti nevem, csak eléggé megszoktam már, hogy fordítva használom. Szerintem szebb a ritmusa, könnyebb kiejteni. Az ismerőseim Angélának hívnak, nem csinálok ebből nagy ügyet - de Németországban, ahol élek, az ott élőknek nagyon szájra áll.

– Az íróvá válásod bloggerkedéssel indult. Mikor és milyen szándékkal kezdtél el blogolni? Hogyan kapcsolódsz az íráshoz?

– Régóta kísér a naplóírás, kamaszkoromból is rengeteg kézzel írott anyagom van. A kétezres években a blogok megjelenésekor az elsők között voltam, aki platformot nyitott. A Gumiszoba azóta már a hatodik blogom. Egyéves hallgatás előzte meg, 2013-ban zártam egy oldalt, majd 2014-ben,

hirdetés
egy drámai helyzetben írtam egy nagyon dühös posztot a Facebookra, aminek hatására egy nap alatt ötszáz ember csatlakozott. Másnap még mindig dühös voltam, ezért megint posztoltam.

Elkezdtek rám odafigyelni a nők, és elindult a Gumi. Azóta sokat változtam, higgadtabb a stílusom, kiforrottabb. Fejlődtem. Ma már alig van ember, aki nem találkozott volna valamelyik cikkemmel, és csodálatos öröm, hogy szeptemberben a TEA kiadó gondozásában megjelenik a könyv, amely a blog alapján készült.

– Miért és hogyan jutottál el addig, hogy gyermeked halálát, az utána következő eseményeket és gyászmunkádat egy regényben foglald össze?

– 2016-ban, a baleset után néhány nappal, amikor a fiamat megtalálták, a férjemmel visszamentünk Máltára, Gozóra. Ott olyan jó fogadtatásunk volt, annyi segítséget kaptunk, ami varázslatos volt.

A tragédia okán borzasztó állapotban voltam, és ezt szerettem volna minél pontosabban megörökíteni: az akkori történéseket és mindazt, ami bennem zajlik.

A fájdalmat elfelejtjük, a test és a lélek így védekezik, így tud túlélni– amikor elmúlik, amikor felépülünk, már csak azt tudjuk felidézni, hogy szörnyű volt. Én azonban semmit nem akartam elfelejteni. Próbáltam minél pontosabban megfogalmazni azt a belső tüzet, ami akkor emésztett.

– Gondolom szeretted volna minél gyorsabban mindezt leírni, hogy ne illanjanak el az emlékek.

– Igen. Ez sikerült is, hiszen amikor négy év után újraolvastam ezeket a szövegeket, vissza tudtam utazni abba az tudatállapotba, amiben 2016-ban voltam. Elkezdett visszaemlékezni a lelkem arra, amit akkor megélt.

– A regény tehát 2016-ban született?

– Nem egészen. Akkor írtam azt a naplót, amiből olvashatóak részletek a könyvben. Például amikor elmentem az azonosításra, kimentem a hegyre... mindezeket akkor írtam le. Közben felfedeztem a hely különleges dimenzióit, Írtam, és kezdett bennem megfogalmazódni az is, hogy ha ezekből tudnék egyszer egy könyvet írni, azzal a fiamnak is örök emléket állíthatnék. Ha azt a könyvet valaki tíz év múlva leveszi a polcról, kíváncsi lehet rá, hogy milyen volt ez a fiú. A fiam. A lelkek addig vannak köztünk, amíg beszélünk róluk és emlékezünk rájuk. Néhány hónap után azonban nem bírtam tovább írni a naplót, és ez a csend eltartott négy évig. Azt hittem, nem is fogom tudni megírni a könyvet.

Tavaly tavasszal egy éjjel aztán olvastam itthon az akkori írásaimat, mikor azt éreztem, készen van minden bennem, és már meg tudom csinálni. Összeállt a fejemben a sok mozaik, és szinte gondolkodás nélkül írtam, mintha vezetve lett volna a kezem,

így két hét alatt összeállt az első, nyers változat. Utána azonban egy tudatos szerkesztési munkát kezdtem el, ugyanis azt is megéreztem, hogy ez a történet teret tud nekem adni arra, hogy egyéb dolgokat is elmesélhessek a világról. Sok, majdnem tabu-kérdést feszegetek, melyekre sok ember rá tud kapcsolódni, akár a hitről való elmélkedésre, akár az anyaság nehézségeinek taglalásárta, akár párkapcsolati kérdésekre gondolok.

– Volt egy olyan érzésem a regény olvasásakor, hogy még mindig bűntudatban létezel. Most hogy állsz vele?

- Szerintem kevesebb bűntudat van bennem, mint amennyit az utóbbi öt évben általában elvártak tőlem. Volt, aki próbálta fokozni bennem ezt az érzést azzal, hogy vádolt, mert én vittem Bencét oda stb. Később, amikor mindent elemeztem, arra jutottam, hogy ebben a történetben születtek döntések rajtam kívül is. A fiam is hozott egy olyan döntést akkor, ami nem bizonyult jó döntésnek. De joga volt döntést hozni, még ha a következményei borzasztóak is voltak.

Nem látta előre, mi sem láttuk előre, mi fog történni. Néha a döntéseink következményeibe belehalunk.

A fiam nem egy három éves kisgyerek volt, hanem egy majdnem felnőtt, egy hónappal később töltötte be a tizennyolcat. Nyilván van bűntudatom, néha erősebben, néha kevésbé. Tényleg én vittem el őket oda, és az indulás előtt már egyáltalán nem volt lelkes Bence. Jó lett volna, ha hallgatok rá, jut eszembe néha. Nehezen indult az ottani élete, amiben szerepe volt annak is, hogy az internetnek köszönhetően hiába ment el Gozóra, a telefonja folyamatosan pittyegett. Az otthoni közösségével tartotta a kapcsolatot, és úgy érezte, kimarad mindabból, ami ott történik. Furcsa módon pont az utolsó időszakra esett, hogy kezdett átfordulni és átadni magát ennek a helynek, ahol jelen volt. És ezen a napon el is jutott egy csúcspontra. Az volt benne, hogy anya elment, mi hárman felfedezzük a helyeket, megmutatok a testvéreimnek szép helyeket a szigeten.

– Amire Bence jutott a végén, hasonló, mint amire te magad is jutottál a könyv végére, ugye? A mostban létezni, azt megélni.

– Igen. Ilyesmikről beszélgettek akkor a fiúk is. Most itt vagyunk,- mondta az öccsének- elengedem, ami volt, és ha hazamegyünk, indul valami új. Hét óra volt, gyönyörű napon voltak túl. Még meg is ölelte Ákost, indultak volna vissza, és volt egy kósza ötlete, hogy csobbanjanak még egyet a vízben. Ez lett a vége.

– Hogy állsz a hittel? Egyfajta bizonytalanságot éreztem ezzel kapcsolatban.

– Mivel van is. Sok vallással megismerkedtem, bejártam a magam spirituális útját. Azt hiszem, arra jutottam, hogy sokkal könnyebb út Isten felé fordulni, mint magunkba nézni és ott keresni az erőt. A Tibeti halottaskönyv azt írja, hogy a halál nem a fizikai halállal történik meg - a léleknek a szív megállása után komoly utat kell megtennie, mielőtt megnyugodva el tud innen menni. Én ezt az elengedést-elmenést végigcsináltam a fiammal. Írtam is akkoriban erről. Éreztem őt, és azt, ahogy a halállal küszködik... A Halottaskönyvben az áll, egy halálfázisban a szél színe zöld. Én magam is zöld ruhákat hordtam akkoriban, sőt, írtam is arról, hogy számomra a gyász színe zöld. Nem ismertem akkoriban a Tibeti Halottaskönyvet.

Ma sem ismerem, de azt a részt olvastam, ahol leírja, hogy a meghalás egy fázisában a távozó lélek színekként érzékeli a világot. Akkor neki a szél zöld. Ma azt gondolom, akkor sokkal közelebb voltam ahhoz a tudatállapothoz, a meghalás folyamatához, mint gondoltam.

Ott voltam az úton a fiammal anélkül, hogy tudtam volna. Segítettem őt elmenni. Most megint különleges intuícióim vannak, hogy újraértelmezzem azt az utat, amit akkor bejártam.

– A máltai közeg, aki fogadott titeket a temetéskor, csodálatosan együttérzett veletek. Segítettek, imádkoztak értetek, elkerültetek egy püspökhöz is. Mintha valami áldott helyzetben lettetek volna.

– Igen, akkor tényleg azt éreztem, hogy Isten közelében vagyok. Ilyen élmény nem sok adatik az életemben. És ezt emberek közvetítették.

– Megérintett, hogy írod a könyvben, hogy Bencével négyszer találkoztatok a halála után.

– Igen, négyszer jött el hozzám álmomban, és egyszer tudtuk megölelni egymást.

– A regénybe került, gyermekeidtől származó idézetek eredetileg le voltak írva neked?

– Igen, ezeket lejegyeztem akkor, mikor megtörténtek, mikor a kicsi szájukkal kimondták ezeket a szavakat. Mikor a könyvet írtam, ezekből válogattam. Hátborzongató volt látni, ahogy a történetbe illeszkednek ezek a kicsi szilánkok.

– Tehát te valójában öntudatlanul előre dolgoztál ezen a könyvön.

– Igen. Akkoriban jónak gondoltam, hogy írom a gondolataimat, a történteket. Amikor összeálltak ebben a könyvben, valóban olyan volt, mintha ezelőtt 20 évvel tudatosan előre dolgoztam volna. Mintha a világ már tudta volna, hogy ezeknek egyszer még helyük lesz egy nagyon fontos történetben.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Stranger Things: újabb részleteket árultak el az ötödik évadról a sorozat készítői
Elhintették, milyen hosszúságúak lesznek az epizódok, miről fog nagy vonalakban szólni a záróévad, és hogy lesz-e spin-off sorozat vagy film.

Link másolása

hirdetés

Még egy hete sincs, hogy megjelent a Stranger Things várva várt negyedik évadának két záró epizódja, de a rajongók már most tűkön ülve várják a folytatást. A sorozat készítői, Matt és Ross Duffer már februárban elárulták, hogy az ötödik évad egyben az utolsó is lesz, a napokban viszont további részleteket is megosztottak.

FIGYELEM, A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ!

Nem kell annyit várni az újabb évadra, mint az ideire

Egyelőre még nem lehet tudni, mikor érkezik a sorozatot lezáró ötödik évad, hiszen még a forgatás sem kezdődött el. A Duffer testvérek azonban elárulták, hogy a júliusi pihenőjük után augusztusban folytatják a forgatókönyvírást. Azt ígérik,

nem lesz majd akkora szünet a negyedik és az ötödik évad között, mint a harmadik és a negyedik között, így legfeljebb két évet kell várni a folytatásra.

2023 első felében talán már lesz pontos premierdátum, a záróévad pedig 2023 végén, vagy 2024-ben jöhet.

Nem lesznek olyan hosszúak az új részek, mint a negyedik évadban

Értelemszerűen még arról sincs információ, hogy hány részből fog állni az ötödik évad. Azt azonban leszögezték a készítők, hogy az epizódok nem lesznek olyan maratoni hosszúságúak, mint a negyedik évadban, maradnak az átlagos időtartamnál. Egyedül a finálé lesz kivétel, amely 2,5 órás lehet. Dufferék azt is elmondták, hogy azért sem fogják hosszúra nyújtani az egyes részeket, mert nem lesz olyan felvezetés, mint az előző évadokban.

hirdetés

Rögtön belecsap a lecsóba

A készítők szerint ugyanis a karakterek rögtön akcióba lendülnek. A második, a harmadik és a negyedik évad első részeiben azt láthattuk, hogy a szereplők próbálják túltenni magukat az előző évadban történteken, feldolgozni a traumáikat és igyekeznek visszacsöppenni a normális életbe.

Az ötödik évadban ilyen nem lesz, hiszen a most megjelent évadzáróban már felvezették a folytatást, a következő problémát, ami nemcsak a háttérben bújt meg, hanem látható volt a szereplők számára is.

Vagyis kedvenc karaktereinknek egy perc nyugta sem lesz az első epizódokban, máris folytatniuk kell a harcot.

A cselekmény végig Hawkinsban fog játszódni

A negyedik évad egyik különlegessége volt, hogy három részre bontották a szereplőket és a cselekményt. A záróévadban viszont nem lesz ilyen, ezt már most leszögezte Matt Duffer. Mint mondta,

szeretnék, ha a mostani évad végén újraegyesült csapatok és párosok együtt maradnának, ezért a cselekmény színhelye végig Hawkins lesz.

Őszintén, nem is tudnánk elképzelni máshogy a lezárást.

Válaszokat kapunk sok-sok kérdésre

Természetesen nem mondják el a Duffer fivérek, hogy miről fog szólni pontosan a sorozat befejező évada, de annyit elmondtak, hogy

az Upside Down (magyar fordításban a Hellyel lefelé/Tótágas) mitológiájának lebontása lesz a középpontban, és a nézők válaszokat kaphatnak az első évad óta felmerült kérdésekre.

Azt még a készítők sem tudják, pontosan hogy fog kinézni a teljes cselekmény, de az utolsó 30 perc történései már kristálytisztán kirajzolódtak előttük.

Mivel sokan kiakadtak azon, hogy a fiatalok közül egyedül Dustin gyászolta a negyedik évad egyik új szereplője, Eddie halálát, Dufferék azt ígérték, hogy a fiatal srác az ötödik évadban megkapja majd a megfelelő megbecsülést. Sőt, azt is elhintették, hogy a halála "hatalmas következményekkel fog járni" életben maradt társai számára.

Lesz spin-off sorozat vagy film, de teljesen más lesz a sztori

Dufferék már évek óta utaltak rá, hogy a sorozat végével nem hagynak fel a Stranger Things univerzumámal, mert még sok ötletük van. A februári bejelentő posztjukban, amelyben leszögezték, hogy előzetes terveiknek megfelelően a sorozat cselekményét az ötödik évadban lezárják, azt is írták, hogy még mindig sok izgalmas sztori, új rejtélyek, új kalandok és új, váratlan hősök vannak ebben a világban. Most Ross Duffer pedig egy nemrég készült interjúban el is árulta, hogy

az ötödik évad mellett már dolgoznak egy spin-off forgatókönyvén is, de komolyabban a Stranger Things befejezése után fognak vele foglalkozni.

Azt is kijelentette, hogy ez teljesen más lesz, mint amire bárki is számítana, még a Netflixet is meg fogják vele lepni. Matt Duffer viszont azt is hozzátette egy másik interjúban, hogy a spin-off készítését már átadnák másnak.

Forrás: Teen Vogue


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Így lett Thorból nő – A Szerelem és mennydörgés az eddigi legkattantabb Thor-kaland
A Thor: Ragnarök után fel volt adva a lecke, de Taika Waititi egy igazi stréber: a Thor 4. része tocsog a poénokban, és teli van megindító érzelmekkel.

Link másolása

hirdetés

A mennydörgés marveli istene nagy utat járt be 2011 óta. Mondhatjuk, hogy középszerűen startolt Kenneth Branagh rendezésében, majd mélyrepüléssel folytatódott a 2013-as Alan Taylor-féle Sötét világban (ami a Marvel-moziuniverzum első, a kritikusok által is többségében lehúzott darabja volt).

Ehhez képest Thor jelenleg talán a Marvel-filmek legnépszerűbb és legszórakoztatóbb karaktere, ezért pedig egyértelműen a Hétköznapi vámpírok, a Vademberek hajszája és a Jojo Nyuszi rendezője, Taika Waititi a felelős. Aki a 2018-as Thor – Ragnarökben Odin fiának egy teljesen más oldalát mutatta meg, és bebizonyította azt is, hogy az addig főképp a makulátlan fizikuma miatt népszerű Chris Hemsworth egyébként kifogástalan komikus is.

Nem volt véletlen tehát, hogy a Ragnarök lett a legsikeresebb az önálló Thor-filmek közül. Waititi ezzel egyértelművé tette a stúdió számára, hogy ezen az úton kell járni a jövőben is.

A Bosszúállók-filmekben a Russo testvérek, Anthony és Joe így természetesen ezt az új és mókás Thort vitték tovább. És bár a szuperhőscsapat több alapítótagja is ilyen-olyan okkal kiszállt már a buliból (pl. Vasember, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy), Thor továbbra is itt van, és úgy tűnik, még egy ideig marad is. Ez pedig örvendetes, főképp, ha olyan szösszenetekben láthatjuk őt, mint például most a Szerelem és mennydörgésben.

Taika Waititi természetesen elvállalta a negyedik kaland direktori posztját is, szívügye lett az asgardi hős sztorijának továbbgördítése.

Ezúttal valamivel a Végjáték után vesszük fel a fonalat: Thanos legyőzése után Thor a galaxis őrzőihez szegődött, mellettük tisztította tovább az űrt a gazoktól. Összeszedte magát lelkileg és fizikailag is, sikerült maga mögött hagynia a Végjáték elhízott kiadását.

Felbukkan azonban egy új gonosz, egy bizonyos Gorr, az istenölő (Christian Bale). Aki arra esküdött fel, hogy nevéhez méltón elpusztítja a világegyetem összes istenét, mivel halandó emberként mélységesen csalódott bennük. Így persze Thor is közvetlen életveszélyben van, ő azonban nem rest csapatot verbuválni maga köré, hogy istenölő mágikus fegyverét, a Halálpallost lengető Gorrnak ne legyen könnyű dolga. Hősünk oldalán tehát Valkűr (Tessa Thompson) és Korg (Taika Waititi) is szívesen vonul a csatába, sőt, akad egy negyedik, igencsak meglepő csapattag is…

hirdetés

Thor szerelmét, a tudós Jane Fostert utoljára kilenc évvel ezelőtt láthattuk a Sötét világban (ha nem számoljuk néhány másodperces felbukkanását a Végjátékban). Natalie Portman akkor kiszállt a marveles haddelhaddból, s úgy tűnt, a mennydörgés istenének új románc után kell néznie.

Mivel azonban ez nem történt meg azóta, így teljesen logikus lépés volt, hogy Jane visszatér a Szerelem és mennydörgésben, s bizony nem is akárhogy. A 4. stádiumú rákban haldokló lány ugyanis a Ragnarökben Hela (Cate Blanchett) által ízzé-porrá zúzott Mjölnir maradványaitól vár végső kétségbeesésében gyógyító segítséget. Thor expörölye azonban ennél jóval többel kínálja meg őt: isteni képességekkel.

Vagyis Jane Hatalmas Thorrá változik, s e minőségében lesz Thor mentőcsapatának teljes jogú tagja. Nem mellesleg pedig újra lángra kapnak az érzelmek is…

A Szerelem és mennydörgés Waititihez méltón kezdődik: teljesen komolyanvehetetlen képsorok és poénzáporok közepette derülhetünk Thor, a galaxis őrzői és egyéb, totálisan kattant karakterek közös hülyéskedésén. Ugyanis ez direktorunk stílusa, módszere. Ha megnézzük a Thor – Ragnarököt vagy legutóbb filmjét, a 2019-es Oscar-díjas Jojo Nyuszit, hasonló dramaturgiára bukkanhatunk. A sztori első fele lökött, akár abszurd, de mindenekfelett vicces, majd a második félre megérkezik a komolyság, a szív, a mélység, a könnyfacsarás.

Persze ezek mértékét a produkció milyensége, műfaja válogatja. Tehát a Szerelem és mennydörgéstől azért ne várjunk Jojo Nyuszi-szerű arcon csapásokat - ám szerencsére ezúttal sincs hiány megható képsorokból.

Waititi a poénkodások közepette szinte észrevétlen csempészi be filmjeibe a drámát, nézőibe pedig az érzelmi átlényegülést. Így lesz több szempontból is nagybetűs szórakozás a Szerelem és mennydörgésből.

És ha mindez nem lenne elég, extraként még megkapjuk Christian Bale Gorrját is, akivel tovább bővül a Marvel emlékezetes gonosztevőinek listája - bár ebben a listában olyan sok bejegyzést azért nem találhatunk. Gorr azonban kellőképp árnyalt, tragikus múltú és elszánt gazfickó, ráadásul küllemre is bitang, a régen látott Bale pedig tobzódhatott végre ebben a szerepkörben is.

Minden egybevetve a Thor-filmek továbbra is a Marvel talán legszimpatikusabb, legőrültebb és legszerethetőbb alfranchise-át jelentik. És amennyiben Kevin Feige-ék Taika Waititihez fogható zsenikre bízzák a brand jövőjét, soká jön még el az a pillanat, amikor végleg bemondják az unalmast.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Muzsik és Volkova: Nemcsak félig oroszként és a határ mellől elszármazottként nehéz ez a helyzet
A Záhonyban felnőtt dalszerző testvérpár egyik tagját tavasszal megjelent lemezük és a turné tapasztalatai mellett az orosz-ukrán háborúról is kérdeztük.

Link másolása

hirdetés

Néhány hónapja jelent meg a Muzsik és Volkova Soha jobbkor című albuma, amelyet most először teljes zenekari felállásban rögzített a duóként induló testvérpár. Volkova Kriszti ennek kapcsán arról mesélt, mennyit fejlődtek dalszerzőként az elmúlt 5-6 évben, szeretnének-e nagyobb rajongótábort, de szóba került az is, hogyan élik meg az Ukrajnában zajló háborút.

– Két éve léptetek fel először teljes zenekari felállásban. Mennyire volt organikus ez a szintlépés, és mit adott hozzá szerintetek a duótokhoz?

– 2020 nyarán meghívtak minket az Akusztikba az A38 hajóra. Mi addig alapvetően duóban, néha trióban, Prommer Patrikkal kiegészülve zenéltünk. Nekem régi vágyam volt, hogy legyen nagybőgő a zenekarban, és egyből Takács Szabi jutott eszembe, akinek szerencsénkre volt kedve és ideje becsatlakozni. Olyannyira jól állt a daloknak ez a hangszerelés, valamint a srácokkal is annyira jól működött a kémia, hogy mondták, hogy nekik lenne kedvük ehhez máskor is. Így azóta a zenekaros, négyfős felállás lett az elsődleges koncertmegszólalásunk Szabival és Patrikkal.

– A dalszerzés folyamata átalakult ezáltal, kiveszik belőle a részüket a többiek is?

– Tudatosan átalakítottuk. Mi alapvetően magányos dalszerzők vagyunk a bátyámmal. Általában majdnem kész dalokat mutatunk meg egymásnak, amiket aztán először együtt formálunk a közös szájízünkre, majd ezt követően visszük le a dalokat próbaterembe.

hirdetés
A srácokkal volt, hogy darabokra szedtünk egy-egy dalt, kipróbáltunk sokféle megoldást és aztán meghoztuk a döntéseket. Utána következett a stúdiózás, ami tartogatott még egy jókora ötlet-cunamit. Vastag Gábor ‘Vasti’ vezényletével és Tárkányi Áron segédletével folytak a stúdiómunkálatok. Az eddigi legjobb stúdióélményünk volt ez.

Nagyon hálásak vagyunk ennek a két embernek, hogy olyan légkört tudtak teremteni végtelen türelemmel, alázattal és rengeteg viccelődéssel, hogy szabadon és otthonosan tudtunk ott létezni.

– Az új album szövegeiben mindketten eltávolodtatok a korábban benneteket jellemző fő irányvonaltól (Muzsik: társadalomkritika, Volkova: párkapcsolati szenvedések). Ez tudatos váltás volt?

– Annyiban igen, hogy a szándék megvolt bennünk, hogy más legyen a hangvételünk és a témaválasztások, mint a korábbi lemezeken. Viszont organikus is volt, mert mi magunk is változtunk. Más életszakaszban vagyunk már, mint 2016-17-ben, amikor a legtöbb dalunkat szereztük, így természetes, hogy másképp formáljuk most a sorokat, másképp reagálunk a világra, idősebbek, és biztosan érettebbek lettünk zeneileg, illetve gondolkodásmód terén is. Én már most kíváncsi vagyok, hogy milyen dalszerzők leszünk 5 év múlva. Remélem, lesz bennünk akkor is ennyi tettvágy és alkotási kedv.

– Van egyáltalán értelme a hatalomnak beszóló dalokat írni a zsinórban negyedik kétharmad után?

– Létjogosultsága mindig van annak, hogy rávilágíts a problémákra, reagálj.

– Hogy érzitek, fejlődtetek dalszerzőként, illetve előadóként, amióta ebben a zenekarban játszotok?

– Hát hogyne! Sok mindent kipróbáltunk, hangszerekkel, színpadi felállásokkal kísérleteztünk és egészen új zenei élményekben volt részünk az elmúlt 5 évben, nekem pl. főként a világzene terén. Szóval mindenképpen sokat nyíltunk.

A nyitottság, a kíváncsiság az, amit az egyik alapvető mozgatórugónak tartok, illetve tartunk az alkotásban. És amikor azt is sikerül tudatosítani, hogy a fejlődés minden egyes pillanatban zajlik, akkor nem kezd frusztrálni az épp aktuális hangszeres tudásom sem.

– Túl vagytok egy 12 állomásos lemezbemutató turnén. Mik a tanulságok, milyen volt a fogadtatás az egyes helyszíneken?

– A tapasztalat az, hogy mindenkinek bele kell tennie a megfelelő energiát, munkát abba, hogy egy koncert sikeres legyen. A befogadó helyszínnek, nekünk is, és mindenkinek, aki a folyamatban részt vesz. Főleg Budapesten kívül. Nem ismerik a nevünket az országban, nem játszik minket rotációban a rádió, így ez egy ismerkedős, közönségépítős turné volt. Sokan akkor hallottak egy-egy helyen először rólunk, de persze olyan is sok van már szerencsére, hogy 100 km-eket utaznak értünk, ami nagyon jól esik.

– Továbbra is alapvetően akusztikus hangzás jellemez benneteket. Megfordult a fejetekben, hogy rockosabb irányba is nyissatok, több elektromos gitárral és torzítóval?

– Az új nagylemezünkön azért már vannak ilyen megfejtések. Voltak órákig tartó gitár soundkeresések. Nagyon misztikus egy folyamat. Rockzenekar mi nemigen leszünk, de vannak hangzásbeli kikacsintások sokfelé a Soha jobbkor lemezen.

– Hogyan érint benneteket az ukrajnai háború, egyrészt záhonyi származásúként, másrészt anyai ágon oroszként?

Nagyon megterhelő ez a helyzet. De nemcsak félig oroszként és a határ mellől elszármazottként.

Ez most mindenkinek nehéz, sok a feszültség, indulat, a jövőbe vetett hit teljesen megingott. Covid, ukrán-orosz-konfliktus, klímahelyzet és a többi... Ez már nagyon sok, közben pedig olyan mértékű az információs káosz, hogy én lassan már csak azt hiszem el, amit a szememmel látok.

Egy biztos ezzel kapcsolatban: szörnyű az erőszak minden megnyilvánulása, mindkét oldalon. Én csak bizakodom, hogy mihamarabb viszontláthatjuk a rokonainkat.

– Tudnátok erről a témáról dalt is írni?

– Már írtunk is, vagyis Muzsik írt már erről 2017-ben is. A Kispolgár, ébredj!-et például. De akkoriban ez még annyira távolinak tűnt nekem, hogy furcsán is néztem rá, hogy ő miket vízionál. Váteszi módon dalba öntötte akkor ezt.

– Mennyi időtöket veszi el jelenleg a zenekar? Van mellette polgári foglalkozásotok is?

– Próbálkoztunk polgári állással mindketten, többízben is, de nem összeegyeztethető a zenész-alkotó léttel. Muzsik a föld megművelésében találta meg a neki való munkát, én pedig több zenekarban is aktív dalszerző, énekes-hangszeres vagyok.

A lemezírás, felvétel, lemezbemutató turné egy nagyon intenzív és megterhelő időszak volt. Mindennapos beszélgetéssel, egyeztetéssel, olykor vitákkal, intéznivalóval, gyakorlással telt. Nyáron ezért most megpihenünk egy kicsit, megpróbáljuk kizoomolva szemlélni az elmúlt félévet és reménykedünk, hogy beérik a munkánk gyümölcse.

Azért persze lesz néhány koncert, például a Művészetek Völgyében, vagy épp otthon, Záhonyban egy zenekaros bemutatkozás, de nem heti kettő, mint áprilisban.

– Két másik együttesben is énekelsz. Ezek mennyire hangsúlyosak számodra, és mit adnak neked a Muzsik és Volkovához képest?

– Négy lesz az a kettő. :) Mindegyik zenekar nagyon közel áll a szívemhez, a bátyámmal való zenélés talán a legközelebb, mert ez egy 33 éve tartó kapcsolat közöttünk, amiben 15 éve együtt is zenélünk. A Napfonat egy különleges ékszerdoboz, nagyon sokszínű, mély és érzékeny, mert 5 nő kapcsolódik benne össze egyenrangúan, viszont sérülékeny is, mert most ezer lángon égünk, sok a projekt, rengeteg a koncert és több lemezanyag munkái is folynak párhuzamosan. De sokat dolgozunk azon, mint egy jó párkapcsolatban, hogy ez tisztán és megtartóan tudjon működni és nagyon büszke vagyok emiatt (is) magunkra.

A Folkfonicsban az énekesnő lehetek, ahol a fiúk tartanak, kiemelnek engem, gyönyörű hangszerelésekkel ráadásul. Népdalfeldolgozásokat és versmegzenésítéseket csinálunk alapvetően. Redbreast Wilsonnál inkább vokalista vagyok, ez a zenekar az amerikai népzenébe, a countryba vitt bele és nagyon tetszik ez a kalandozás. A Major Eszter és Barátai gyerekzenekarban is játszom, ami pedig a legőszintébb közönséget szólítja meg. Mindenhol más a szerepköröm és ezzel én rendben is vagyok.

– Milyen célok vannak most előttetek? Szeretnétek nagyobb rajongótábort, több ember előtt fellépni?

– Szeretnénk, természetesen. Ehhez jó lenne, ha sikerülne a dalainkat szélesebb közönséghez is eljuttatni. Szükségünk lenne egy jóféle menedzserre, aki kellőképp rátermett és lelkesítő, aki segít érvényesülni ebben a szövevényes zenei világban.

Önmagunk menedzselésében eljött a végpont. Ideje megtalálnunk azt a személyt, aki egyengeti tovább a zenekar útját, hogy mi is csak azzal foglalkozhassunk, amihez a leginkább értünk.

Muzsikkal és Volkovával utoljára 2018 elején beszélgettünk, azt az interjút itt lehet elolvasni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Egy hely Kapolcson, ahol árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat
Silye Julival, az Élő Galéria megálmodójával beszélgettünk arról, hogyan vált élete meghatározó részévé az alkotás és a művészetterápia, és mit tud átadni ebből a két koncert között „beeső” fesztiválozóknak.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. július 06.


Link másolása

hirdetés

A Művészetek Völgye egyik izgalmas alternatív helyszíne a Tűzoltószertár – Élő Galéria, ahol a kiállított műtárgyak aktív párbeszédet folytatnak a programokkal. A középpontban a művészetterápia áll, ami jóval kevésbé ijesztő és elvont annál, ahogy elsőre hangozhat. Hogy miért, arról maga a házigazda mesélt.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Ha két szóban kellene összefoglalnom: eső és pálinka. 2001-2002 körül kezdtem el járni, egy haverommal mentünk akkor és főleg egymás társaságát élveztük. Nem sok programon vettünk részt, inkább csak a házigazda néni és a szállás autentikus falusi bútorzata okozott kultúrsokkot. Nagyon sokat röhögtünk, a mai napig fel tudom idézni.

A Völgy-élménynek több fokozata van: az első, hogy az ember elázik. Utána jön, amikor egy darabig azt hiszi, hogy ez nem más, mint egy kézműves túra a malom környékén.

Sokaknak ki is merül ennyiben, nekem az volt a szerencsém, hogy megismerkedtem „igazi” völgyes arcokkal, akik bevezettek a fesztivál rejtelmeibe. Ha túljutsz a „nézzünk szét a kézművesek között, együnk egy langallót, igyunk egy fröccsöt” kötelező körön, hajlandó vagy ennél több időt is ott tölteni, akkor onnantól nincs megállás: elkap a gépszíj.

Én azóta egy évet sem hagytam ki.

hirdetés

– Hogyan kerültél a szervezői csapatba?

– 2018-ban volt az első kiállításom, már azt is összekötöttem a művészetterápiás kísérleti projektjeimmel. A Tűzoltószertár addig egy sima kiállítótér volt, de amikor én állítottam ki, akkor jó visszajelzéseket kaptunk a komplexebb és játékos jelleg miatt. Szerintem ezért tartottak meg... Komoly inspiráló erővel hatott rám, hogy ez eleve egy összművészeti fesztivál. Kifejezetten ehhez a fogalomhoz próbálok hű lenni már az elejétől fogva, abban az értelemben, hogy egy konkrét helyszínen belül is árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat, alkotó területeket. Én többször éreztem már, hogy egy kiállítás vagy koncert után/közben rám tör az alkothatnék – ennek az inspirált állapotnak adtam teret.

– Mit jelent az, hogy Élő Galéria?

– A művészetnek itt az a célja, hogy valamiféle élő közösségi programot adjon, ezáltal átélhető legyen. Azt éreztem, hogy az emberek egyre jobban elidegenednek egymástól, ezért szükség van olyan terekre és ingerekre, ahol közösségi élményben lehet részük. Amit én hoztam, nem újítás, inkább egy régóta bevált dolog: játékkal, nevetéssel, alkotással a középpontban. Ez mindig közösséget teremt, összerántja az embereket.

– Kik térnek be hozzád, van-e közös jellemzője a látogatóknak?

– Egyrészt azok, akik épp csak megérkeztek Kapolcsra, mivel nagyon szerencsés lokációja van a helynek. Emiatt zsilipként is funkcionál, egyfajta „jajj de jó, itt vagyunk, mindjárt átvesszük a karszalagot” érzéssel. Sok esetben én kapom ezeket az első, kiéhezett tekinteteket, ami nagyon hálás dolog. De egyre többen vannak visszajárók is.

Az első évben, 2019-ben a művészetterápia szó még sokaknak ijesztően hatott, valahogy úgy, mint a savanyú cukor. Ezért inkább a kreatív önismeret kifejezést használtam. Azóta viszont már eléggé elterjedt, kíváncsiságot vált ki az emberekből, ezért egyre nő azoknak a száma is, akik kifejezetten emiatt érkeznek, vagy ha meglátják, hogy ez is van, inkább érdeklődve fogadják.

– Mi történik ezeken az alkalmakon?

– A művészetterápia egy olyan folyamat, amikor az adott területen végzett alkotás, illetve maga a produktum egyfajta eszköz. Méghozzá annak az eszköze, hogy felvedd a kapcsolatot magaddal és a körülötted lévőkkel. A produktum meditatív jelleggel egy másik agyterületet kapcsol be, elvisz a hétköznapi működésről egy ősibb, regresszív állapotba. Ez pedig nagyon jó lehetőség arra, hogy az ember kimozduljon azokból a körökből, amelyeket a hétköznapok során tesz meg újra és újra.

Az önismereti csoportfolyamat hosszú időt vesz igénybe, meg kell teremteni a kereteit és a biztonságát. Emiatt nagyon szoktam igyekezni, hogy az Élő Galériában ennek inkább egy fesztiválkompatibilis verzióját mutassam be. Az aktivitások, workshopok – amelyek egyébként a kiállítási tárgyakhoz kötődnek – mindegyike figyel arra, hogy megmaradjon az ember fesztiválhangulata, amikor belép ebbe a térbe, majd kilépve is ott folytathassa, ahol abbahagyta.

Itt impulzusokat kap az ember, ezek egyik része a lelkiségre hat, a másik pedig a kreativitásra megy rá. Fontos, hogy minél több kreatív területet fel tudjak villantani, amiben valakinek „aha-élménye” lehet. Sokszor hallom, hogy „jajj, én nem tudok rajzolni”, az emberek hajlamosak nagyon hamar elkönyvelni magukat kevésbé kreatívnak. Egyszerűen azért, mert a ceruza-papír kombinációja nem vált be nekik, pedig ezt a horizontot megfelelő gyakorlatokkal abszolút lehetne tágítani.

Az embernek lehet vizuális tehetsége úgy is, hogy nem tud rajzolni. Sok szakma épül erre, vagyis a belső képalkotási tehetségre és egyáltalán nem baj, hogy ez nincs összekötve a saját kezével. Nekik utat kell mutatni afelé, hogy ezt a tehetséget milyen más területeken tudják kamatoztatni.

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

Gombor József volt a Művészetek Völgye ikonikus festőművésze. Mit gondolsz, nagyobb szerep hárul-e rád most, a halála után a fesztivál képzőművészeti kínálatában?

– Az ő helyét soha senki nem fogja tudni betölteni. Egyáltalán nem is célom próbálkozni ezzel. Ugyanakkor ha valakit a képzőművészet érdekel, eddig is többféle impulzust kapott, hiszen ott van például a MANK ArtPorta, az 51-es körzet, Debreczeny Zoli, vagy a többi helyi, illetve a térséghez kötődő csodálatos alkotó. A pótolhatatlan veszteség ellenére biztos vagyok benne, hogy ez idén is így lesz, ahogy akkor is így volna, ha én nem lennék. Szerencsére ezen a téren is rendkívül gazdag a fesztivál.

– Te mikor kezdtél festeni, mióta érdeklődsz a képzőművészet iránt?

Nekem inkább iparművészeti érdeklődésem volt, azon belül is az animációs vizualitás foglalkoztatott. Már kicsi koromban is elvarázsoltak az egyes karakterek, figurák mozgásai. A képzőművészet részéről inkább egyfajta távoli hívogatást éreztem: sokáig nem voltam képes ilyen formában közölni a mondandómat, de ez talán nem is baj, hiszen annál tovább hagyhattam érni.

Harminc-egynéhány évesen éreztem, hogy már vannak olyan dolgok, amelyek ki akarnak jönni belőlem, de mintha le lenne betonozva az a rész, ahol az inspiráció átjárhatna, a Kint és Bent legfontosabb témái áramolhatnának, és végül vizuális formában testet ölthetnének.

A Covid-időszakban kezdtem el először bátrabban hozzányúlni témákhoz képzőművészeti eszközökkel. A leállást úgy éltem meg, mintha egy fazékban lassan leülepedne az addig kavargó, iszapos víz. Leláttam az aljára, és ott voltak azok a témák, amelyek versengenek a vászonért, vagy a szoborként való megmunkálásért.

Erre, mármint a témáim „castingjára” is bőven hagytam időt magamban – sokszor még így sem vagyok elégedett azzal, ami végül kijön, maga a folyamat viszont fontos.

– Mit emelnél ki az idei programból?

– Nagyon izgalmas lesz a Feldmár Intézettel való együttműködés: Huszár Annamari jön egy olyan workshoppal, ahol a halogatás, a körülményeskedés okait járjuk körül művészetterápiás eszközökkel. Ehhez a workshophoz is tartozik egy műalkotás, hiszen az Élő Galéria lényege, hogy a kiállított tárgyak kapcsolatban vannak a programokkal. Idén először jelenik meg a térben a filozófia, ezzel szintén összművészeti jelleggel fogunk foglalkozni, amiben például Csonka Berta és Kraszkó Zita lesz a segítségünkre.

Káli Kata imprós színész és férje, Csobay Bence saját képzőművészeti projektjükről mesélnek, aminek keretein belül festettek 17 képet, a közös alkotás folyamatát pedig végig dokumentálták. De szerepel a programban kortárs művészeti kvíz Hamerli Judit képzőművésszel, közös dalírás Nirnsee Krisztiánnal (Hollywoodoo), feminista fókuszú népmeséket dolgozunk fel Takács Dalmával, a Safespace művészetterápiás központ alapítójával, én pedig többek között önismereti hiphoppal készülök.

Az Élő Galéria részletes programja ide kattintva érhető el.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: